A cipő

Kabarétréfa

Szereplők: A Főnök
A beosztott, Kovács
Kellék: egy vekkeróra

Hogy a fene enne meg, te árkozott krumpli, hát már megint nem hagysz aludni?
Na, mindegy, igazad van, fel kell kelni, menni kell dolgozni. Áh, fölveszem a nadrágom, az ingem, no persze, zakót is veszek, sőt még nyakkendőt is kötök. Az új cipőhöz ez igenis szükségeltetik.
Na, jól van, gyere, te drága új cipő! Most végre úgy megyek dolgozni, mint egy úriember. Naaah, dugjam csak bele a lábam, de óvatosan! Hű, az anyját, hát valami nem stimmel!
Mintha szorítana ez az átkozott cipő! Hogy a fene egye meg, hát tegnap földpróbáltam, persze ott az üzletben, akkor nem szorított! Vajon mi a nyavalya történhetett, ezzel az átkozott cipővel?
Gyere fel, könyörgöm! Már mennem kell, elkések, te átkozott! Hát, jó, ha nem jössz, fölveszem a régit. Bár igaz, hogy szorít a nadrág, szorít az ing, a zakó, szorít a villany, szorít a gáz, szorít a csatorna, a közköltség, már minden szorít, no meg ez az átkozott devizahitel! Hát minden szorít már? Na, mindegy, gyerünk dolgozni! Te pedig új cipő, nem maradsz itthon, jössz velem. Így ni, itt a hónom alatt elfértek.

(Belép az irodába)
- Jó reggelt, Főnök!
- Főnök: Hát jó reggelt magának is, Kovács! Hát nem ismeri az órát? Már egy negyedórát késett! Hogy engedheti meg magának ezt egy segédmunkás? A kőművesek keze alá kell adni a téglát, maga pedig csak úgy lazsál? Hát nem, Kovács! Tudja, hogy hányan várnak arra a munkahelyre, ahol maga dolgozik? Mert bizony szép fizetése van, Kovács!
- Igen, Főnök, tudom. De kérem, most az egyszer bocsásson meg nekem! Higgye el, én igyekeztem, de hát szorít a cipő!
- Főnök: Na, és? Ez miért tartozik énrám?
- De, Főnök, tegnap vettem, és nézzem, rám, hogy ki vagyok öltözve, az új cipőben szerettem volna bejönni. Mert a régi már bizony lyukas.
- Na és? Ez az ok, hogy ilyen könnyen el lehet hanyagolni a munkát? Ja, és látom, ott van a hóna alatt az új cipő! Hadd lám, milyen az?
- Igenis, Főnök! Elővettem a hónom alól a cipőt, s ahogy átnyújtottam a főnöknek, láttam egy rettenetes döbbenetet az arcán, nem tudtam mire vélni, hogy hirtelen elkezdett dadogni, mint aki nagyon meg van lepődve. S miután felocsúdtam, meglepődve hallom, hogy a főnök felkiált!
- Te jó Isten! Hát ez mind a kettő ballábas! Nem is csodálom, hogy szorította a lábát, főleg, ha a jobb lábára húzta fel!
- Na, várjon csak Kovács, most jut eszembe, tegnap én is vettem egy pár cipőt, ugyanezt a fazont, amit maga vett. és még a méret is stimmel. Sőt, itt is van az irodámban. Rózsika! Legyen szíves hozza be az új cipőt, amit tegnap vettem!
Nem sokkal ezután megérkezett Rózsika a titkárnő és szótlanul letette az asztalra a pár cipőt.
A főnököm lázasan csomagolta ki a dobozból, láttam az arcán, hogy teljesen megváltozott. Szinte meg sem tudott szólalni a meglepetéstől.
- Még ilyet, hát ki gondolta volna, hát én is ugyanúgy jártam Kovács mint maga! Háááá, na még ilyet! Ez mind a kettő jobb lábas!
Elkezdtem röhögni.
- Főnök, van egy ötletem, cseréljünk cipőket! Én adok egy ballábast, maga ad egy jobblábast!
- Hogy magának milyen igaza van, Kovács! Tudja mit, ekkora marhaságra munka után bevágunk egy-egy pofa sört. De ígérje meg, Kovács, hogy erről senkinek nem beszélünk, mert úgy röhögnének rajtunk a dolgozók, hogy életünk végéig megemlegetnénk..
Kezet fogtunk, munka után bevágtuk a sört és egymáson jókat röhögtünk...