ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Újabb dombormű a látássérülteknek Budapesten


Újabb dombormű a látássérülteknek Budapesten

Tapinthatóvá teszik a kultúrát

Hat pontban fogalmazták meg a Rotary Clubok célját még a múlt század elején, amikor az első ilyen szerveződések megalakultak. A hat pontból a negyedik a szolidaritás eszméjét jelöli meg, mint a kiváló szolgálat talpkövét, a hatodik pedig a megértést, a jó szándékot és nemzetközi békét egy világot átölelő üzlettársi testvériség jegyében.
Hogy a "Rotary Club Budapest - Budavár" mennyire igyekszik megfelelni az alapelveknek, azt bizonyítja az is, hogy tevékenységük kiterjed a vak és gyengénlátó emberek kulturálódására is. A "Tapintható - Láthatatlan" projektjük keretében a jelentős műemlék együtteseket, tereket mutatják be, hogy ezzel is ismeretterjesztést, élményt nyújtsanak a vak és gyengénlátó embereknek. Az ő kezdeményezésükre Magyarországon már hét helyen is találnak a látássérültek tapintható domborművet a helyi nevezetességek gyűjteményéből. Így: a szentendrei skanzenben; Budapesten, a Szentháromság téren; a Magyar Állami Földtani Intézet homlokzatán; a Duna-parton a Budavári panorámát láttatva, valamint Egerben, Szolnokon és Kecskeméten az ottani helyi nevezetességeket bemutatva.
Mint Enghy Csaba elnök, valamint Nagy Gyula, a "Rotary Club Budapest-Budavár" programvezetője is hangsúlyozta, a projektet folytatják és legközelebb már a Parlament épületét és környékét szeretnék tapintható módon láttatni a látássérültekkel. Ezért szerveztek jótékonysági koncertet április 25-én, az Országház kupolatermében, ahová a nagylelkű adakozók is meghívást kaptak.
Dr. Szőke László, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke köszönetet mondott azért a segítségért, amellyel a Rotary Club nagymértékben hozzájárul a látássérültek esélyegyenlőségéhez.
- A vak és gyengénlátó emberek kulturális igényeinek kielégítését szolgálják a már elkészült térplasztikák és domborművek. Csak elismeréssel lehet szólni erről a kezdeményezésről - hangsúlyozta az MVGYOSZ elnöke.
Az Országház kupolatermében a vendégek nagyszerű zenei élményben részesültek, hiszen hallhatták Mozart B dúr vonósnégyesét, Schubert F moll fantáziáját, Haydn G moll vonósnégyesét és Mozart G moll zongoranégyesét. Az előadók a Kodály vonósnégyes tagjai: Tóth Erika, Falvay Attila, Fehérvári János és Éder György, valamint Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, karmester és a vak Érdi Tamás zongoraművész voltak.

Garamvölgyi Annamária

Vakok Világa 2009. június

doboz alja
oldal alja