ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Pályázatot nyertek a Bács megyei gyengénlátók


Tájékoztató a „Közösen a munkáért Bács-Kiskunban" című program megvalósításáról - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ „Foglalkoztatás 2019" elnevezésű pályázatának nyerteseként a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete 2.000.000 Ft összegű támogatásban részesült. A „Közösen a munkáért Bács-Kiskunban" című pályázatunk célja a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációjának elősegítése.

A megvalósítás folyamán 2020-ban nyolc Bács-Kiskun megyei helyszínen zajló rendezvény megtartásával teremtünk lehetőséget mintegy 590 fő személyes találkozására. Célcsoportunk tagjai látássérült, egyéb érzék-, és mozgásszervi fogyatékkal élő megváltozott munkaképességű emberek. Valamint a kistérségek olyan munkáltatói, akik jelenleg is foglalkoztatnak, vagy potenciális foglalkoztatói lehetnek a fogyatékos munkavállalóknak.
A rendezvényeinken már működő jó gyakorlatok bemutatásával, szemléletformáló előadásokkal, tájékoztatókkal és saját élményes programelemekkel szólítjuk meg a résztvevőket. A projektnyitó találkozóra 2020. március 6-án, pénteken kerül sor a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárban.

Ezt követően április hónapban Kiskunfélegyházán, májusban Lakiteleken, júniusban Bácsalmáson tartjuk meg rendezvényeinket. Kiskőrösön szeptemberben, Baján októberben, Kalocsán pedig novemberben szervezzük meg a célcsoport tagjainak találkozását. Projektzáró eseményünk Kecskeméten lesz 2020 decemberében.

Kérjük, látogasson el rendezvényeinkre, szeretettel várunk minden kedves résztvevőt! Örömmel nyújtunk további információt, valamint várjuk regisztrációját programjainkra az iroda@bacsvakok.hu e-mail címen és a 76/320-708-as telefonszámon.
Kecskemét, 2020. február 4.

Hencz András elnök

Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete
A programok a FOGLALKOZTATÁS 2019 pályázat keretében valósulnak meg. Projektszám: FOGL2019/E/29

A program az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.

Society of the Hungarian Blind and
Partially Sighted in Bács-Kiskun Country
6000 Kecskemét, Katona József tér 8.
Tel.: 76/320-708
e-mail: elnok@bacsvakok.hu F O G L A L K O Z T A T Á S 2 0 1 9 / E / 2 9

Írta: Weninger Erzsébet | 2020. feb 5. | Montázsmagazin

doboz alja
oldal alja