Gyémántlakodalom

2024. augusztus 10. életem egyik legszebb momentuma marad - mindörökké, hiszen ezen a jeles napon ünnepeltük drága szüleim hatvanadik házassági évfordulóját falusi házam kertjében, megannyi családtag, barát, és ismerős társaságában. Három évvel ezelőtt édesanyámnál, majd édesapámnál is daganatos betegséget diagnosztizáltak az orvosok hatalmas fájdalmunkra. Ők kettesben szintén itt élnek a faluban, ahol én. Minden orvosi utasítást, családi segítséget igénybe vettek, mert kitűzték céljuknak, hogy ugyan

ők meg szeretnék ünnepelni a gyémántlakodalmukat! Hála, betegségeikhez mérten, el is kezdtük szervezni a nagy eseményt. Természetesen megkérdeztem őket, hogy
jó ötletnek tartják-e, ha elmegyünk ebédelni egy vendéglőbe, utána pedig nálam elfogyasztjuk a tortát, süteményeket, eszünk-iszunk kedvünkre. Igen, mondták,
hogy ez jó, mert nálam letudnak pihenni, ha elfáradnának a mulatság hevében. Ketten vagyunk testvérek, a bátyám és az én családom jelenlétére számítottak......
Édesanyám eddig is mindent megtett a család, a rokonságunk összetartásáért, természetesen édesapám ebben is maximálisan támogatta mindenkor. Lányom,
fiam ezt látta, csak közben az anyjuk, 20 éve , mármint jómagam eme szösszenet megírója elvesztette a látását, amely tény kétségtelenül nagyban befolyásolta a sok-sok érkező ember vendéglátását. A történet főhősei, fiam, és lányom nagyot álmodtak, s nemcsak holmi kóbor álomképeket kergettek éjszakánként, hanem akcióba is léptek. Konkrétan az élő rokonság apraját-nagyját összetrombitálták hozzám, miközben eme "jelentéktelen" tény a szüleim előtt rejtve maradt.
Eljött a nagy nap, és mi csurom boldogan készülődtünk a nagy eseményre. Megebédeltünk szűk családunkkal, 24-en az étteremben, ahol mi már előre mosolyogtunk,
ugyanakkor roppantul kíváncsiak is voltunk arra, hogy mit is fognak reagálni a szüleim a meglepetés partira. Leírhatatlan döbbenet lett úrrá rajtuk, amikor mertek hinni a szemeiknek, hogy udvaromban két sátor alatt, a helyi művelődésii házból hozott mindenféle földi jóval megpakolt asztaloknál, a sörpadokon feszítve 62 kedves ember várta aranykonfetti fellövésével, zenebonával, és ünnepi köszöntések hadával a gyémánt-ifjú párt. Lányom méltatta az imádott nagyszüleit, és azon kérdésére, hogy mi a hosszú házasság titka, édesanyum röviden
elmondta, hogy el kell fogadni, hogy a szerelem egyszer csak átalakul szeretetté, mindig tisztelni kell a másik felet, őszintének lenni hozzá, minden reggel
puszival elköszönni tőle, és mindenekelőtt nem szabad elválni, ja és meg is kell élni mindazt, ami adatik!
Előkerültek a torták, sütik, kezdetét vette az ajándékozás,
az italozás, késő éjszakáig tartott a világra szóló dínomdánom. Unokatesóim bográcsban főzték a pörköltet, másik unokatestvérem gitározással fűtötte a hangulatot, szóval a nagycsalád hatalmas bulit csapott! Másnap kérdésemre, na drága szüleim, hogy sikerült a nászéjszaka, azt a nemes egyszerűséggel adott választ kaptam, hogy lányom leültünk apáddal az ágyra, fél óra alatt levetkőztünk, és szuszogtunk reggelig.......
Az esemény óta nincsen olyan nap, amikor ne emlegetnék, hogy nekik aztán akkor ott, hogyan esett le az álluk a meglepetéstől. Számtalanszor megköszönték már gyermekeimnek, vőmnek, bátyámnak és annak családjának, nekem, hogy mekkora bulit csaptunk nekik. Pedig ez mindannyiunknak teljesen természetes volt, hiszen, ha valakik akkor ők megérdemelték, felnevelésünkért, unokáik felé is tanúsított szeretetükért, és két dédunokájuk imádatáért, akiknek én vagyok a büszke nagymamájuk. Sokkal pazarabb felhajtást is megérdemeltek volna ők ketten, hiszen családunk, rokonságunk példaképei, de mi most is úgy gondoljuk, hogy nem kell mindig beállnunk abba a sorba, ami manapság a trendi, ahol minden csakis a pénzről szól. Rohanó világban élünk, és sajnos manapság legtöbbször én is a távolabb élő rokonaimmal csak a temetéseken szoktam találkozni.
Boldogsággal a szívemben tértem nyugovóra a gyémántfényes nagy nap után. Mielőtt álomra hajtottam a fejemet, azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsés ember vagyok, hogy a szüleim minden téren a példaképeim!