ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Vakok Világa 1939. szeptember


Vakok Világa

2. évf. 9. szám

1939. szeptember

 

a Vakok Szövetsége kiadványa.

felelős szerkesztő: dr. vitéz Kassay Béla

Budapest, 1. Fenyő-u. 7.

telefon: 156 121

póstatakarékpénztár: 44744.

pénztáros: Markovits Ernő, Budapest 7. Wesselényi-u. 2. az udvarban.

telefon: 144 000

kiadóhivatal: „Vakok Világa" Rákoshegy.

 

A Vakok Szövetségének tagdíja évi 2 pengő. A Vakok Világa című lap évi előfizetési ára tagoknak 50 fillér, másoknak 3 pengő. Kis összegek 1- és 10-filléres bélyegekben is küldhetők pénztárosunkhoz. Külföldről kis összegeket nehézség nélkül póstautalványon is lehet küldeni.

 

 

 

Tartalomjegyzék.

 

Rövidítéseinkről

Két új vakfoglalkozás

Levél a rádiótól

Egy vak gépíróbajnok beszámolója

Gondolatok egy félárú igazolvány felett

A szerkesztő üzenetei

Hirdetések

Kenyérgondok másutt (folytatás)

Nők rovata

 

 

 

Rövidítéseinkről.

 

Ez alkalommal nem lesz szó új rövidítésekről, hogy minél jobban megszokják a régieket. A három mássalhangzó-rövidítést azonban ez-után szótagrövidítésként is használjuk. Tehát:

„zs" -nk és -unk, -ünk

„=" -bb -abb, -ebb, -obb, -öbb

„#" -tt -att, -ett, -ott, -ött

pl. írzs írunk; kötzs kötünk;

tág= tágabb; mély= mélyebb;

al# alatt; fel# felett; tör# törött.

Ismételjük: ha azt akarjuk, hogy valamelyik jel teljesírásbeli jelentését visszakapja, akkor a "hatos-pontot" tesszük elébe, de erre csak ritkán van szükség, mert komoly félreértés nagyon ritka. Csupán a zárójel előtt tanácsos mindig kitenni, ha "több"-nek lehetne olvasni.

 

 

 

Két új vakfoglalkozás.

 

A "Marburger Beiträge zum Blindenbildungswesen" májusi számában két új, igen érdekes értelmiségi vakfoglalkozásról olvashatunk.

Az első a tolmácspálya; erre még csak most készül elő egy fiatal német sorstársunk, ki úttörőnek ígérkezik e téren. Mi-után megszerezte az érettségi bizonyítványt, a heidelbergi egyetem bölcsészeti karára iratkozott be, ahol modern nyelveket hallgatott és előkészítő tolmács-tanfolyamokon vett részt. A múlt semester óta Párisban tanul, hogy francia tudását tökéletesítse. Joggal remélhetjük, hogy ez a tehetséges és akaraterős sorstársunk célt fog érni: elnyeri képesítését s ennek segítségével alkalmazást is talál vállalatnál, vagy hivatalban, mint tolmács.

A második foglalkozásról, a biztosítási ügynökségről már saját tapasztalatai alapján számol be egy világtalan, Ruderisch Gusztáv. Elmondja, hogy a vak - természetesen látó segítő bevonásával - tűz-, élet- és egyéb biztosítások közvetítésével jó keresethez, vagy legalább is jelentékeny mellékkeresethez juthat. E foglalkozás nagy előnye, hogy meggyőző-képességnél, biztos fellépésnél, tettrekészségnél és egy jól vasalt öltönynél egyéb tőke nem szükséges hozzá. Ha ezekhez még széleskörű ismeretség, jó szimat és egy adag derűlátás is járul, a siker úgyszólván biztos. És ha az ügynök mégsem tudna eredményeket elérni, vesztesége akkor sincsen, legfeljebb csak keveset keresett.

Ruderisch egészségi szempontból is igen alkalmasnak tartja a biztosítási ügynökséget sorstársai számára: az üzletek megkötéséhez sok járás-kelésre van szükség, ez a testmozgás pedig üdvös változatosságot visz a vakok megszokott ülő életmódjába.

Persze, mind a két szóban-forgó hivatás különös rátermettséget, jó modort, szaktudást és általános műveltséget, a tolmácsé ezeken felül nagy nyelvtehetséget és igen-igen sok tanulást igényel. De ha sorstársaink közül valaki eleget tudna tenni ezeknek a követelményeknek, az egyik vagy másik pályán talán nálunk is érvényesülhetne.

MM.

 

 

 

Levél a rádiótól.

 

Több panasz érkezett hozzánk arról, hogy a lapokban, sőt a Magyar Rádióban is helyet kapnak olyan írásművek, melyek nem csak sértik a vakok érzékenységét, ha-nem egyenesen alkalmasak arra, hogy az irántunk való megbecsülést csökkentsék.

A vakok szövetsége felkérte a rádió igazgatóságát, hasson oda, hogy az ilyen esetek ne ismétlődhessenek. Alább közöljük az erre érkezett választ, mely nem csak igéret, ha-nem örvendetes bizonyítéka annak, hogy a Magyar Rádió vezetősége milyen jó szívvel kezeli ügyünket. „Megdöbbenéssel olvastam elnök úr levelét, mert sajnálatosnak látnám, ha a Magyar Rádió csak egy pillanatig is olyan színben tűnhetne fel a vakok szövetsége előtt, mint hogy-ha bár-mikor, bár-milyen vonatkozásban tudatosan tűrné vagy engedné azt, hogy műsorának keretében az ország összlakosságának osztatlan együttérzését s féltő szeretetét érdemlő vakok társadalmát megbántsa bár-ki is. Prózai osztályunktól megkértem s átnéztem a kérdéses verset. Megállapítottam, hogy a kifogásolt szavak tényleg a vers szövegében vannak („vak újságárus, bús utcaszemét..."). De megállapítottam azt is, hogy a vers egész hangulata és iránya éppen az, hogy megrója azokat, akik a világtalansággal sujtott utcai árúst nem fogadják szeretetükbe. Mélyen tisztelt elnök úr levele mindenesetre azt mutatja, hogy a dolgot kétféleképpen lehet felfogni. És éppen ezért felhívtam a lektor urak figyelmét arra, hogy a jövőben minden félreértést okozó vers vagy prózai vonatkozást a világtalanokkal szemben a műsorból küszöböljenek ki.

Talán nem kell külön kiemelnem, hogy a napokban műsorra kerülő s a vakírást és nyomtatást ismertető helyszíni közvetítésünk is azt célozza, hogy a közönség örömteli megnyugvással értesüljön róla, hogy akiket az Úristen világtalansággal sujtott, azok erős akarással és kitartással szintén megtalálják az életben való részvétel lehetőségeit.

Abban a reményben, hogy felvilágosításaim elnök úrnak megnyugvására szolgálnak, fogadja, kérem, nagyrabecsülésem és tiszteletem kifejezését. Báró Schell Gyula, a rádió műsor-igazgatója."

 

 

 

Egy vak gépíróbajnok beszámolója.

Írta: Brix G., Chemnitz. („der blinde büro-angestellte" 1939. 2.)

 

„Bajnoki verseny az írógépen." Bizonyára minden gépíró, minden irodista hallott már róla. Erre a mérkőzésre évente egyszer kerül sor s abban az időtájban sokat foglalkoznak vele a szaklapok.

Régi vágyam volt már, hogy egyszer magam is résztvegyek rajta.

Mint egy nagy írógépgyár alkalmazottja, könnyen megtudakolhattam minden rám nézve fontos részletet. Bizony kételyeim merültek fel, vajjon versenyre kelhet-e egyáltalában egy vak a látókkal a gépírásban? Vajjon eleget tud-e tenni a megszabott feltételeknek? Komoly előkészületre nem is volt alkalmam, mert saját gépem nincs és így szabadidőmben nem gyakorolhatok.

Amikor megtudtam, hogy a bajnoki verseny 1938 nov. 27.-én lesz Bayreuthben, mégis elhatároztam, hogy jelentkezem. Nevezésemet legnagyobb örömömre elfogadták. - A vizsga ideje egyre közeledett. Az indulás péntekre, nov. 25.-ére volt kitűzve. A meghatározott időben kint voltam a pályaudvaron; itt már várt rám néhány hivatalbeli munkatársnőm, akik szintén a versenyre készültek. A szász iparvidéken át bányatelepek és füstölgő gyárkémények között röpített a vonat célunk, Bayreuth felé. Az étkezőkocsiban elfogyasztott izletes ebéd fokozta az utazás örömét.

Bayreuthbe való megérkezésünk után először is szállásunkra mentünk; a d.u.-t a város nevezetességeinek megtekintésével töltöttük. A szombati nap ugyan-csak szabad volt, pihenésre, készülődésre szántuk. Néhányan kisebb autóutat tettünk az ú.n. Frank Svajcba. D.u. folyamán felkerestem cégünk itteni üzlethelyiségét, hogy gépemet még egyszer alaposan átjátsszam. A készülő nagy eseményből idáig semmi sem volt észlelhető, de most egyszeriben megváltozott minden. Mert itt az üzlethelyiségben zsibongó élet folyt: Németország legkülönbözőbb vidékeiről érkezett írógépeket csomagolták ki, hogy még egy utolsó próbának vessék őket alá. Sok mesteríró gyűlt már össze. Egymásra talált régi ismerősök lezajlott versenyek közös emlékeit idézték. Számok, elért teljesítmények adatai röpködtek a levegőben és természetesen meghányták-vetették az elkövetkezendő mérkőzés kilátásait is. Mi-után meggyőződtem róla, hogy gépemen minden rendben van, szállásomra mentem, hogy alapos pihenésből erőt merítsek másnapra.

Vasárnap reggel pontosan fél tíz órakor ott voltam a Német Gyorsírás Házában a számomra kijelölt szobában. Engemet, mint vakot, külön osztályban vizsgáztattak. Pár perces próbaírással bemelegítettem az ujjaimat, az-után komolyra fordult a dolog. A vizsga első részében öt percen át 120 szótagos sebességgel üzleti levelet diktáltak, ezt a lehető legrövidebb időn belül át kellett tenni gyorsírásból gépírásra. Emellett ügyelni kellett a szép külalakra, az írásjelek helyes alkalmazására s a hibamentes átvitelre. A második tétel félórás másolás lett volna, de vak létemre ezt a feladatot nem teljesíthettem. Helyette félóráig tartó gépbe-diktálást kaptam. Hogy minél nagyobb sebességet érhessek el, a felolvasó igazodott hozzám.

Munkám végeztével elhagytam a vizsga színhelyét, hogy elfogyasszam a jól megérdemelt ebédet. D.u. valamennyi versenyző autón kirándult a közeli Fenyveshegységben fekvő Berneck üdülőhelyre. De korán visszatértünk a városba, mert este 8 órára volt kitűzve a várva-várt, és kicsit mégis rettegett eredmény kihirdetése. Az országos gyorsírószövetség vezetője, Baier kereskedelmi főiskolai tanár, - mi-után a tíz legjobbat birodalmi győztessé nyilvánította - név szerint szólította mindazokat a versenyzőket, akik sikerrel állták meg a próbát. Ezeket "német bajnok az írógépen" címmel tüntették ki. Magam is ezek között a szerencsések között voltam. A kihirdetés alkalmával megtudtam, hogy a 600 szótag terjedelmű kereskedelmi levél gépírásba való áttételéhez 10,12 percre volt szükségem, a gépbemondott szövegen pedig 365 betűs percenkénti sebességet értem el.

Ezt követőleg a versenyírók a késő éjszakai órákba nyúló, kedélyes hangulatú össze-jövetelen vettek részt. Másnap reggel, mivel minden jónak egyszer vége szakad, búcsút kellett vennünk Bayreuthtől; vonatra ültünk, hogy ki-ki visszatérjen munkahelyére. Jóleső érzéssel tölt el a tudat, hogy a magam részével hozzá-járulhattam a vakok jó hírnevének öregbítéséhez.

 

 

 

Gondolatok egy félárú igazolvány felett.

 

Elmúlt két hónapja, hogy egy vidéki olvasónk megkért bennünket, hogy járjunk utána félárú vasuti igazolványának, mely valami kivételes alkalomra szükséges neki. Megtettük, hogy-ne tettük volna. El is küldtük címére az igazolványt és feleltünk néhány kérdésére. Ez a felelet neki oly fontos volt, hogy ha levelünket meg nem kapja, bizonyos, hogy ír utána. De nem írt, tehát bizonyos, hogy megkapta az igazolványt is. Olvasta tehát a levelnkben azt is, hogy bélyeg, kiállítási díj stb. címén kb. 70 fillér kiadásunk is volt, amit illő, hogy ő fedezzen, aki az előnyt élvezi. 70 f. nem nagy összeg, de úgy véljük, hogy nem méltányos a vakok szövetsége tagjaira hárítani, annál kevésbbé, mert az illető nem is tagja szövetségünknek. Azt sem kívánhatja, hogy a szövetség elnöke fizesse a költséget.

Persze, nem lehetetlen, hogy az illető pillanatnyilag olyan kevés pénzzel rendelkezett, hogy 70 f.-t sem nélkülözhetett. Ám ebben az esetben sem az a teendő: csendben úgy tenni, mintha mit sem kapott volna. Ha két sorban megírja, hogy mi a helyzet, elintézett mindent a lovagiasság szabályai szerint.

De nem is a 70 f. az, ami miatt ezt a kérdést olvasóink elé hoztuk. Nem csupán a magyar vakok sajátsága, úgy van ez világszerte, hogy t.i. számít a jótékony segítségre és magától értetődőnek veszi, hogy ne fizessen azért, amit kapott. Ez a felfogás az, ami ellen minden jóra törő vaknak fel kell szavát emelnie, akár sorstársánál látja, akár jóakaratú látótól ered. Ismerek nem egy vakot, akire a többiek ezt mondják: ügyes ember, mindent el tud érni, amit akar! Valóban el is ér, de egész ügyessége abban áll, hogy vakságát ütőkártyának játssza ki. Mondókája mindig így kezdődik: „Én, kérem, világtalan vagyok...". Jószívű látók is nem egyszer lágyulnak el, ha vakkal kerülnek szembe s adnak, anélkül, hogy ellenszolgáltatást kérnének. Ez a jószívűség mély gyökeret verhet az egész nemzetben is, és ha csak felületesen nézzük e nemzet vakjainak sorsát, jónak mondhatjuk. De csak a felületen. Nem-rég egy francia vak levele került a kezembe. Egyik sora így hangzott: „Különös a mi helyzetünk. Végtelen nehéz minden kezdeményezés, ami a vakok szociális helyzetére vagy munkáira vonatkozik, de gondolkodás nélkül áldoz mindenki, ha a vakok szórakoztatásáról van szó...".

Érted-e, k. olvasó, mit mond ez a néhány szó? Szórakoztatni a vakot? Készséggel. Munkát adni neki, egyenlőnek elismerni, elfogadni versenytársnak: ez már nem! Látod, k. világtalan társam, hová vezet a te életrevalóságod? Tudod-e, milyen sokat vétkezel valamennyi vak ellen, amikor az emberek jószívére és megértésére hivatkozva apró előnyöket kérsz és elfogadsz? Mert az a látó, aki azt adta neked, legközelebb, ha sorstársaidról hall, nem arra a szívós, nem csüggedő, dolgozó vakra gondol, aki te valójában vagy, ha-nem arra, aki vakságára hivatkozva egy színházjegyet, egy szigeti belépőjegyet, ingyen fürdőt, árengedményt kért tőle, - aki ugyan csak te vagy.... Tagadhatatlan, hogy a mai nehéz viszonyok között a legkisebb megtakarítás, néhány fillérnyi kereset is jólesik az embernek. Kérdés azonban, hogy szabad-e, megengedhető-e, hogy egyes emberek az egésznek ártsanak? Nem egyszer hangsúlyozták lapunk munkatársai, mennyire árt ügyünknek az a vak, aki a koldulást választotta kenyérkeresetül. Nem vitás, hogy a burkolt koldulás éppen ilyen, vagy tán még ártalmasabb, mert időről-időre megismétlődik s alkalmas arra, hogy kifejlessze a nemzetben azt a felfogást, amiről a francia levél beszélt. Ezért kell nagyon vigyáznunk, midőn vállalkozásba kezdünk, nem olyan-e, ami a magunk megélhetését ugyan könnyebbé teszi, de az összességnek árt? Ha úgy hirdetjük, hogy mi vakok egyenlő értékűek vagyunk a látókkal, és csak a hibás értékelés állított a második sorba, ne kövessünk el olyat, amivel állításunkra rácáfolunk.

---y

 

 

 

A szerkesztő üzenetei.

 

„Helyszíni közvetítés." Sokan érdeklődtek, hogyan történt, hogy nem szerepelt az előre kiadott heti műsorban. Ennek magyarázata az, hogy csak május elején jutott eszünkbe a közvetítés gondolata, s nem akartuk őszre halasztani. A rádió viszont nem tudta gyorsabban lebonyolítani a szükséges üzemi, összeállítási s ellenőrzési kérdéseket. Ezt az-után azzal igyekezett ellensúlyozni, hogy a június 27.-én készített lemezeket már 30-ára műsorra tűzte, hogy így ne a fő nyaralási idényben szerepeljen a műsorban, amikor csak igen kevesen hallgatnak rádiót. A hiányzó műsorbeli ismertetést pedig azzal helyettesítették, hogy 2 napon át többször beolvasták a műsorváltozást. Úgy látszik, hogy ennek meg is volt a kívánt eredménye.

„Vasúti jegy." A Máv. a vakoknak a következő jegykedvezményeket nyujtja: minden magyar vak évente három (személyvonat 3. osztályára szóló) félárú menetjegy váltására jogosító igazolványt kaphat a maga és kísérője részére. Az igazolvány utazásra 3 hónapon belül használható fel. A kérést Budapesten a vakok szövetsége s a Vakokat Gyámolító Orsz. Egylet fennhatósága alá tartozó Vakok Betegsegélyző Társasköre, vidéken a miskolci, szegedi vagy szombathelyi foglalkoztatóintézet terjeszti elő az illetékes üzletvezetőséghez. A vakok szövetsége természetesen vidéki tagjainak kérését is előterjeszti. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy aki egy időben több helyről is kér igazolványt, nem csak saját jegyét kockáztatja, hisz az üzletvezetőségnek a névsorok össze-hasonlítása útján nem nehéz ezt megállapítani, ha-nem kockáztatja a jövőben kérhető jegyeket is, mert már eddig is nem egy ilyen eset kapcsán a Máv. az igazolványok kiadását megtagadta és csak hosszas utánjárás és a szigorúbb ellenőrzés kilátásba helyezésével kaptuk ismét vissza. A kérelmeket husvét előtt négy héttel, vagy május és november végéig kell a fentemlített intézményekhez eljuttatni annak megjelölésével, hogy honnét hová óhajt utazni. Felvidéki önálló vak iparos üzleti útjaira egyszerre 3 ilyen jegyet kérhet az év bár-mely szakában, de ezen túl is kaphat még hasonló igazolványt, ha minden utazásra külön kéri. Valamennyi igazolvány kiállításáért a Máv. 25-25 fillért kér, amihez az egyenkinti kérésnél még 50 f. póstadíj jár. A díjak bélyegben előre beküldendők. Az igazolványt másra átruházni nem szabad.

„Nősülni akarok", jeligére üzenjük, hogy házassági ügyben nem hirdetünk, lévén meggyőződésünk, hogy egy néhány soros hír nem elég biztosíték egész életre szóló kötés alapjául. Ha azonban valamelyik „csendes, szelíd, komoly, de mégis ügyes leány", aminőt ön óhajt, a saját felelősségére írni óhajtana önnek, szívesen megadjuk a címét. Ajánlani pedig már csak azért sem mernénk senkit, mert köztudomású, hogy az esküvő előtt a legnyelvesebb menyecske is szelíd galamb s hogy aztán mi miattunk kelljen önnek éjjel-nappal papucsot viselnie! Előbbi aggódalmainkat persze nem az ön személye ébresztette, ha-nem régi tapasztalataink. Sok szerencsét a jövőhöz!

Vidéki tartozkodásunk alatt a pósta gyüjtötte össze leveleinket. Lehet, hogy elkallódott belőlük. Ha tehát valamelyik k. olvasónk a nyáron írt levelére szeptember közepéig nem kapott választ, ismételje meg kérését.

---y

 

 

 

Hirdetések.

 

Eladna egy kefekötéshez való anyagvágókést: Pekárik János Szarvas, Krakó 112.

Eladná bőrkötésű, kifogástalan állapotban lévő, rövidített írású imakönyvét: Kálmánchey Anna újfehértó, Kisrát-oldal 1162.

Klein-szekrényt vesz: Tischler Vidor Budapest, Visegrádi-utca 11 a..

Egy jó állapotban lévő, használt Klein-szekrény kerestetik; eladók írjanak az ár megjelölésével Batári Sándornak, Szeged, Bánomkert-sor 11.

Klein-szekrényt mérsékelt áron vásárolna: Tímár Jenő Debrecen, Olajütő 76.

Jó karban lévő Klein-szekrényt veszek: Urnauer Antal Veprovác, Bácska, Jugoszlávia.

 

 

 

Kenyérgondok másutt. (folytatás.)

 

A vidéken sokhelyütt már hallani sem akarnak róluk. Viselkedésükkel végeredményben a dolgozó vakok becsületének ártanak. A mai házaló-rend-szert a vakügy rákfenéjének szeretném nevezni. Minden darabbal, ami jótékonysági-áron kel el, a vak munkás tekintélyét bocsájtjuk áruba. Kétségbe vonom azt is, hogy ma, mikor Németországban minden dolgos kézre szükség van, megengedhető legyen, hogy 2000 ember, ahelyett, hogy részt venne a termelő munkában, a vidéket járja. Erre a szempontra való tekintettel a hatóságok már sok esetben nem is hosszabbítják meg az ügynökök működési engedélyét és visszavezetik őket régi hivatásukhoz. Ha az erre vonatkozó rendelkezéseket teljes egészükben keresztülviszik, ez a képviseleti rend-szer amúgy is megszünik. Az ügynökök működése magukra a vak iparosokra nézve sem mondható nagyon kívánatosnak. Az általuk forgalomba hozott áru oly drága, hogy 10.000 márka forgalomból mind-össze 1500 márka jut munkadíjra. A vak kézművesek szövetségének szabályzatát véve alapul - mely szerint 70 márka keresetre tartható egy árus - ez azt jelenti, hogy minden vak iparos mögött áll egy látó képviselő.

A fentiek figyelembevételével az ügynök-rendszer mai alakjában tarthatatlan s nézetem szerint meg kellene szüntetni. Ha valaki azt hozná fel védelmére, hogy a vakokat jó keresethez juttatja, erre csak azt válaszolhatnám, hogy ez önámítás. A vak kefekötők aránylag jó keresetét u.i. csak az teszi lehetővé, hogy a szokásosnál sokkal magasabb szakmánybért fizetnek nekik. Ez által s a forgalombahozatal mai módja által az árú olyan drága lesz, hogy csak ú.n. jótékonysági áron lehet eladni. Ez pedig azt jelenti, hogy a nagyközönség, valahányszor ilyen árút vásárol, ajándékot ad a vaknak - akit amúgy is nagy költséggel képeztek ki az intézetben - hogy fenntarthassa magát. Következőképen számolhatunk: a munkadíj a házalók által kicsinybeni eladásnál elért árnak kb. egy hetedét, egy nyolcadát teszi ki. Hogy pl. egy kefekötő havi 70 márkát keressen, ahhoz 540 márka értékű forgalmat kell az ügynöknek lebonyolítania. Ha a képviseleti s árúelosztási költségekre összesen 35 %-ot számítunk, úgy a vevőközönségnek 189 márka közvetítőköltséget kell ráfizetnie, hogy a vak 70 márka bevételhez jusson. Havi 100 márka jövedelem esetében ez az összeg 245 márkára emelkedik. Ezt nem tartom rendjén valónak. Könnyen támadhatna valakinek az a gondolata, hogy akkor már egyszerűbb lenne ezt az összeget közvetlenül a vakokhoz juttatni. Természetesen a látók árúit is terheli forgalombahozatali költség, de az távolról sem olyan magas, mint a fent említett. A helyzet megoldását én a házaló-rendszer megszűntetésében látom. Utat mutat ezen a téren az a hatósági rendelet, mely szerint az 1939-es költségvetési évtől kezdve a porosz hivatalok kötelesek idevágó szükségleteik 30 %-át vakárúval fedezni. Ha legügyesebb vak iparosaink 50 %-át más foglalkozásokba vezetnénk át, a megmaradó 50 % kevésbbé teljesítőképes kézműves az eddig előállított vakárúnak csak mintegy 30 %-át termelné, ezt pedig a hatóságoknál el lehetne helyezni. Így az ügynökrend-szer feleslegessé válnék. Követeléseim tehát:

1. A kosárfonás, mint vak-iparról mondjunk le,

2. A kefeárú termelését csökkentsük és

3. Vessünk véget a házaló-rend-szernek.

Tudatában vagyok annak, hogy amikor ilyen mélyreható negatív követelésekkel állok elő, ugyanakkor kötelességem positív indítványokat is tenni. Hogy ezek milyen irányban mozognak, az kitűnik a fent elmondottakból.

1. Kis méretű, jól eladható munkatárgyakat kell találnunk.

2. Ezen munkatárgyak készítésének menetét technikailag a legaprólékosabban ki kell dolgoznunk, hogy a vak lehető nagy munkasebességet tudjon kifejteni.

3. Ezáltal az árút terhelő munkabérarány csökken, az árak az iparilag előállítottéhoz hasonulnak s a termelvények az általános árúpiacon lesznek értékesíthetők.

Azt hisszük, megtaláltuk a fenti követelményeknek megfelelő árúkat: elsősorban a gyékényfonást (-szövést) említem. Intézetünk már többször felhívta a figyelmet erre a foglalkozásra, ebben a lapban is írtunk már róla. Tudvalévőleg egy gyékényfonókeretről van szó, melyet szakoktatónk, Nemmert úr szerkesztett. Ezen készülék segítségével sikerült a munkateljesítményt annyira fokozni, s a munkabérarányt annyira csökkenteni, hogy készítményeink a szabad kereskedelemben is versenyképesek. A wesztfáliai vakegylet készített egy szövőszéket, melyen a dupla gyékények szövésénél ugyancsak nagy munkasebesség érhető el. Vak gyékényfonóink teljesítménye olyan jó, hogy napi 5 márkát, sőt ennél többet is keresnek. A gyékényfonás műhelyi s otthoni munkának egyaránt alkalmas és vele az intézetből elbocsájtott vakok igen jól foglalkoztathatók. Igaz, hogy a vak a gyékényeket lakóhelyén ritkán fogja eladhatni, de kell egy értékesítőközpontnak léteznie, amely nagybani rendeléseket tud felvenni. Az egyes háztartásokban való eladásra nem is számíthatunk; itt kifejezetten a nagybani árusításra kell berendezkednünk. Alapfeltétel, hogy az árú értékesítésénél a szabad ipar áraihoz alkalmazkodjunk. Ha aztán a vevő egyenlő árak mellett a vakok intézetében fedezi szükségleteit, mert úgy érzi, hogy ezzel jót tesz, úgy a jótékonykodásnak ezt az alakját szívesen fogadjuk.

Hasonlóképen állnak a dolgok az általam ajánlott másik mesterség, a harisnyakötés körül, melyet mi már 12 éve űzünk. Igaz, hogy először csak a laposkötést vezettük be s ebben egész sereg fiatal lányt képeztünk ki, azonban ennek a foglalkozásnak több hátránya is van:

1. A hozzá való gép nagyon drága, kereken 700 márka,

2. Ebben a mesterségben nehéz egy fiatal lányt önállósítani:

a) Nehezen fog alkalmas varrónőt találni magának,

b) Egy egyedül álló vak lány aligha tud készítményeinek vevőközönséget szerezni és

c) A divat olyan gyakran változik, hogy a vak kötőnő nem igen bír vele lépést tartani, annál kevésbbé, mert a gép nem nyujt valami bő mintaváltoztatási lehetőségeket. Ezen okok miatt lassanként felhagytunk a laposkötéssel s áttértünk a körkötésre. Ez a gép lényegesen olcsóbb, minden tartozékával együtt 100 márkába kerül. A kötőnő mindig csak egyféle cikket, férfizoknit köt rajta s így kellő munkasebességet tud elérni. Napi átlagteljesítményük 12 pár. A vak teljesen önállóan dolgozik. Ha néha előfordul, hogy egy szemet leejt, akkor a család bár-mely látó nőtagja minden különös ismeret nélkül is fel tudja azt szedni. Vak gépkötőnőink átlagos keresete napi 3-4 márka. Ez a foglalkozás szintén alkalmas úgy műhelyi, mint otthoni munkának. Persze az árú értékesítését az egyes kötőnők nem végezhetik, a maga lakóhelyén legtöbb esetben ki-ki csak keveset képes elhelyezni, tehát az árút itt is az értékesítőközpontnak kell forgalomba hoznia. Nagy üzletek szakértői biztosítottak bennünket afelől, hogy áraink teljesen rendben vannak és lépést tartanak az ipariakkal.

Véleményem szerint ez a két foglalkozási ág fejlődőképes és nagyon sok, jelenleg a kosárfonó- és kefekötőiparban dolgozó férfinak és nőnek nyujthatna megélhetést. Némelyek attól tartanak, hogy idővel ezek a pályák is túltelítődhetnek. Ez az aggodalom nem helytálló, mert itt olyan munkáról van szó, melynek (folytatása következik.)

 

 

 

Nők rovata.

 

Szövetségünk újra tervbe vette, hogy hölgytagjaink kézi-munkáit megpróbálja értékesíteni. Felhívjuk tehát kézi-munkával foglalkozó olvasóinkat, írják meg szerkesztőségünknek, milyen kézi-munkát tudnak szépen és kifogástalanul elkészíteni és hogy a munkához szükséges anyagot be tudják-e saját költségükön szerezni.

 

SM kérésére közöljük, hogy különféle ételek elkészítésénél egy személyre mennyi nyersanyagot kell számítani. (Az adatokat a Katolikus Háziasszonyoknak látók számára kiadott útmutatójából vesszük.)

A mennyiségeket súly szerint - g. gramm, dkg dekagramm - adjuk meg, de kisebb mennyiségű ismert anyagot kanállal is kimérhetünk, ha tudjuk, hogy kanálban laposan mérve:

egy evőkanál zsír 20 gramm,

egy evőkanál porcukor 15 g.

egy evőkanál liszt 10 g.

egy evőkanál só 10 g.

egy evőkanál dara 10 g.

egy evőkanál morzsa 10 g.

egy kávéskanál liszt 5 g.

egy kávéskanál burgonya-liszt 5 g.

egy tojásnyi vaj 50-60 g.

egy liter víz egy kilogramm.

 

Anyagszükséglet egy személyre:

Marhahúsból:

húsleveshez csont nélkül 8-10 dekagramm,

párolt húshoz csont nélkül 8-10 dkg.

gulyás vagy marhapörkölthöz csont nélkül 8-10 dkg

vesepecsenye és rostélyoshoz 10-12 dkg

vagdalt húshoz elég 7 dkg, mert a vagdalt húshoz más pótlékot is adunk.

- Borjúhús, disznóhús: (nem olyan kiadós)

egybesült 10-12 dkg

rántott hús 8-10 dkg

pörkölt 8-10 dkg

vagdalt húshoz 7-8 dkg

- Csirkénél: kisebb csirkét 8, nagyobbat több részre is tudjuk vágni.

- Friss kolbászfélék 8-10 dkg

füstölt kolbászból 5-6 dkg

- Főzelék-félékből:

száraz bab, lencse, borsó 12-15 dkg

burgonya 20-25 dkg

káposzta, kelkáposzta 20 dkg

spenót, zöldborsó, tök, zöldbab 20 dkg

főzelék rántásához liszt 3 dkg

- Leves rántásához liszt személyenként 2 dkg

- Gyúrt tésztához liszt 15 dkg

rétestésztához liszt 8-10 dkg

kelt tésztához 8-10 dkg

palacsintához liszt 7-8 dkg fejenként.

- Körzetnek: dara, rizs, tarhonya 5-6 dkg

- Zsír: leveshez féldeka, körzethez egy deka fejenként, főzelékhez 8 gramm.

 

Mosogatásnál a tejeslábas és más fémedények tisztítását megkönnyíti és meggyorsítja a mostanában forgalomba hozott drótszivacs használata. A kőporba mártott, megnedvesített drótszivaccsal szinte fáradság nélkül letisztíthatunk az edényekről minden ételmaradékot. A drótszivacs többféle nagyságban kapható a háztartási üzletekben.

doboz alja
oldal alja