Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján”? - Az aktualitások összegzése - 1.rész

Mi újság a Braille-írás-olvasás „háza táján"?

(Beszélgetés helyett az aktualitások összegzése - 1. rész)

Bevezetés a Braille-írás-olvasás „rejtelmeibe" címmel rövidesen megjelenik egy hiánypótló kiadvány a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében.
A könyv bemutatója 2016. okt. 14-én, pénteken lesz szövetségünk Hermina termében.
Miről szól a könyv? Hogyan és miért született meg ez a kiadvány? Kik forgathatják majd haszonnal? Ezekre a kérdésekre igyekszem most dióhéjban válaszolni.
A könyv bepillantást enged Louis Braille életébe és munkásságába, bemutatja az általa kidolgozott és róla elnevezett, a 6 pont variációin alapuló pontírásrendszert, továbbá ismerteti a magyar Braille-írás sajátosságait, sorra veszi a speciális pontkombinációkból álló betűket és írásjeleket, a XXI. század fordulóján bonyodalmakat okozó különleges jelöléseket, és az utóbbi években bevezetésre került módosításokat is. A könyv anyaga 6 fejezetre és számos alfejezetre tagolódik. Tudományos igénnyel íródott, ugyanakkor közérthető nyelvezetet használ, olvasmányos stílusban fogalmaz, valamint szubjektív visszaemlékezéseket is tartalmaz, pl. megtudhatja a kedves olvasó, milyen érzés volt kb. tízévesen életemben először megérinteni egy kétoldalas, sűrűn tele pöttyözött Braille-olvasókönyvet.
A szóban forgó könyv anyagán 2009-ben kezdtem el dolgozni, és gyakorlatilag 2011 őszére elkészült, de különböző okok miatt akkor asztalfiókban, azaz a számítógépem egy mappájában maradt. 2015 tavaszán Dr. Nagy Sándor jóvoltából a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően került újra napirendre a téma. Természetesen a korábban összeállított anyag átdolgozásra, aktualizálásra került. A most megjelenő, ismeretterjesztő könyv a Braille-bizottság 2011 óta folyó aktív munkája gyümölcsének is tekinthető, hiszen minden friss információt tartalmaz a magyar pontírással kapcsolatosan.
Mindannyian emlékezhetünk arra, hogy a XXI. század technikai kihívásaira, a számítógéphasználat egyoldalú előtérbe kerülésére és a Braille-írás elhanyagolódó helyzetére tekintettel mintegy válaszképpen az MVGYOSZ megbízásából 2011 februárjában Kuminka Györgyné hét taggal létrehozta a Braille-bizottságot. Az eltelt időszakban történtek ugyan személyi változások a bizottságon belül, mégis örömmel jelentem, hogy a 2016-ban is folyamatosan tevékenykedő héttagú testület tagjai közül öten gyakorlatilag alapító tagok vagyunk. A munkánkhoz tavaly szeptemberben kapcsolódó és azt erősítő tagokat pedig nyitottan és szeretettel fogadtuk. Közös jellemzőnk, hogy a pontírást mindannyian szeretjük, szívügyünknek tekintjük, nemcsak saját szakterületünkön, hanem azon túl is meglehetősen jól ismerjük. Látássérültek vagyunk valamennyien: vakok, aliglátók és gyengénlátó tagunk is van! Felsőfokú végzettséggel rendelkezünk, és különböző látássérültekkel foglalkozó intézményeket képviselünk. Pontírással kapcsolatos ismereteinket folyamatos tanulással, utána olvasással, munka- és magánéleti tapasztalatokkal, kölcsönös eszmecserékkel, egyeztetésekkel gazdagítjuk, ennélfogva minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ismerjük a pontírás sajátosságait, megkérdőjelezhetetlen előnyeit, tagadhatatlan korlátait és az azokból adódó problematikákat, és mindezek által némileg rálátásunk nyílt a múltra, a jelenre, és előretekintünk a várható jövőbe!
A visszapillantás és az előretekintés jegyében lelkiismeretbeli kötelezettségemnek érzem, hogy felhívjam a kedves olvasók figyelmét arra, hogy a 24. órában vagyunk. Mit jelent ez? Azt, hogy baj volt az, hogy az 1990-es évektől fokozatosan terjedő integrációval, a számítógéphasználat előretörésével egyidejűleg engedtük a pontírás-olvasást háttérbe szorulni. Ezt erősítette az a helytelen kérdésfeltevés is, hogy: számítógép vagy pontírás. Mindebből nagy baj lett, mégpedig az, hogy a vak és aliglátó általános iskolás tanulók jelentős része mára már nem tanul meg készség szinten pontírást írni, olvasni, az írásbeliségre építkező alapismereteket hézagosan sajátítja el: gondolhatunk elsődlegesen a helyesírásra és a matematikára. Sokan a középiskolai tanulmányaikat különböző felmentésekkel végzik el. A pozitív diszkrimináció folytán pedig viszonylag könnyű ma már bejutni bizonyos felsőfokú oktatási intézményekbe. Ebből következik az a ténymegállapítás, hogy: nagyon nagy baj van! Egyre több olyan tapasztalatról hallani, hogy a felsőfokú oktatási intézményekbe bekerülő fiatalok esetében a kisebb probléma a látássérültség, a nagyobb a felkészületlenségük. Korábban pl. elképzelhetetlen volt az, hogy úgy akarjon vak tanár pontírás ismerete nélkül általános iskolás diákoknak órát tartani, hogy egyik fülébe fülhallgatót dug, s azon keresztül hallgatja a megtanítandó tananyagot... De az sem volt megengedhető, hogy a Braille-írást nagyjából folyamatosan olvasó kisdiákot a pontírást éppen csak silabizálni tudó látássérült tanárjelölt tanítsa.
Ha ez a tendencia így folytatódik, a mi nemzedékünkkel gyakorlatilag kihalhat az a korosztály, akik nemcsak elméletben, de a mindennapok gyakorlatában is alkalmazzák a Braille-írást. Nem dramatizálni kívánom ezt a jelenséget, hanem realizálni a helyzetet. Ha ugyanis az utánunk következő nemzedék nem ismeri meg, nem sajátítja el készség szinten a pontírást, akkor nem lesz számára érték, amit megőrizzen, átmentsen a jövő generációjának. Ebből adódóan előfordulhat, hogy az MVGYOSZ akár egy 50 évvel későbbi múzeumának csupán egy érdekes relikviájává válhat a Braille-ábécé.
Jó hírem is van azonban: a 24. órában vagyunk, még összefoghatunk, még cselekedhetünk. A Braille-bizottság az összefogást és az egy irányba tartást szorgalmazza a pontírás iránt elhivatott látássérült és látó személyek körében. Szeretnénk újra megnyerni a Braille ügynek a látássérültekkel foglalkozó szakembereket is. Ebből a szempontból örömhír az, hogy a könyv megjelenése tulajdonképpen már egyfajta szakmai összefogás megvalósulását mutatja. A projektben ugyanis 3 látássérültekkel foglalkozó intézmény (Gyengénlátók Általános Iskolája, Vakok Általános Iskolája, MVGYOSZ) munkatársai dolgoztak együtt.
Fontos volna, hogy minden lehetséges fórumon helyesbítsük a korábban tévesen feltett kérdést! Közösen járjuk körül, mit tud a pontírás, és mit tud a számítógép ismerete nyújtani, és legfőképpen mit nyújthat a kettő együtt a súlyosan látássérült embereknek? Sokat, nagyon sokat. Az ebben a cikksorozatban az eddig és az ezután „megszólaló" interjúalanyok éppen erről tanúskodnak.
A pontírás lényegét ismertető könyv leendő olvasói értesülhetnek arról, hogy a Braille-bizottság az úgynevezett „reform korszakot" lezártnak tekinti, egyelőre további újításokat nem tervez. Az elmúlt években megtörtént néhány Braille-jelölés egyszerűsítése, egyértelműsítése, egységesítése; ezzel egyidejűleg a Magyar Helyesírási Szabályzathoz, ill. a síkírásos gyakorlathoz igazítása/közelítése. Ezáltal kiküszöbölésre kerültek a rendszeresen ismétlődő, számítógépes nyomtatási hibák. Továbbá kidolgoztuk a legszükségesebb új jelöléseket, szimbólumokat, és a változtatásokkal együtt ezek is bevezetésre kerültek. Törekszünk a különböző szakterületek pontírásos jelöléseinek összegyűjtésére, lehetőség szerinti egységesítésére. Célunk, hogy ezáltal többek között az integrációban tanuló súlyosan látássérült diákok tanárainak segítséget tudjunk nyújtani. Feladatunk a nemzetközi gyakorlat figyelemmel kísérése, az átvehető megoldások átvétele is. És most van itt az ideje a pontírással kapcsolatos ismeretterjesztésnek és népszerűsítésnek, amelynek jegyében ez a könyv is kiadásra került.
Emlékszem, hosszú keresgélés után találtam rá arra a mottóra, ami az egész könyv mondanivalóját összefoglalja: „Az olvasás által napról napra valami ragad az emberre, és utóbb azt veszi észre, hogy más emberek szinte szívesen hallgatják a beszédjét, mert igaz az, hogy aki tanult valamit, még a nyelve is könnyebben fordul a szájában." (Arany János)
Szeretném világosan és egyértelműen elkülöníteni az olvasás és a hallgatás fogalmát. Nem mindegy, hogy modern korunkban olvasni is vagy csupán hallgatni tanítjuk meg a látássérült gyermekeket. Eszembe jut, hogy évekkel ezelőtt rendszeresen utaztam HÉV-vel. Utazásaim során gyakran töltöttem az időt tanulással vagy szórakozással. Amikor a fejemre fejhallgatót illesztettem, és felolvasott tananyagot, szakirodalmat, szépirodalmi könyvet vagy bármi egyebet hallgattam, senki sem csodálkozott, senki sem találta figyelemre érdemes jelenségnek. Amikor az ölembe fektetett pontírásos jegyzeteimet tanulmányoztam, vagy valamelyik Braille-kiadványt böngésztem, gyakran megszólítottak, érdeklődtek felnőttek is, gyermekek is, hogyan olvasok, milyen is a pontírás rendszere. Az is előfordult, hogy egy kíváncsi kislány az édesanyjától kérdezte meg halkan: „Hogyan olvas a néni?" - Valahogy akkoriban fogalmazódott meg bennem, hogy nem szükséges különösebb szakértelem ahhoz, hogy az ember laikusként is különbséget tudjon tenni az olvasás és a hallgatás eltérő volta között. Ez az a jellegzetes különbség, amit maguknak az érintett látássérülteknek és a velük foglalkozó szakembereknek sem szabad összekeverniük. A Bevezetés a Braille-írás-olvasás „rejtelmeibe" című könyv az olvasás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, ennek jelentősége mellett érvel.
A jövő hónap 14-én bemutatandó kiadványt tisztelettel ajánlom:
gyógypedagógus hallgatóknak,
utazótanároknak,
integráltan tanuló gyermekek tanárainak,
a látássérült gyermekek szüleinek, hozzátartozóinak,
minden pontírás iránt érdeklődő látó személynek.

Ezúton is szeretettel invitálom a kedves olvasókat és érdeklődő hozzátartozóikat, barátaikat, ismerőseiket a könyvbemutatóra.

Bieber Mária

Vakok Világa 2016. szeptember