- Szolgáltatásaink
- Az MVGYOSZ szolgáltatásai
- Partner szervezeteink szolgáltatásai
- Akadálymentes világ
- Dokumentumok
- Pályázatok - Támogatások
- Irodalmi pályázataink
- Hogyan látod a nem látókat? Rajzpályázat
- Szemléletformálás
- Rólunk szól
- Nekünk szól
- Vakok Világa (archívum)
- Partnereink - Szponzoraink
- Akikre büszkék lehetünk
- Egyesületünkről
- Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
- Hirdetések
Kiskőrösről sok pozitív visszajelzéssel tértünk haza, így mindenki kíváncsi volt, a szervezők vélekedése találkozik-e ezzel a szemlélettel.
Saját előadásával kapcsolatban vegyes érzelmei vannak, hisz nem tudta felmérni a rendelkezésére álló időt, így némileg negatívan élte meg.
András kiemelte, nem véletlen egybeesés, hogy a jó gyakorlatot az interaktív rész követi, így a kettő gyakorlatilag összemosódik, és nem probléma, ha a „szemléletformálás" kicsit túlnyúlik a megszabott időintervallumán.
Elmondta, nagyon nehéz előadót találni a rendezvényekre, hisz ez a munkáltatóknak, szervezeteknek újabb program, amiket a már meglévők mellé nem biztos, hogy be tudnak szervezni.
Andrea negatívumként hozta fel, hogy bár a nyitó beszédben megkértük rá a jelenlévőket, sokuk mégsem némította el telefonját, ami nagyon zavaró volt az előadások hallgatása közben.
Ezután András Györgyné Kiss Adriennt kérte fel a rendezvény véleményezésére. Kecskemét területfelelőse szerint Kiskőrös is hozta azt a színvonalat, mint elődei, nem volt kirívó eltérés, az előadók jók voltak.
Elnök úr kitért arra is, Kiskőrös miben volt más, mint a többi rendezvény: a jobb megérthetőség érdekében párhuzamot vont Lakitelekkel és Kiskunfélegyházával, ahol szintén eljöttek az önkormányzat szakemberei. Lakiteleken, Bácsalmáson és Kiskőrösön a polgármesterek képviselték az önkormányzatot, Kiskunfélegyházán pedig a foglalkoztatási osztálytól érkezett előadó a polgármester kérésére.
Hozzátette, a bajai rendezvény is ígéretesnek tűnik, az önkormányzat képviseltetni fogja magát az alpolgármester vagy akár mindkét alpolgármester személyében.
Szimpatikus hozzáállásként jellemezte, hogy akik Kiskőrösön vállalták az előadást, első megkeresés alkalmával igent mondtak a feladatra, ami egy korábbi rendezvény esetében sem volt ilyen zökkenőmentes.
Kuthy-Kovács Katalin a projekt menedzsere hangsúlyozta Hencz András tevékenységét az előkészületi munkák során és nagyon sokat tett a rendezvény sikeressége érdekében.
Örült, hogy sikerült az ügyünknek megnyerni mind a Filadelfia Szociális Intézményt, mind az Eckerle Automotive Kft-t, hisz nagy érdeklődést tanúsítottak a rendezvény témafelvetése iránt, az előadók pedig ismét kitettek magukért, színvonalas előadásokat hoztak el a nagyérdeműnek.
Továbbra is tartja, hogy a projektor hiánya előnyünkre válik, lévén már a második alkalommal volt lehetősége megfigyelni a hatását. Ábelné Pintér Éva előadása mindig is nagyon hatásos volt, most pedig új dolgokat is „előhúzott a kalapból". Némedi Varga Beatrix előadását is kiemelte, bár számára még mindig a kalocsai a favorit. Sajnálja ugyanakkor, hogy nem tudott már kérdést intézni Opauszki György felé, hisz szívesen megtudta volna, akkreditált formában terveznek-e foglalkoztatni személyeket.
Hencz András hozzátette, később telefonon beszélt mindkét említett foglalkoztatóval, s rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott, biztosítást afelől, hogy a jövőben is tartani kívánják egyesületünkkel a kapcsolatot. Mindkét személyre nagy hatással voltak az elhangzottak.
„Borzasztó szerencsések voltunk, hogy ez a két ember vállalta, s bár olyan emberek voltak, akik nem sokat tudtak vagy akartak elmondani, talán az idő szűke miatt, ez mellett nagyon jól érezték magukat." - mondta.
Katalin még egyszer megköszönte mindenki munkáját, hangsúlyozva, ez a csapat nélkül aligha jöhetett volna létre. Az egész csapat nevében köszönettel illette Mali Andreát és jó gyakorlatát, hisz úgy véli, erre igenis szükség van a rendezvény folyamán, „meg tudja fogni a hallgatóságot, akár látó, akár látássérült emberről beszélünk és példát mutat mindenkinek. Ha már elgondolkodik azon, vajon én is meg tudnám-e csinálni, elindul egy gondolat, hogy ezt miképp lehetne kivitelezni. Nulladik lépés, de enélkül sehová nem megy az elhatározás." Gondolatmenetét tovább folytatta, igazán ezek a rendkívül szubjektív és személyes előadások tudják megérinteni, esetenként meg is hatják a hallgatóságot és ez az, ami közelebb hozza egymáshoz az embereket. Úgy véli, aki ott van a rendezvényen, hallgatja az előadásokat, részévé válik, ami nagyon fontos.
Balázs Erzsébet mondta el utolsóként meglátásait, s úgy véli, színvonalas és mindenképpen sikeres rendezvényen vagyunk túl, a helyszínen minden adott volt ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. Tágas épület, kellemes időjárás, felkészült előadók és értő, érdeklődő közönség. „Kerek volt, minden szegmens, ami a meghívóban szerepelt, helyet kapott."
BAJA ELŐKÉSZÜLETEK
Hencz András bár pozitívan nyilatkozott az önkormányzat hozzáállásáról, a további teendőkről és munkáltatókról már kevésbé tudott emelkedett hangnemben beszélni, hisz a már korábban felvázolt probléma itt is felütötte fejét: kevés az a potenciális előadó, aki ilyen idő távlatában már nem ígérkezett el máshová. A sajtó képviselői ígéretet tettek arra, hogy Baján is jelen lesznek, Mali Andrea pedig vállalta az interjúalany szerepét. Elnök úr véleménye szerint ily formában sokkal színesebb lehet egy riport, ha nem mindig csak az elnök nyilatkozik.
A meghívók kiküldése folyamatos a potenciális szervezetek felé, András pedig az összes Bács-Kiskun megyében fellelhető önkormányzathoz továbbította a tájékoztatót, s bár számtalan olvasási visszaigazolást kapott, tényleges reakciót igen kevés esetben. Pozitív példaként említette Foktő polgármesterét, aki a meghívó kiküldése után telefonon is felkereste, s bár a rendezvényen nem tud részt venni egyéb elfoglaltságai végett, segítséget ajánlott az egyesületnek bármilyen egyéb kérdésben.
András kitért a kecskeméti zárórendezvényre is: Mint mondta, tart a korlátozások bevezetésétől és a résztvevők létszámának maximalizálásától, ami alapjaiban veszélyezteti az indikátor teljesíthetőségét.
Kata jelezte, jövőhéten monitoringra is számíthatunk az NSZI részéről, ahol az egyik kérés az volt többek között, hogy a záró beszámoló legalább 90%-ban készüljön el, így arra kért mindenkit, hogy segítse ezen cél megvalósítását és a számadatok minél gyorsabb és pontosabb összegyűjtését, egyesítését.
Lázár Klaudia