Harmatos harangvirág

2021. 10. 20-án hiányzol az iskolából. A tanítónéninek megint elmagyarázom, miért. Mindig elfelejti, hiszen éppen úgy látsz, mint a többiek. Vonattal indulunk reggel a klinikára. Műtéted lesz. Mindketten nagyon várjuk. Ez lesz az utolsó. Egy év tünetmentesség kellett hozzá.

A kórteremben fehér ágyneműk között fehér ruhás gyerekek fekszenek. Fehér köpenyes emberek járkálnak. Branült szúrnak. Nyugtatót adnak. Nincs rá szükséged. Nem vagy izgatott. Nem félsz. Mégis le kell nyelni.
Volt idő, amikor nem hittem el, egyszer itt fogunk tartani. Még meg sem születtél, amikor elkészült a genetikai vizsgálat. 14 hetes magzat voltál, amikor megtudtuk, hogy örökölted a hibás gént, amely rendellenes működést okoz szemed ideghártyájának sejtjeiben. Arra készteti a hibás gén retinádat, hogy rosszindulatú daganatot képezzen. A szemedben így rákos tumorok fejlődnek, fejlődhetnek gyermekkorodban. Később nem, mert ez egy gyermekrák.
Alig voltál hét centi, a hasamban úszkáltál. Mégis a figyelem középpontjába kerültél. Mindenkinek volt véleménye rólad.
Emlékszem, egy tágas irodában ültem egy plüsshuzatú fotelben a docensnővel szemben. Gyermekorvos, gyógypedagógus, fogyatékosügyi aktivista volt. Nem azért mentem oda, hogy erről kérdezzem. De ha már ott voltam, elmeséltem, hogy van benned egy hibás gén, amely a szemedben daganatot képez, és édesapádnál vakságot okozott.
- Meggondolnám a helyedben. Sikeres vagy. Van két egészséges gyereked. Kilencszáz emberrel készítettem interjút. A családok java összeroppan a súly alatt.
Sorolta a statisztikákat. Hány százalék válik el. Mennyi anyuka szorul pszichiátriai kezelésre. Milyen arányban lesznek az apukák alkoholisták. A docens asszony sokat kutatott. A birtokában lévő adatok helyesek, igazak, nem kétlem.
Az járt az eszemben, hogy te nem egy szám vagy. Én sem vagyok egy adat. Te az én gyermekem vagy. Egy személy, egy élőlény, egy élő ember.
A fotelből felálltam. Megköszöntem szívességét.
- Van még hat heted átgondolni. A 20. hétig megteheted. - búcsúzott - Teher ez mindenkinek. A családnak, de a babának is. Hatalmas teher.
Halkan húztam be magam mögött a fekete, hangszigetelt ajtót. Soha többé nem láttuk egymást. Lemondtam a közös munkákat. Hiába voltak szakmailag kecsegtetőek. Nem akartam az életedet mérlegre tenni. Terhek súlyát számolgatni.
Máskor jártam rideg folyosón, fehér köpenyek között. A leleteket olvasgatta a szülészdoktornő egy kis szobában kis asztalánál. Apró széken ültem.
- Nem Down-szindrómás. Nincsen durva kromoszómaeltérése. Az apukától a betegség génjét örökölte ugyan. Gondolkodjunk csak. Ügyvéd az apuka. Vaksága ellenére hasznos tagja a társadalomnak. Így azt mondom, illetve nem mondom, hogy gondolja meg. Ha Down-szindrómás lenne, mást mondanék, de szerencsére tudjuk, nem az. Itt a papír arról is.
Már megint gondolkodjak. Most nem a statisztikákról, a terhekről, hanem a hasznosságról.
Ízlelgettem a szót. Hasznos ember. A társadalom hasznos tagja. Aki hasznos, annak van csak joga élni?
A doktornő is hasznos tagja volt a társadalomnak. Hasznosan segített a kitolási szakban. Máskor nem találkoztunk. Az SZTK-ba jártam vizsgálatokra. Oda nem vittem el a genetikai szűrés eredményeit.
Volt egy másik fehér hely, ahová el kellett őket vinnem. Réslámpa terpeszkedett az apró szoba közepén. Gyermekeknek szánt asztalkánál üldögéltünk. Mindenütt játékok, könyvek, kirakós. A szemészdoktornő mosolygósan fogadott. Megnyugtató hangon mondta:
- Ez a betegség nem halálos. Ha kezeljük, az életet nem veszélyezteti. Szívesen gyógyítom a babát. Ígérni nem tudok, de ha szerencsénk van, ugyanúgy láthat, mint aki egészségesen született.
Szerencsénk volt. Úgy látsz, mint a legtöbb osztálytársad. Az apró különbséget ember legyen a talpán, aki felfedezi. Ha akarod, titokban tartod. Most már tényleg, mert megtörtént az apró korrekciós műtét is a kancsalság miatt.
A szemészdoktornővel százszor biztosan találkoztunk. Minden együtt töltött pillanatunk egy újabb lépés volt a gyógyulásod felé. Hosszú volt az út. Most itt állunk a végén.
Ha a docensasszony itt lenne, megállapíthatná, hoztuk a statisztikát, elváltunk apukáddal. Pedig nem a betegséged miatt. Mégis illedelmes adatok lehetnénk a kutatásában.
Ha a szülészorvosnő itt lenne, megelégedetten sóhajthatna fel, jól látóként még hasznosabb tagja lehetsz a társadalomnak. Szerezhetsz jogosítványt, nem úgy, mint apukád. Sokkal hasznosabb lehetsz.
A szemészdoktornő belép a szobába.
-Ezután ritkábban fogunk találkozni. - mondja - Sokkal ritkábban. Azt hiszem, ezt megünnepelhetnénk. - Javasolja - Sajnos én este kilencig itt leszek, de Önök. Önök mehetnek haza ünnepelni.
- Hogyan szeretnél ünnepelni? - kérdezlek
- Rendeljünk vacsorára! - kiáltod - Így neked sem kell főzni!
A vonaton hazafelé felhívom a város legjobb éttermét:
- Négy adag sült krumplit kérünk rántott hússal. - mondom
- Legyen túrórudis óriás palacsinta is! Vagy inkább extra csokis! - kérlelsz
- Legyen két óriáspalacsinta is: egy túrórudis és egy extra csokis a négy fő étel mellé. - toldom meg - Mást nem kérünk.
A két testvéred már otthon van. Miután hazaérünk, alig kell várni az ételre. Felbontjuk a dobozokat, azonnal nekilátunk.
- Vendel napja van. - mondod - Ünnepelhetünk a Vendelekkel.
- Te onnan látod azt a naptárt? - kérdi a nővéred
- Persze! - vágod rá - Csak az egyik szemem van letakarva, amit most műtöttek.
- Látom én is, de alig. -jegyzi meg a testvéred - Eddig sosem gondoltam, hogy gond lenne a szememmel. Nem is szűrtek ki.
- Az egyik szememmel 120%-ot látok. - mondod - Szerintem te csak 100%-ot! Elég az is, ne aggódj! Inkább negyedeld el mindkét óriáspalacsintát, hogy jusson mindenkinek mindegyikből!