ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Cégek, akik állást és esélyt adnak a fogyatékossággal élő embereknek


Cégek, akik állást és esélyt adnak a fogyatékossággal élő embereknek

Évről évre nő a Fogyatékosság-barát Munkahely címre pályázó cégek száma, idén huszonnyolc munkáltató vehette át az elismerést. A díjat azok a munkaadók kaphatják meg, akik nyitottak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására, és folyamatosan fejlesztik a toborzásukkal, foglalkoztatásukkal és megtartásukkal kapcsolatos gyakorlatukat.
Vannak munkahelyek, melyeknek nem jelent gondot fogyatékkal élő embereket alkalmazni, ám sajnos még nem jelennek meg tömegével a találati listán, ha a legnagyobb munkaközvetítő oldalakat böngésszük. A Salva Vita Alapítvány 1993 óta dolgozik azon, hogy ez a helyzet megváltozzon. Az alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést azzal a céllal, hogy támogassa az álláskereső, fogyatékkal élő emberek és a munkáltatók egymásra találását, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását.
A Nemzeti Színházban rendezett díjátadón az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországon, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen osztotta ki a díjakat. Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a díjátadón elmondta, a fogyatékos emberek számára a munka rengeteget jelent, önállóságot, egzisztenciát tudnak teremteni ezen keresztül. A mai alkalom azért ünnep, mert a munkaadók esélyt teremtenek azzal, hogy alkalmazzák őket, közösséget vállalnak velük. Az államtitkár hozzátette, hogy az elmúlt hat évben duplájára emelkedett a fogyatékossággal élők körében a foglalkoztatási ráta.
Idén huszonnyolc cég, köztük nagyvállalatok, közép- és kisvállalkozások, civil szervezetek és költségvetési intézmények vehették át az elismerést. Kilenc szervezet először pályázott a díjra, tizenkilenc megújította két évvel korábban elnyert pályázatát, öten pedig különdíjban részesültek. A cím jelentőségét jól mutatja, hogy az Auchan, az Adient Mezőlak Kft. és a Szerencsejáték Zrt. negyedszer, az EON Hungária Zrt., az Eurest Étteremüzemeltető Kft, a Magyar Posta Zrt és a Nolato Magyarország Kft. harmadszor pályázott és nyerte el az elismerést. Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője kiemelte, ezek a cégek elindultak egy úton, amelyen olyan értékeket találnak, melyek megváltoztatják gondolkodásmódjukat, véleményüket, és gazdagítják az egész szervezet kultúráját.
A pályázattal pénzjutalom nem jár, feladattal viszont igen. Két éven át, igazolható módon fejleszteni kell a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának gyakorlatát a vállalaton belül. A díjazottak jogosulttá válnak a Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatára, amely kifejezi, valamint láthatóvá és kommunikálhatóvá teszi a cég fogyatékos emberek iránti elkötelezettségét. A visszajelzések azt mutatják, hogy amelyik szervezet figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontok betartására és nyitottá válik a fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatására, azoknak a szervezeteknek jelentősen megnő a presztízse, és a meglévő munkatársak hangulata és lojalitása is pozitívan változik. Emellett a díjazott egy olyan munkáltatói közösség része lesz, mely az információ-, tapasztalatcsere és tudás, valamint a jó gyakorlatok megismerése révén hozzájárul a szervezet további fejlődéséhez.
Az ünnepélyes díjátadó keretében, ahogy eddig is minden évben, fogyatékkal élő művészek is felléptek. Idén „A zene mindenkié" Egyesület által alapított, Down szindrómával született fiatalokból álló Parafónia zenekar klasszikus zenei átiratait hallgathatta meg a közönség.

A teljes cikket az alábbi linken olvashatják:
http://www.mbeinfo.hu/hir/cegek-akik-allast-es-eselyt-adnak-a-fogyatekossaggal-elo-embereknek/

Vakok Világa 2017. március

doboz alja
oldal alja