ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

városi séták az Imagine-vel

2017. március 15. 06:27

A SÉTAJELENTKEZÉS FOLYAMATA EGYÉNI, KISCSOPORTOS (2-6 fő) SÉTÁLÓK SZÁMÁRA:

Az ImagineBudapest 8 éve szervez Budapest szerte helytörténeti jellegű tematikus városi sétákat.

Tavaly a Magyar Szabadság Éve c. pályázaton sikeresen vettünk részt, ezért lehetőségünk nyílt látássérültek számára kidolgoznunk az 1956-os események tematikájába illő új sétát Tapintható múlt címmel. 2016 őszén két sétaidőpontunk indult el és zárult sikeresen. Szeretnénk, ha a sétán való részvétel lehetősége minél több látássérülthöz eljutna, ezáltal reményeink szerint színesítve a 2017 tavaszi programlehetősé geik palettáját.

A séta egyéni jelentkezők (saját kísérővel, ImagineBudapest által biztosított csoport kísérővel) és csoportok számára is elérhető. A sétán való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A séta budapesti kötődésű, de szívesen látunk vidékről érkező látogatókat is.

Szeretnénk, ha az Önök oldalára hirdetésként kikerülhetne ez a lehetőség.

Kérjük, amennyiben lehetőség van hirdetés megjelentetésére írják meg számunkra, hogy milyen feltételei, anyagi vonzatai vannak a megjelenésnek.

Az alábbiakban szövegesen a séta tartalmáról és a jelentkezés folyamatáról adunk bővebb tájékoztatást.

 

Várjuk válaszukat!

Szép napot kívánunk!

Kaszás Nóra és az ImagineBudapest csapata TAPINTHATÓ MÚLT - városi séta látássérülteknek és vakoknak az 1956-os események józsefvárosi helyszínein Szeretnéd bejárni azokat a helyeket, ahol a forradalom első lövései eldördültek? Azokat az utcákat, ahol az emberek felszedték a kockaköveket és a síneket, hogy barikádokat építsenek? Ahol a fiatalok megpróbálták beolvasni követeléseiket a rádióba, de csak Gerő Ernő hangja szólt az ablakba kitett rádiókból?

Ahol minden sarkon állt egy "puskás öcsi", a pesti bérházak labirintusszerű pincéi pedig kitűnő menekülési útvonalat biztosítottak a felkelőknek? Ha igen, gyere és járd be velünk az 1956-os események józsefvárosi helyszíneit!

A programot úgy állítottuk össze, hogy az vakok és látássérültek számára adjon tapintható és tapasztalható élményeket, de nagy szeretettel várjuk a kísérőket és az érdeklődőket is!

A séta a Múzeumkertből indul, ahol először megidézzük az ötvenes éveket, azt az időszakot, amikor általános volt a félelem a feljelentésektő l, a kitelepítéstől, a börtöntől. A mindennapokat pedig meghatározta az élelmiszerhiány, a Szabad nép félóra és a munkaverseny. Felpróbáljuk a kor "egyenruháját"

a villámhárítós micisapkát és a lódenkabátot és rántottlevest kortyolva átéljük a vágyakozást egy szabadabb, gazdagabb életre. Rövid séta után felfedezzük az egykor főúri pompával díszített Zichy palota, Kossuth klub épületét, amely számos politikai vitának adott otthont, hiszen itt működött a Petőfi Kör, a forradalom egyik szellemi előkészítő műhelye.

Innen a rádióhoz megyünk, ahol először dördültek lövések és megidézzük október 23-a izgalmas estéjét, amikor a tüntetők megpróbálták elérni, hogy a rádió beolvassa követeléseiket. Egy mikrofon segítségével saját kihangosított hangunkat is kipróbálhatjuk. A Bródy Sándor utcai bérházak udvarán fedezéket keresünk, akárcsak a pesti srácok, kitapintjuk a barikádépítésre  alkalmas kockaköveket, a lövések nyomait a házfalakon. Naplók és visszaemlékezések, hangok segítségével megelevenednek az októberi harcok.

Kipróbáljuk

azt is, hogy hogyan mutatták az emberek, hogy békés szándékkal, fegyvertelenül mennek az utcán.

A Vas utcai kórház sok sebesült felkelőnek nyújtott menedéket, itt kipróbáljuk milyen érzés lehetett nyomókötést készíteni, sebesültek ellátásában segíteni.

Végül a Rákóczi útra kiérve, ahol a tömeg szétdarabolta az idáig hurcolt Sztálin szobrot, számadatokkal érzékeltetjük a forradalom mérlegét.

Megbeszéljük

miben lett más az élet, hogyan puhult fel a diktatúra az 56-os forradalom hatására.

Gyere és tarts velünk, hogy megtapintsuk a múltat!

 

A SÉTAJELENTKEZÉS FOLYAMATA EGYÉNI, KISCSOPORTOS (2-6 fő) SÉTÁLÓK SZÁMÁRA:

Regisztrációs opciók:

1. Regisztráció honlapon keresztül, az alábbi linken a jelentkezés gombra

kattintva:

http://imaginebp.hu/tura/tapinthato-mult-varosi-seta-latasserulteknek-az-195

6-os-esemenyekhez-kapcsolodoan/

1. Regisztráció emailen keresztül a kiválasztott dátum és létszám megjelölésével:

info@imaginebp.hu (Tárgy: Tapintható múlt sétajelentkezés) 1. Regisztráció telefonon keresztül: 06 20 454 19 16 A séta találkozási pontja: Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest, Múzeum krt.

14-16, 1088), az Arany János szobornál a múzeum kertjében A séta meghirdetett időpontjai:

2017. március 25. szombat 10:30

2017. április 8. szombat 10:30 (MEGTELT) 2017. április 22. szombat 10:30

 

A SÉTAJELENTKEZÉS FOLYAMATA NAGYOBB CSOPORTOK SZÁMÁRA (max 20 fő) A csoportok számára hétköznapi időpontok foglalása is lehetséges.

Kifejezetten csoportokat várunk, amelynek keretében a kísérőket, gondozókat és egyéb érdeklődőket is szívesen várjuk. Maximális létszám 20 fő. Az időpontok egyeztetése miatt kérjük keressen minket emailen vagy telefonon.

Email cím: info@imaginebp.hu (Tárgy: Tapintható múlt időpontegyeztetés)

Telefonszám: 06 20 454 19 16

 

EGYÉB KÉRDÉS, TOVÁBBI TÁJÉKOZTATÁS:

Email cím: info@imaginebp.hu

Telefonszám: 06 20 454 19 16

--

Üdvözlettel:

 

Kaszás Nóra

 

doboz alja
oldal alja