ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Beszélgetés Benedek Zoltán ügyfélszolgálati munkatárssal


- Kérem, meséljen egy pár szót magáról, szabadidős tevékenységeiről, stb.

- Esztergomban születtem 1985-ben. Jobb szememre 8, bal szememre 12 évesen vakultam meg spontán ideghártya-leválás következtében. Az MVGYOSZ Látótér projektjének keretében elvégeztem a nonprofit ügyintézői és nonprofit menedzseri tanfolyamot. A szövetségnél 2006 óta dolgozom. Eleinte pályázatfigyeléssel, pályázatírással, adománygyűjtő kampányok lebonyolításával foglalkoztam. A későbbiekben érzékenyítő tréningeken, különböző kulturális és sport témájú programok megszervezésében és megvalósításában vettem részt. 2013-tól 2019 év elejéig a szövetség telefonalközpontjának kezelését láttam el, valamint 2017 óta termékajánlókat írok a szövetség hírlevelébe a segédeszközbolt kínálatából.

2016 óta tagja vagyok a Wesselényi Miklós Sportegyesület tekeszakosztályának. Részt vettem a magyar bajnokságban, egy-két nemzetközi kupaversenyen. A siker még várat magára, de a kitartásom töretlen.

- Olvasóink közül többen is az MVGYOSZ telefonközpontos hangjaként ismerhették eddig. Mi motiválta önt, hogy a Távszemnél helyezkedjen el?

- Telefonközpontosként nemcsak a hívások megfelelő helyre való továbbítása volt a feladatom, hanem tájékoztatást nyújtottam az érdeklődőknek az MVGYOSZ tevékenységeiről, szolgáltatásairól, a látássérüléssel kapcsolatos ügyek intézéséről. Kvázi ügyfélszolgálati feladatokat is elláttam. Noha a munkáltatóm és a munkavégzés helye is ugyanaz maradt, úgy éreztem, hogy az új munkakörrel járó változások jót fognak tenni nekem. Kilépek a megszokott komfortzónámból, az új feladatok által és az új emberek megismerésével fejlődni fog a személyiségem.

- Látássérültként hogyan tudja segíteni sorstársait ügyfélszolgálati munkatársként?

- Érintettként rálátásom van az ügyfelek esetlegesen felmerülő problémáira és így célzottan tudok nekik választ adni a felmerülő kérdéseikre.

- A szakmai képzés mennyiben jelentett érdekességet és újdonságot önnek?

- Mindig tanul újat az ember. Ez nálam sem volt másképp. Így elsajátítottam például a helyes kommunikáció alapjait a különböző habitusú és személyiségű emberekkel. Ügyfélszolgálati munkatársként hasznos volt számomra a képzés konfliktuskezelő és stresszkezelő modulja.

- Munkája során adódott-e érdekes, humoros eset, melyet az olvasókkal is közölhet?

- Humoros eset egyelőre nem volt. Pozitív tapasztalatként elmondható, hogy több idősebb ember hajlandó megtanulni az érintőképernyős okos eszközök használatát annak érdekében, hogy a különböző szolgáltatásoknak köszönhetően életminőségük javuljon.

- Kapott-e visszajelzést a felhasználóktól?

- Az ügyfélszolgálati munkámmal nem, de a Távszem szolgáltatással kapcsolatban igen. Az ügyfelek túlnyomó többsége nagy örömmel és megelégedettséggel használja az alkalmazást.

- Milyen tervei, elképzelései vannak a közeljövőt illetően?

- A munkát illetően bízom abban, hogy minél tovább dolgozhatok Távszem ügyfélszolgálati munkatársként, de más egyéb munkakört is szívesen elvállalok, amire alkalmasnak találnak. A sport területén célom egy dobogós helyezés elérése a magyar bajnokságban, vagy egy nemzetközi kupaversenyen.

Kívánjuk, teljesüljön mindez!

Árvay Mária

(Vakok Világa, 2019. szeptember)

doboz alja
oldal alja