Vakok Világa 1940. október

Vakok Világa
3. évf. 10. szám
1940. október

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. Vitéz Kassay Béla
Budapest, 1. Fenyő-u. 7.
telefon: 156 121
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben)
telefon: 297 500
kiadóhivatal: „Vakok Világa", Rákoshegy.

A Vakok Szövetsége évi tagdíja két pengő. A Vakok Világa évi előfizetése tagnak 1,20 P, nem-tagnak 3,70 P.

Tartalomjegyzék.

Hazatérés
Néhány szó a közgyűléshez
Visszapillantás
Mit nyujt a hangosfilm
Hirdetések itt lent és
Olasz eredmények
Házassági hír
Postai korlátozás
Az amerikai vakügyről
Hírek a nagyvilágból
Nők rovata: kézimunka
Melléklet:
Séta a csillagok világában
A vak.

Hirdetés.

Jókarban lévő gyöngyíró-vonalzót venne utasítással együtt; árat kér: Mundruczó Szidi, Gyula, 6. Erzsébet-u. 22

Hazatérés.

Erdély hazatér... Álmok váltak valóra; álmok, miket húsz éve álmodunk. Álmok, melyek szép, színes ködként rajzottak elénk. S most itt van, Erdély hazatért, az álmok valóra váltak...! Mi, vakok is ott állunk az ünneplők között, a mi szemünkben is könny csillog, de az öröm lobogása, a testvéri ölelés melege mögött nehéz kötelességek komor képe mered reánk. Testvéreinkről, az Erdéllyel visszatért vakokról gondoskodni kell. Újabb ezrek állanak tétován, tanácstalanul s várják, hogy valaki irányt mutasson nekik, hogy valaki kézen fogja s odaállítsa egy munkahelyre: íme, ez a ti helyetek, itt megkereshetitek a mindennapi kenyereteket...! Mi érezzük kötelességünket, s ebben a tudatban mondjuk: testvérek, Isten hozott!

Néhány szó a közgyűléshez.

Őszinte érdeklődéssel és nagy várakozással mentem el ez idén a VSZ közgyűlésére. Érdeklődésemet fokozta, hogy akivel csak beszéltem, mindenki előre jelezte megjelenését. Várakozásomat pedig az a szinte érthetetlen munka és eredmény csigázta fel, amire éppen a mai nehéz és zavaros időben senki sem számíthatott. Nos, a gyűlés külső képe ki is elégített. Oly sokan voltunk, hogy alig hittem, hogy csak-ugyan a VSZ közgyűlésén vagyunk! Az egyik látó 500-ra becsülte a jelenlévők számát a kísérőkkel együtt. Nagyon meghatott az óriási terem zsúfoltsága. Pedig, hogy milyen nagy a terem, ezt csak akkor vettem észre, amikor kiderült, hogy a vezetőség hangja az utolsó sorokban alig hallható. Hamar rájöttem azonban arra is, hogy a nagy tömeg, a szövetség ötszázat meghaladó taglétszáma nem tette a gyűlések színvonalát emelkedettebbé. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy az a munka és ügyszeretet, amivel a vezetőség minden vakot felkarol, minden ügyet magáévá tesz, nem ragadt át a tagokra. Nem kell itt indokolnom, és a gyűlés egyes eseményeit idéznem, elég, ha célozok azon személyeskedésekre, azon kicsinyes fel- és közbeszólásokra, amelyek csökkentették nem-csak a gyűlés, és tárgyalás színvonalát, ha-nem árnyékot vetettek reánk, jelen-voltakra is. Árnyékot vetettek, mert ha súlyos helyzetünk teljes tudatában és a vezetőség nehéz munkájának megértő tudatában hallgattunk és beszéltünk volna, gyűlésünk képe és jellege sokkal méltóság-teljesebb és tiszteletet parancsolóbb lett volna. Már pedig soha még ilyen szükség erre nem volt, mint éppen most. Ott volt a hallgatóság első sorában Schnitzl Gusztáv, a VGYOE igazgatója, Schreiner Ferenc, a József nádor áll. int. megbízott igazgatója, hogy megjelenésük mit jelentett, azt nem kell egy magyar vaknak sem magyaráznom, hiszen első ízben történt, hogy ezzel elismerték és megtisztelték a 22 esztendős Vakok Szövetségét! Ezért fájt nekem, és velem együtt bizonyára még sok-sok sorstársamnak, hogy nem tudtunk olyan képet nyujtani, amire mi magunk is büszkék lehetnénk. De ez csak szépséghiba, ha még olyan fontos lett volna is. Nagyobb dolog, úgyszólván döntő kérdés, hogy elég érettek vagyunk-e már rá, hogy magunk vegyük kezünkbe sorsunk intézését, vagy azoknak van igazuk, akik ma is, akár egy évszázaddal ez-előtt, azt hangoztatják, hogy a vak nem-csak csökkent érzékű, ha-nem csökkent értékű is. Szomorú volna, ha éppen mi, a főváros vakjai adnánk döntő érvet a kezükbe. Szeretném hinni, hogy csak egy kis fegyelmezetlenség, gyakorlat hiánya s az értékelésünk zavaros volta okozta az egészet. A többség lelkében ma inkább, mint valaha, él a vágy a munka és siker után, hiszen mi, fővárosi hadirokkant és polgári vakok, éreztük szükségét egy szövetségnek, s mi is alapítottuk meg, tartottuk fenn két évtizeden át áldozatok árán akkor, amikor semmi hasznot nem remélhettünk és nem kaphattunk tőle. Most is érezzük ezt a szükséget, ami ma talán parancsolóbb, mint akkor, amikor a kipattant ötlet testet öltött. Azok a remények, amik akkor még csak homályosan s bizonytalan körvonalakban rajzolódtak elénk, ma világosan bontakoznak ki, sőt mintha kezdenék meghaladni a legvérmesebbek elképzeléseit is. Ez a két tény: a közgyűlés lefolyása és a szövetség mai helyzete az, ami írni késztet. Úgy érzem, hogy nem szabad, nem lehet a közöttük mutatkozó különbséget, mondhatnám ellentétet meghagyni, vagy éppen növelni. Ha meggondolom, mi volt ez-előtt 22 évvel a Szövetség, és micsoda ma, öröm dagasztja a keblemet. Kis, helyi intézménynek indult, melynek legégetőbb és szinte egyetlen feladata az, hogy évente egyszer, Karácsonykor, megajándékozza szegényebb tagjait. Ma pedig az egész ország vakjainak ügyét fogja össze és viszi megoldás felé. Akkor nagy szó volt az, ha sikerült egy új színházat, hangversenyirodát pártfogói közé sorozni, ma miniszterekkel, államtitkárokkal tárgyal, és kezében tartja a magyar vakok sorsának szinte valamennyi szálát, és mindenki tudja, hogy nem lehet többé félreállítani, bár-hol van is szó megoldásról. Éppen ezért, úgy vélem, nem szabad, nem lehet ez-után a régi értékelés szerint néznünk a dolgokat. Meg kell szoknunk, hogy a VSZ nem néhány-tíz vak érdekképviselete, nem nehányak szórakoztatási központja, gyűlései nem kizárólagos alkalmak, ahol a soha meg nem hallgatott vakok, az örök elégedetlenek, ahogyan neveztek bennünket, kibeszélhetik, kiveszekedhetik magukat. Nem, hála Istennek, ezen túl vagyunk! De viselkedjünk is ehhez illően. Ne akarjunk visszasüllyedni a helyi kör szintjére, éljük inkább országos lehetőségeinket. Nem mondom, hogy ne törődjünk minden város, falu egyes vakjaival, ezek szórakozásaival, de ha a Szövetség teszi is ezt, se ő, se mi ne ezt érezzük főfeladatának. Fejezzük ki ezt alapszabályszerűen is, erre a most soron lévő módosítás ad is lehetőséget. Alakítsunk helyi bizottságot minden olyan városban, ahol 50 vak él, s ezek a helyi bizottságok intéznék a központi vezetőséggel való együttműködés alapján a szigorúan helyi ügyeket, és tartanák fenn az össze-köttetést a tagok és a központ között. A választmányi tagok választásában is jobban ki kell fejezni az országos jelleget. Válassza ezeket a közgyűlés a helyi csoportok, ill. tagok jelölése alapján. Ezek ne csak névleges szereplői legyenek a szövetségnek, ha-nem legyenek is ott a gyűléseken. A köz- és választmányi gyűlések helyi ügyekkel csak-is akkor foglalkozzanak, ha azt a helyi csoport nem tudta elintézni s fellebbezést terjeszt elő.
TB.

Visszapillantás.

Húsz éve, hogy a Vakok Szövetségét életre hívtuk. Céljaink csak-nem ugyanazok voltak, mint most. Telve voltunk reményekkel. Hogy ezekből csak alig-alig valósult meg valami, talán nem is a vezetőségek hibája. Akik e húsz évet átéltük, leszűrhetjük a megállapítást, hogy ez idő alatt a vakokra rossz idők jártak. Gondoljunk csak a hazánkat s vele a m. társadalmat ért súlyos megrázkódtatásra. Fokozottan érezte ezt az ifjú VSZ. A vak-ügy akkori vezetői nem helyeselték megmozdulásunkat s nem egy kemény hangú cikkben adtak ennek kifejezést a Vakok Közlönyében is. Alapszabályainkat a b. m. jóváhagyta, szövetségünk tehát nem morzsolódott szét, annyi azonban még-is sikerült, hogy a vakok három táborra szakadtak: voltak szövetség-hű tagok, voltak közönyösek, s bizony nem kevés akadt, akik lekicsinyeltek bennünket. Nem feledhetjük a nagy gazdasági válságot sem, amely Szövetségünkre is bénítólag hatott. Önként értetődik, hogy úrrá lett rajta az évekig tartó tespedés. Az időről-időre megválasztott vezetőség nem érzett más feladatot, mint hogy fenntartsa a Szöv. létét, ami, hála Istennek, sikerült is. Ma már mindez a multé. Újra remélünk és tervezünk. Új vezetőség ül a kormánynál, s a Szöv. vitorláit új szelek dagasztják. Nekünk, m. vakoknak pedig meg kell értenünk, hogy mindannyiunk kötelessége, hogy belépjünk a VSZbe, miáltal annyira megnövekednék táborunk, hogy illetékes helyen ráeszmélnének: íme, van már egységes vak-társadalom, amellyel foglalkozni nem-csak érdemes, ha-nem törvényes kötelesség is!
Nagyjából ez a mult s a jelen. Hogy milyen lesz a jövő? Én csak az irányt látom, amit nekünk, tagoknak követnünk kell, hogy a mult meg ne ismétlődhessék. Első teendőnk a bizalom s a türelem. Ha vezetőségünket megajándékoztuk bizalmunkkal, ajándékozzuk meg türelmünkkel is. Nyugodjunk meg abban, hogy bajainkat ők jól tudják, de az orvosláshoz nagy köveket kell megmozdítani, ami sokfelé ágazó és fáradságos munkát jelent. Én legfontosabbnak azt tartom, hogy Szöv.ünk erkölcsileg s anyagilag megizmosodjék; megismerjék, szava, tekintélye, hatalma legyen, hogy mindenütt s mindenkor cselekedni tudjon valamennyiünk vagy az egyesek boldogulásáért. Hogy a ma követett út jó, mutatja, hogy sikerült a rádiót, a hírlapokat, a mi oldalunkra állítani, ami ezek óriási nyilvánossága útján mérhetetlen előnyt jelent. Ezt tudva, véleményem az, hogy hagyjuk dolgozni s ne ostromoljuk álombeli kívánságokkal. Ilyennek tekintem a műhelynyitást. A m. vakok megélhetési viszonyait mind jól ismerjük, ugyanolyan ez, mint évtizedekkel ez-előtt. Ugyan miért nem léptünk mi fel, kint élő vakok, erélyesen a gyámolítóval szemben? A gyámolító címében hordja programmját, volt bőven helyisége, országos szervezete, az állam, a főváros, a társadalom vállvetve segítik; van birtoka és szakembere, személyzete garmadával, tehát mindaz, ami Szövetségünknek ma is hiányzik. Több indok nem is kell. Ha ezt a bő adottságot nem tudtuk kihasználni, akkor mit kívánunk a mi kicsiny, alig zsendülő Szövetségünktől?! Amit ma még csak féltőn ápolnunk, gondoznunk és szeretnünk kell! Bizony, bizony ne álmodjunk még a jövőről, inkább az legyen a gondunk - egyenként és összesen - hogy miként növelhetjük meg Szövetségünk anyagi erejét. Több szem többet lát, több fej többet tudhat kigondolni. Egy jó gondolat, egy talpraesett ötlet olyan jövedelmi forráshoz juttathatná a Szövetséget, mi állandóan szaporíthatná tőkéjét. Legyen ez a cél, s hogy egyre többen álljunk mellette; legyen mielőbb saját helyisége, ahol zavartalanul és kényelmesebben munkálkodhassék. Anyagi helyzete javítására azt gondoltam, hogy létesítsen Szövetségünk - bevárva e háborús idők végét - részvénytársasági alapon kefe- kosár- és más háztartási cikkek elárusítására üzletet. Ennek keretében hirdetni lehetne székfonást, kosár- és kertibútor-javítást, amit mi otthonunkban végezhetnénk el. Ehhez hasonlóan egyes kefe-féleségeket is készíthetnének, s eladásra neki juttathatnának. Esetleg nyersanyag-ellátónk is lehetne, amely székfonó-nád, nádsín, perignád, gömbölytben és laposban kosárfonó-nád, káka, fűzvessző és fűzbot, valamint egyéb idetartozó apróságok és kefeszőr stb., raffia, szőrkefe, kosárdrót, kefefákhoz juttatna bennünket olcsóbb áron. Meggyőződésem, hogy ezek előbb megvalósítható gondolatok, mint a központi műhely. Ha a fővárosban beválik, a nagyobb vidéki városokban is meg lehet velük próbálkozni. Így a távolabbi tagoknak is juttathatunk munkát, kenyeret. Nem állítom, hogy ez az egyetlen megoldás, ha valaki jobbat tud, készségesen félreállok. A pontozót az adta kezembe, hogy rámutatva a multak s a jelen nehézségeire, felvázoljam az irányt, amelyet helyesebbnek látok annál, amit a műhely kérdésében többen mutattak. Ha még van valami, amit fontosnak tartok, az az, hogy együtt, vállvetve segítsük Szövetségünket...!
Belicska Tamás.

Mit nyujt a hangosfilm a világtalannak.

Mindenek-előtt állapítsuk meg, hogy a hangosfilm a legszélesebb nép-rétegek által igénybevett kulturtermék. A városok és nagyobb községek mozgóképszínházait estéről-estére teljesen megtölti a közönség; a vándormozik révén pedig még a legfélreesőbb tanyák és telepek lakói is megismerkednek vele. A látogatók okulnak a kultur-filmekből, értesülést szereznek a világ eseményeiről a heti híradókból és a napi munka után örömet, felfrissülést merítenek az érdekes szórakoztató filmekből. Röviden: a hangosfilm közkinccsé vált és így a látók körében gyakran hallhatunk olyan beszélgetéseket, melyeknek középpontjában egy-egy film, annak jelentősége, a színészek játéka, vagy zenei részéből vett dallamok állnak. Ezeknek a beszélgetéseknek során e tárgykörben való tájékozatlanságunk könnyen áthidalható. Nagyobb jelentősége van azonban annak a kérdésnek, hogy nem veszítünk-e azáltal, hogy távol maradunk a mozgóképszínházaktól? A fejlődés mai fokán, amikor a film úgyszólván minden tárgyu körrel foglalkozhat és foglalkozik is, amikor az élőszó erejével, zenével, s a megfelelő zörejekkel alátámasztott gyorsan váltakozó képekkel a legkülönfélébb folyamatokat és történéseket tudja érzékeltetni, tehát előnyben van a színházzal szemben, - ezzel nem akarom a film és a színpad értékviszonyát eldönteni, - határozott „igen"-nel kell erre a kérdésre válaszolnunk. Igaz, hogy a színház, az opera, a rádió és a könyv kárpótolnak bennünket, s így talán fölöslegesnek tűnik a hangosfilmmel foglalkozni.
Hogy mi vakok nem lehetünk gyakori mozilátogatók, az egészen természetes: nem minden film felel meg nekünk, különösképpen azok a darabok nem, melyekben a szónak alá-rendelt szerepe van. Az alkalmas darabok megválasztása talán fontos előfeltétel. Arra vonatkozó döntésünket, hogy ezt vagy amazt a filmet megnézzük-e vagy sem, azoknak az ismerőseinknek beszámolója alapján hozzuk meg, akik már látták a kiszemelt darabot. Ezen felül - s nézetem szerint ez a dolog lényege - okvetlenül szükséges, hogy előre ismerjük a darab történetét. Csak-is ez az előzetes ismeret töltheti ki azokat a hézagokat, melyeket egyébként a film néma, vagy csak zörejektől kísért szakaszai számunkra jelentenének és ez teszi lehetővé, hogy az előadást teljes össze-függésében megértsük s az számunkra is maradandó élmény legyen. Az előzetes tájékozódás egyébként egyáltalán nem valami szokatlan és különös dolog. Magam is nem egyszer vagyok tanúja és szívesen hallgatom, amikor munka-társaim pihenő közben elbeszélgetnek valamelyik látott darabról. Ebből aztán megalkothatom a véleményemet. Ritkán megyek el a moziba, de örömmel gondolok vissza a „hallott" filmekre. Itt csak két darabot akarok kiemelni, melyek különösen sokat nyujtanak nekünk is és amelyek igen mély hatást tettek rám: „Queks, a Hitler-ifjú" és „Koch Róbert, a halál legyőzője".
De engedjék meg kedves barátaim, hogy még valamit mondjak: nem illendő dolog, hogy az előadás alatt (a rövid és halk megjegyzéseket nem számítva ide,) látó kísérőnkkel magyaráztassuk magunknak a füllel nem érzékelhető cselekményeket. Ez éppen olyan zavarólag hat, mint a papírossal való zörgés, vagy egyéb rossz szokások. Általában súlyt kell helyeznünk arra, hogy mint vakok, ne keltsünk kínos feltűnést és a nézőközönség megszokott keretei között mozogjunk. Csak a fegyelmezett magatartás teszi a filmszínházban eltöltött órákat azzá, aminek lenniük kell: az okulás, épülés és felüdülés forrásaivá. Nyugodt vagyok a felől, hogy sorstársaim el fogják találni a helyes viselkedést. Most már nincs egyéb tennivalóm, mint hogy kellemes szórakozást kívánjak legközelebbi mozi-látogatásukhoz.
Herbert Wolff.
(der blinde Büroangestellte 1940. 2.)
MM

Hirdetés.

Hallgató, csárdás és más dalszövegek megzenésítését készséggel vállalja: Györffy János, Gasztony, u.p. Rátót, Vas-megye.

Olasz eredmények.

Az olasz vakok nemzeti szövetsége 1939. évi munkájáról a következőkben számolunk be:
A vakok tanintézeteinek reformja ebben az évben vált teljessé. A tíz intézet, amelyek a népnevelésügyi minisztérium felügyelete alatt végzik a vakok nevelését és oktatását, tökéletesen átszerveződött. Négy tagozata van az oktatásnak:
1. Az óvoda, amely a tanköteles koron aluli vak gyermekeket fogadja be.
2. Az elemi tagozat, 12 éves korukat be nem töltött gyermekek részére.
3. A munkára előkészítő tanfolyam, korhatára a 15. életével.
4. Az életpályára oktató tagozat azoknak az ifjaknak, akik valamilyen hivatásra vagy foglalkozásokra készülnek elő.
Az olasz vakok munkához juttatása nagy megértéssel találkozik és így örvendetesen halad előre:
Látók iskoláiban 33 vak tanár és 30 énekkar-oktató működik. 122 masseur közül 101 többé-kevésbbé jól díjazott állásban van.
60 vak dolgozik a nagy nemzeti sorsjáték jegyügynökeként, és 58, mint ujságárus.
Az egyesület arra törekszik, hogy „törvényes előnyt" biztosítson szakmájukban a vak masseuröknek és az énekkar-oktatóknak, ahogyan már törvény biztosítja besorolásukat a hadseregbe, mint „aerofonisták"-ét (légvédelmi fülelők). Ezek alkalmas készülékkel figyelik s megállapítják ellenséges repülőgépek közeledését. Remélni lehet, hogy úgy ezekben a szakmákban, mint a rádió-, telefon- és távíró-szolgálatban is sikerül megerősíteni helyzetüket.
A nemzeti munka-vállalatnak is 300 munkása volt az 1939. esztendőben. Ezek személyenként napi 11-20 líra munkadíjért dolgoztak. Mint minden olasz munkás, ők is biztosítva voltak az országos rendszernek megfelelően.
Tervbe vették, hogy olcsó lakásokat építenek a dolgozó vakok számára.
A vállalatok az elmúlt év folyamán 20 millió líra értéket termeltek. Gyorsabb fejlődésüket a tőkehiány gátolja.
A milánói nemzeti pontírású könyvtár 20 ezer kötetet számlál. 50 vak másolót foglalkoztat. Hangos-könyv-osztálya már közel 50 művet vett lemezre, és most, amikor az új postaegyezmény megengedi, hogy a hanglemezeket is a „vakok írása" kedvezményes díjszabásával szállítsák, - a sokszorosított hangos-könyveket még szélesebb körben fogják terjeszteni.
G. Valiani.
(Esperanta Ligilo 1940. 4.)

Házassági hír.

Hlatky Schlichter Gyula sorstársunk és Sziebert Mária f. évi szeptember 4-én a hűvösvölgyi szentföldi kápolnában házasságot kötöttek.

Postai korlátozás.

A posta kéri, hogy külföldre és tábori postacímekre ne küldjünk pontírást, mert a szükséges ellenőrzés miatt azok hónapokig késhetnek. A szövetségnek enyhítés iránti kérése nem volt teljesíthető.

Néhány adat az amerikai vakügy köréből.

Vak-iskolák. - Az Egyesült Államokban összesen 63 vak-iskola van. Ezek közül 53 állami intézet, 4 állami, 1 községi támogatásban részesül, 5 magán-intézmény. 23-nak van legalább száz növendéke.
- Vak-otthonok. - Felnőttek részére 38 otthon áll fenn; 14 műhellyel kapcsolatos. Közülük legalább száz lakója 3-nak van. 5 gyermek-otthon. 2-höz műhely is tartozik. 2 katolikus intézmény. 1 létesült óvodások számára. Üdülő 1 van, nyári tábor 12, ez utóbbiak közül csak férfiak részére egy, csak leányok részére egy, fiúk és lányok részére kettő, férfiak és nők részére három, és vegyes - férfiak, nők és gyermekek számára, - öt áll fenn.
- Vak-gondozó intézmények. - Olyan műhely, melyhez nem tartozik otthon, 82 van. Közülük 3 foglalkoztat száznál több világtalant. Az Egyesült Államok egész területére kiterjedő hatáskörű vakügyi hivatal 3 van: „a szociális biztonsági hivatal vaksegélyző osztálya", „a nevelésügyi hivatal különleges problémákkal foglalkozó szakosztálya" és „a nevelésügyi hivatal szakképzési osztálya; mind a három Washingtonból állami, vagy-is olyan hivatal, melynek a hatásköre nem az egész USA-ra terjed ki, ha-nem csak egy-egy szövetségi államra, 36 működik. Feladataik: szemóvó intézkedések meghozatala, tanácsadás, felügyelet, nevelés, szakképzés, elhelyezés, munkaközvetítés, műhelyek fenntartása, a vak-áru értékesítése, járadékok engedélyezése, tudományos kutatás és technikai fejlesztés. Az állami épületekben elhelyezett különféle árudák jogosítványait 36 hivatal szolgáltatja ki a vakoknak. Az állam tulajdonában lévő ú.n. „beszélőkönyv-készülékeket" az USA egész területén elosztott 55 kölcsönzőhely juttatja a világtalanokhoz. Ezek a kölcsönzők többnyire a már említett hivatalokban működnek, de némelyik elosztóhely intézetekre, műhelyekre, könyvtárakra vagy éppen magánegyesületekre van bízva.
- Vakjóléti magántársulatot 80-at találunk Északamerikában. Közülük 13 egy-egy egész szövetségi állam, 13 egy-egy egész kerület (megye), 36 pedig egy-egy város területén működik.
- A vakság megelőzésén 5 egyesület munkálkodik. Ezek részben állami, községi, részben magánjellegűek.
- Ezeken kívül még 54 önkéntes társadalmi vakgondozó egyesület is működik; közülük 6-nak hatásköre az egész USA-ra, kiterjed.
- Járadék. - A szövetségi államok közül három juttat 50 dollár, kettő 40, egy 34, huszonnégy 30, egy 28, kettő pedig 25 dollár havi járadékot a vakoknak. A többi államra vonatkozó adatok nincsenek birtokunkban. Négy állam évi 500, egy 400, négy 300, egy 250, egy 200 és egy 150 dollár tanulmányi segélyt ad az arra érdemes vakoknak.
- Könyvtárak. - Az Északamerikai Egyesült Államokban 40 pontírású könyvtár működik, melyek közül legnagyobb és legfontosabb a washingtoni szövetségi. Kormány kongresszus-könyvtárához van csatolva. Ez tartja fenn, - valamennyi szövetségi államban felállított elosztó-helyein keresztül, - az egész USA vakjait olvasnivalókkal.
A 40 könyvtár közül 23 ennek a központi könyvtárnak fiókintézete. Nem mindegyik szövetségi államban van ilyen elosztóhely; némelyiknek viszont 2 is jutott.
- Pontírású folyóiratok. - Az Egyesült Államokban összesen 27 vak-folyóirat jelenik meg, ebből 21 felnőttek, 5 gyermekek, 1 pedig vakok intézetében működő világtalan tanítók számára készül. 15 vallásos jellegű, e közül kettő gyermeklap. Egyetlen folyóiratot adnak ki vak nők részére. Van egy hetilap is.
- Különleges intézmények. - Öt vaktanító-képző tanfolyam működik az USA-ban. Két zene- és művészeti iskola; felnőtt vakok részére öt nyári iskola; és két "táv-iskola" is van. Ez utóbbiak levelezés útján külföldieket is tanítanak. 191 elemi iskolában 556 tanító vezet „szemkímélő osztályokat". Magában New Yorkban 103 ilyen tanító működik. Tíz állam egy-egy iskolájában külön Braille-osztályokat állítottak fel. Egy pensylvaniai intézet másban is fogyatékos vakokat vesz fel. Egy magán-szervezet vezetőkutyát juttat egyedüljáró vakoknak. Egy intézmény rádióval látja el a vakokat. Egy társaság vakügyi statisztikák össze-gyüjtésével foglalkozik. Hadivakok és hadviseltek világtalan gyermekei részére külön otthont tart fenn az állam.
(Deutsche bl. fürsorge 1939. 4.)
Georg Heinz.

Hírek a nagyvilágból.

Csodálatos gyógyulások. Bonyolult, az orvosoknak bizonyára rend-kívül érdekes műtét következtében nyerte vissza látását Constance Smedley angol írónő, több regény és színdarab neves szerzője. Hat évig volt teljesen vak. A műtét után nehány nappal fogadta az ujságírókat. Elmondta, hogy amikor a műtét után először kinyitotta szemeit, és látott, azt hitte, a mennyben van. „Valami furcsa káprázat ülte meg az agyamat," mondta, "a két fehérruhás ápolónőről azt hittem, hogy angyalok. A professzor mint-ha földöntúli boldogsággal mosolygott volna reám, amikor közölte velem a hírt, hogy ez-után látni fogok." Elmondotta még, hogy vaksága első éveiben sokat szenvedett lelkileg. Később beletörődött állapotába. Bár az orvosok biztatták, hogy később valószínűleg látni fog, nem hitt nekik. „Hogy az-után még-is így történt," folytatta, "külön örültem szobámban minden tárgynak. Hatalmas élmény volt, amikor orvosom felszólított, hogy pillantsak tükörbe s nézzem meg arcomat, amit oly rég nem láttam. Könnyes szemmel bámultam a tükörbe, alig hittem, hogy mindez igaz...!" A miss nem tagadta meg női mivoltát. Első szavai a tükörben látott archoz ezek voltak: „Hat év alatt semmit sem öregedtem...!"
Nápolyban is történt a napokban egy csodálatos gyógyulás. Giovanna Brandolini nevű leány, alig 17 éves korában titokzatos körülmények között rosszul lett; öt órán át eszméletlenül feküdt, s mikor magához tért, vak volt! A szemklinikán megvizsgálták s kijelentették az orvosok, hogy hosszas kezelés talán visszaadja látását. Vallásos szülei a klinikáról Szent Lucia templomába vezették, ahol a leányka ájtatosan imádkozott. Alig-hogy kilépett a templomból, örömében felsikoltva majd-nem össze-esett. Hirtelen visszanyerte látását. A klinika orvosai ismét megvizsgálták, s kijelentették, hogy a szemideg teljesen érthetetlen módon nyerte vissza érzékenységét.
- A köd, amely időnként Londonra telepszik, olyan sűrű, hogy még a legbennszülöttebb londoniak is tanácstalanul állanak, mert lehetetlenség tájékozódni az utcák tömkelegében. Egy ilyen ködös novemberi napon történt, hogy bizonyos mr. Schmidt üzenetet kapott távbeszélőn, a Westend kórházból, hogy siessen oda, mert megszületett első fia! Mr. Schmidt, a boldog apa, gyalogosan eredt útnak, mert kocsi ily ködben mit sem ér, de pár lépés után nem tudott többé tájékozódni, s kétségbeesetten kiáltozott: "Emberek, segítsetek rajtam! Okvetlenül el kell jutnom a Westend-kórházba..." Valaki megszólalt: "Kapaszkodjék a kabátomba, én majd elvezetem." Félórai mendegélés után az idegen megszólalt: "Helyben vagyunk!" Beléptek a kapun. A villany-fénynél mr. Schmidt megállapította, hogy valóban a kórházban vannak. Csodálkozva kérdezte vezetőjét: „De uram, hogyan lehetséges, hogy ön ebben a rettenetes ködben is idetalált? Én a mellettem lévő házakra sem ismertem rá!" Az idegen mosolyogva mondta: „Úgy, hogy én vak vagyok."

Nők rovata.

Horgolt garnitúra.
(sapka, sál, kesztyű.)

Alapszíne sötétkék, csíkozása ezüstszürke, élénk-sárga és sötétkék.
Horgolási rövidítések:
l. légszem, p. pálcika, r. rövid-pálca (szoros-szem).
- Sapka. - A sapkát fantáziánk szerint formálhatjuk. Körbe horgolunk a fej formájához igazodva l.eket. Az első sor: 2 p., 2 r. felváltva. A második sor ugyanaz, csakhogy a r.ra p.t horgolunk, a p.ra pedig r.t. Így horgolunk 17 Cmnyit és felül összevarrjuk. A csíkos rész - ami felhajtható - 11 Cm szélességű. Ennek mintája: 1 l., 1 r. felváltva. A sorok elején és végén egy-egy r.val szaporítunk. A csíkozás izlés szerint.
- Sál. Szélessége 10 Cm, hossza 140 Cm. 3 Cm sima rész után 24 Cm csíkos következik mindkét végén. Technikája ugyanaz, mint a sapkáé. Egyik oldalon a csíkos rész fölött 5 Cmre, 4 Cm széles és 6 Cm hosszú pántot horgolunk (A sorok megszakításával), hogy a nyak köré csavart sálat átfűzhessük rajta.
- Kesztyű. A kesztyű síma, vagy visszahajtott szárral viselhető. Munka-menete: 38 r.ból álló sorokat horgolunk 2 egész ½ Cm magasságig. Ezt összehorgoljuk. Erre körben rádolgozunk 43 r.t olyképpen, hogy a szálat úgy vesszük fel, ahogyan a kötésnél a síma szemet kötjük. A tenyér-résznél kb. 7 Cm magasságban a hüvelykujj kezdetéhez érünk. Itt 2 Cmnyi l.t csinálunk és hozzáhorgoljuk a hüvelykujj bősége szerint, majd pedig folytatjuk körbe a hüvelykujj horgolását. A kesztyű itt 22 Cm bő. Ha a hüvelykujjal elkészültünk, folytatjuk körbe a munkát, - de itt már csak 19 Cm bőségben, - a kisujj kezdetéig. Innen soronként mindkét oldalon egy-egy szemet fogyasztunk, míg 8 Cm bőség marad. Ezt egyenesen össze-horgoljuk.
A kesztyű szára 15 Cm magas, 32 Cm bő. A csíkos részt külön készítjük el, össze-horgoljuk és bőségét betartva a kesztyűhöz varrjuk. Akinek nincs gyakorlata a csíkozásban, csíkozás nélkül is elkészítheti.
Ez a garnitúra főként sportolóknak igen alkalmas . Ezért a kesztyű egyujjas, a szára pedig olyan bő, hogy a kabát ujjára rá lehessen húzni. Reméljük, olvasóink jó hasznát veszikmajd ennek a mintának.

Kötött blúz készítése.
Köthetjük az egészet símán. Az elejét két részből kötjük, hogy a blúzt akár gombbal, akár villámzárral (zipp-zárral) zárhassuk. 40 szemmel kezdjük és pontosan a szabásminta szerint formázzuk. Kb. minden ötödik sorban szaporítunk a karöltőig. Ez-után a szabásmintára kifektetve a szint alakítjuk tovább. Az elejére 16 szemből külön kötünk pántot, mely alul hegyesen végződik. Hosszát a szabásminta mutatja. Az öv-pántot 18 szemből kötjük. A hátát 80 szemmel kezdjük, szintén a szabásminta szerint formázva a karöltőnél is. Az ujjat 40 szemmel kezdjük s a minta szerint formázzuk. A gallért egyenesen kötjük, a szem-mennyiséget a minta szerint állapítjuk meg. A részeket össze-varrjuk és átvasaljuk.