PANKArácsony

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mi nem vagyunk azok a kimondottan ünneplősek, bár a húgom mindig szerette volna meghitté tenni a pillanatokat. De ez a karácsony most kimondottan különleges, hisz egy új családtag jelent meg közöttünk. Ő nem más, mint Panka, az unokahúgom, aki ekkor három és fél hónapos volt.

Most mindannyian szerettük volna rendkívülivé tenni ezt az alkalmat.
Édesanyám befejezte, ami vissza volt még a sütés főzésből. Azután a húgommal együtt feldíszítették a karácsonyfát. Mondták nekem nincs túl díszítve, elegáns, de azért csillog-villog. Úgy gondolták, hogy a kislánynak nagyon fog tetszeni, és majd lenyűgözi. Ez alatt a pici lány egy jót aludt, miközben a sógorom vigyázott rá. Amikor fölébredt kapott enni, majd megfürdették, és aztán átjöttek a másik lakásba. Az apukája hozta, mi hárman pedig kitörő lelkesedéssel fogadtuk.
- Szia Panka, boldog karácsonyt kívánunk neked!
A sógorom nevetve mondta:
- Szia mama, hoztam neked ajándékot! Egy szaloncukrot, csak nem adom oda.
Ezen mindannyian nevettünk. de főleg a húgom. mert neki nagyon tetszett.
Én pedig - szokásomhoz híven - narráltam, hogy Panka biztos ezt gondolja:
- "Hát persze, hogy nem adom, hiszen olyan szépen csillog, zörög, és milyen jól lehet markolni".
Oda vitték a fához, és naná, hogy lenyűgözte. Kikerekedett szemekkel bámulta és állandóan kapkodott, mert meg akarta fogni - persze nem engedték neki. Ettől tiszta durci lett. Legörbült a szája, látszott mindjárt elsírja magát:
- "Annyira utálatosak ezek a nagyok, nem engedik megfogni pedig végre valami érdekes és szép".
Azért sikerült megvigasztalni.
Ekkor átadtuk egymásnak az ajándékokat, és közösen megvacsoráztunk. Közben jót beszélgettünk, és viccelődtünk. Panka felváltva volt mindig valamelyikünk ölében. Miután befejeztük, elköszöntünk Pankától, mert őt átvitték csicsikázni.

Nekem ez volt az egyik legemlékezetesebb karácsony..
.. és úgy gondolom mindig emlékezni fogok rá.