Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján”? - Németh Tamásné Berta Edina

Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján"?

(Beszélgetés Németh Tamásné Berta Edinával)

2016 elején az MVGYOSZ Braille-bizottsága legifjabb tagját, Németh Tamásné Berta Edinát kérdeztem a pontíráshoz fűződő kapcsolatáról.
Edina 39 éves, Székesfehérváron nőtt fel, most Budapesten él férjével, Németh Tamás zongoraművésszel. Edina Magyarország egyetlen Braille kottaátírója, aki a sík és a Braille kottát egyaránt ismeri, német nyelvtanár, emellett gitárt, zeneelméletet, furulyát tanít magánúton.
Különlegesnek és bizonyos értelemben exkluzívnak ígérkezik beszélgetésünk, hiszen Edina gyengénlátóként beszél nekünk életéről, a Braille-írással való megismerkedéséről és ezzel összefüggésben nemcsak súlyosan látássérülteket, hanem gyengénlátó és éplátó személyeket is érintő tapasztalatairól. Ismeretségünkre és a közös munkára való tekintettel fogalmaztam meg tegező formában kérdéseimet.
- Hol és mit tanultál?
- A budapesti gyengénlátók iskolájában kezdtem, de pár év után váltottam, és Székesfehérváron folytattam tanulmányaimat látók között. Ének-zene szakos gimnáziumba jártam, utána beiratkoztam a zeneművészeti szakközépiskolába, ami akkor alakult a városban, mint a pesti „Bartók Konzi" kihelyezett tagozata, majd német nyelvtanár szakon diplomáztam a Kodolányi János Főiskolán 2001-ben, szintén Fehérváron.
- Gyengénlátó vagy, így sokak számára meglepő lehet, hogy ismered a Braille-írást. Mikor és miért ismerkedtél meg a pontírással?
- A 90-es években még divat volt a hagyományos, papír alapú levelezés, és ezért vak barátaim kedvéért megtanultam a pontírást.
- Mennyire gyakori az, hogy gyengénlátók is elsajátítják a Braille-írást?
- Nem gyakori. Ennek főleg az az oka, hogy a gyengénlátó, amíg csak lát, a szemére hagyatkozik, és ha ismeri is a pontírást, azt nem az ujjával olvassa. Az a szomorú, hogy többen elvesztik a látásukat 40-50 éves korukra, és gyakorlatilag analfabétaként élnek tovább. A képernyőolvasó szuper és nélkülözhetetlen, de nem helyettesíti az elmélyült, „fotelban ülős" olvasást... De szemkímélésnek se rossz alternatíva a Braille, sok gyengénlátó szenved attól, hogy fárasztja a szemmel olvasás. Gyerekkorban kellene rászoktatni őket, játékos foglalkozás keretében, hogy megszeressék.
- Német nyelvtanári végzettséget szereztél. Ismered-e a német Braille-írást?
- A német pontírásról hallottam, de nincs gyakorlatom benne. Ha szükség lenne rá, természetesen megtanulnám. Tapasztalataim szerint ugyanis az írás-olvasás megbízhatóbb, stabilabb tudáshoz juttat és sokkal szélesebb körű gyakorlási lehetőséget is nyújt, mint a kizárólag hallás alapú nyelvismeret. Ha tehetném, mindenkinek ingyen biztosítanék Braille kijelzőt, mert akinek van, az meg nem válna tőle, ez is igazolja, hogy mennyire fontos és szerethető a Braille.
- A zene nagyon fontos szerepet játszik az életedben. Hol és kiktől tanultál zenét? A gyengénlátásod mennyiben befolyásolta zenei tanulmányaidat/pályafutásodat?
- Az olvasás szeretetét édesanyámtól, a zene szeretetét édesapámtól kaptam örökül. Zeneelméleti alapjaimat is édesapámnak, Berta Lajosnak köszönhetem. Hatalmas pedagógusnak tartom. Képes volt órákat azzal tölteni, hogy nagyított kottákat rajzolt nekem. Játszva tanultam meg Tőle mindazt, amiért a többiek vért izzadtak. Édesapámnak köszönhetem azt is, hogy már gyerekként Borlói Rudolf zeneszerző tanítványa lehettem, akivel életre szóló barátság fűz össze minket és ezt életem legnagyobb kincsei közt tartom számon. Zeneiskolában hegedültem és zongoráztam, zongora szakon középfokú végzettségig eljutottam, de zenei tanulmányaimat gyengénlátásom miatt nem folytathattam. Akkoriban ugyanis a szemészek azon az állásponton voltak, hogy a szem elkényelmesedik, ha nem dolgoztatják, ezért mindig gyengébb szemüveget adtak, mint amilyennel jól láttam volna a kottát. Persze mindig volt nálam nagyító, amit beügyeskedtem a lencse mögé, azt azonban nem lehetett jól rögzíteni, így a hangszer mellett nem tudtam olyan hatékonyan olvasni a kottát, mint a látók. A pontírást meg nem ismertem akkor még, így aztán tanáraim eltanácsoltak a zenei pályáról. Sok megnemértéssel és bántással találkoztam. Végül így lettem német nyelvtanár...
- Tagja voltál a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesületnek, és Kodály Zoltánnal együtt magad is azt vallod, hogy: "A zene mindenkié!" Próbáld röviden összefoglalni, mit is jelent számodra a zene?
- A Zene nekem maga a Csoda. A szavak nélküli végtelen poézis.
Remek stresszoldó örömforrás. Nagyszerű, kimeríthetetlen játék. Egyfajta szellemi tornának is jó és nem utolsósorban kitörési lehetőséget is nyújt. Ez különösen fontos látássérültek esetében, mert aki zenélni tud, azt megbecsülik, mondhatni tenyerükön hordják a hálás hallgatók.
- Azt olvastam rólad, hogy zongorajátékod férjed, Németh Tamás művésztanár irányításával vált pódiuméretté. Az utóbbi időszakban pedig arról is értesülhettünk, hogy szeretett billentyűs hangszered mellett fúvós hangszeren is játszol. Melyik ez a hangszer, és miért történt ez a váltás?
- Nagyon szeretem a hangszereket, a furulyát, hegedűt, gitárt, zongorát már ismerem, szívesen próbálok ki újakat. Barátaim szerint bármilyen hangszert képes vagyok néhány percen belül szakszerűen megszólaltatni. Hát a fuvolával nem így történt, az kifogott rajtam, ezért határoztam el, hogy egyszer valahogy csak meghódítom, de álmomban se hittem volna, hogy erre valaha módom lesz. Két éve azonban Péceli Edit tanárnő jóvoltából mégis megszelídíthettem ezt a hangszert is.
- 2007 óta az MVGYOSZ keretein belül Braille-kottaátíró- és szerkesztőként éveken át dolgoztál, most, 2016 januárjától ismét a szövetség munkatársaként dolgozol. Kérlek, röviden beszélj nekünk korábbi és jelenlegi munkádról.
- Korábbi munkám kizárólag a megrendelt kották teljesítése volt, emellett német tankönyveket konvertáltam. Ebben pozitívum volt, hogy a kottaátírás bekerült a szolgáltatások közé, de mivel egyéni megrendelések teljesítésére korlátozódott, az így létrejött kotta adatbázis elég azsúros lett. Ezért most, hogy újra a Szövetség munkatársa lehetek, célom egy viszonylag komplett elektronikus kottatár létrehozása, melynek megalkotásában arra törekszem, hogy kezdők és haladók (konzisok) számára is legyen elérhető kottaállomány. Emellett természetesen az egyéni megrendelések teljesítését is feladatomnak tekintem.
- Mondhatjuk, szinte a kisujjadban van az egész Braille-kottarendszer. Ezért a következőkben részletezzük egy kicsit ezt a témát. A Braille-kotta túl bonyolult, sokan megtanulhatatlannak vélik. Számos éplátó zenetanár úgymond „fül után" tanítja tehetséges, látássérült tanítványát. Mi a Te véleményed erről?
- Aki a Braille-kottát használja, mind azt mondja, csodálatos, logikus rendszer. Magam is így gondolom. Hogy megtanulhatatlan lenne? Nem hiszem. Mint mindkét rendszer ismerője, bátran mondhatom, nem bonyolultabb a síkírású kottánál a Braille. És ha a zenetanuló motivált, azt tapasztaltam, hamar rájön, hogy mennyivel jobb kottából tanulni, mint „fül után". A látó zenetanárok, mivel nem ismerik a pontírást, persze nehéznek gondolják, és ezt sugallják tanulóiknak is. Igaz, nem könnyű motiválni a mai ifjúságot, hiszen népszerűség szempontjából a pontírást megelőzték a beszélő szerkezetek, én azonban bízom abban, hogy hamarosan lesznek viszonylag elérhető áron Braille írást használó modern eszközök, s általuk a szöveg és a kotta olvasása is újra közkedvelt lesz. Ami a „fül utáni" és kottából való tanulás kérdését illeti, a mai fiataloknál leghatékonyabb a kettő kombinációja, a kottával támogatott hallás utáni tanulás. Látóknál is ez az irányvonal tapasztalható.
- Találkoztam olyan véleménnyel, miszerint kifejezetten zavaró az, hogy a zenei hangok jelölése eltér az ábécés betűk jelölésétől, vagyis a „c" hangot „érthetetlen módon" „d" betűnek megfeleltethető pontkombinációval jelölik a kottában. Mivel magyarázható ez az eltérés?
- Én is találkoztam már ezzel a kérdéssel, de minden értelmezés dolga. A kotta az kotta, a betű az betű, a szám az szám. Attól függ, milyen értelmező jel van előtte. De magyarázatom is van: a törzshangok olyan sort alkotnak, amely nem egyezik meg az ábécé betűinek sorrendjével. A törzshangok sorrendje a következő: c d e f g a h. Ha a kottában is ezekkel a betűkkel jelölnénk őket, az ábécé kezdőbetűje a hatodik helyre csúszna, ez talán még zavaróbb is lenne, mert a sorrend is megtörne. A „c d e f g a h" hangok kottajelölése: „d e f g h i j". Ezt a jelsort a vak zenetanárok úgy magyarázzák, hogy a négyes számtól kezdődik a sor, és ez elfogadható, érthető gondolatmenet. Én inkább alakilag jegyeztem meg őket. Aztán persze jó fejtörő lehet a kottafejeket betűkké alakítani, szavakat kottaként értelmezni.
- A Braille-íráshoz hasonlóan a Braille-kottarendszer is folyamatosan fejlődő rendszer. 1888-ban volt az első olyan konferencia, amelyen egységesítették a Braille-kottaírás rendszerét. 1929-ben egy Párizsban megrendezett konferencia keretében több ponton vezettek be újításokat a pontírásos kottarendszerbe. 1996-ban Németországban ismét előtérbe került a Braille-kottaírás témája. Az ezzel kapcsolatos eseményről német nyelvű, igen vaskos, síkírású könyvet adtak ki. Olvastad-e ezt a könyvet, ismered-e a tartalmát? Mi a Te személyes véleményed, hol tart most ez a folyamat?
- Igen, már lapokban van ez a könyvem, több, mint tíz éve kaptam ajándékba Németországban élő sorstársunktól, Sattler Évától, aki amikor megtudta, hogy kottát írok át, azonnal megvette nekem és el is küldte. A Braille kotta követi a síkírású kottát és megbirkózik a legmodernebb muzsika lejegyzésével is. Ha kell, új jelek bevezetésével, de halad a korral. Több esetben modernebb is a síkírású kottánál.
- Úgy tudom, hogy pontírásban a hangjegyek lejegyzése nemzetközi szinten egységesen történik, ugyanakkor országonként kisebb-nagyobb eltérésekkel is találkozhatunk a kottaátírás gyakorlatában. Melyek ezek az eltérő sajátosságok?
- A zongora- és orgonakotta lejegyzése valóban többféleképp történhet, mondok is erre két érdekes példát: A németek, akiknek a módszerét mi is használjuk, szakaszokra osztják a kottát. Szakaszoláskor a muzsika tagolását igyekszünk követni. Ha ez nem megoldható, mert folyondár-szerű a zene, akkor is próbálunk úgy tagolni, hogy viszonylag könnyen tanulható egységeket hozzunk létre. Egy szakaszon belül először lejegyezzük azt, amit a jobbkéz játszik, aztán külön bekezdésben a balkéz zenei anyagát, sőt, orgonakotta esetében még lábpedál rész is van.
Az angolok a zenei gondolathatárok követése helyett a sík kottakép tükrözésére törekszenek: náluk egy szakasz egy síkírású kottasor. Másik jelentős különbség, hogy egy ütem balkezet és egy ütem jobbkezet jegyeznek le, utána tesznek csak ütemvonalat.
Akkordok lejegyzésénél, amikor egy kéz több hangot is megszólaltat egyszerre, mutatkozik egy másik érdekes különbség. Míg a németek a dallamot és a basszus szólamot emelik ki úgy, hogy a jobbkézben a dallamhangot, a balkézben a basszushangot írják főhelyre, ismét a zene üzenetére koncentrálva, addig az angolok megint a látók szemléletmódjához igazodnak: alulról fölfelé, a mély hangoktól a magasak irányát követve írják az akkordokat, mert a látók is így olvassák a kottát általában.
A németek és angolok módszereit kombinálják a csehek: soronként írnak, ütem, ütem melletti rendszerben, mint az angolok, de az akkordok lejegyzésénél a németek zenekövető szoprán-basszus kihangsúlyozó technikáját használják.
- Mit jelent az, hogy a Braille-kottaírás fontos alapelvei közé sorolható az ésszerű rövidítések használata?
- A sík kotta a lapról játékot, a Braille kotta a memorizálást szolgálja. Hogy néz ez ki a gyakorlatban: a sík kottában a pár ütemes ismétléseket hangonként leírják, mert a látónak ez megkönnyíti a folyamatos olvasást. A pontírású kotta ilyen esetben ésszerűsít, nem írja le hangonként újra azt a pár ütemet, hanem jelzi, hogy vigyázz, itt ismétlődés van. Kedvenc jeleim egyike a szimile jel, 2 3 5 6, ami tud ütemismétlődést, sőt, hangcsoport ismétlődést is jelezni. Emellett vannak a zenében visszatérések, amik a sík kottában szintén újra le vannak írva, de mi elintézzük ütemszámok lejegyzésével, hogy pl. ebben a 16 ütemben visszatér a zenedarab eleje.
Másik kedvenc jelem az unisono jel, pontszáma: 3 6. Ezt akkor használjuk, amikor a két kéz ugyanazt a dallamot játssza, csak a jobbkéz magasabban, a bal mélyebben. Ez az unisono játék. Látványosan érzékelteti az unisono jel zseniális voltát az, amikor három sor hosszúságú jobbkéz szakasz után a balkéz szakasz három karakterrel leírható, mondjuk így: -#ab (unissono, számjel, 16 ütem)
Ezekkel a rövidítésekkel értékes időt spórol meg a kotta a muzsikusnak.
- A fúvós hangszeres játékhoz készített Braille-kotta különbözik-e és mennyiben az előzőekben említett, úgynevezett hagyományos Braille-kottától?
- A kottakép minden hangszernél ugyanaz. A sík kottában is ugyanazok a kottafejek, de bizonyos hangszerek esetében más-más kulcsokat alkalmaznak. A kulcsok használata azért szükséges, hogy a lejegyzett zene beleférjen az ötvonalas rendszerbe, ne kelljen nehezen megszámlálható pótvonalakat használni. A Braille kotta - bár vannak rá jelei, de nem használja a kulcsokat, helyettük oktávjelet, ami a hangmagasságot mutatja. Könnyebbség az is, hogy a fúvósok egyszólamú kottából játszanak. Nehézség viszont az, hogy kottaolvasás közben lehetetlen a hangszerjáték, hiszen a zongorista legalább az egyik kezével billentyűzheti, amit a másikkal olvas.
- A számítógépes technika a kottaírást is modernizálta. Előnye ennek a módszernek többek között a javíthatóság és a sokszorosíthatóság. De hogyan is történt korábban, és hogyan történik most a kottaátírás folyamata?
- Amíg nem jött a számítógép, addig látó segítő diktálta a sík írású kottát, a vak muzsikus pedig Braille-táblával, később pontírógéppel lejegyezte azt. Másik lehetőség volt a külföldről kölcsönzött kották egyéni lemásolása. A sokszorosítani kívánt kottákat (főleg gyermekeknek íródott köteteket), horganylemezre nyomták. Ez a technológia mára elöregedett. Ma már létezik olyan számítógépes program, ami ötvözi a Braille írógép és egy zeneszerkesztő előnyeit, én ezzel írom a kottákat, hazánkban egyedül.
- Mit üzensz a zenei tanulmányokat folytató, aliglátó és vak tanulóknak?
- Azt, hogy a kottára barátként tekintsenek és ne mumusként. Sok érdekességre jönnek rá, ha a hallás után tanult művek kottáit átbogarásszák. Síkírást használó aliglátó sorstársaimat is jó szívvel bíztatnám a Braille írással való ismerkedésre, mert megtanulható az ujjal olvasás.
- 2015 októberében részt vettél a VGYHE Közművelődési és Kulturális Bizottsága által az MVGYOSZ székházában megrendezett Braille-írás-olvasás versenyen. Miért neveztél be? Milyen tapasztalatokra tettél szert?
- Hát az izgalmas volt, jókora derültséget váltott ki szinte értékelhetetlen „teljesítményem" a zsűriből!
Ahogy az előző válaszban már utaltam rá, a pontírás ujjal olvasása felnőttkorban, aliglátóként is megtanulható, ennek bizonyítására neveztem be a vetélkedőre. Hogy bizonyításom hiteles legyen, meg kellett mutatnom, honnan indulok: a nulláról. Nem ígérhetem, hogy jövőre díjat nyerek, de bízom abban, hogy a gyakorlás meghozza eredményét és érzékelhető fejlődést mutathatok. Erre Braille Bizottsági tagságom is kötelez.
- 2015 őszén nagy örömünkre bekapcsolódtál az MVGYOSZ Braille-bizottságának munkájába. Úgy gondoljuk, hogy a Braille-kottaírás része a Braille-kultúrának, így közös célkitűzésünk a pontírásos kottarendszer megőrzése és fenntartása, valamint továbbadása. Körünkben ennek a területnek te vagy a leghitelesebb képviselője. Foglald össze, kérlek, a zenei terület mellett még mi az, amit kiemelten fontosnak gondolsz, és mit szeretnél tenni ezekért?
- Szeretném motiválni a fiatalokat a pontírás használatára. Szeretnék életre hívni egy platformot, ahol személyesen megismerkedhetnek pontírást használó sorstársakkal. Ötletbörzére is gondoltam a Braille írás népszerűsítése érdekében, hátha előkerül egy új ötlet, ami előrelendíti ügyünket.
- Te mit gondolsz, miért fontos a látássérültek számára, akár gyermekek, akár felnőttként látásukat vesztett személyek, a pontírást megismerni, sőt: készségszinten használni tudni napjainkban is?
- A pontírás éppúgy, mint a jelnyelv, bizonyos szempontból kompenzálja az érzékszervi hiányosságokat. A látó ember se használja képernyőolvasóval a számítógépet, a látó zenetanuló szaktanárnál nem hallás után sajátítja el az anyagot, hanem kottából. A szemmel vagy kézzel történő olvasás más agyterületeket tornáztat meg, mint a hallás utáni információ. A Braille a mi írásbeliségünk, kultúránk hordozója. Csak a régi mondást tudom idézni: „A szó elszáll, az írás megmarad!"
- Ismersz-e Braille-íráson alapuló játékokat? Melyek ezek?
- Hogyne! Van is otthon! A szókirakós scrabble, a számkirakós sudoku, tilitoli, dominó, házilag pontjelzett magyarkártya. Nagyon jó lenne, ha minél több ilyen játék volna és elérhető áron!!!
- Előfordult-e, hogy a pontírógépet íráson kívül másra, pl. sorminták, rajzok készítésére, kísérletezgetésre használtad volna?
- A pontírógépet nem, de van a számítógépen egy betűtípus, ami látók számára Braille karakterként jeleníti meg a beírtakat. Én azzal szoktam keretbe foglalt címlapot szerkeszteni, de kísérleteztem a hangulatjelek lerajzolásával is: Például a mosolygójel: 4 6 és o, a szomorújel: 4 6 és ó.
- Szereted a Braille-írást? Miért?
- Leginkább azért szeretem, mert akik használják, olyan odaadással és hálával beszélnek róla, ami rám is átragad. Átérzem hasznát és fontosságát.
- Tudsz-e olyan tevékenységet, elfoglaltságot, ami napjainkban is a Braille-írás-olvasás ismeretét feltételezi?
- Mint szakma: zenetanár, nyelvtanár; de az élet minden területén többet ér a Braille-ben írni-olvasni tudó látássérült, mint aki nem használja.
- Van-e olyan mottód, amely az életedet vagy a Braille-írással kapcsolatos gondolataidat összefoglalhatja?
- Életmottóm Michael Ende: Momó című könyvének egy mondata, amit a munkája kezdetén mond az utcaseprő: „Egy lépés, egy söprés, egy lélegzet."
A pontírásra vonatkozó mottóm pedig Kodály mondása átalakítva: Braille-írás nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Bieber Mária

Vakok Világa 2016. március