ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Beszélgetés Nyeverecz Veronika Távszem operátorral


- Kérem, meséljen egy pár szót magáról, szabadidős tevékenységeiről stb.

- A Távszem legidősebb munkatársa vagyok, 62 éves nagymama, egy 13 éves fiúunokám van.

Évekig a szüleimet gondoztam, már csak édesanyám él, ő egy magán gondozóházban van, már se fizikailag, se mentálisan nem tudtam vállalni az itthon ápolását. 94 éves, augusztusban ismét átesett 2 epilepsziás rohamon, mára már szinte semmi kapcsolatot nem lehet vele teremteni. Amikor nem dolgozom, igyekszem mellette lenni. Tehát ennek megfelelően szabadidőm nem sok van, de a napi 4-5 óra utazásomat olvasással töltöm, valamint a kerékpározás az, ami kikapcsol. Amikor tehetem, azzal megyek anyukámhoz is. Kertes házban lakom, tehát adva van a kötelező testmozgás is, fűnyírás, kapálás stb. Az épp aktuális munkák!

- Ha pár szóban kellene nyilatkozni a személyiségéről, mi az, amit fontosnak tart magáról elmondani?

- Őszinte, felelősségvállaló, lojális, ösztönös, segítőkész, toleráns. Türelmetlen, hirtelen haragú, szabad szájú, kegyetlenül őszinte.

- Mi a véleménye a humor gyógyító erejéről?

- Nagy valószínűséggel Királyhegyi Pál mondta, „Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes." Fontosnak tartom az öniróniát, hogy tudjak saját magamon nevetni.

- Mi motiválta önt, hogy a Távszemnél helyezkedjen el?

- Véletlenül kerültem az MVGYOSZ-be, legalább is ezt hittem elsőre, de mára azt gondolom, ez az én „jutalom játékom", 61 évesen új embereket, új élethelyzeteket, új munkát ismerhettem meg, és egy olyan közeget, amit korábban nem ismertem, a vakok világát. Úgy gondolom, az otthoni segítő munkám méltó folytatása a Távszem.

- A szakmai képzés alkalmából szerzett-e személyre szóló, életét meghatározó élményeket?

- Igen, bár a koromból adódóan, már sok mindent megtapasztaltam, ami a képzéseken elhangzott. De, a „vak gyakorlatokat" korábban el sem tudtam volna képzelni, amikor először bekötötték a szememet, lebénultam, szinte pánik tört rám, mint ahogy a láthatatlan kiállításon is. Ám a képzés végére, már simán lementem a lépcsőn bekötött szemmel az egyik nem látó kollégám vezetésével. Hihetetlen élmény volt!

- „Az élet néha fura helyzetekbe sodor. (...) Az igazi bátorság az, ha beismerjük, hogy segítség kell, és kezet nyújtunk érte." (Sue Thomas - FBI c. film) Mi jut erről eszébe?

- Azt gondolom, semmi sem történik velünk véletlenül. Én, mint szinte minden ember, jobban szerettem adni, hiszen ettől mindig egy kicsit jobb embernek érezhettem magam. Aztán a szüleim ápolása során olyan mentális és anyagi helyzetbe kerültem, ahol előtte még sosem voltam. Segítséget kellett kérnem, talán az egyik legnehezebb dolog volt, amit megtapasztaltam az addigi életem során. Aztán egy idő után rájöttem, szabad sírni, szabad esendőnek lenni, szabad megmutatni, hogy gyengék vagyunk, de mégis támaszt tudunk adni a még gyengébbeknek. És még egy gondolat, amikor valakitől kérsz, nem ő tesz neked szívességet, hanem te neki, hiszen megadod a jóság érzését számára.

- Mit üzen az olvasóknak?

- Becsüljék meg azt, amijük van, és osszák meg azokkal, akiknek kevesebb adatott! Legyen ez szeretet, élmény, tudás, vagy épp anyagi javak.

Édesanyja gondozásához sok erőt és kitartást, munkájához pedig sok örömöt kívánunk!

Árvay Mária

doboz alja
oldal alja