Ászoká

Lehet, hogy valaki egy szimpla napként emlékszik vissza rá, számomra mégis jeles nap lett az, amikor először mondtuk ki párommal, hogy járunk.

Lehet, hogy a naptárban nem villog nagy piros betűkkel ez a szám, mégis a mi szívünkben azzá vált. No de kezdjük is az egészet az elejétől. Abban az időszakban, amikor egy hosszú időszak után újra egymáshoz közel hozott minket a sors egy eléggé lusta időszak volt az életemben. Az akkori munkahelyemen leállás volt, ami miatt elég sokat lógtam a neten, azon belül is a YouTube - on. Ám itt nem csak a zene hallgatást értem, hanem több olyan youtubert is követek, akik különböző várost, vagy országrészeket mutatnak be. Az egyik ilyen páros nem máshol, mint Pécsen a Zsolnay negyedben jártak, ahol magát a negyedet mutatták be részletesen. Aki ismer az tudja, hogy eléggé nagy kastély rajongó vagyok, és természetesen a listára fel is vettem magamnak a videóban bemutatott épületet, hogy majd egyszer talán sikerül oda eljutnom. Akkor még nem tudtam, hogy rá fél évre heti egy - két alkalommal oda fogok járni, mint egyetemi hallgató, de akkor még csak álom volt, hogy egyszer majd bejárhatom, és végig tapogathatom majd az összes szobrot, vázát, amit a pár is bemutatott a videójában. Akkoriban nem nagyon akartam a férfiak felé nyitni, hiszen előtte nem rég ért véget egy kapcsolatom, ahol sokadszorra a fekete bárányként mondtam ki én a véget. Akkor is már nagyon szerettem írni, s az egyik fórumon egy kutyás témával kapcsolatosan kezdtem el beszélgetni egy velem korabelivel. Igazából nem volt annyira ismeretlen számomra, hiszen korábban, 2016-ban már találkoztam vele, csak akkor még neki ott volt a párja, aki azóta a felesége lett, s el is váltak, de emiatt nem mertem felé annyira nyitni. Akkor is már láttuk egymás szemében, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak, csak ő sem, és én sem mertem nyitni, hiszen egy teljesen más dolog miatt utaztam le hozzájuk. Addig, s addig beszélgettünk, míg el nem jött az első randi ideje, a hol felvetettem, hogy nincs - e kedve elkísérnie a Zsolnay kastélyhoz. Lehet kicsit fura, hogy a hölgy veti fel a randi kérdését, de ha a másik fél bátortalan, akkor muszáj átvenni a gyeplőt. Ez azóta is így van, hiszen a másik fél a sok régi negatív dolog miatt kissé nyuszisabb, s jó, hogy van egy olyan fél mellette, aki irányítja a dolgok mentén. Visszatérve a randihoz már előtte lévő nap leutaztam hozzá, hogy ne keljen rohannunk. Másnap hál istennek az időjárás is kegyes volt hozzánk, mivel verőfényes napsütéses napra keltünk, így nem kellett attól félnünk, hogy eláznánk a kastély felfedezése közben. Amikor a helyszínre értünk már akkor elvarázsolt azzal, hogy mennyire részletesen le tudja írni nekem a környezetet, hogy még a díszként kirakott csempéknek a színét is próbálja olyan módon felvázolni nekem, hogy a régi emlékeim alapján be tudjam azonosítani. Másfél órát sétálgathattunk, ami alatt amit csak lehetett megmutatott nekem, s nem volt baj, ha egy váza mellett akár fél órát is ott ácsorogtunk, ő megvárta, míg az elmondottak alapján minden kis részletet megtalálok, amit elmesél a tárgyról, sőt volt olyan rész is, amire ő vezette rá a kezemet. Igazából már akkor éreztük, hogy ebből több is lesz. Ekkor azonban még nem mertük kimondani egymás közt sem, hogy járunk, ám a randit randi követte. A következő hétvégén a Tettye forráshoz látogattunk el, ahol azóta is a „mi" kedvenc kis vendéglőnkben mondtuk ki először közösen, hogy járunk, s azóta is április 22. ét mondtuk ki évfordulónknak. Azóta lassan másfél év telt el, ami alatt nem hogy elköltöztem hozzá egy másik városba, új útvonalakat tanultam meg a segítségével, hanem egy igazi társra leltem, aki még akkor is ott van mellettem, s támogat, amikor egy újabb betegség miatt orvosoktól orvosokig kell járkálni, amikor egy szürke hétvégén a „nincs semmihez se kedvem" szindrómából próbál kihozni mindenféle praktikákkal, s amikor vizsgaidőszak közepén az izgatottság miatt tudja, hogy jobb, ha a másik szobában alszik, mert nekem éjjel fog jobban a fejem. Természetesen én is támogatom őt ott, ahol tudom, s akkor is próbálom jókedvre deríteni, ha nem rég halt meg egy közeli rokona, vagy ha azt érzi, hogy semmi se megy a világban, pedig bármi is romlik el azt ő pár perc alatt nem, hogy megbarkácsolja azt vakos módira varázsolja át. Az az április óta minden egyes hónapban, ha eljön a 22. e azt számolgatom az ujjamon, hogy mióta vagyunk már együtt, s ha marad egy kis megtakarításunk próbáljuk egymást meglepni egy kis aprósággal is