Több ujj többet lát

Több ujj többet lát

A korrektorok munkájáról

A korrektor a helyesírási hibák felett őrködik, javításokat eszközöl egy-egy, már betördelt szövegben az aktuálisan érvényben lévő magyar helyesírásnak és a pontírás szabályainak megfelelően. Feladata a betördelt dokumentum átnézése, a tördelésből adódó hibák keresése, jelzése és javítása. Munkája objektív, hiszen a támpontot a helyesírási szabályok adják. A szigorúan vett helyesírásra koncentráló javításokon túl a korrektor is élhet javaslatokkal, amiket a szerkesztő/szerző vagy elfogad, vagy nem. A szóismétlés például nem ütközik semmilyen helyesírási szabályba, sőt, néha kifejezetten stilisztikai szerepe van, tehát ennek kiküszöbölése elsődlegesen nem korrektori feladat.  Az MVGYOSZ-ben jelenleg két korrektor dolgozik, mind a ketten vak munkavállalók. Menyhárt Andrea 2007, míg Árvay Mária 2009 óta végzi ezt a tevékenységet. A nyomda berkein belül látják el a feladatukat, elősegítve ezzel a színvonalas pontírású kiadványok és könyvek megjelenését. Arra kértem őket, hogy meséljenek a korrektori munka szépségeiről, nehézségeiről és fontosságáról. Már az első szavakból kiderült, hogy az MVGYOSZ korrektorai élvezettel, szeretettel végzik hivatásukat. "Nagy sikert jelent, ha rátalálok egy hibára" - fogalmazott Mária. Szó szerint vadászszák, kutatják a szövegekben a nem oda illőt, a helytelent. Helyesírási- és elválasztási hibákat egyaránt feljegyeznek. Céljuk elérni a tökéletest, és ennek az elvárásnak napról napra, hétről hétre igyekeznek megfelelni. Főként az MVGYOSZ kiadványait, a Vakok Világa, a Kitekintő, az Irodalom és Kultúra, a Zene-kultúra, a Gyógymasszőr valamint a Rádió- és Televízió újságot ellenőrzik, ami bizony gyorsaságot, precizitást követel meg, szem előtt tartva a démoszi kardként lebegő határidőt. Minden nyomtatott termék megfordul a kezük alatt, legyen szó regényről, megrendelők anyagairól, vagy az évenként elkészített közhasznúsági jelentésről. A lányok válogatás nélkül néznek át nagy alapossággal mindent. Ha nincs szoros határidő, akkor egymás munkáját is ellenőrzik a "több ujj többet lát" elvéből kiindulva, hiszen előfordulhat, hogy valamin átsiklik valamelyikük. Braille-kijelzővel, képernyőolvasó programmal, valamint pontírású szöveggel egyaránt dolgoznak. Az utóbbi esetben úgynevezett próbanyomatokat olvasnak át, majd feljegyzik észrevételeiket a pontos oldal és sor megjelölésével, ami alapján a hibákat javítják. A Braille-sor már lehetőséget teremt arra, hogy a szövegben tegyék meg javaslataikat, például a * alkalmazásával. Így idő és papír spórolható meg, hiszen nem kell előre kinyomtatni a nagy terjedelmű, de a rövidebb anyagokat sem. A folyamatos koncentráció, a szellemi frissesség, a naprakész helyesírási szabályok ismerete és a meglehetősen körültekintő olvasás elengedhetetlen.

A teljesség nélkül felsorolva figyelniük kell:
- a Braille-esítésből adódó, illetve a program által generált típushibákra (elválasztási hibák, kettős mássalhangzók),
- az elgépelésekre (kimaradt betű, szóköz duplázása vagy hiánya, egyéb plusz karakterek),
- a kettős mássalhangzók helyességére,
- az esztétikumra
- a helyesírásra
- az úgynevezett rövidírásból adódó kivételekre,
- a központozásra, valamint
- a hibák számtalan forrásból eredő okaira.

Andrea és Mária kérdésemre elmondták, hogy egy kiadványt, például a körülbelül 54 Braille-oldalnyi Irodalom és Kultúra című újságot öt óra alatt ellenőrzik. Havonta megközelítőleg 300 oldalt biztosan elolvasnak, amik csak a kötelezően kinyomtatandó folyóiratokat foglalják magukba. Olykor-olykor korrektúráznak a Braille-könyvtár számára regényeket, átnézik a megrendelők anyagait, stb.
De miből áll a korrektori munka szépsége? - kíváncsiskodtam tovább. "Azzal, hogy megtalálok egy hibát, tudom, hogy jót teszek." - válaszolt Mária. Mindketten azért szeretik munkájukat, mert élnek-halnak a könyvekért, tudáséhesek, vágynak az újdonságokra. Említést tettek az évek alatt összegyűjtött ismeretekről, a tapasztalatokról, és arról a kialakult széleskörű látásmódról, amelyet korrektúrázás közben szereztek meg. Ugyanakkor rávilágítottak arra is, hogy nem mindig fenékig tejfel az élet. Nehézséget jelent számukra, ha olyan szöveget kapnak ellenőrzésre, ami nem kelti fel érdeklődésüket. Nem dolgozhatnak rutinból, mindig figyelniük kell a felbukkanó hibákat. Idő volt az is, amíg megszokták a Braille Bizottság által kiadott és módosított pontírás szabályait.
Végül egy érdekességre hívnám fel az olvasó figyelmét! A pontírást ellenőrizni időigényes folyamat. Amíg a látó szeme sorokat képes egyszerre áttekinteni, addig az ujj csak néhány betűt tapint. Ez nem feltételezi, hogy egy vak ember lassan olvas, bár véleményem szerint - amit osztanak a korrektorok is - a szövegben történő tájékozódás, annak átlátása, esetenként értelmezése összetettebb feladat. Azt vallják, hogy a korrektornak a gyors olvasás erény, de nem mindig célravezető. A lányok egymást segítik, egymástól tanulnak és kérnek tanácsot annak érdekében, hogy minőségi munkát végezhessenek, így átlendülnek az akadályokon. Munkájukat azért tartják rendkívül fontosnak, mert részesei lehetnek a Braille-kultúra fenntartásának, megőrzésének és ápolásának. Minden pontírást kedvelő látássérültet arra biztatnak, hogy sokat olvassanak, a minőséget a két korrektor garantálja!

Kovács Judit

Vakok Világa 2014. augusztus