ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Tíz megyéből tizenhat versmondó vetélkedett


Tíz megyéből tizenhat versmondó vetélkedett

Tisztelgés Radnóti Miklós emléke előtt

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének Horizont kultúrcsoportja az
idei országos versmondó versenyét Radnóti Miklós születésének századik
évfordulóján a költő emléke előtt való tisztelgésként rendezte meg. Erre a
versünnepre 10 megyéből 16 versenyző érkezett.

Bereczkné Bihari Erzsébet, a Horizont kultúrcsoport vezetője üdvözölte a
versmondókat, kísérőiket és az érdeklődőket. Köztük Schuck Antal alelnököt,
Huszák Gábor elnökségi tagot és Szombath Tibornét, az egyesület
irodavezetőjét. Természetesen bemutatta a zsűrit is, amelynek elnöke Császár
Angéla színművész, tagjai: Erdősné Szabó Márta, szövetségünk
hangoskönyvtárosa és stúdióvezetője; Fehér Ildikó, a Színművészeti Egyetem
tanára; Kovács Edit, a Babits Mihály Gimnázium nyugalmazott tanára és Úri
István színművész voltak.

E sorok írója méltatta Radnóti Miklós művészetét és emlékeztetett arra, hogy
1953 óta minden évben megtartották szövetségünkben a versmondók
találkozóját.

A versmondó versenyre való ráhangolódást segítette az, hogy István Pálné
unokája, a nyolcéves Kovács Boglárka elmondta Petőfi Sándor: Anyám tyúkja
című versét.

Az első fordulóban minden versenyző egy általa szabadon választott
Radnóti-verset mondott el.

A második fordulóban a versenyzők megszólaltatták Pilinszky János, Fekete
István, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, Balla D. Károly (kárpátaljai mai
költő), Tóth Árpád, Arany János, József Attila egy-egy költeményét, ketten
pedig saját versüket adták elő.

A több mint harminc költemény elhangzása után kialakult a verseny
végeredménye: 1. Kisfaludy Ildikó (Mihályi), 2. Tóth Péter Pál (Budapest),
3. és a közönség díjának nyertese: Tóth István (Kalocsa). A Hermina
Egyesület különdíját Kovács Judit, a Horizont kultúrcsoport különdíját
Bereznainé Nagy Ilona kapta.

A versmondó verseny a Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata
által kiírt pályázat elnyeréséből valósult meg. A rendezvényt támogatta az
MVGYOSZ Országos Hivatala, az Avon illatszercég, a VGYHE vezetősége és a
Horizont kultúrcsoport. Segítők voltak: Erdősné Szabó Márta, Szombath
Tiborné, Halmai Piroska és mások is. Valamennyi támogatót és segítőt
köszönet illeti.

Lak István

Vakok Világa 2009. május

doboz alja
oldal alja