ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Bűnmegelőzési előadás Kecskeméten


Vakok és gyengénlátók számára tartottak bűnmegelőzési előadást


A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály áldozatvédelmi referense, Dudásné Tóth Erika c. r. őrnagy interaktív bűnmegelőzési foglalkozást
tartott Kecskemét városközpontjában szeptember 23-án a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének tagjai részére.

Vakok és gyengénlátók számára tartottak bűnmegelőzési előadást

Az áldozatvédelmi referens a megjelent 25 látássérült és időskorú részére ismertette az aktuális, gyakori elkövetési módszereket, a megtévesztéssel megvalósult
bűncselekmények körülményeit, azok elkerülésének lehetőségeit, valamint az áldozatvédelem és áldozatsegítés lehetőségeit. Az érdeklődők a tájékoztató végén
kötetlen formában tették fel a biztonságukat érintő kérdéseiket.

Az áldozattá válás elkerülése érdekében:

Ne engedjenek be idegent a lakásba!
Ha valaki hivatalos személynek adja ki magát, mindig győződjenek meg róla, hogy valóban az, akinek mondja magát!
Nagyobb összegű készpénzüket ne otthon tárolják, hanem pénzintézetben helyezzék el!
Ne vegyék elő megtakarított pénzüket idegenek jelenlétében, mert kifigyelhetik a biztosnak vélt helyet, és valamilyen trükkel eltulajdoníthatják Önöktől!
Fizikai támadás esetén saját életük, testi épségük megóvása érdekében ne tanúsítsanak ellenállást, inkább teljesítsék a támadó követeléseit, hiszen ezzel
saját testi épségüket menthetik meg!

Ha bűncselekmény áldozatává válik, forduljon a rendőrkapitányságok áldozatvédelmi referenseihez, vagy hívja az áldozatsegítő vonalat, a 06(80)225-225 ingyenes
telefonszámot.

HIROS.HU 2017.09.24

doboz alja
oldal alja