ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Vakok Világa 2009. október


 

Vakok Világa

LXX. évf. 10. szám

2009. október

 

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének folyóirata

Felelős kiadó: Dr. Szőke László, az MVGYOSZ elnöke

Főszerkesztő: Garamvölgyi Annamária

Tervezőszerkesztő: Fehér István

A szerkesztőség és a kiadóhivatal címe: 1146 Budapest, Hermina út 47.

Telefon: 384-8440

E-mail: vv@mvgyosz.hu

ISSN 0209-6765

Az újság előfizethető az MVGYOSZ tagegyesületeinél!

 

 

 

Tartalomjegyzék

 

Elfogadhatatlan megszorítások

Megszűnik a Vakok Szövetsége!

Indulatos tájékoztató

Remény helyett új életlehetőség

Szászországi tapasztalatok

A tenger, ami összeköt

Vak hadvezér a csatatéren

Kerekes Gézára emlékezve

Elhunyt szeretteinkért imádkozunk

Búcsú Matatek Judittól

Sorsok és társak megörökítése

Találkoztak a vakvezető kutyások

Vas megyei látássérültek Oszkón

Heves megyében is zajlik az élet

Nagyszabású adományozás

Tisztelt Elnök Asszony / Úr!

Pályázati felhívás

Viszontlátogatás Veszprémben

Civil nap Ajkán

Csupa speciális árucikk

A páciens gyors vagy a hivatal lassú?

Lelki szolgálatra vállalkozott

Műtét után, műtét előtt

Kedves Szerkesztőség!

Jótékonysági bál

Ősz

Meghívó

Humor

Ez itt a kérdés meg a válasz is

Ötven éve élek Budapesten

Ön most mit lépne világossal?

CD-nyeremény

Apróhirdetések

Impresszum

 

 

 

Rendkívüli küldöttgyűlést terveznek

Elfogadhatatlan megszorítások

 

Példátlan pénzügyi elvonásra készül Magyarország Kormánya. Ez derül ki a jövő évi állami költségvetési tervezetből. A fogyatékosügyi szervezeteknek ugyanis az eddigi állami támogatás egy töredékét szánják csupán. Hogy a működésükhöz szükséges pénzösszeget honnan teremtik elő, az az ő dolguk. Pályázzanak minél több helyen, javasolták az illetékesek.

Miként dr. Szőke László, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke elmondta, az MVGYOSZ-nek a jelenlegi Kormány tervei szerint 2010-re mindössze 50 millió forint jutna. Ez a 2002 óta támogatásként kapott 207 millió forintnak egynegyedét sem teszi ki. Márpedig ha ez az összeg maradna érvényben, a Szövetség működésképtelenné válna, hiszen ennyi pénz még a rezsiköltségre sem lenne elég.

Az MVGYOSZ Elnöksége a szeptember 15-i ülésén alaposan megvitatta a gazdasági esélyeket. Az értekezleten dr. Szőke László országos elnök mellett jelen voltak: Szabó Tiborné, Sztakó Krisztina, Kovács Béla, dr. Orlicki János, dr. Tóka László és Németh Orsolya elnökségi tagok; Laczi Tamásné és dr. Ozvári-Lukács Ádám elnökségi póttagok; dr. Micserics József, az Országos Hivatal vezetője, valamint dr. Hódosi László és Páll András, a Felügyelő Bizottság tagjai.

Dr. Micserics József hivatalvezető elmondta, eddig is mindig hozzá kellett tenni az államtól kapott pénzhez, hogy a Szövetség zavartalanul működhessen. Ez az adományok jóvoltából és a pályázatok útján volt lehetséges. Sajnos, az adomány ma már kevés, s jelenleg akkora likvidösszeg nem áll a Szövetség rendelkezésére, hogy abból a hiányzó 150 milliót finanszírozni tudná.

Az Elnökség úgy foglalt állást, hogy a Kormány által az MVGYOSZ számára 2010-re javasolt 50 millió forintot elfogadhatatlannak tartja, mert ez az öszszeg a Szövetség és tagegyesületei tevékenységének, szolgáltatásainak teljes ellehetetlenülését jelenti. A Szövetség tárgyalási alapként 2010-re csak a hét éve változatlan évi 207 millió forint állami költségvetési előirányzat biztosítását tudja elfogadni. E cél érdekében feltétlenül szükségesnek tartja a kapcsolatfelvételt valamennyi parlamenti képviselővel, az illetékes országgyűlési bizottságokkal és a parlamenti pártok frakcióival. Kérni fogja a média segítségét is. Az Elnökség felkérte a Szövetség vezetőit és a tagegyesületeket, hogy e cél érdekében tegyenek meg mindent, mielőtt még a költségvetési tervet a parlament elfogadná. Fontosnak tartják a kapcsolatfelvételt az Európai Parlament magyar képviselőivel, így a hazai fogyatékosok érdekképviseletét ellátó dr. Kósa Ádámmal is. Az ő segítségükre is számítanak a jövő évi költségvetési előirányzat megváltoztatása érdekében. A többi fogyatékosügyi szervezet képviselőivel is együttműködnek, hiszen az elvonások valamennyiüket érzékenyen érintik. Az Országos Elnökség végső esetben demonstráció megtartására is kész és annak keretében tiltakozik a rendkívüli megszorítás ellen.

A balatonboglári üdültetés tapasztalatairól Otlakán Gyula üdülővezető számolt be. Az idén nyáron 98 százalékos volt az üdülő kihasználtsága, csak néhányan mondták vissza a helyfoglalásukat betegség miatt. A 280 üdülővendégből 180-an látássérültek, a többiek kísérők, családtagok voltak. A vendégek többsége elégedett a szolgáltatással, hiszen Otlakán Gyula és felesége, Juhász Klára mindent megtesznek a náluk pihenők kényelméért.

A "Vigyázó Szemek" Vakvezető Kutyával Közlekedők Országos Közhasznú Egyesülete javaslatot készített, miként nyaralhatnának a vak emberek négylábú kedvenceikkel együtt a Szövetség balatonboglári üdülőjében. Dr. Krabót Györgyné, az egyesület vezetője szerint erre nagy lenne az igény. Farkasné Schiff Mónika, a vakvezetőkutya-kiképző iskola vezetője úgy ítélte meg, hogy jelenleg az üdülő nem alkalmas a vakvezető kutyák elhelyezésére. Részletesen ismertette, milyen egészségügyi és fizikai szempontoknak kell megfelelni ahhoz, hogy a segítő ebek biztonságban legyenek. Otlakán Gyula felajánlotta, hogy épít egy elkülönített faházat, amelyben megoldható lenne az ebek gazdájukkal való elhelyezése is, de ennek a gazdasági feltételeit még ki kell dolgozni.

Az Elnökség a vakvezető kutyával közlekedők balatonboglári üdültetését elviekben támogatja. Felkérte a "Vigyázó Szemek" Egyesület, a kutyakiképző iskola, valamint az üdülő vezetőjét, hogy folytassanak tárgyalásokat a személyi, anyagi feltételek biztosítása érdekében, s kérjék be a különböző hatóságok állásfoglalásait is. Továbbá kérte az érintetteket, hogy a tárgyalások alapján kialakított álláspontjukat terjesszék a 2010. januári elnökségi ülés elé.

Szuhaj Mihály, az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány ügyvezetője arról tájékoztatta az Elnökséget, hogy a szoftveradományozó ünnepségükön még nem tudták mellékelni a Microsoft Office 2003-as és 2007-es irodai programcsomaghoz a termékkulcsot, így a telepítő CD egyelőre nem használható. Pedig az alapítvány ezt már májusban kérte a cégtől. A Microsoft ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül orvosolják a problémát, két munkatársuk személyesen Németországban jár el az ügyben.

Dr. Szőke László elnök a bejelentések között megemlítette, hogy a természetes személy tagoktól tanulmányi támogatás iránti kérelem nem érkezett be.

A Szövetség vezetői tárgyalásokat folytattak Kemény Péterrel, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs Főosztályának vezető-helyettesével a vakvezetőkutya-kiképzés jövőjéről. Egyre többen képeznek ki ugyanis vakvezető kutyát, de azt a színvonalat, amit az MVGYOSZ kutyaiskolájának szakemberei nyújtanak, mások aligha tudnák produkálni. Tehát nem lenne célszerű túlzottan liberalizálni a képzést, mert annak csak a vak emberek látnák a kárát.

Elnökünk szólt azokról az ügyészségi törvényességi vizsgálatokról, amikkel kapcsolatban a nyáron több kilónyi iratot kellett előkeresni a székházban. Az ismert és a névtelen feljelentők beadványa kiterjedt a Vakok Világa főszerkesztőjének korábbi foglalkoztatására, a székház terembérleti díjaira, az üdülő üzemeltetésére, s még egy 13 évvel ezelőtti hagyatékra is. Dr. Szőke László szerint el kell dönteni, hogy a Szövetség vezetői az elkövetkező időszakban az ügyészségre járkálással, vagy inkább az érdekvédelmi munkával töltsék az idejüket.

A Felügyelő Bizottság több indítványt is benyújtott az elnökségi ülést megelőző napon. Az elkülönített pénzeszközökkel és hagyatékokkal kapcsolatos könyvelési és leltározási hiányosságokra hívták fel a figyelmet. Valamint kérték az Elnökséget, határolódjon el a VV augusztusi számában megjelentektől, miszerint a Felügyelő Bizottság hét személy akaratának megfelelően nyilvánította jogellenesnek a főszerkesztő foglalkoztatásának addigi módját.

Az Országos Elnökség a Felügyelő Bizottság előterjesztését megtárgyalta, s felkérte a hivatalvezetőt, hogy a befektetett eszközök tételes nyilvántartásait 2009. november 30-ig bocsássa az FB rendelkezésére. Az Elnökség úgy határozott, hogy az elkülönített pénzeszközök alszámlán jelenjenek meg tételes bontásban az FB által kiemelt témakörökben, ezek: a Rothbart hagyaték, a személyi jövedelemadó 1 százaléka, az intervenciós alap és a balatonboglári üdülő.

Az Elnökség úgy ítélte meg, hogy a Vakok Világa augusztusi számában megjelent írás a Felügyelő Bizottság tevékenységére vonatkozóan valótlan állítást nem tartalmazott, ezért az Elnökség az említett írás megállapításaitól való elhatárolódását nem látja indokoltnak.

Sokféle levél jön naponta Szövetségünkhöz, de olyan, amilyet nemrég az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal küldött, még nem érkezett. Ebben az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága arról értesítette az MVGYOSZ-t, hogy dr. Hódosi László (a Felügyelő Bizottság tagja. - A szerk.) adótartozása a késedelmi pótlékkal együtt 415.054,- forint, ezért az adós munkabérét, illetményét, egyéb járandóságát letiltja. Dr. Szőke László megjegyzése: azok kérjék számon rajta és munkatársain a jogszabályok betartását, akik maguk is betartják azokat.

Elnökünk levelet írt a miniszterelnöknek a látássérültek banki aláírásának problémáival kapcsolatban, s az ügyet az illetékes minisztérium kapta meg. Szövetségünk vezetői véleményezték a parkolási kártyával kapcsolatos jogszabályt is.

Lesz sajtótájékoztató, teaház és cseh művészek mutatják majd be tapintható képeiket az idei fehérbot napi központi rendezvényen, amelyet a Szövetség székházában, a Hermina teremben tartanak. A szervezők tervezik, hogy a teaház belépője egy-egy energiatakarékos izzó ára lesz, így a Szövetség székházában lecserélhetik a régi, korszerűtlen izzólámpákat.

Visszavonta az Elnökség a 35/2007. április 5. számú határozatát. Annakidején a testület felhatalmazta Tóth János látássérült sorstársat, hogy a távirányítóval vezérelhető jelzőlámpák megszólaltatásához szükséges berendezésnek Budapest területén való elterjesztésében működjön közre és kapcsolatait felhasználva képviselje a Szövetséget. Mivel az akadálymentesítés komplex kezelésére, a megfelelő javaslatok kidolgozására nemrég átfogó munkacsoport alakult, s annak tevékenysége kiterjed az említett határozatban foglalt kérdésekre, ezért kellett visszavonni a korábbi határozatot.

Rendkívüli küldöttgyűlést szeretne összehívni még az ősszel Szövetségünk elnöke, hogy azon az alapszabályhoz illeszkedő, egységes szerkezetbe foglalt választási szabályzatot elfogadhassák és hogy két póttagot is válasszanak a Felügyelő Bizottságba.

Az Elnökség az országos jelölőbizottság kérelmével egyetértett és hozzájárult, hogy a bizottság tagjai utazási költségeiket elszámolhassák a kiküldetési rendelvény alapján.

Felhívjuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy az elnökségi ülésekről szóló rövid összefoglaló már az értekezletet követő napon olvasható az MVGYOSZ honlapján.

*

Az elnökségi ülést követően Szövetségünk vezetői az alábbi kiáltványt juttatták el a sajtóhoz, az arra illetékes állami szervekhez és az országgyűlési képviselőkhöz.

Garamvölgyi Annamária

 

 

 

Megszűnik a Vakok Szövetsége!

 

80%-os elvonás indok nélkül!

2002 óta változatlan a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének nyújtott állami költségvetési támogatás: évi 207 millió forint. A reálértékben évről évre csökkenő állami támogatás egyre kevésbé teszi lehetővé a szervezet és tagegyesületeinek működését, szolgáltatásainak biztosítását. Tevékenységének teljes ellehetetlenülése várható 2010-ben, mivel a kormány csupán 50 millió Ft-tal kívánja támogatni e nagy múltú szervezetet. A megszorítás okaira nem adtak magyarázatot. Vajon a 80%-os elvonást indokolja-e a gazdasági világválság?

 

Mire jut pénz?

Nap mint nap tapasztaljuk a közpénzek mérhetetlen elherdálását. Több 10 milliós végkielégítések, juttatások kerülnek kifizetésre állami cégek vezetői és alkalmazottai részére. A BKV-nál elhíresült 100 milliós végkielégítés például a Vakok Szövetsége éves költségvetési támogatásának felét teszi ki, amely összegből 45.000 látássérült részére tudna fél évig szolgáltatásokat nyújtani.

 

Költségvetés előterjesztése a kötelező egyeztetés nélkül

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a jelentős elvonást tartalmazó költségvetés előterjesztését megelőzően az érintett szervezetekkel nem egyeztetett. Az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) lett volna hivatott a tervezet véleményezésére. A minisztérium azonban az OFT-t is csupán tájékoztatta a koncepcióról, így a tanács határozat helyett csak ajánlást fogadhatott el, amelynek figyelembe vétele a kormány számára nem kötelező.

 

90 év alatt felépített tevékenységek és szolgáltatások szűnnek meg:

Ha az előterjesztés szerinti költségvetés kerül elfogadásra, a szövetség nem lesz képes eleget tenni feladatainak:

- Nem lesz lehetősége véleményezni a látássérülteket érintő jogszabályokat,

- megszűnik a jogsegélyszolgálat,

- működésképtelenné válnak tagegyesületei,

- koordinálás nélkül marad az akadálymentesítési tanácsadás, és munkacsoport,

- nem áll módjában kulturális és tájékoztató rendezvények szervezése, lebonyolítása a látássérülteknek,

- elmaradnak a prevenciót szolgáló rendszeres szűrővizsgálatok,

- fokozódik a látássérültek kiszolgáltatottsága és társadalmi kirekesztődése.

 

Az alábbi szolgáltatások szűnnek meg:

- Bezár a Vakvezetőkutya Kiképző Iskola,

- megszűnik a vakvezető kutyakiképzés,

- nem nyit ki a hangos- és Braille-könyvtár,

- nem lesz Braille-nyomtatás, nem készülnek pontírású folyóiratok, könyvek,

- nem tudja biztosítani a látássérültek segédeszköz ellátását,

- nem olvasnak fel hangoskönyveket stúdiójában,

- nincs speciális tankönyvellátás a látássérült gyermekek számára.

 

Minden társadalom intelligenciájának és emberségének fokmérője, miképpen bánik fogyatékos embertársaival. Bárki kerülhet olyan élet-helyzetbe, hogy szüksége lesz segítségre.

 

 

 

Nem kaptunk érdemi választ a minisztertől

Indulatos tájékoztató

 

Botrányosnak nevezte Korózs Lajos államtitkár a jelen lévő vendégek és a sajtó képviselőinek viselkedését szeptember 21-én, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban. Az indulatos szavakat az váltotta ki, hogy a minisztérium által szervezett ünnepség, amelyen a SINOSZ olimpikonjait köszöntötték volna, más irányt vett a résztvevők kérdéseinek alapján.

Dr. Szőke László, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke arról érdeklődött Herczog László minisztertől, mi indokolta a Kormánynak azt a döntését, hogy az MVGYOSZ-től jövőre a korábbi állami támogatás 75 százalékát el kívánják vonni, s miként képzelik azt, hogy 50 millió forintból működhessen a Szövetség, amikor ez az összeg még a rezsire sem elég. Az előző években is hozzá kellett keresni 81 milliót az államtól kapott 207 millió forinthoz, hogy az MVGYOSZ a korábbi szolgáltatásait zavartalanul elláthassa.

E sorok írója azt kérte a tárca vezetőjétől, adjon tanácsot arra vonatkozóan, milyen érvekkel győzzük meg a több tízezernyi látássérült embert annak helyességéről, hogy miközben pár tucat alkalmatlan vezető végkielégítésére milliárdok jutnak, a vakok sokaságának a támogatására még 207 milliót sem tud a magyar állam fordítani.

Herczog László miniszter elnökünk kérdésére azt válaszolta, hogy csupán konstrukcionális változások történtek a szabályozásban, mert különválasztották a szolgáltatási és az érdekvédelmi tevékenységet egymástól. Így szerintük egységes és átlátható lesz a támogatási rendszer.

Rauh Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy az állam jövőre hozzájárul a működtetési költségekhez, emellett 295 millió forintot különített el, amelyre az összes fogyatékosügyi szervezet pályázhat.

Dr. Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke, európai parlamenti képviselő nem értette, miért nem egyeztettek a Miniszterelnöki Hivatal illetékesei erről a költségvetési tervezetről előzetesen az érdekvédelmi szervezetekkel.

E sorok írója konkrét választ nem, csak kitérő magyarázatot kapott a minisztertől, mondván, mást jelentenek az önkormányzatok által fizetett végkielégítések és mást az SZMM-en keresztül nyújtott támogatás. Hiába érveltünk azzal, hogy mindkettőt az adófizetők pénzéből fedezik, további feleletet már nem kaptunk, mert a tárca vezetője az érdemi válaszadás helyett elhagyta a helyszínt.

Garamvölgyi Annamária

 

 

 

A LÁRKE hatalmas fejlődéséről szóltak

Remény helyett új életlehetőség

 

"Qui non perficit, deficit" (Aki nem növekszik, az visszafejlődik.) Ezzel a római mondással kezdte ünnepi köszöntőjét Szokó Zsolt, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete (LÁRKE) elnöke a Molnár Gábor Látássérültek Rehabilitációs Központjának megnyitó ünnepségén szeptember 16-án Székesfehérváron, a Helyőrségi Klub színháztermében. Már az egyesület megalakulásakor elhatározták, azért is dolgoznak, hogy a látássérültek életminőségén javíthassanak - mondotta. A LÁRKE misszióját sokan megértették és támogatták, köszönetet érdemelnek ezért. Elismerés illeti Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár polgármesterét, Nagy Zsuzsát, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány projektkoordinátorát, Lencsés Erika projektfelkészítő trénert, Mányi Miklóst, kijelölt minisztériumi tanácsadót, a Szempont Alapítvány kuratóriumi elnökét, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének munkatársait, valamint a munkaügyi központok és a civil szervezetek képviselőit.

A rehabilitációs központ, amely a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatásával jött létre és már tavasz óta működik, minden ügyfélnek személyre szóló szolgáltatásokat nyújt. Elsősorban azokat várják, akik felnőtt korukban váltak látássérültekké, de még nem nyugdíjasok. Az elemi rehabilitáció keretében felkészítik őket az önálló életvitelre és a megváltozott élethelyzettel együtt járó külső, belső konfliktusok kezelésére. A további szolgáltatások:látásvizsgálat, látásfejlesztés; tájékozódás- és közlekedéstanítás; mindennapos tevékenységek újratanítása (főzés, takarítás, vásárlás, stb.); infokommunikációs eszközök használatának oktatása (számítógép, nagyítóprogramok, beszélő mobiltelefon); Braille-írás, -olvasás (pontírás) tanítása; életviteli és életmód tanácsadás; célzott szociális és kommunikációs készségfejlesztő tréning (önbizalomnövelés, stb.); csoportos és egyéni pszichés tanácsadás (lelki problémák megoldásának segítése); szociális segítségnyújtás és ügyintézés.

A foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások célja: segíteni a megfelelő munka felkutatásában, kiválasztásában és megtartásában; munkaerő-piaci információk nyújtása, egyéni készségek, képességek, szükségletek felmérése; munkavállalási stratégia kidolgozása; munkavállalást segítő rehabilitáció; álláskeresési technikák oktatása; képzési lehetőségek feltárása, képzésbe irányítás; munkahelyfeltárás, munkaközvetítés és a munkahely megtartására irányuló segítségnyújtás.

Maticska Rita, a Honvédelmi Minisztérium Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. székesfehérvári intézményének vezetőjeként üdvözölte a megjelenteket. A LÁRKE rehabilitációs központja ugyanis ennek az intézménynek a területén, a Malom u. 2. szám alatt működik.

Warvasovszky Tihamér polgármester felelevenítette azt az emléket, amikor az azóta sajnos elhunyt egykori Fejér megyei titkár, Bányoczky István a figyelmébe ajánlotta Szokó Zsoltot, aki már egészen fiatalon kitűnt tenni akarásával, segítőkészségével. Az egyesület megalakulása óta eltelt hat év, s hatalmas fejlődésen ment át ez a szervezet. A LÁRKE elérte, hogy az emberek figyelnek a látássérültekre és vannak olyan támogatóik, akik fontosnak tartják, hogy a látássérültek teljes életet élhessenek.

Márton Zoltán, az Esélyek Háza igazgatója szerint a jó gyakorlat nemcsak a látássérültek társadalmi beilleszkedésében jelent továbblépést, tovább növeli a civil szervezetek megbecsülését is.

Kemény Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs Főosztályának vezető-helyettese ismertette a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 26. cikkelyét, amely a habilitáció és rehabilitáció kérdéskörével foglalkozik. Szólt arról is, hogy ma már Magyarországon kilenc szolgáltató hely várja a látássérülteket. 2005-ben még csak egy helyen volt erre lehetőség, akkor 50 személy részesülhetett elemi rehabilitációban, ma pedig már 550. A minisztérium szeretné elérni, hogy 2012-re évi 4000 kliensről gondoskodjanak a szolgáltatók.

Dr. Varga Szabolcs, a LÁRKE alelnöke arról beszélt, miért éppen Molnár Gábor nevét vette fel intézményük. Molnár Gábor író, akit az őserdő kalandorának is tartanak, 24 évesen vakult meg, ennek ellenére teljes életet tudott élni. Bejárta a világot és élményeit könyvekben örökítette meg, amelyek ma is keresett olvasmányok.

Nemes István, a rehabilitációs központ projektmenedzsere név szerint is bemutatta az itt dolgozókat: Makádi Zsófia szakmai vezetőt és pszichológust, Erdős Viktória klienskoordinátort, szociális munkást, Marton Viktória adminisztrátort, Lebcelterné Veiland Orsolya és Mikola Gyöngyvér gyógypedagógusokat, Hegedűs Angéla foglalkoztatási tanácsadót, szociális munkást és Jakab Szilárd informatikust.

Dr. Tatai Zoltán nyugalmazott egyetemi docens, a Molnár Gábor Társaság elnöke Molnár Gábor irodalmi munkásságáról, a könyvei nyújtotta olvasói élményekről beszélt.

Dr. Tamásy Lászlóné Hegyi Margit három évtizeden át volt Molnár Gábor író felesége. Emlékezett az együtt töltött évekre, s arra, hogy férjétől menynyi mindent tanult, többek között a tartást, az erőt, az akaratot. Meghatottan köszönte meg, hogy a székesfehérvári rehabilitációs központ az ő egykori férje nevét viseli, mert véleménye szerint nem reményt kell adni a látássérülteknek, hanem új életlehetőséget. S erre itt alkalom nyílik.

Az ünnepséget Ábele Helga zongorajátéka és éneke színesítette.

Mint megtudtuk, a rehabilitációs központ már tavasz óta működik, s eddig 40 embernek tudtak segíteni, hogy könnyebb legyen az életvitele. Naponta 8-tól 16 óráig várják az érdeklődőket:

Telefon/fax: 06 (22) 311-158

Mobil: 06 (30) 650-02-92

Mail-címük: rehabkozpont@larke.t-online.hu, s érdemes ellátogatni a LÁRKE honlapjára is, aminek elérhetősége: www.larke.hu

Garamvölgyi Annamária

 

 

 

Vakvezető sáv, eltérő színű járdaburkolat

Szászországi tapasztalatok

 

Nem találkoztunk látássérült emberrel Drezdában, amikor a nyár végén, egy baráti meghívásnak eleget téve, néhány napot a műemlékeiről is ismert német városban töltöttünk. Kíváncsiak voltunk azonban, vajon milyen az akadálymentesítés Szászország német szövetségi állam fővárosában.

A vasútállomásokon vakvezető sáv, s eltérő színű és mintázatú járdaburkolat segíti az eligazodást. S ugyanezt láthattuk a villamosmegállókban is. A villamosokra egyébként könnyű felszállni, mert alacsonypadlójúak, mint a pesti Combinók. Viszont a pestinél mindenképpen pontosabbak. A megállókban kifüggesztett menetrendhez hajszálpontosan alkalmazkodnak, s több helyen láthatók elektronikus kijelzők is, amelyekről olvashatjuk, hogy hányas számú villamos milyen irányba tart és hány perc múlva érkezik meg a megállóba. Még soha egyikük sem késett. A villamosokon erőteljes hangjelzéssel figyelmeztetik az utasokat az ajtók bezárására. Felszállás után egy kellemes női hang közli a következő megálló nevét, s ezt megismétli a megállóba való beérkezés előtti pillanatokban is.

Általában sokféle vizuális térkép és hangos információs stand segíti a városban a tájékozódást. A világhírű barokk építménybe, a Zwingerbe azonban csak segítséggel érdemes elmenni. Csak sok-sok lépcsőn felkapaszkodva lehet bejutni a régi képtárba, ahol többek között Belotto, Dürer, Rembrandt, Vermeer, Tiziano, El Greco, Hals festményeit találjuk és ahol Raffaello Sixtusi Madonnája nyűgözi le a látogatót. Később sem találunk a látássérültek számára semmiféle jelzést, útbaigazítást. Igaz, hangos tájékoztatót vagy vezetést kérhettünk volna, borsos árért.

A drezdai járdák sem akadálymentesek, a rámpák pedig néhol egészen meredekek, s inkább balesetveszélyt jelentenek, mint biztonságot. Az üzletek azonban egy szinten találhatók a járdákkal, így fehérbottal, kerekes székkel is könnyen bemehetünk.

Braille feliratokkal csak elvétve találkoztunk. Például egy gyorsétterem mosdójában, a pelenkázón meglepve fedeztük fel a pontírású szöveget. A kérdés már csak az, miként jut el addig a látássérült szülő, hogy a Braille-tájékoztatót elolvassa, mert a környéken sehol sem leltünk a vakok tájékozódását megkönnyítő jelzéseket.

Drezdai vendéglátóink, Maike és Johannes, érdeklődéssel hallgatták, miként élnek Magyarországon a látássérültek. A német vakok életéről csak apró információik voltak. Segítségünkre sietett azonban Gábor Gelsenkirchen-ből, akitől megtudtuk, hogy például a Ruhr-vidéken a közlekedési lámpák nagy többsége audiojelzéssel is el van látva, amit egy gomb megnyomásával lehet működésbe hozni. A vakok pontosan tudják, hol találják ezt a gombot.

Hangot adó lámpával Drezdában is találkoztunk. Az utcákon rengeteg ember járt-kelt, s a plakátokról a helyi pártvezérek néztek le ránk. Ottjártunkkor zajlottak ugyanis a tartományi választások és Angela Merkel szövetségi kancellár is felkereste a várost. A választási kampányok során is akadálymentesítésre törekszik minden képviselőjelölt. Tudniillik annak az akadálynak a megszüntetésére, amely az ő parlamentbe való bejutását tenné bizonytalanná.

Garamvölgyi Annamária

 

 

 

Baltic Sea Festival a fővárosban

A tenger, ami összeköt

 

Ilyen még nem volt! A Balti-tenger mentén fekvő európai uniós államok multikulturális eseménysorozatot rendeznek Budapesten. A Baltic Sea Festival célja, hogy ezt a távoli, természeti kincsekben gazdag vidéket közelebb hozza az európai emberekhez. A tenger nemcsak földrajzi összeköttetést jelent, hanem kulturális és történelmi kapcsolatot is. A Baltic Sea Festival összekapcsolja a környezetvédelmet és a kultúrát, s bemutatja a magyar közönségnek a részt vevő országok közös jellemzőit, amihez a szervezők négy kulturális területet választottak: a green designt (vagyis a zöld gondolkodást), az innovatív jazzt, a filmet, és a bűnügyi irodalmat.

Minderről dr. Gabriele Gauler, a Goethe Intézet igazgatója beszélt azon a sajtótájékoztatón, amelyet szeptember 7-én tartottak meg a Lengyel Intézetben, s amelyre lapunk főszerkesztőjét is meghívták.

A fesztivál az EUNIC Hungary, a Magyarországon működő európai kulturális intézetek szövetségének kezdeményezésére jött létre. Részt vesznek benne: a Dán Kulturális Intézet, a Dán Királyi Nagykövetség, a budapesti Goethe Intézet, a Lengyel Intézet, a Litván Köztársaság Nagykövetsége, a Lett Nagykövetség, az Észt Intézet, a Finnagora és a Svéd Királyság Nagykövetsége. A Baltic Sea Festival, amelyre először kerül sor Magyarországon, október 12-ig kilenc helyszínen zajlik.

Október 10-én a VAM Design Centerben workshop keretében mutatják be, miként lehet hulladékból használati és dísztárgyat készíteni.

Anu Kippasto, az Észt Intézet igazgatója elmondta a sajtótájékoztatón, hogy Finnországból ÖKO-képzőművészek munkáit is megismerhetik az érdeklődők. Az újrahasznosított anyagokból sokféle remek készülhet, például: ruha és ékszer is. Mindez október 15-ig látható a VAM Design Centerben.

Arkadiusz Bernaś, a Lengyel Intézet igazgatója arra az időszaki kiállításra hívta fel a figyelmet, amely A tenger, ami összeköt - pillanatképek a Balti-tengerről címmel tekinthető meg a Lengyel Intézetben október 2-ig.

Garamvölgyi Annamária

 

 

 

Vak hadvezér a csatatéren

 

Csehországban már készülnek Jan Zsiska huszita vezér születése 650. évfordulójának megünneplésére.

Ha csak annyit tudnánk Zsiskáról, hogy 13 nagyobb és száz kisebb ütközetből került ki győztesen, már akkor is megértenénk, hogy miért övezi olyan dicsfény az alakját honfitársai körében. Számunkra azonban még figyelemre méltóbbá teszi személyiségét az a körülmény, hogy utolsó csatáit teljesen vak hadvezérként nyerte meg.

Fiatal korában Vencel cseh király udvarába került az 1360-ban született Jan Zsiska. Aztán a Német Lovagrend zászlaja alatt harcolt Lengyelország ellen, részt vett az 1410. július 15-én a lovagrend és a lengyel-litván csapatok közötti grünwaldi csatában, amelyben a lovagrend katasztrofális vereséget szenvedett. A csatában Zsiska elvesztette a fél szemét. Azután Zsigmond magyar király seregében zsoldosként harcolt a törökök ellen, majd angol zsoldban részt vett a franciák elleni százéves háború nagy angol győzelmet hozó azincourt-i csatájában, 1415. október 25-én.

Husz János kivégzése után a meginduló cseh huszita mozgalomhoz csatlakozott. A Zsigmond magyar és cseh király által indított háborúban a huszita hadsereg fővezére lett.

Zsiska az első diadalát 1420 júliusában aratta Vitkov hegyén, majd novemberben Pankrácnál győzte le Zsigmond keresztes hadát. Kiváló taktikus volt, több újítás is fűződik a nevéhez, mint például a harci szekerek és a szekérvár alkalmazása.

1421-ben Raby várának ostromakor egy nyílvesszőtől a másik szemére is megvakult. 1422. január 9-én Prága mellett, Nemecky Brodnál 25 ezer katonájával vette fel a küzdelmet Zsigmond király magyar-német 50 ezres seregével, amelyet a kiváló hadfi, Ozorai Pipo vezetett. A csatában a sajátos huszita harcmodor ismét győzedelmeskedett. A husziták a szekérvárban visszaverték a keresztesek támadásait, majd a harci szekerek és a lovasságuk rohama megfutamította az ellenséget. A csatában a keresztesek mintegy 15 ezer katonát veszítettek.

A hadjáratokat továbbra is a teljesen vak Zsiska vezette. Kocsin vitette magát és apródjai tájékoztatása alapján vezényelte a hadmozdulatokat. Katonái tűzbe mentek érte. 1422-ben és 1423-ban Morvaországba és Ausztriába is betört a seregével, és mindenütt nagy pusztításokat végzett. 1424-ben Przsibiszláv várostroma közben pestisben halt meg. Utolsó kívánsága állítólag az volt, hogy a bőrét nyúzzák le és abból harci dobot készítsenek, hogy még holtában is az ellenség megrohamozására szólítsa bajtársait. Hogy ebből a rendkívüli rendelkezésből megvalósult-e valami, nem tudjuk, az viszont tény, hogy Csaszlauban temették el és óriási buzogányát a sírjára helyezték.

Cseri Sándor

 

 

 

"Ne a haláltól félj, hanem az életnek örülj!"

Kerekes Gézára emlékezve

 

"Azt mondják rám: tövis vagyok, / szúrós nyelvű és konok. / Szívem meg-keményítették/a vakság s a pofonok. / Fénytelen lét börtönében / csak múló időt rágok. / Közben kinyílnak bennem a / fájó tövisvirágok."

Harminc éve találkoztam Vele először. Akkor alig múlt ötven, én huszonévesen - friss vakságom terhétől roskadva - eleinte keserűen lázadozva kortyolgattam a szavait. Mi vezérelt éppen Hozzá, mit kerestem azután oly gyakran Nála? Akkoriban nem fogalmazódott meg bennem ez a kérdés. Egyszerűen jó volt okos gondolataival azonosulni, sziporkázó humorával töltekezni, szeretetében sütkérezni.... Felegyenesedni és ismét hinni! Hogy mit kaptam Tőle útravalóul későbbi életemhez, azt ma már pontosan tudom.

Kegyetlen őszinteséget: "Ne kívánj pénzt, gazdagságot; / csak egy "igazi barát"-ot! / Ki nem sajnál, nem hízeleg, / igazság-tükröt tart neked." Önironikus példamutatást: "És kell még egy / másik olyan ember, / aki úgy él mint te, / vakos életrenddel! / kinek tenyeréből / félelem csepeg,de jóízűn nevet, / ha kell, önmagán is..." Józan mértéktartást: "Lelkem templomában a szolga én vagyok,/ tiszta alázatú, jóságos cseléd. / Nagy fontoskodással segítni akarok, / s nem tudom, hogy ebből mennyi az elég". Bölcs emberismeretet: "Ha azt akarod, hogy/ elkerüljenek: / panasszal áraszd el / az embereket! / Ha azt akarod, hogy / kinevessenek: / szíveddel kínáld meg / az embereket!/ Ha azt akarod, hogy / megszeressenek: / nevetni tanítgasd/ az embereket! / Ha azt akarod, hogy / ne feledjenek: / akkor nem ismered / az embereket!" Éltető alkotókedvet: "Egy-egy szép gondolat / a lelkemnek ünnep, / mert ha verset írok: / boldog is vagyok." Könynyes ragaszkodást: / "Hogy engem senki nem szeret?/Azért nem tudnék sírni. / De...hogy én ne szerethessek .../ ne legyen, kit dédelgessek?, / azt nem tudnám kibírni. "Csöndes reményt: "...Egy-két versem talán/ nem múlik el velem. / Amíg gondolnak rám, / addig él a lelkem!"

Halála előtt néhány nappal, amikor arról érdeklődtem, hogyan érzik magukat feleségével, Katikával abban a szociális intézményben, ahova - sok évtizedes közös otthonukat feladva - pár hete beköltöztek, a tőle megszokott kedélyességgel válaszolt: "Végre eljött az idő, amikor minden gondot félretéve már csak egymásra figyelhetünk!" Aztán váratlanul érkezett a hír: pontírógépének kopogása végleg elnémult, belefűzve ott árválkodik befejezetlenül az utolsó verse...

Bár sokan álltunk a szívéhez közel, de biztosan nem lenne ellenére, hogy éppen én tudósítok a haláláról. Talán még mosolyogna is fájdalommal vegyes kínlódásomon, ahogyan keresgélem a megfelelő szavakat egy hosszú, küzdelmes, értékteremtő élet néhány mondatba sűrítéséhez.

Kerekes Géza Kunhegyesen született 1929-ben. Szolnokon élt és alkotott. Ismert szórakoztató zenészként kereste kenyerét. Néhány évig a vakok megyei szervezetében vezető tisztséget töltött be, később is a sorstársi közösségek meghatározó egyénisége maradt. Irodalmi munkásságát magánkiadású kötetekben, antológiákban, folyóiratokban megjelent prózai írások és versek őrzik. Rádiós és televíziós szereplései széleskörű tudásról, optimista életérzésről tanúskodnak.

Ki tudja, mi mindent nem mondott még el nekünk, amit már sohasem kérdezhetünk meg Tőle!

"Ne kutasd hát a vakok lelkét! / E börtön terhét / át nem élheted! El sem képzelheted a / "fekete Nap" gondját. / Hagyd békén / a fények vakondját!

Baranyiné Miks Mária

 

 

 

Elhunyt szeretteinkért imádkozunk

 

Szeretettel értesítjük tagjainkat és mindazokat, akik szeretteinkért, halottainkért tartott imádságos, csendes megemlékezésünkön részt vennének, hogy erre az eseményre október 30-án 15 órai kezdettel kerül sor Szövetségünk Hermina termében.

A belépés díjtalan. Kérjük a résztvevőket, hogy mécsest hozzanak magukkal.

Nosztalgia klub vezetősége

 

 

 

Búcsú Matatek Judittól

 

Tragikusan rövid életet kapott a sorstól. Mindössze 33 évesen, augusztus 29-én elhunyt Matatek Judit, az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány önkéntese és két éven át "arca".

Sümegen született 1976. február 25-én. Szüleivel és öccsével egy kis községben élt egészen hat esztendős koráig, amikor felkerült Budapestre, a vakok iskolájába. Az egyik szemén másfél, a másikon négy éves korában, az ideghártyán kialakult rosszindulatú daganat miatt veszítette el látását.

Az általános iskolai és a gimnáziumi évek alatt minden szépre és jóra fogékony volt: zongorázni és gitározni tanult, a sport számos válfaját kipróbálta: futott, evezett, lovagolt, kunfuzott, majd a hastáncban lelte meg a mozgás igazi örömét.

A József Attila Gimnáziumban érettségizett matematika tagozaton, majd a Pázmány Péter Egyetem Jogtudományi Karán folytatta tanulmányait. Másfél év után felismerte: nem való jogásznak. Ekkor gyógymasszőri képzettséget szerzett és fél éven át dolgozott is ebben a szakmában.

Azután elérkezett az idő, amikor országszerte ismert lett. 2001-ben bemutatták Tímár Péter: Vakvagányok című filmjét, melyben a női főszerepet Judit játszotta. A reá irányuló média figyelem ellenére sem "szaladt el vele a ló": megőrizte szerénységét és higgadtságát. Újabb jelentős állomás volt az életében, amikor 2001-ben felvételt nyert az ELTE BTK történelem-kulturális antropológia szakára. A tizenéves korában árvaságra jutott Matatek Judit emberfeletti erővel érte el mindazt, amit maga elé kitűzött.

Sajnos a rákkal vívott harcban alul maradt. Többé már nem lehet a "Mosolyország Alapítvány" nagykövete, de mindazok, akik ismerték, őrizni fogják hitvallását:

"Minden érdekel, mivel minden többé tesz, és mindent szeretek, ami jóravaló".

Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány nevében:

Bartha Zsuzsanna

 

 

 

Sorsok és társak megörökítése

 

Gyors egymásutánban többször is lesújtott a sors 2007-ben Zilahi Györgyre, a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének egykori elnökére. Váratlanul elhunyt Fettik Mária, az egyesület közszeretetnek örvendő alelnöke. Utána a gyalogátkelőhelyen elgázolta őt és vakvezető kutyáját, Samut is egy felelőtlenül száguldozó autós, majd a kórházban arról kapott hírt, hogy Erhartné dr. Molnár Katalin, az Országos Szövetség egyik legfőbb vezetője sincs már az élők sorában. S mindezt betetőzte az az orvosilag megalapozott felismerés, hogy a gyalogátkelőhelyen elszenvedett sérülése miatt nem lesz képes folytatni sem megyei elnökként, sem országos elnökségi tagként azt a munkát, amit sorstársai javára addig közmegbecsülést kiváltóan végzett.

Ennyi veszteség még a legszilárdabb lelket is erősen próbára teheti. Kiváltképpen akkor, ha a kényszerű tétlenség tudata gyötri. Zilahi György azonban talált elfoglaltságot magának. Sorsok és társak címmel könyvet alkotott. Könyvében életsorsokat mutat be; felvillantja egyesületének életéből azokat a történéseket, amelyek a fejlődés mérföldköveinek is tekinthetők; életbölcsességeket kikristályosító véleményeket tár olvasója elé; egykori nagy élmények és sikerek részeseinek állít emléket.

Ez a könyv dacolni tud a feledéssel. Az emlékezés kopásának porát letörli például Fördős Jánosné (Mosonmagyaróvár), Balla László (Sopron), Bujáki Lászlóné és Lencse Béláné (Győr), Nagy Imréné (Csorna) arcképéről, ők voltak ugyanis a 2004. április 15-én megalakult megyei egyesület első elnökségének a tagjai, Zilahi György elnök és Fettik Mária alelnök mellett.

Zilahi György az életpályáját kereskedőként kezdte ugyan, de a művészi szépség iránt mindig fogékonynak mutatkozott. Ezért írhatta róla Gyurkovics Zsuzsa színművésznő, hogy "derűs, a nehézséget látszólag könnyedén legyőző erővel bír. Mindig a legkiválóbb művészeket nyerte meg az ügynek. Mindig ilyen színházigazgatóról álmodtam." Dr. Baranyiné Miks Mária, a Szolnok megyei egyesület költői tehetséggel megáldott elnöke pedig úgy emlékezik Zilahi György munkálkodására, hogy "gyorsan vált meghatározó alakjává a gondolkodó, tevőlegesen is bizonyító szolgálattevők csoportjának."

Senki sem érezhette át nála jobban annak a jelentőségét, hogy a látássérült ember munkahelyhez juthasson. Ezért is időzik el könyvében hosszabban a rehabilitációs központ megteremtésénél és azon munkahelyek Győrbe telepítésénél, amelyeket vak emberek töltöttek be. És ezért ír meghatóan az olyan tehetséges fiatalok ismertté tételéről, akik alkotásaikkal aztán pénzben is kifejeződő elismerést váltottak ki.

Nagy hálával szól Zilahi György a győri két Lions klubról, amelyek a vakügy felülmúlhatatlan támogatói. És természetesen nem feledkezik meg arról sem, hogy köszönetét fejezze ki feleségének, aki a békés családi otthon nyugalmát biztosította számára.

Könyvét végigolvasva csak egyet kívánhatunk Zilahi Györgynek: soha ne fogyjon ki az embertársait szolgáló elfoglaltságaiból!

Cseri Sándor

*

Zilahi György könyvének bemutatója október 12-én 15 órakor lesz a győri rehabilitációs központban.

 

 

 

Felavatták a Vitéz Lovag Rithnovszky János Tanpályát

Találkoztak a vakvezető kutyások

 

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és a "Vigyázó Szemek" Vakvezető Kutyával Közlekedők Országos Közhasznú Egyesülete augusztus 29-én találkozót tartott a Szövetség csepeli kutyakiképző intézményében.

Farkasné Schiff Mónika, a vakvezetőkutya-kiképző iskola vezetőjének megnyitója után dr. Krabót Györgyné, a "Vigyázó Szemek" KHE elnöke mondott köszöntőt.

A Vitéz Lovag Rithnovszky János Tanpályát maga a névadó adta át.

A vakvezetőkutyás versenyt követően zenés műsorra került sor, majd a vendégek között jelenlévő hétéves Szőke Virág Anna segítségével kisorsolták a tombolanyereményeket is.

Farkasné Schiff Mónikától, a vakvezetőkutya-kiképző iskola vezetőjétől arról érdeklődtünk, hogy volt-e már korábban is hasonló találkozó?

- Minden évben megrendezzük egyszer ezt a sokakat vonzó programot, kivéve a tavalyi évet, amikor is a lopássorozatok miatt lehetetlen volt megtartani a kutyás találkozót.

- Hány kutyás jött el a rendezvényre?

- 40 gazda-kutya páros. Örömünkre más kutyaiskolák vizsgázott párosai is részt vettek a vakvezetőkutyás versenyen.

- Milyen eredményt hozott ez a verseny?

- Húsz gazda-kutya páros indult a versenyen. Más kutyaiskolán képzett kutyák és gazdáik is összemérték a tudásukat. Az új tanpálya nagy kihívást jelentett valamennyiük számára. Az első három helyezett az MVGYOSZ vakvezetőkutya-kiképző iskoláján kiképzett kutya és gazdija lett: 1. Sáfrányné Kobli Irisz és kutyája, Flóra.2. Tanai Csaba és kutyája, Enya. 3. Horváth Nikoletta és kutyája, Lili. Gratulálunk a szép eredményükhöz!

A rendezvény után a maglódi Fehér Bot Alapítvány jóvoltából Krizbai Teca és Krizbai Edit, Horváthné Dunaveczki Leona és Székely Attila nyújtott át egy kedves zenés csokrot a jelenlévőknek. Ezután következett a tombolasorsolás.

- Milyen program várta még a résztvevőket?

- A nap folyamán a vendégek a kenneleinkben lévő, tanuló kutyákat tekintették meg.

Egy kutyatápot forgalmazó cég munkatársa szaktanácsot nyújtott az ebek egészséges táplálásával kapcsolatban. Egy, a vakok és gyengénlátók részére készített segédeszközöket forgalmazó cég is bemutatta termékeit. Egész napos zenei aláfestést nyújtott Farkas Zoltán.

- Mi volt a rendezvény célja?

- Az, hogy a kutyaiskolánk életéből megmutathassunk egy szeletkét az érdeklődőknek, valamint, hogy összehozzuk a régi és új kutyásainkat tapasztalatcsere céljából. Szponzorainknak és önkénteseinknek ezúton is köszönjük a segítségüket.

G. A.

 

 

 

Társrendezőként a civil szervezetekkel

Vas megyei látássérültek Oszkón

 

A Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének tagjai közül huszonnyolcan vettünk részt szeptember 6-án az Oszkó Hegypásztorkör rendezésében a "Fogadd el, fogadj el!" találkozón. Az eseményre az Oszkó-hegyi Mulatság keretében az oszkói szőlőhegyen lévő Hegypásztor pincéknél került sor. A Vas megyei egyesület társrendezőként volt jelen más civil szervezetekkel együtt.

Egyesületünk 2 tagja kézműves kiállítással járult hozzá a rendezvény sikeréhez:

E sorok írója népi iparművészként saját tervezésű szőttesekkel és szőnyegkiállítással, Szabó Elemér népi iparművész pedig saját készítésű fonott termékekkel volt jelen a kiállításon és a vásáron.

A program szerves részét képezte a csörgőlabda csapatunk bemutatója a sokszínű produkciók részeként.

Az egyesület tagjai a következő programokon, és produkciókon szórakozhattak:

- kézműves kiállítás: fazekas, mézeskalácsos, szalmafonó szőttesek, bőrtárgyak, fonott termékek, csuhé-formák, fa termékek, üvegfestő stb.

- szabadidős programok: állatsimogatás, íjászkodás, lovaglás, arcfestés, hennafestés, lufihajtogatás, szirom-szüret.

Az időtöltést színpadi produkciók tették élménydússá. 13-19 óráig: mese, tánccsoport, drámacsoport, bohóc, Big Band, nótaklub színesítették az odalátogatók és az egyesület tagjainak a napját.

A Hegypásztor kör köszönőlevélben elmondta, hogy nagyon élvezték ezt a közös speciális rendezvényt, a résztvevők /fogyatékosok / szerepléséről szóló gratulációk meghatották őket.

Bízunk abban, hogy lesz még lehetőségünk a hasonló programokon való részvételre.

Eszenyiné Hallgató Katalin

egyesületi elnök

 

 

 

Köszönet a jóakaratú, segítőkész embereknek

Heves megyében is zajlik az élet

 

A Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete május 19-én tartotta meg tisztújító közgyűlését. A választás eredménye: Majoros Kálmánné elnök és Hanyi Brigitta alelnök.

Június 20-án családi napot tartottunk egyesületünk székházában. Első alkalommal tartottunk ilyen rendezvényt és elég szép számmal jöttek össze látássérült gyerekek és felnőttek a családtagjaik kíséretében. Ügyességi és szellemi vetélkedőkön vehetett részt mindenki. Apró ajándékokkal és tapasztalatokkal lettek gazdagabbak, akik részt vettek ezen a kellemes eseményen.

Háromnapos kirándulást szerveztünk július 24 és 26 között Gyula városába. Menetrend szerinti buszokat vettünk igénybe. Volt, aki Gyöngyösről indult és volt, aki Egerből. Mindkét busz azonos időben érkezett Gyulára és a buszpályaudvarról indultunk az Erkel Ferenc kollégiumba. Miután elfoglaltuk a szobáinkat, jöhetett a kikapcsolódás. Programjaink között volt a város nevezetességeinek megismerése, a várjátékok megtekintése. Voltunk koncerten és nem hagyhattuk ki a gyulai várfürdő adta lehetőségeket sem.

Augusztus 15-én egynapos kirándulást szerveztünk autóbusszal Sástóra. Megtekintettük a kilátót, a csónakázó tavat és a bobpályát. Erdei úton gyalogosan indultunk Mátrafüredre. Nagyon szép tájon haladtunk, csak vigyáznunk kellett, mert meredek volt a talaj a lábunk alatt. Kellemesen elfáradt a gyaloglásban mindenki. A kempingben meleg étel várt bennünket: bográcsgulyás és lekváros bukta. Délután, mikor mindenki indult haza, egy nagydarab pogácsát kaptunk útravalónak, nehogy megéhezzünk az úton. Kállai Zoltán támogatókat szerzett, aminek köszönhetően nem kerültek pénzébe az egyesületnek a gulyás hozzávalói. Az egri pékség pedig nagykereskedelmi áron adta a buktát és pogácsát. Köszönjük mindenkinek a segítséget!

Készülünk az őszi programokra.

Majoros Kálmánné

egyesületi elnök

 

 

 

Nagyszabású adományozás

 

Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány az ősz közeledtével nagyszabású adományozási ünnepséget rendezett a vakok iskolája Nádor termében.

Az adományozás keretében az MVGYOSZ központja és 20 tagegyesülete jutott jogtiszta operációs rendszerekhez, irodai programcsomagokhoz, képernyőolvasó- és nagyító szoftverekhez, összesen 22 millió forint értékben.

Konkrétan ez azt jelenti, hogy:

- 53 db JAWS for Windows 10.0 Professional képernyőolvasó programot, ill. frissítést

- 24 db MAGic 11.0 képernyőnagyító programot, ill. frissítést,

- 79 db Windows operációs rendszert és

- 87 db Office irodai programcsomagot vehettek át az adományozott szervezetek képviselői.

Az eseményre közel száz vendég volt hivatalos, köztük a média számos képviselője. Az Alapítvány nevében Szuhaj Mihály kuratóriumi elnök nyitotta meg a rendezvényt és adta át az adományokat. Nagy tetszést aratott az adományozott programokból rögtönzött bemutató, jól illusztrálva, hogy a látássérült emberek is teljes körűen használhatják az informatika nyújtotta lehetőségeket. Újdonságként az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány munkatársa a Ruby hordozható videó nagyítóra hívta fel a jelenlévők figyelmét, mely eszköz a gyengénlátóknak jelenthet nagy segítséget. A termék az amerikai Freedom Scientific cég fejlesztése, ugyanúgy, ahogy a fent ismertetett képernyőolvasó és nagyító programoké. Az új nagyítót hamarosan megvásárolhatják az Alapítvány értékesítési csoportjánál.

Az adományozási ünnepség üde színfoltja volt Németh Tamás vak zongoraművész és felesége, Berta Edina zongorajátéka. A rendezvényen az adományozottak nevében dr. Szőke László, az MVGYOSZ elnöke mondott köszönetet, hangsúlyozva, hogy ma már a számítástechnika a látássérült emberek számára is nélkülözhetetlen, megkönynyíti a tanulásukat, munkába állásukat és a hétköznapi életüket.

Végezetül megjegyzem, hogy az adományozást a Freedom Scientific és a Microsoft cég támogatta.

Bartha Zsuzsanna

 

 

 

Az MVGYOSZ tagegyesületeihez!

Tisztelt Elnök Asszony / Úr!

 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szövetség által megjelentetett sajtótermékek éves előfizetési díjai - tekintettel a drasztikus energia áremelésekre - 2010. január 1-jétől az alábbiak szerint módosulnak.

MEGNEVEZÉS, MEGJELENÉS, FT/ÉV

Vakok Világa sík havonta 3.150.-

Vakok Világa Braille 2 hetente 2.730.-

Vakok Világa e-mail havonta 2.310.-

RTV Braille hetente 5.040.-

RTV e-mail hetente 4.725.-

Irodalom és Kultúra Braille 2 havonta 2.730.-

Irodalom és Kultúra e-mail 2 havonta 2.310.-

Zenei Értesítő Braille havonta 3.055.-

Zenei Értesítő e-mail havonta 2.520.-

Gyógymasszőr Braille félévente 2.205.-

Gyógymasszőr e-mail félévente 2.100.-

Kitekintő Braille havonta 2.730.-

Kitekintő e-mail havonta 2.310.-

Az előfizetői díjak az 5 %-os ÁFA-ra való tekintettel kerültek megállapításra.

Az előfizethető újságok kínálatába bekerült 4 új formátum:

- Irodalom és Kultúra e-mail

- Zenei Értesítő e-mail

- Gyógymasszőr e-mail

- Kitekintő e-mail

Az alábbi formátumokra 2010-től nem lehet előfizetni:

- Vakok Világa CD (MP3)

- Vakok Világa Kazetta

- Vakok Világa Floppy

- RTV Floppy

- Gyógymasszőr Kazetta

- Lapról Hangra Kazetta

A befizetett előfizetési díjak visszafizetésére nincs mód.

A megyei egyesületek az előfizetők listáját és az előfizetési díjakat éves előfizetés esetén, minden év november 30-ig bezárólag kell, hogy a központnak eljuttassák. Az előfizetői adatok rögzítéséhez a korábbiakkal ellentétben nem excel tábla kitöltése szükséges, hisz a megrendelők regisztrálása a jövőben az új honlap aktiválása után - annak háttérrendszerén keresztül fog történni, melynek átadása a Fehérbot Napja alkalmából 2009. október 15-én várható. Az új weboldalon az egyesületeknek saját háttéroldal lett kialakítva, amelyen keresztül lehetőségük lesz az adatok rögzítésére és elküldésére az Országos Szövetség felé. Az ezzel kapcsolatos felhasználói útmutatót és tájékoztatót a közeljövőben mindenki számára el fogjuk küldeni, így 2009. október 15. és november 30. között lehetőségük lesz az újság-előfizetők adatainak rögzítésére.

Lehetőség van egyesületeinknél a Szövetség által megjelentetett sajtótermékek negyed évre történő előfizetésére is. Ez esetben az előfizetők listáját és az előfizetési díjakat II. negyedévre történő előfizetés esetén február végéig, III. negyedévre szóló előfizetés esetén május 31-ig, IV. negyedévre történő előfizetés esetén pedig augusztus 31-ig kell eljuttatniuk az MVGYOSZ hivatala részére.

Késve érkező listák esetén az adott negyedév első hónapjára vonatkozó lapszámot nem tudjuk biztosítani.

A Szövetség országos hivatalában az év folyamán bármikor előfizethetők a megjelölt sajtótermékek a pénzügy nyitva tartásával megegyező időpontban.

A pénzügy hivatalos nyitvatartási ideje:

Hétfő: 8:30-11:30 és 13:00-14:30

Kedd: 8:30-11:30 és 13:00-14:30

Szerda: 8:30-11:30 és 13:00-14:30

Csütörtök: 8:30-11:30 és 13:00-14:30

Péntek: 8:30-11:00

Előfizetői lakcímváltozást minden hónap 10-éig kell bejelenteni. Az előző év tapasztalatai azt mutatják, hogy sok esetben késve jelentik be ezt az adatot, akár az egyesület, akár a szövetség számára, így jelentős késésekkel juthatnak csak tagjaink az adott sajtótermékhez (pl.: lakcímváltozás miatti téves kézbesítés, stb.)

Kérjük, hogy a fent megjelölt határidőket mindenképpen szíveskedjenek betartani, mivel ennek elmulasztása esetén akár több hónapos késés is előadódhat.

Tekintettel arra, hogy a posta által szállított sík Vakok Világa több esetben késett az év folyamán, és e körülmény többszöri megkeresésünk ellenére sem változott jelentősen, így - erőfeszítéseink ellenére - a jövőben is számítani lehet kisebb, nagyobb késésekre. Kérjük erről a tényről feltétlenül tájékoztassák az érintett előfizetőket.

Amennyiben Önök vagy előfizetőik késést tapasztalnak, úgy kérjük, ezt jelezzék Simon Enikő kolléganőnknek a 061/384-5028-as telefonszámon, illetve az elnokseg@mvgyosz.hu e-mail címen.

Dr. Micserics József - hivatalvezető

 

 

 

Pályázati felhívás

 

Kiíró: "Informatika a látássérültekért" Alapítvány

A pályázat címe: Digitális diktafonok adományozása látássérült személyek kistérségi egyesületei részére.

Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány pályázatot hirdet digitális diktafonokra látássérült személyek érdekvédelmével foglalkozó kistérségi egyesületek számára.

Az adományozás keretében a kistérségi egyesületek 3-3 db digitális diktafont kaphatnak az egyesület saját céljaira.

A Philips márkájú készülék maximálisan 396 különböző felvétel tárolására alkalmas, számítógéphez USB kábelen csatlakoztatható, saját szoftverével közel 20 órányi hanganyag rögzíthető. A diktafon kisméretű, egy tenyérben elfér!

Pályázni az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány honlapjáról (www.infoalap.hu) a pályázatok aloldalról letölthető űrlapon lehet:

Kötelezően csatolandó melléklet: Kérjük, a pályázati adatlap mellé csatolják az egyesület tevékenységét ismertető rövid, A/4-es terjedelmű bemutatkozásukat. Amennyiben az egyesület bírósági bejegyzéssel rendelkezik, kérjük, ennek másolatát is csatolják.

A pályázatok postára adásának határideje: 2009. október 30.

A pályázati űrlap beküldendő az alapítvány postacímére: 1580 Budapest, Pf. 35.

Csak postai úton beküldött pályázatokat fogadunk el! A borítékra kérjük, írják rá: diktafon adományozás

További részletekért forduljanak Csák Attilához a (06) (1) 273-31-82-es telefonszámon, vagy a: csak.attila@infoalap.hu e-mail címen.

Az eredményhirdetés várható időpontja: 2009. november

A kuratórium a nyerteseket levélben értesíti, valamint a nyertes szervezetek listáját az alapítvány honlapján közzéteszi.

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány

 

 

 

Viszontlátogatás Veszprémben

 

Huszonegy győri látássérült utazott el szeptember 2-án a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének meghívására a királynék városába. A vendégek megtekintették a veszprémi állatkertet, ahol egy ottani dolgozó szakszerűen kalauzolta őket. Az állatkertben látottakat meg is tapogathatták. A győriek ezután tartalmas eszmecserét folytattak veszprémi sorstársaikkal. Látogatásuk a veszprémiek győri útjának a viszonzása volt. Mint lapunkban is megírtuk, a veszprémi látássérültek júliusban látogattak el Győrbe, azzal az elsődleges céllal, hogy megtekintsék a rehabilitációs központot.

G. A.

 

 

 

Civil nap Ajkán

 

Első ízben tartotta meg Ajkán az Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége és a Kézenfogva Alapítvány az esélyegyenlőség jegyében az "Együtt Egymásért" rendezvény keretében a "Fogadd el, fogadj el" programsorozatát szeptember 18-án.

16 helyi szervezet vett részt az eseményen, amelyben a veszprémi vakok egyesületének ajkai látássérült klubja is bemutatót tartott. Megismertettük az érdeklődőkkel a mindennapi életvitelünkhöz szükséges beszélő segédeszközöket. E sorok írója, mint az ajkai körzet kistérségi vezetője és Kató Lajosné klubvezető tájékoztatást adtak a Best Rádiónak a látássérültek életkörülményeiről, valamint az akadálymentesítésről.

Bárány Tamásné sorstársunk segítségével megmutattuk, hogyan közlekedünk vakvezető kutyával. A jelenlévők kipróbálhatták bekötött szemmel, azaz vakon a kutyával és fehérbottal való közlekedést. Különösen a gyerekek mutattak nagy érdeklődést e program iránt.

Bízunk benne, hogy a következő években is lesz arra lehetőségünk, hogy egészséges embertársaink is bepillantást nyerhessenek a mindennapjainkba.

Horváth Árpádné

 

 

 

Szövetségünk segédeszközboltjában

Csupa speciális árucikk

 

Nagyobb, kulturáltabb helyiségbe költözött a nyáron Szövetségünk segédeszközboltja.

Az üzletet ma már a bezárt büfé és a Braille-könyvtár közötti irodában találjuk meg, s a bolt régi helyét az érdekvédelmi csoport foglalhatta el. A költözés is az ő ötletük volt, s mindkét fél jól járt, hiszen azt kapták, amit a legjobban szerettek volna: tiszta, áttekinthető területet, kellemes környezetben.

A Vakok Világa folyóiratban már korábban elkezdtük a Szövetség szolgáltatásainak a bemutatását, most folytatjuk ezt a programot a segédeszközbolttal.

Az üzletbe belépve feltűnik a rend és az, hogy milyen sokféle árucikk kapható itt. Sziládi Zsuzsanna, aki már 12 esztendeje dolgozik árueladóként az MVGYOSZ-ben, azt mondja, a korábbi helyen nehéz volt már raktározni, kezelni a sokféle árut, amiből évről-évre egyre többféle érkezett. Zsuzsanna egyébként szakképzett óvónő, de dolgozott a kereskedelemben, egy fotóüzletben, mielőtt a vakok szövetségéhez került.

A segédeszközboltban, mint megtudtuk, megtalálhatók azok a speciális használati tárgyak, gyógyászati segédeszközök, kiadványok és szoftverek, amelyek a látássérültek mindennapi életét könnyebbé teszik. Például: vannak itt Braille- és beszélő órák, magyarul beszélő személy-, konyhamérlegek, beszélő vérnyomásmérők. Nagy a választék a konyhai és egyéb háztartási segédeszközökből. Népszerűek például: a tojássárga-elválasztó, a fokhagymatisztító, az almát cikkekre szabdaló ügyes eszköz, akárcsak a tűbefűző, a zoknipárosító vagy az egyedi készítésű vakos játékok.

Fehérbotok sorakoznak a sarokban, van közöttük cseh, magyar és üvegszálas, drága holland készítésű is.

Miközben a termékekkel ismerkedem, Vass Péter látássérült sorstárs lép be a helyiségbe és az új árucikkek iránt érdeklődik.

Röviddel ezután egy fiatalember jön két lánnyal, akik közül az egyik, Jánosi Veronika látássérült. Ő Túrós Lukács Braille-szakácskönyvével ismerkedik, majd alaposan megtapogatja a konyhai percjelző órát. Mint kiderül, egy vak barátjukat szeretnék meglepni, ehhez is kérnek segítséget Sziládi Zsuzsannától. Az árueladó nagy türelemmel és alapos felvilágosítással segít választani, s a fiatalok elégedetten távoznak.

Egy középkorú és egy idősebb hölgy lép be a terembe, világítós nagyítót keresnek. Sajnos, itt nem kapható, de máris megtudják, milyen címen érdemes érdeklődniük.

Népszerűek a speciális fajátékok is, amelyeket Sándor Károly kifejezetten látássérülteknek készít. A triójátékot, ami a Ki nevet a végénből, a Malomból és a Remetejátékból áll, már kezdik felfedezni.

A forgalom nagy, mert amikor éppen senki sem nyit be az ajtón, akkor a telefon szólal meg, s azon keresztül kérnek tájékoztatást az érdeklődők.

A látássérült magánszemélyek zökkenőmentes kiszolgálása érdekében a tagegyesületek, közületek, intézmények, stb. kizárólag előre egyeztetett időpontban vásárolhatnak. A rendeles@mvgyosz.hu mail címen lehet időpontot is kérni a vásárlásra. Telefonszám: 06-1-384-8440/110

Ha valaki csak Braille-kiadványt rendel, célszerű elküldenie annak az árát, mert a megrendelt áru postai szállítása díjmentes. Persze a pénzesutalványon szerepeljen a megrendelő pontos neve, lakcíme és az igényelt árucikk megnevezése.

Új szolgáltatás a segédeszközboltban az órajavítás. Érdemes elhozni a másutt esetleg nem vállalt órákat is, hogy az órás mester megnézhesse, mert lehet, hogy ő mégis meg tudja reparálni.

Akinek van otthon internete, könynyen tájékozódhat az újdonságokról és az árlistáról, mert a Szövetség weboldalán a segédeszközbolt kínálatát folyamatosan frissítik.

A segédeszközbolt kedden és csütörtökön 10:00-12:00 és 12:30-18:00 és pénteken: 8:30-12:00 óráig tart nyitva. A többi nap árubeszerzéssel, adminisztrációval telik az üzlet vezetője számára. Aki szívesen ad tanácsot minden érdeklődőnek és gyakran hoz új, vakos termékeket is, hátha megkedvelik a látássérültek.

Garamvölgyi Annamária

 

 

 

A páciens gyors vagy a hivatal lassú?

 

"Ez a levél vastagbélszűrésre szóló meghívó. Kérem, egy héten belül keressen fel rendelőmben, hogy a vastagbélszűréssel kapcsolatos teendőket megbeszélhessük, mivel a mintavételi eszközök száma korlátozott."

Ezekkel a sorokkal kezdődött az a levél, amelyet nemrég kapott egyik ismerősöm az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól.

A hölgy, az egészségével mindig is törődő állampolgárként, azonnal felhívta a megjelölt orvosi rendelőt, ahol viszont közölték vele, hogy túl gyorsan jelentkezett, mert a mintavételi eszközök még nem állnak a rendelkezésükre. Telefonáljon egy hét múlva.

Ilyenkor két eset lehetséges: vagy észben tartja a szűrővizsgálatra beidézett személy, hogy újból jelentkeznie kell, vagy félreteszi a behívót, s mivel sok a munkája, idővel el is feledkezik róla. Vagyis a jó kezdeményezés így nem vezet eredményre.

Pedig a szűrővizsgálatok nagyon fontosak, főleg ha arra gondolunk, hogy hazánk sajnos, az élvonalba tartozik a rákos megbetegedések miatti halálokok tekintetében. Évente 34 ezren halnak meg valamilyen daganatos betegségben. A szűrővizsgálatokon mégis csak az emberek 25 százaléka vesz részt.

Gyakran halljuk, hogy a lakosság még nem eléggé felnőtt, nem veszi komolyan a figyelmeztetéseket, nem él az ingyenes orvosi vizsgálat lehetőségével, s csak akkor fordul orvoshoz, ha már nagy a baj. Ez persze biztosan igaz, de az is előfordul, hogy az állampolgár igenis szeretne elmenni a szűrővizsgálatra, csakhogy, miként az említett példa is mutatja, túl korán jelentkezik, legalábbis a feltételek megteremtéséhez képest. Vagy hátrányos helyzetűnek számít, mert egy apró faluban él és ahhoz, hogy részt vegyen a vizsgálaton, a lakóhelyétől távoli településre kellene elutaznia.

Szerencsésnek mondhatja magát az az állampolgár, akihez helybe megy a szűrőbusz. Erre számos példát láttunk már az elmúlt években. Találkoztunk már távoli kistelepüléseken is tüdőszűrésre vagy szemészeti vizsgálatra alkalmas autóbusszal.

Tavaly például a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a Bausch & Lomb szemészeti készítményeket gyártó és forgalmazó cég támogatásával, s a PreSolver Kft koordinálásával országos szemészeti szűrőkampányt szervezett. Nyolc nagyvárosban egy szűrőbusz várta a jelentkezőket, elsősorban azért, hogy az orvosok kideríthessék, van-e a páciensnek makula degenerációja. Az AMD, vagyis a makula degeneráció az időskori vakság első számú oka Magyarországon. A betegség a macula luteat, más néven sárgafoltot támadja meg és fokozatosan rontja az éleslátást. Az AMD a látómező közepét károsítja, ahonnan a pontos látást nyerjük. Magyarországon az AMD 500 000 embert érint, ami azt jelenti, hogy minden hetedik 50 év feletti embernél kialakult már a kór. Sajnos, néha fiatalabbaknál is előfordulhat ez a szembetegség. Ezért nem árt figyelni magunkra.

Mint megtudtuk, nagy volt az érdeklődés, s a jelentkezők 20 százalékánál fedezték fel a makula degeneráció kezdeti tüneteit, ami akkor panaszt még egyáltalán nem okozott az érintetteknek.

S ugyanígy nem okoz panaszt a kezdeti stádiumban a mell- vagy a vastagbélrák. Mert nem mindig tapintható a gyanús elváltozásra utaló csomó az emlőben, hiszen "elrejtőzve" helyezkedik el, s nem érez fájdalmat az a beteg, akinek a vastagbelében még "csak" egy polipot, egy jóindulatú szövetszaporulatot találtak. Pedig ebből idővel rák alakulhat ki.

Hogy mióta végeznek hazánkban szűrővizsgálatokat, s milyen hatékonysággal, arról következő lapszámunkban tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat. Addig is kérjük Önöket, éljenek a lehetőséggel és vegyenek részt a szűrővizsgálatokon! Főleg akkor, ha azok feltételei már megvannak.

Garamvölgyi Annamária

 

 

 

Az orvosi beavatkozás ugyan sikerült, de elveszítette a látását

Lelki szolgálatra vállalkozott

 

Öt éve, Debrecenben agydaganattal operálták Kiss Jánosné Oláh Erikát, a Nyírségi Látássérültek Egyesületének tagját. A műtét sikerült, de sajnos, a fiatalasszony elveszítette a látását. 90 százalékos vakságot állapítottak meg nála, ma már csak homályosan érzékeli maga körül a világot.

Az ilyen tragédia a legtöbb embert úgy letaglózza, hogy sokáig képtelen magára találni, erőt gyűjteni. Erikának egy év kellett hozzá, hogy megszokja a fehérbotot, s elfogadja az új helyzetet.

- Addig én is pörgős, aktív életet éltem - meséli. - A rakamazi cipőgyárban dolgoztam két műszakban. Egyébként 15 éves korom óta dolgozom, közben férjhez mentem, s most Tiszanagyfaluban élünk a családommal.

Erika szerencsésnek mondja magát, mert szerető család veszi körül. Férjével három gyermeket nevelnek: Ádám 20; Dávid 17; Edina 15 esztendős. Az egész család segíti abban, hogy boldogulni tudjon, s ha már gyárban nem is dolgozhat, tartalmas életet éljen.

Otthon főz, mos, takarít, mint más asszonyok. Tizenhat éve tagja a református egyháznak, s Tiszanagyfaluban a gyülekezetének az elöljárója. A lelki szolgálat számára is magasztos feladat, hiszen a településen sok idős ember él, akik gyakran szorulnak mentális és érzelmi támogatásra. Erika a Bibliából tanít, nagyítóval keresi meg a fontos idézeteket a szent könyvben.

- Nem szégyellem, hogy fogyatékossággal élek - mondja a bájos arcú aszszony. - Sokat olvasok, szeretem a verseket és magam is szívesen szavalok. Bármit hozzon is az élet, nem adom fel a küzdelmet. Tudom, hogy látássérültként még inkább bizonyítanom kell, mint az egészségeseknek. De a hit sok mindenen átsegít. A Nyírségi Látássérültek Egyesületének munkájában szívesen részt veszek, mert tudom, hogy színes programokat szervezünk, olyanokat, amelyek nemcsak az érzelemre, hanem az értelemre is hatnak.

Erikát legutóbb a Múzeumfaluban hallhattuk, amikor Petőfi Sándor János vitézéből adott elő egy hosszú jelenetet. Mégpedig olyan átéléssel, hogy a közönség, mint utóbb kiderült, szinte maga előtt látta Jancsit, Iluskát, de még a gonosz mostohát is.

Garamvölgyi Annamária

 

 

 

Virágok között szeret pihengetni

Műtét után, műtét előtt

 

Születése óta rövidlátó,de azért nem gondolta volna,hogy idős korára nagyítóra lesz szüksége ahhoz, hogy például olvasni tudjon. De már belenyugodott ebbe a helyzetbe, ha nem is könnyen. Fazekas Pálné Török Líviára mondható ez el. Az ózdi Látássérültek Klubjában beszélgettem vele egy nyári délután.

- Ózdon születtem 1936-ban. Anyu könyvkötő volt. Ő alapította meg a vasgyári könyvkötészetet. Apu ugyancsak az Ózdi Kohászati Üzemekben dolgozott villamosipari szakmában, de később ő is könyvkötő lett. Ebben a szakmában ugyanis már volt tapasztalata, amit katona korában szerzett meg. Az általános iskolát Sajóvárkonyon jártam ki, majd az ózdi József Attila Gimnáziumban érettségiztem. Ezt követően jelentkeztem az ELTE-re. Fel is vettek. Két évig tanultam itt,de közbejött az 1956-os forradalom,amelyet Pesten éltem át. A körülményeim úgy alakultak,hogy már nem mentem vissza az egyetemre. 1957-ben férjhez mentem. Ózdon kötöttünk házasságot. Férjem a vasgyár közlekedési üzemében volt művezető. Onnan is ment nyugdíjba. 1958-ban megszületett Zoltán fiunk,1963-ban pedig Lívia lányunk.

- Az ő életük hogyan alakult?

- Zolinak két gyermeke van: Tímea és Tamás. Tímea már elvégezte az egyetemet. Most a második diploma megszerzésén szorgoskodik. Tamás főiskolára jár Budapesten.

Lívia lányom Egerben él a családjával. Két gyermekük van, Lilla, aki építészmérnökire jár és László, aki most érettségizett.

- Ön mióta tagja a látássérültek klubjának?

- Régóta! Pontosabban 1998 óta. Ekkor volt a jobb szememen a retinaleválás. Budapesten műtötték meg. Sajnos, a balszemem is műtétre vár.

- Mivel tölti az idejét legszívesebben?

- Kertesházban lakunk. Szeretek ott tenni-venni,a virágok között pihengetni.

Kerékgyártó Mihály

 

 

 

A tatabányai médiafelelős írja:

Kedves Szerkesztőség!

 

A Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének tagjai július 1-én a budapesti Lukács fürdőbe külön busszal utaztak el, s az impozáns gyógyfürdő jó hatással volt a reumás végtagokra és a megfáradt izmokra egyaránt. Ez már akkor kiderült, amikor hazafelé egy budaörsi vendéglátóhelyen jóízűen falatoztunk.

A falatozásra jó alkalom adódott augusztus 24-én is, amikor Tóth Sándor sorstársunk a kecskédi horgásztó mellett látta vendégül egyesületünk 32 tagját. A halászlét Tóth Sándor sorstársunk főzte, méghozzá olyan kiválóan, hogy a szép és csupa virág Kecskéd községben tett kirándulásunkat azóta is szívesen emlegetjük.

Négy nappal később, augusztus 28-án rendezte meg egyesületünk az éves nagy bálját. Jöttek a vidám eseményre a sorstársak Komáromból, Oroszlányból, Tatabányáról, Tatáról, de még a messzi Szomódról is. A talpalávalót Frecska József, egyesületünk elnöke produkálta. Nosztalgiazenéjével, a zenei kívánságok teljesítésével emlékezetessé varázsolta ezt a délutánt a sorstársak számára. S talán nem hat dicsekvésnek, ha ideírom, hogy sikere volt az általam vezetett szellemi vetélkedőnek is, amely arról adott képet, hogy sorstársaink mi mindent tudnak a megyéről, az országos szövetségünkről és egyesületünkről.

Mikor ezeket a sorokat írom, már készülünk a fehérbot napjának megtartására. Arról majd a következő levelemben írok.

Hajnal Sándor

egyesületi médiafelelős

 

 

 

Jótékonysági bál

 

Fehérbot napi mulatság címmel jótékonysági bált szervez karácsonyi rendezvényének támogatására a Nyírségi Látássérültek Egyesülete október 16-án 18 órai kezdettel. Helyszín: a Nyíri Fészek Vendéglő (4400 Nyíregyháza, Búza tér 23.)

A program: - köszöntő, utána vacsora.

20 órától 23:50-ig zene, tánc, mulatozás,

- 23 óra 55 perckor tombolasorsolás,

- 0:30-kor pezsgőbontás, majd 2 óráig zene, tánc.

A zenét a Mulatós Fiúk szolgáltatják.

Jelentkezni október 5-ig lehet a Nyírségi Látássérültek Egyesületének irodájában: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi út 4. 1.emelet.

Részvételi díj: 2500 forint/fő, amely a program teljes költségét tartalmazza.

 

 

 

Azon kevés sorstársnak, akik nem ismernék, elmondjuk, hogy Varró Gusztáv Székesfehérváron élő, 87 éves látássérült ember. Az iránta érzett tisztelet és szeretet késztet bennünket arra, hogy a gondolatait jelenlegi és következő lapszámainkban közöljük. (A szerk.)

 

Ősz

 

Az ősz az én legszebb évszakom,

Az őszökkel mérem én az életkorom.

Igyekszem sorba szedni, mi történt és mikor,

Így készítve el szép, hosszú kronológom.

Az első majd két évtized gyermekkorom,

Óvoda, iskolák, az első élettapasztalatom,

Tulajdonképpen a Sors akkor talált rám,

Mikor elhagytam végleg kedves Óbudám.

"Laktam hangos zúgók alatt, aranykincses pataksoron

És mindig volt aranyporom",

De ez csak Áprily szerint volt.

Mert a Sors nekem másként számolt,

Amennyi jót nyújtott nekem az Élet,

Azt mérlegre tette, ne túl sok jusson belőle.

Az értékelések és egyenlegvonások,

Általában ősszel voltak a számlazárások.

Most vén fejemmel, roggyant testemmel

Ismét az őszökkel mérem értelmem.

Nyáron pang az élet, alig van esemény,

Néha egy-egy fürdő és az a nagy remény,

Hogy egyszer vége lesz az izzó, forró nyárnak,

És kezdete lesz az őszi kirándulásnak.

Bár ez már nem az a régi,

De az én erőm már ezt is köszöni,

Mert láthatom, hogy emberek hada

Felkészül az őszi túraszezonra.

Megtelnek a buszok a kirándulókkal,

Gyakran találkozunk kerékpározókkal.

Az ősz egy színpompás temetés,

De "Circum dedérum"-a csupa nevetés,

Mert mindenki tudja, az ősz nem halál,

Csupán pihenni tér fű, fa, bokor, virág,

Hogy ezzel mérhesse tölgy, bükk, fenyő, éger,

Hány őszt számolhat törzs-évgyűrűivel.

Mi nem így számoljuk őszeinknek sorát,

A mi őszünk egyszer nem sarjad ki, megáll.

Termőfölddé válunk új erdők számára,

Ezért jöttünk mi, emberek, erre a világra.

De ha én még egyszer újra születnék,

Szeretném, ha büszke kocsányos tölgy lennék.

Évenként nevelném levelek ezreit,

Utódul magokat, s oxigént termelnék.

Ha pedig eljönne az utolsó őszöm,

Emberek fűrésze döntené ki törzsöm,

Belőlem tüzelőt s deszkát faragna.

Én lennék házának teteje, ajtaja.

Törzsemből készülne bölcső és koporsó,

S belőlem nem szólna egyetlenegy zokszó.

Megszülettem, éltem, végül elmentem.

Emberként, vagy faként, végül befejeztem.

Mi volt a szebb élet, emberi, növényi?

Nem hiszem, hogy egyszer megfejti valaki.

Varró Gusztáv

 

 

 

Meghívó

 

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a Vakok Állami Intézete és az ötlet- és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös, párbeszéden alapuló programjára.

A soron következő program időpontja: november 10., kedd. Helye: Vakok Állami Intézete; a portával szemben (XIV. Hermina út 21.).

Vendégek:

17:00. Pálfi Gábor Béla - a Sport Egyetem oktatója, és egy siklóernyős klub vezetője:1994-ben a siklóernyősök között világranglista tizenhetedik helyezett. S siklóernyőben és szörfben magyar bajnok.

18:40. Vörös László - magashegyi hegymászó: Embert próbáló kihívás, nyolcezres csúcsokon taposva.

Házigazda: Reményik László (Tel.: 1, 239-9738.)

Az "Ezer arc, ezer talentum" klub teljes hanganyaga letölthető: www.remlac.extra.hu

 

 

 

Humor

 

- Melyik országban szeretnél élni, Gazsi?

- Olaszban.

- Aztán miért?

- Mert ott a fővárost is az én népemről nevezték el.

*

- Gazsi, ha meghalsz, a ravatalodnál elmondott beszédben mi lenne számodra a legkellemesebb mondat?

- Az, hogy "Feléledt a Gazsi!"

*

- A kisebbségi önkormányzat ajánlásával jelentkezem felvételre. Vegyék figyelembe, hogy feleségem és tizennyolc gyermekem van.

- És azon kívül mihez ért?

*

- Szóval maga már a rendszerváltozás előtt is utálta a szovjet zászlót?

- Naná! Hát tele van szerszámmal!

*

- Doktor úr, írjon fel valami gyógyszert a feleségemnek! Az lett a rögeszméje, hogy valaki lopja a ruháit.

- Ez miből derült ki?

- Már őrt állított melléjük. Tegnap is, mikor hazaértem, egy őr ott álldogállt a ruhásszekrényben.

*

- Jól hallom, tényleg válni akar a feleséged?

- Igen. És csak azért, mert udvariasan kinyitottam mellette az autónk ajtaját és segíteni akartam neki a kiszállásban.

- Hol történt ez a furcsa eset?

- Nem is tudom pontosan, mert közben százharminccal mentünk az autópályán.

*

- Drága feleségem! A zsarnokságodnak vége! Mától én parancsolok! Most rögtön készítesz nekem egy pompás vacsorát, meglepsz egy ízletes desszerttel, kellemes fürdővizet készítesz nekem a kádban. És aztán mit gondolsz, ki fog engem szépen felöltöztetni és megfésülni?!

- A temetkezési vállalkozó.

*

- Jó estét! Már harmadszor telefonálok és a Jenőt keresem.

- Én vagyok Jenő, parancsoljon.

- Maga nem lehet Jenő, mert maga nem a szeretőm!

- A maga első telefonja óta én is ezt magyarázom a feleségemnek.

*

- Vádlott! Mit tett maga azzal a vállalkozóval, aki nem fizetett védelmi pénzt?

- Bíró úr, én a halottakról nem mondok semmit!

*

- Messze laktok az anyósodtól, haver?

- Egy kőhajításnyira. Minden nap megdobálom.

*

- Mit leselkedsz te itt, a női zuhanyozónál, haver?

- Pszt! Bent fürdik a feleségem!

- Nem láttad még meztelenül?

- De, viszont fürödni még nem láttam!

Cseri Sándor

 

 

 

Ez itt a kérdés meg a válasz is

 

Az augusztusi lapszámunkban megjelent kérdések helyes megfejtései: 288.A, 289. B, 290. B, 291. B, 292. A és B egyformán jó, 293. A, 294. B, 295. A, 296. A, 297. A.

Így gondolta ezt Vadász Zsuzsanna (Padragkút) olvasónk is. Nyereményéhez szeretettel gratulálunk!

306. Melyik a nehezebb: a háromnegyed kilogramm tyúktoll vagy a hatkilenced kilogramm ólom?

A. A háromnegyed kilogramm tyúktoll

B. A hatkilenced kilogramm ólom

307. A Győrffy István Kollégium 1942-től a szegényparaszti származású egyetemisták bentlakásos intézete volt. Mi lett a sorsa?

A. Anyagiak híján feloszlott

B. A kommunisták 1949-ben párthatározattal megszüntették

308. Mi a Faocault-inga?

A. A Föld tengely körüli forgását bizonyító eszköz

B. Az óra hajtóműve

309. Melyik színésznő jelszava volt ez: "Mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólam!"?

A. Blaha Lujza

B. Fedák Sári

310. Mi történik azokkal a tenger mélyén élő vízi állatokkal, amelyeket a felszínre hoznak?

A. Igen jól érzik magukat

B. Szétrobbannak a rájuk nehezedő nyomás csökkenése miatt

311. Ki volt a magyar iszlámkutatás első megalapozója?

A. Goldziher Ignác

B. Germanus Gyula

312. Ki volt a Rákóczi-féle szabadságharcnak az a brigadérosa, aki verekedő katonák szétválasztása közben vesztette életét?

A. Jávorka Ádám

B. Esze Tamás

313. Ha az egy fényévre lévő csillag most megsemmisül, arról mikor szerezhetünk tudomást?

A. Azonnal

B. Egy év múlva

314. Igaz-e az, hogy Rózsa Sándor, a betyárok vezére Kossuth kérésére részt vett az 1848-49-es szabadságharcban?

A. Igen, Kossuth üzenetét Jókai Mór adta át a haramiavezérnek

B. Nem igaz, Rózsa Sándort csak a nép képzelete ékesítette fel a jó tulajdonsággal

315. Báró Eötvös József író és politikus szerint a nő testének kétharmada, a férfi testének egyharmada szolgálja a szerelmet. Ezekből az arányokból a kiváló író arra a következtetésre jut, hogy a nő sohasem lehet a férfivel egyenlő versenytárs a szellemi és fizikai erőfeszítésekben. Igaza volt-e?

A. Igen

B. Nem

Beküldési határidő: november 15.

Cseri Sándor

 

 

 

Ötven éve élek Budapesten

 

A második osztályba jártam, amikor egyre romló látásom miatt 1952 novemberének végén ott kellett hagynom a sárbogárdi tanítóképzőt. Azután otthon, Mezőfalván dolgoztam szüleimmel, testvéreimmel a földeken. Falunk akkori plébánosa, László Vince levelet írt a budapesti szemész főorvos barátjának, dr. Horay Gusztávnak (1890-1968). Levélváltások után biztatott a plébános úr: keressem föl Horay főorvos urat, aki a Szövetség utcai kórház szemész főorvosaként dolgozott. Édesapámmal 1954. március 8-án utaztunk a fővárosba. A főorvos úr azt mondta: kedves fiam, látom, nyugodt, tájékozott, vallásos ifjú vagy, ezért ha nehezen is, de el tudod viselni az igazságot, azt, hogy fél vagy egy év múlva teljesen el fog menni a látásod. Azt javasolom neked, hogy költözzél be a budapesti vakok intézetébe. Ott megtanulhatod a vakos életmódot, tanulhatsz tovább a vakok írásának elsajátítása után. Te meg fogod találni a helyedet az életben. Aztán édesapámmal hosszan elbeszélgetett.

A főorvosnak igaza lett: 1954. december 8-án csaknem teljesen elveszítettem a látásomat. A következő években számos szemészt felkerestünk, de hiába.

1958 őszén Mihály bátyám azzal jött haza, hogy az utcánkban lakó Pócs István bácsinak a Pesten élő vak rokona, Szabó Péter és felesége jönnek hozzájuk és velünk is beszélgetni akarnak. Péter és felesége, Etelka el is jöttek hozzánk. Egyébként Péter kitűnő szórakoztatózenész volt, felesége pedig telefonalközpont-kezelő. Ők elmondták, hogy Pesten az intézetben a sorstársak között megtanulhatom a vakos életet és tanulhatok tovább.

Mihály bátyámmal Pestre utaztunk. Jött velünk Katalin húgom is, aki gyengénlátó volt. Először a Vakok Szövetségébe mentünk, ahol Pasztorek Mihály fogadott és udvarias beszélgetés közben mindenről tájékoztatott bennünket.

1959 szeptemberében kerültünk Budapestre. Katalin húgom (1941-1999) a Hungária körúti Vakok Intézetébe, ami akkor még női intézet volt; én pedig a Május 1 úti férfiintézetbe.

Édesanyám szeptember 24-én kísért el engem az intézetbe. Őneki nehéz volt az a nap, de látta, hogy jó helyre kerülök. Ezután átmentünk a húgomhoz a másik intézetbe. A húgomnak is jó helye volt, sőt ő már nagyon otthonosan érezte magát abban az intézetben. Eleinte nagyon sokat segített nekem is az új helyzethez való igazodásban, a beilleszkedésben. A következő héten már bejártunk a Vakok Szövetségébe dr. Bánó Miklóshoz Braille-tanfolyamra.

1959. október 1-jén a Vakok Szövetsége keretében elkezdődött egy kétéves szakipari tanfolyam, ahol kefekötő, seprűkészítő és kosárfonó szakmát lehetett tanulni. Az akkor induló első osztály harminc tanulója közül öt fiatal a kosárfonást, huszonöt pedig a kefe és a seprű szakot választotta, köztük én is. Naponta délelőtt voltak az elméleti órák. Ezek az órák a Vakok Szövetsége valamelyik termében, vagy a Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Vállalat (XIV. Laki Adolf u. 41-49, ma Főkefe Ipari Kft.) épületének kiskultúrtermében voltak. Az elméleti tárgyakat akkor Gévai Béla (1925-1999) és Gévai Béláné (1922-2001) oktatták. Délutánokon voltak a gyakorlati foglalkozások. A kefekötést Pell János (1913-1985) kefe- és ecsetkészítő mester, a seprűkészítést Verba József (1914-1996), a szakma kiváló mestere tanította. Mindkét oktatónk nemcsak a szakmára, a szakma szeretetére, hanem emberségre is tanított. Tőlük nagyon sok szépet tanulhattunk.

Tanulótársaink közül hetente két este többen is jártak az akkor még nagyon jól működő Homérosz kórusba énekelni. A Gévai házaspár pedig számos színházlátogatást szervezett. Mi már néhányszor lehettünk a régi Nemzeti Színházban, amit sajnos 1964-ben lebontottak.

A szakiskola befejezése után a legtöbben a kefe- és seprűgyártó vállalathoz kerültünk. Én a seprűkészítő műhelyben kezdtem el a munkát. Ott akkor a már említett Verba József volt az üzem vezetője, aki kiválóan irányította azt a részleget. Mi ott akkoriban a délelőttös műszakban dolgoztunk. Így tudtam folytatni a középiskolát. A Kölcsey Gimnázium esti tagozatán heti három alkalommal 17 és 21 óra között volt a tanítás. Nagyon jó osztályközösségbe kerültem. A látó osztálytársak teljesen befogadtak. Annak az iskolának akkoriban kiváló tanári kara volt. Aki ott tanult, nagyon sok ismeretre tehetett szert. Ma is csak hálával tudok visszagondolni arra az iskolára. Az idén július 4-én tartottuk meg a 45 éves érettségi találkozót.

1964-ben sikeresen felvételiztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán, s történelem szakos középiskolai tanári diplomát szereztem. Az egyetemet is esti tagozaton végeztem el. A látók közösségében ott is csak egyedül voltam vak ember. A csoporttársak közül ma is tartjuk néhánnyal a kapcsolatot. Kovács Edit csoporttársam már öt éve zsűritagként szerepel szövetségünk országos szavalóversenyein.

1970 őszén kerültem abba a szakmunkásképző iskolába, ahol egykor végeztem. Az elhelyezkedés akkor sem volt könnyű egy vak tanárnak. De segítségemre volt dr. Vas Tibor (1911-1983), aki szövetségünk országos elnökségének volt az elnöke. Az a szakmunkásképző iskola sajnos húszévi működés után megszűnt. Számomra nagyon sokat jelentett az a tíz év, amikor ott taníthattam. Sok-sok fiatal látássérültet taníthattunk meg nemcsak a szakmai tárgyakra, hanem az önálló életvitelre is. Közben 1971-ben kötöttem házasságot a gyengénlátó Herbály Erzsébettel, aki azóta is mindenben segít engem.

Szövetségünkben 1980 és 2005 között vezettem a Braille-tanfolyamot. Felnőtt társainknak nemcsak a Braille-írást-olvasást tanítottam meg, hanem a megváltozott helyzetre való átálláshoz szükséges ismereteket is. E tanítás huszonöt éve alatt voltam szövetségünk országos elnökségének a tagja és igyekeztem a sorstársak érdekében munkálkodni.

1974 őszétől rendszeresen jelentek meg írásaim a Vakok Világa című havi folyóiratunkban. Azóta több mint ötszáz cikkem jelent meg. Elsősorban művelődéstörténeti, ismeretterjesztő munkákat és különböző eseményekről szóló tudósításokat készítettem. A lap munkatársaival, szerkesztőivel mindig azon voltunk, hogy minél tartalmasabb, színvonalasabb és érdekes írások jelenhessenek meg az újságunkban. Hosszabb ideig készítettem az országos elnökségi ülésekről szóló tudósításokat.

Közel tíz éve rendszeresen készítek írásokat az Én falum Mezőfalva című lap részére, szülőfalum különböző eseményeiről, jeles emberekről és más témákról is. Az utóbbi tíz évben számos írásom megjelenhetett, a Honismeret, a Szabad Föld, a Magyar Nemzet és még egy néhány más lap hasábjain is. Minden írásomban és egyéb munkában arra törekedtem, hogy minél nagyobb összeköttetést teremtsünk a látók közösségeivel. Számos riportot, összeállítást is készítettem a Magyar Rádió részére: Az én falum, Az én hazám címmel. És a Vakok Világa hetven éves fennállásáról is készített velünk a rádió egy beszélgetést.

Szövetségünkben a turista szakosztály, a kulturális csoportok, a Horizont kultúrcsoport munkáját is igyekeztem segíteni írásokkal és tevékeny szervező munkákkal is. Mindezeket nem kérkedésből, a magam dicsérésére írtam le, hanem azért, hogy a hosszú időn át szerzett tapasztalatokat jó szándékkal mások segítésére átadhassam.

Azt a sok-sok segítséget, amit szüleimtől, testvéreimtől, tanáraimtól, feleségemtől, iskola- és munkatársaimtól, barátaimtól kaptam, csak megköszönni tudom. Azt a sok szeretetet, segítséget, amit kaptam, igyekeztem másokkal is megosztani. Azt a tehetséget, amit Istentől kaptam, csak úgy tudom megköszönni, hogy embertársaim szolgálatára legyek. Ha már van tehetségünk, lehetőségünk, azt használjuk fel úgy, hogy maradandó dolgot hagyjunk magunk után e földön. Tegyük ezt, hiszen hátrányos helyzetből is tudunk maradandót, jót tenni mindazért, amit örökségként kaptunk.

Lak István

 

 

 

Ön most mit lépne világossal?

 

Júliusi lapszámunkban a következő játszmaállást közöltük:

Világos: Kb1, Vf7, Bf4, Bg6, Hb3, Fd2, a4, c2, h5.

Sötét: Kh8, Vg2, Fb2, Hd5, Bb8, Bc8, g7, h6.

Arra a kérdésünkre, hogy Ön most mit lépne sötéttel?, a helyes válasz: Vxd2. (Ha világos Hxd2-vel válaszol, akkor sötét Hc3+-kal mattot ad.)

A jó megoldásra természetesen rátalált Dominyák István debreceni, Molnár Antal István battonyai és Adravecz László budapesti olvasónk is.

*

Az augusztusi lapszámunkban Ön most mit lépne világossal? címmel a következő játszmaállást közöltük:

Világos: Ke1, Vg7, Bb7, Hd4, a2, c2, c6, e5, g4, h5

Sötét: Kc8, Va3, Bf8, Hb6, a7, c3, e6, f7, g5.

A megoldás: Vxf8+ és sötét feladta.

Ugyanis tovább már csak így folytatódhatna a parti: Vxf8, akkor 2. Hb5, Vc5. 3. Hd6+, Kd8. 4. c7+ és kész.

Vagy egy másik út: Vxf8+. 2. Hb5, Hc4. 3. Hxa7+, Kd8. 4. c7+ és kész.

*

Az alábbiakban Szabó László tízszeres magyar bajnok és háromszoros világbajnok-jelölt egyik játszmabefejezését idézzük fel. Szabó László volt a világos bábok irányítója.

Világos: Kg1, Be1, Be7, Fd6, Fg2, a4, f5, h2.

Sötét: Kd8, Ba8, Bc8, Hb8, Fb3, a5, b6, c6, f6, f7, h7.

Ön most mit lépne világossal?

*

Megkezdődött az a parti, amelyet lapunk képviseletében Molnár Antal István battonyai olvasónkkal van szerencsém játszani. Az állás a lapzártánk idején ez volt:

Molnár Antal István - Cseri S.

1. e4, e5. 2. Hf3, Hc6. 3. Fc4, Hf6. 4. Hg5, d5.

Cseri Sándor

 

 

 

CD-nyeremény

 

Hogy hívták azt a román zeneszerzőt és hegedűművészt, aki a romániai zeneélet meghatározó, iskolateremtő egyénisége volt? Késő romantikus, illetve modern zenéjében fontos szerep jutott a román népzenének. Híres művei: I. hegedűszonáta; Rhapsodies Roumaines; I. zenekari szvit, I. vonósnégyes; Suite villagoise. Beküldési határidő: november 15.

Az augusztusi lapszámunkban feltett kérdésre a helyes válasz: Pietro Mascagni.

Így gondolta ezt Óvári Ilona (Ecséd) is, akinek a nyereményéhez tisztelettel gratulálunk!

 

 

 

Apróhirdetések

 

Látásunkért Alapítvány keretében magyar-történelem szakos tanár vállal magyarból, történelemből korrepetálást, és érettségire való felkészítést, valamint kezdőknek német nyelv tanítását. Az órák Skype-on keresztül történnének, előre megbeszélt időpont alapján. Látássérülteknek a képzés ingyenes.

Jelentkezni a retinitis@latasert.hu vagy acsaypeter@t-online.hu e-mail címen lehet.

*

Új mini hifi eladó. Telefonszám: 06 70/637-3795 (Tóth Péter)

 

doboz alja
oldal alja