ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Okos iskola kiállítás

2015. január 20. 00:25

A kiállítás állandó, az általános múzeumi nyitva tartás idejében látogatható.



A Samsung és az MTVA együttműködésének köszönhetően Smart School, „okosiskola" néven nyílt kiállítás az MTVA Rádió- és Televízió-történeti Kiállítóhelyén,
a Magyar Rádió egykori épülete mögötti Pollach Mihály téren. A lényege, hogy a Samsung jóvoltából a belépők kapnak egy nagyméretű, 10 collos tabletet,
a kiállított TV-s rádiós eszközökre qr kódot ragasztottak, és a Tableten a QR kód leolvasása után hangos tájékoztatót hallhat az érdeklődő. Látás- és
mozgássérültek számára a hely akadálymentes, és előzetes bejelentkezés után külön csoportot is szerveznek. Lehetőség van kipróbálni egy profi rádióstúdiót,
amelyet a Magyar Rádió 20-as stúdiója alapján modelleztek. A Szabó családban használt szélgép, esőgép, olyan dobogó, amelyben négy, csatornanyílás méretű
akna van, és mindegyik aknában más-más anyag: kavics, sóder, kerámialap, falap. Előtte egy térmikrofon, és a lényeg, hogy helyben járva lehet imitálni
a lépést, különböző talajokon. Mellette csapóajtó és egy fakar, a karral ajtónyikorgást, a csapóajtóval ajtócsapódást lehet imitálni. A stúdió hátsó fala
mellett különböző elektromos csengők, melyekkel a régi, tárcsás telefon csengésétől kezdve a régi villamoscsengőig legalább 6 féle csengő hangja imitálható.

A látogatók kipróbálhatnak egy régi, un. greenbox-szal ellátott TV-stúdiót, melyben a Híradókészítést próbálhatják ki, súgógéppel és egy előre feltett
standard szöveggel. Az elkészült felvételt a rendszer automatikusan beilleszti egy régi, a nyolcvanas évek végén használt Híradós főcímek közé, a greenbox
segítségével pedig a műsorvezető háta mögé képeket vetítenek, ez által a műsorvezető valódi régi Híradós háttérbe kerül. A felvételt egy monitoron meg
is lehet tekinteni, sőt, a végén megjelenő QR-kódot leolvasva mindenki elküldheti magának saját email-fiókjába.

Régi - 19-es fordulatszámú (szöveg felvételére használt) és a 38 (zenére használt) fordulatszámú - szalagos magnók, fordulatszámtól függően 90- vagy
45 perces felvételre alkalmas, többször használható szalagorsókkal, régi, celluloidszalagos filmfelvevő, sőt, az egyik folyosón a járókelő még egy régi,
guruló állványra szerelt Híradós főcímben látott forgatható kamerával is szembe találkozhat.

Az előtérben retro magyar dalok, a polcokon lévő képcsöves TV-ken régi Filmhíradó- és TV-műsor-részletek fogadják a látogatókat. Természetesen mindegyik
mellett ott a már jól bevált QR-kód - így az érdeklődőnek nem marad más dolga, mint hogy a kezében lévő nagyméretű tablet segítségével leolvassa azt,
és már hallhatja is a hangos tájékoztatót.

Ennek kapcsán joggal merült fel a kérdés részemről, hogy látássérültek számára van-e külön lehetőség megtekinteni a kiállítást. Szabó László Zsolt, az MTVA
vezérigazgatója egy vele készült interjúban elmondta: A hely akadálymentes. Előzetes bejelentkezéssel tudnak fogadni látássérülteket, mozgáskorlátozottakat,
sőt, arra is volt már példa, hogy óvodás csoportot fogadtak, és régi mesefilmekkel kedveskedtek számukra. A vezérigazgató úr az MTVA és a Samsung együttműködésével
kapcsolatos kérdésemre elmondta: A SAMSUNG kereste meg őket, redetileg reklámszerződést kötöttek, később merült fel az együttműködés ötlete a világon
már egyre elterjedő „okosiskolák", smart school mintájára. A kiállítás állandó, az általános múzeumi nyitva tartás idejében látogatható. A vezérigazgató
kéri, hogy minden érdeklődő előzetesen tájékozódjon az MTVA honlapján, amely a
http://www.mtva.hu
címen érhető el.

A vezérigazgatóval készült interjút január 21-i „117 perc" adásában hallhatjátok.
doboz alja
oldal alja