Vendégségben az S. O. S. Kecskeméti Gyermekfaluban

Lak István: Vendégségben az S. O. S. Kecskeméti Gyermekfaluban

Az elmúlt nyár végén szövetségünk balatonboglári üdülőjébe felnőtt kísérőkkel az S. O. S. Kecskeméti Gyermekfalu diákjainak egy csoportja látogatott el, hogy játékos vetélkedőjük egyik feladatához, a Braille-írás ABC-jének elkészítéséhez segítséget kérjenek. A gyerekek kísérőjével, Bartha Lászlónéval - Katikával egy későbbi levélváltásból megtudtam, hogy a feladat teljesítésével megnyerték a játékot. Örömmel fogadtam meghívásukat, hogy a segítségért köszönetképpen az ősz folyamán látogassak el a gyermekfaluba.

Gyermekfalu Kecskeméten
Késő ősszel, egy szombat délután érkeztem meg a gyermekfaluba, ahol Bartha Lászlóné várt és bemutatta a falu-együttest. A közösségi házzal szemben az irodaépület, oldalt a szolgálati lakások, a gazdasági épületek, a műhelyek, a különböző foglalkoztató és szolgáltató helyiségek találhatóak. A fehér-barna színű, 12 lakóház emeletes, kis erkélyekkel. Földszintjükön a különböző munkákra alkalmas helyiségek, az emeleteken a lakószobák vannak. Minden házhoz egy kis udvar tartozik. A falu-együttes egész területén szép gondozott parkok láthatók.
A házakban a központi szerep az anyáé, aki együtt lakik a rábízott (3-20 éves korú) 5-6 gyermekkel. Így a gyerekek családi rendszerben nevelkednek, és életkoruknak megfelelően kiveszik részüket a feladatokból.
A különböző rendezvényeket a közösségi házban tartják, ahol könyvtár és konyha is van. Engem a klubteremben fogadtak, ahol elsősegélynyújtással, természetvédelemmel, stb. foglalkozó Életmód Klub működik. Barabás Károly, a falu pedagógiai munkatársa, Bartha Lászlóné gazdasági vezető, és Budapestről Miklós Sándor, az IFELORE (Ifjúsági Elsősegélynyújtók Országos Egyesülete) munkatársa köszöntött.
- Tegnap, egy rendhagyó klubdélutánon a látássérültekkel foglalkoztunk - mondta bevezetőjében Barabás úr -, most pedig vendégünk Lak István tanár, akivel a nem látó emberek életéről beszélgetünk.
- A látássérültek nem mások - hangsúlyozta -, hanem ugyanolyan értékekkel rendelkező emberek, mint mi vagyunk.
A negyedikestől a nyolcadikosig, minden osztály eljött a találkozóra. A gyerekek meséltek munkájukról, a nyári táborozásokról, majd sok-sok kérdést tettek fel a látássérültek életét és munkáját érintően:
- A pontírást mennyi idő alatt lehet megtanulni?... - Akinek felnőtt korában romlik el a látása, hogyan tudja elfogadni a helyzetét?... - Milyen munkát tudnak végezni a nem látók?... - Egy vak ember hogyan tölti a szabadidejét?... - Milyen olvasási lehetőségeik vannak a látássérülteknek?... - Mit tehetnek a látók a nem látó embertársaikért?... - záporoztak a kérdések.
A gyerekek figyelmesen hallgatták válaszaimat, és ugyanígy a 80 éves szövetség történetét, a látássérült emberek életében betöltött szerepét. Később néhány vakügyi segédeszközt adtunk körbe a gyerekeknek, közülük néhányan megpróbáltak írni a kis Braille-táblán.
A találkozó jelentőségét abban látom, hogy a jövőben ezek a gyerekek már természetesnek veszik, hogy a fogyatékos ember is a társadalom hasznos tagja lehet.

Vakok Világa 1999. január