ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Beszélgetés Móricz Ádámmal


Hogyan lesz gyógymasszőrből mentor? A nyugodtság és a türelem elengedhetetlen ehhez a munkakörhöz. Az alábbi beszélgetésből sok érdekesség kiderül.
- Kérem, mondjon magáról pár szót, meséljen mindennapjairól, szabadidős tevékenységeiről, stb.

- Móricz Ádám vagyok, 28 éves. Végzettségem gyógymasszőr, amelyet 2015-ben szereztem meg. 4 évet Debrecenben éltem. Ez idő alatt, masszőrködtem, és a debreceni Polgármesteri Hivatal telefonközpontosa is voltam. 2019 tavaszán költöztem vissza Tatabányára. Jelenleg is itt élek párommal és Bözsivel, a vakvezető kutyámmal. 2020 januárjától a tatabányai Gőzfürdőben dolgozom, mint gyógymasszőr. Szabadidőmben szeretek sportolni, csörgőlabdázom, a Tatabánya játékosaként veszek részt a magyar bajnokság másodosztályában. Ezen kívül, szeretem a családommal tölteni a szabadidőmet, könyvet olvasni, színházba járni.

- Mi az, amit a személyiségéről fontosnak tart elmondani?

- A két legfontosabb, azt hiszem, a nyugodtság és a türelem. Mindkét személyiségjegy jól jött mentori munkám során.

- Hogyan került kapcsolatba a mentori munkakörrel?

- A mentori munkakörről elsőként az MVGYOSZ hírlevélben olvastam. Mivel ezelőtt is csináltam hasonlót a megyei egyesületben önkéntesként, úgy gondoltam, alkalmas leszek a feladatra.

- Mi motiválta önt, hogy mentorként is dolgozzon?

- Jó pár éve használok már iPhone készüléket, úgy éreztem, rendelkezem elegendő tudással és tapasztalattal, hogy ezt át is tudjam adni a látássérült klienseknek. És nem mellesleg, amikor a szövetség meghirdette a mentori munkakört, én épp munkát kerestem.

- Milyen hasznos tapasztalatokkal gazdagodott mentori munkája során?

- Úgy érzem, fejlődtem a kommunikáció terén. És hogy egy adott módszer, vagy éppen egy kézmozdulat megtanítása egy-egy kliensnek más és más. Úgyhogy fejlődtem a tanításban, a tudás átadásában is.

- Mik azok a témakörök, amiket a legnehezebb megtanítani az érdeklődőknek és miért?

- Ez szerintem egyénfüggő, de általában a kezdő klienseknek a kézmozdulatok használata, mert ezekhez finom kézmozdulatok kellenek, és akik például előtte nyomógombos készüléket használtak, nekik furcsa lehet eleinte, hogy az iPhone kijelzőjén a gesztusokat enyhe érintéssel is végre lehet hajtani.

- Milyen visszajelzések érkeznek a felhasználóktól?

- Én szinte csak pozitív visszajelzésekkel találkoztam mentori munkám során. Az eleinte esetleg nehézkes kezdeti lépéseken átlendülve, a továbbiakban általában élvezni szokták a tanulást.

- Mit tud javasolni azoknak, akik bizonytalanok a képzést illetően?

- Akik kicsit tartanak az érintő kijelzős telefonok világától, nekik azt tudom tanácsolni, hogy próbálják ki mindenképp. Ha az alapokon sikerül átlendülni, a tanulás is gyorsabban megy majd. A végeredmény pedig egy szerethető, és az élet számos területén hasznukra váló iPhone készülék lesz majd. Bátran forduljanak a megyei egyesületüknél foglalkoztatott mentorhoz, aki mindenben a segítségükre lesz.

- Mit üzen az olvasóknak?

- Köszönöm, hogy elolvasták az interjút.

Munkájához további sok sikert, s eredményekben gazdag pillanatokat kívánunk!

Árvay Mária

(Vakok Világa, 2020. március)

doboz alja
oldal alja