Pillangó

Magas hegyek között, van egy kicsiny falucska. Néha, nagyon ritkán, de onnan meg lehet pillantani a felhő országot. Túl a felhők között magasodik, lentről csak a díszes házak épületek körvonalait látni.

Itt uralkodik a fiatal királyi pár. Érdekes könyvtáruk van, nekik nincs írójuk, de a könyvtár mégis tele van könyvekkel. Lent, amit megírnak, rögtön száll
fel a könyvtárba.

A király nagyon szeret olvasni. Egyszer csak kezébe akadt Mátyás királyról szóló mese könyv.

- Na ez érdekes, én is kipróbálom. - kiáltotta!

Rögtön hívatta is a tanácsadóit.

- Na már most, engem mindenki ismer és szeret. Alakítsatok át úgy, hogy senki ne ismerjen meg és én mégis megfigyelhessek bárkit.

- Nehéz dolog, senki fel ne ismerje és szinte láthatatlan legyen? -Nehéz feladat, tanakodtak. Az egyik tanácsadó a homlokára ütött.

Meg van! Tudom már!

A király okos mély barna tekintetét, egy nagy sötét napszemüveggel takarta el. Így nem látszik, hogy figyel. Fejére kopottas hajszínű parókát húzott, szép
fényes haja el ne árulja. Ruháját is kicserélték tiszta de régi módira. Kezébe fehér bot került, így senki nem gondol arra, figyel. Megmutatták neki, hogy
kell használni. Még a felesége is alig akarta megismerni, olyan jól sikerült az álcája.

Így ment ki az emberek közé. Attól tartott, fehér bottal a kezében mindenki segíteni akar neki és lebukik.

Nem ez történt. Mindenki elfordult tőle, mintha ott sem lenne. Segítség helyett közöny. Mintha a bot láthatatlanná tenné. Nyugodtan megfigyelhet dolgokat,
hiszen senki nem gondolja, a szemüveg figyelő, fürkésző szemet takar.

Országa úgy tudja akadály mentes és a fogyatékkal élőknek semmi gondja nincsen.

Nem így van, az akadály mentes feljáró meredek, feljutni rajta nem lehet. Ha pár méterrel hosszabb volna, már egészen más lenne. A betűk a címkén kicsik,
elolvasni képtelenség. Újabb és újabb akadály, kis figyelemmel megoldható lenne, de nem figyel rá senki sem.

Morgolódva tér vissza a kastélyába.

- Nem jól van ez így! - morogja. Vajon mi lenne a megoldás, hogy a helyzet változzon? - fejét fogja.

A királynénak viszont ötlete támad. - Mit is mondunk a gyerekeknek, hogy egymást jobban megértsék ?

- Képzeld magad a másik helyébe, hogy jobban megértsd a másikat!

- Vannak világnapok, és mi van, az ünnepeltek ünneplik magukat? Nem, ez így nem jól van!

- Nem dohányzó világnapon az emberek próbálnak nem rá gyújtani, igaz?

- Tehát a vakok világnapján próbálják ki, milyen nem látni. A siketek napján, milyen lehet nem hallani. Próbálják ki a kerekesszéket, csak egy napra,
hogy az milyen. Igazi világnap úgy lesz, hát legyen.

Igen, az embereknek a világnap szerint ki kellett próbálni. Milyen egy napig nem látni, vagy hallani, kerekesszékben ülni. Először jó mókának tűnt, majd
kiderült, egyáltalán nem az. A nap végét nagyon várták, hogy vége legyen a szenvedésüknek.

A nap végén a király kijelentette, minden évben így lesz! Soha ne feledjétek, ti a nap végén a szemkötőt levehetitek, de beteg társaitok nem. Minden évben
egy- egy nap legyen ünnep, legyen a vakoké, a siketeké és a kerekes székeseké. Nektek ezen a napon ki kell próbálnotok milyen az, hogy meg értsétek. A
környezetet úgy kell alakítani, hogy az tényleg akadály mentes legyen. Mert eljön az évben az a nap, mikor ti fogtok küzdeni vele és ti találjátok szembe
magatokat az akadállyal, amit meg építettetek.

A világunk hatalmasat változott. Odafigyelnek embertársukra, mert már értik, hiszen próbálták milyen akadályokkal kell megküzdeni. Mert minden évben felkerül
rájuk a szemkötő, fülükbe dugó kerül és egy nap a kerekesszékbe ülnek. Így adóznak és ünnepelnek Most igazán ünnep az ünnep, mert meg tanulják és meg
értik a másik ember problémáját.

Felhők felett van egy ország, ahol az emberek egymásra figyelnek. Talán egyszer mi is felnővünk hozzájuk és megtanuljuk elfogadni a másságot.