Igaz barátság

Csak akkor merült fel bennem ez a kérdés, amikor egy hétre elutaztunk édesapámmal a Balatonra, mely életem első nyaralása volt. Én mindig csak édesapámmal mehettem mindenhová. Hiszen anyámat nem ismerhettem, sohasem láttam.

Ahogy tervezett nyaralásunk színhelyét, a Balatont sem. Mindaddig csak a térképen láttam a hosszan elnyúló, világoskék színben illusztrált nagy tavat. Barátnőm, Otti, minden évben azzal dicsekedett, hogy ő megint a Balaton partján fogja a nyarat tölteni, a nyári szünetben, a keresztmamájának házában, ami kétemeletes, és ahová sok lépcsőn kell felmenni. Minden nap fürdőzni fognak, naponta kétszer is fagyiznak, és a szüleivel gyakran csónakáznak a hatalmas vízen, a lágyan ringató hullámok fodrozó habjai között.
Bevallom, irigykedtem, és gondolatban sokszor elképzeltem, hogy én is ott vagyok, abban a soklépcsős házban, ahol Otti barátnőm nyaral minden nyári szünetben. Hiszen mint barátnők, sokat vagyunk együtt idehaza is. Álmomban meg is valósult, de csak a térképen megismert alakzat előtt álltam, és sehogy sem sikerült belelépnem a nagy, kék vízbe, nem éreztem, hogy hűsítene, ahogy azt mesélte barátnőm. Csak lépegettem, mégsem ért bele a lábam! Próbáltam hosszában, keresztben, de csak az a térképről ismert tó alakja nyújtózkodott előttem rezdületlenül, hullámok és fodrozó habok nélkül. Ez az álom nagy csalódást okozott.
Végre elérkezett az a nap, amikor a fürdőruhámat és a nyári cuccaimat bepakolhattam egy kis bőröndbe, édesapám holmija mellé! Kora reggel keltünk, hogy az első busszal kiérkezzünk a vasútállomásra, amely Veszprémbe visz, onnan busszal mentünk tovább az üdülőbe.
Közvetlenül a parton, egy tágas, ligetes, sok virággal beültetett parkban lévő emeletes házban kaptunk szállást. Szép, meleg nyári nap volt, igazi fürdőzésre való.
Az első utam a partra vezetett!
Annyira izgultam, hogy majd kiugrottam a bőrömből, de amikor megláttam a maga valóságában azt a hatalmas vizet, úgy hittem, ezt is csak álmodom! Ez olyan hatalmas élményt nyújtott, hogy szólni sem tudtam egy darabig. Az ég összeért a vízzel! Ámultam-bámultam, talán a szám is tátva maradt a csodálkozástól. Alig vártam, hogy végre belemehessek a vízbe, igaz kicsit féltem is.
Elérkezett az ebédidő, de én az ételemet sem tudtam elfogyasztani az izgalomtól. Az ebéd után édesapám sok ismerőssel találkozott, hiszen a kollégái is ide kaptak beutalót, ez volt a munkahelyük üdülője. Az udvaron beszélgettek, én meg türelmetlenül nyaggattam apámat, hogy menjünk már! Fürödjünk a Balatonba!
Szinte már haragudtam a felnőttekre, amikor egyszer csak hátulról valaki befogta a szemem. Éreztem, hogy ez csak egy gyermek keze lehet, de ő szótlanul tovább tartotta a kezét a szememen.
- Nem tudod, ki vagyok? - kérdezte elváltoztatott hangon.
- Engedd el a szememet! - kérleltem. És amikor megláttam! Meglepetésemre Otti állt ott! Ők is abban az üdülőben nyaraltak, ahol mi édesapámmal.
Akkor éreztem meg, milyen más, ha édesanyával együtt van egy család. Annyi kényeztetésben volt része, Ottinak! A gyermeki irigység naponta kiújult bennem, azok után, amit láttam! Mindig szép ruhákba öltöztette édesanyja, fagyizni vitték és nyalókát is naponta többször kapott. Két fürdőruhája is volt, nekem csak az az egy, amelyet arra a nyaralásra kaptam. Életem első fürdőruhája! Szép volt ez is nagyon, amelyet boldogan választottam ki a boltban. A nyaralás előtt többször is felpróbáltam és tetszelegve nézegettem magam a tükörben.
Fürdőzés közben Otti többször éreztette velem, hogy az ő fürdőruhái szebbek. Furcsállottam a viselkedését, és akkor elhatároztam, hogy nem fogok mégsem játszani vele!
Otti azután, hogy nem játszottam vele, csúfolni kezdett:
- Nehogy azt hidd, hogy szép a fürdőruhád! Na és, neked csak az az egy van! Én sokkal szebb vagyok, mint te, a fürdőruháimban!
Én nem szóltam semmit, csak a lelkem fájt és belül sírt. Ami még jobban fájt, hogy azt kiabálta:
- Neked nincs anyukád, téged nem is szeretnek!
Akkor már sírtam, zokogtam. Otti édesanyja ekkor vette észre, hogy kettőnk között megszűnt a barátság, ami azelőtt megvolt. Behívta kislánykáját a szobájukba, és elbeszélgetett vele, elmagyarázta, hogy nekem nincs anyukám, csak édesapám, aki nem tud úgy öltöztetni, mint egy édesanya. Másként gondolkodik egy férfi, mint egy nő, aki minden apró részletre odafigyel!
- Azért apukája még így is szépen öltözteti a barátnődet. Ottikám, ezt még egyszer meg ne halljam, hogy azért csúfolod őt, mert nincs anyukája! Ez csúnya volt ám, kislányom!
Akkor én is elgondolkodtam a viselkedésemen, mert irigykedtem, talán kicsit haragudtam is, hogy barátnőm teljes családban él, együtt mennek mindenhová, neki fogják a kezét jobbról is meg balról is. Ezek után értettem meg igazán, milyen szomorú, hogy nincs édesanyám, aki nekem is minden anyai törődést megadna, úgy otthon, mint a nyaralásnál.
Egyik nap aztán nagy baj történt! Otti elcsúszott a stég lépcsőjén, és beverte a fejét! Eszméletlen állapotban vitték a mentők a kórházba. Nagyon sajnáltam, hogy baleset érte, egész nap sírtam miatta, hogy így járt, élet-halál közt van, így mondták a felnőttek! Attól kezdve az én nyaralásom sem volt felhőtlen. Arra gondoltam, bárcsak itt lenne, és még azt is elfogadnám, ha csúfolna, inkább!
Szomorú emlékkel búcsúztunk el a Balatontól.
Sűrűn érdeklődtem a hogyléte felől. Mint később megtudtam, Otti sajnos súlyos mozgássérült lett, de azért nekem mindig a legjobb barátnőm maradt. Minden nap átmentem hozzá, és együtt tanultunk az iskolai tankönyveinkből. Szülei magántanulóként taníttatták, majd az általános iskola után egy fővárosi kollégiumba került.
A tudományegyetemen a könyvtár szakot is elvégezte, kitűnően diplomázott és egy megyei könyvtárban talált állást. Vezető beosztásba került, nagyszerűen végezte munkáját. Kerekesszékben éli az életét, és megállja a helyét.
Annak ellenére, hogy sorsa így alakult, egy vidám, életszerető, pozitív gondolkodású, kedves hölgy maradt. Nekem ma is a legkedvesebb barátnőm.