Biró Miklós: A száraz fa

Felolvasta: Harsányi Zsuzsanna
A díjat felajánlotta: A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete
A díjat átadta: Hencz András az Egyesület elnöke
Jelige: öregsas

A reggeli hideg erősen csípett, mikor emberünk kimért léptekkel érkezett meg a buszmegállóba. Sötét volt, de ez már régőta nem zavarta. Kesztyűs kezében a bot óvatosan tapintotta ki a legkisebb eltérést is, ami az útjába esett.
Valami azonban más volt. Nem láthatta, csak érezte, mint amikor érezzük, hogy van ott valaki a közelünkben.
- Jó reggelt - mondta határozottan, ezzel fel is mérve, van-e valki a közelben.
Ez a megálló általában az övé volt, ritkán jött más.
- Jó... reggelt - hangzott két vékony, bizonytalan gyerekhang.
„Két fiú" - gondolta magában. „Vajon mit keresnek itt?"
Ismerte a környék pár lakóját, a sajátján kívül más gyermek nem élt itt, tudott volna róla.
Nem sürgette a beszédet, tudta, hogy a busz még legalább 5-6 perc múlva ér ide, ha nem késik. Ilyenkor ünnepek előtt azonban ez sem volt szokatlan, sokan indultak be az idősebbek közül is a városba, ezzel óhatatlanul lassítva az iskolába, munkába igyekvőket. Tapintani lehetett a csendet, és szinte hallani a gyerekek fázós mozdulatait. „Nincsenek ehhez szokva, talán a városból kerülhettek ide..." - gondolta magában.
- Iskolába mentek? - törte meg kis idő múlva a csendet.
A két fiú röviden, de illedelmesen válaszolt, már jobban fel lehetett mérni hangjuk után, kifélék-mifélék.
„Jól nevelt gyerekek, de mit keresnek itt?" - gondolta, de nem sietett kérdezni.
Míg így tűnődött magában, a busz hangja egyre közeledett, segítve oldani a nehéznek tűnő helyzetet.
- Na mindjárt itt van - mondta, látszólag magának, de inkább csak megágyazva a holnapnak.
A buszra a gyermekek előreengedték, sokan voltak, a szokott helyén az embernek már ültek, úgy álltak fel átadva a helyet a botnak és tulajdonosának. A két gyermek az ajtó elé szorult, már távol voltak bármilyen beszédhez.
Nem ment ki a fejéből egész nap. Munka közben is gyakran eszébe jutott, és amikor ebédre hazaért, szépen, ahogy rendje és módja, elmesélte feleségének.
- Valaki ideköltözött két gyermekkel. Furcsa, nem idevalók...
A felesége egy pillanatig elmerengett, majd megszólalt.
- Szerintem a patakparti nyaralóba. Mozgást láttam arrafelé, meg kis füstöt is, este meg még fényeket... de ebben nem vagyok biztos.
Furcsa volt, mert a nyaraló tulajdonosai igen messze földön éltek, jó, ha évente nyáron egy-két hétre megjelentek. Takaros kis nyaraló volt, ismerték jól, amikor két éve vendégül látta őket az angol házaspár. Talán még fűtés is csak ímmel-ámmal lehet benne, olyan, amilyet egy hidegebb tavaszi vagy őszi napon használhat az ember, inkább csak a láng látványáért, mint a valós melegéért.
- Nem fáznak vajon? - gondolkodott el az ember.
- Nem tudom. Volt ott egy kis kályha, de az nem sokra elég. Meg hát tűzifa sincs bekészítve... - mélázott el a feleség.
Már két évtizede házasok voltak, fél szavakból is értették egymást. Néha csak elkezdte a mondatot az egyik, és befejezte a másik. Kellett is ez az összehangoltság, mert az élet nem kímélte őket eddig sem.
- Meg kéne nézni... - folytatta az asszony, és már tudták, hogy mi lesz az ebéd utáni program. Nagyfiúk ilyenkor lepihen, amúgy is visszatért pár régi gond az egészségével.
- Vigyünk valamit? - kérdezte az asszony.
- Talán még ne, ki tudja, mit találunk.
A fagyos talaj ropogott a patakparton a lábuk alatt, ritkán járnak erre, csak néha töri fel egy-egy vad az ösvényt. Pár perc talán csak az út, de nem siettek, hamarosan megpillantották, amit látni akartak. A ház mögött az erdőből húzott lábonszáradt fák sorakoztak.. Ez tudatos gyűjtés volt - nem rövid pihenésre jöttek ide.. Nem láttak mozgást, az ajtó is zárva volt.. Nem maradtak tovább, amit tudni akartak, azt már azt már sejtették.
„Valaki két gyerekkel húzódott ide valami vagy valaki elől.Jószándék vezérelhette őket, az ajtó és az ablakok sértetlenek, az ajtó előtt három papucs...
Másnap reggel emberünk tudatosan még hamarabb indult, bízva abban, hogy lesz ideje beszélgetni. lesz kicsit tapogatózni. Lassan indult a beszélgetés, a gyerekek rövid, tömör válaszai mögött talán bizalmatlanság, talán szégyen bújt meg...Pár perc alatt összeállt a kép, mire a busz megérkezett, már tudta, amire szüksége volt.
- Azt gondolom, hirtelen menekülhettek el az apjuktól - mondta később, már újra otthon, lassan ette a forró levest. - Igen, mert ahányszor szóba került, igen kerülték, és alig van valamijük.
- Csak menjünk át? - kérdezte aggodalmasan az asszony, ő volt, aki nehezebben nyitott az emberek, a váratlan dolgok felé.
- Ma kár volna, ahogy tegnap, ma sem várható, hogy otthon legyenek még. Holnap szombat. Majd átmegyek - válaszolt emberünk.
Másnap hátára vett egy rakás száraz fát és gyújtóst, és lassan elindult a ház felé. Az asszony kora reggel kelt, hogy süssön valami laktatót.A frissen sült kelt tészta illata szinte beburkolta, amikor kilépett a hidegbe.. Lassan ment, bottal és tapasztalattal tapogatva a kis ösvényt.
Gyenge füst szállt fel, alig érezhetően a nedves fa fanyar szaga terjengett.Lassan ment, és szinte meglepődött, amikor már az ajtó előtt állt. Nem készült fel, de bekopogtatott.. Az anya nyitott ajtót. Bár az arcát nem láthatta, a hangján érezte a meglepetést.
- Aaa... szomszédból vagyok - mondta emberünk.
Zavart csend következett. A kinti hideg lassan beszivárgott, mire az anya megszólalt.
- Jöjjön be, ne hűljön ki a ház.
Betessékelte, mentegetőzött a rendetlenség miatt, gyorsan megüresített egy széket, majd hellyel kínálta, és már mondta is a történetet.
El kellett jönniük, a barátjuk a ház gondnoka, ők nem betörők. Próbált befűteni, de nem akar rendesen begyulladni. Megígérte a gyerekeknek, hogy ma elkészítik a díszeket, és itt van két fenyőág, amit az út mellett talált...
- Megnézhetem a tüzet? - szakította félbe az ember a szóáradatot, és már bontotta is ki a zsákját.
- A feleségem küldte, még friss - nyitotta ki a dobozt, és a meleg péksütemény illata beterítette a kis viskót. A gyerekek félelme is elillant, hirtelen fontoskodni kezdtek anyjuk körül, hátha megkóstolhatják.
Nem sokkal később a kályhában fellobbant a száraz fa tüze, ropogása szinte magában is elűzte a hideget.
- A fiúkat elvinném, hozunk még fát. Ezzel a nedvessel nem lehet tüzelni - mondta, és már vállára vette az üres hátizsákot.
- Jaj, nem fogadhatjuk el, maguknak is kell - szabadkozott az anya, de emberünk már intett is a fiúk felé.
Másnap advent utolsó vasárnapjára ébredtek. Az asszony sürgött-forgott, és megint illatos, ízletes étel került a kosárba. Még egy kis gyümölcs és egy tábla csokoládé is előkerült a fiók rejtekéből. De ekkorra már a két kisebb fiú is ott sürgölődött. Válogatták a díszeket, némelyiket szívesen odaadták volna, másokat inkább megtartottak, mindegyikhez egy-egy régi karácsony emléke fűződött. Emberünk egy kis fakereszttel lépett be, amelynek közepén egy kis furat volt.
- Ez a kis talp biztosan elég lesz. Melyik fát vágjuk ki? - kérdezte, miközben átfagyott kezét dörzsölgette.
- Megyek már, megnézem - mondta az asszony, és gyorsan felkapott egy konyharuhát, hogy kivegye a sütőből a frissen sült finomságot.
Délután hárman indultak útnak: emberünk és két fia, akik alig voltak idősebbek a váratlan szomszéd gyerekeknél.Az egyikük a kosarat vitte, tele ennivalóval, a másik egy kis cinkedobozt, emberünk pedig egy apró fenyőfát, amelyre már ráerősítette a frissen ácsolt talp..
- Jaj, nem kellett volna - mondta az anya, szégyenkezve a szegénységük miatt, de a hangjában mégis ott bujkált a hála.
- Gondoltuk, ha karácsony van, legyen hát igazi karácsony! Két kis mentett fenyőághoz viszont nem elég - és már állította is fel a kis fácskát a talpára.
A négy fiú pedig már díszíteni kezdte a fácskát. Egy kis üvegdísz, egy dió, néhány alma és papírdísz került rá.
A szenteste elmúlt, másnap pedig már magasan járt a nap, amikor kopogás hallatszott az ajtón. Az asszony ott állt két fiával, kezükben ajándékokkal: feldíszített alma, megfestett dió és papírból hajtogatott virágok.
- Boldog karácsonyt! - mondta az asszony, miközben két gyermeke, a félelmüket és bánatukat kicsit elfeledve, mellette állt.
- Gyertek be! - szólt az asszony, és már vezette is a kis árva családot a meleg szobába.