Tapasztalás

Golden retriever, sötét szoba, fehér cápa.

Hogy mi a közös bennük? És mi kell egy jó csapatépítéshez, közösségfejlesztéshez egy kiránduláson? Íme a recept. Ezt valójában csak az a hatvan kedvezményezett, idős látássérült és velük együtt utazók: a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti, Ruhaipari Szakképző Iskola és Kollégium diákjai és az őket kísérő igazgatóhelyettes tapasztalhatta meg 2016. április 9-én, szombaton.
A Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete, Kaposvár, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott „Családbarát Ország 2015" című pályázatának útján nyert lehetőséget felhasználva hirdette meg a budapesti egész napos kirándulását. A szokatlanul nagy érdeklődésre való tekintettel két autóbuszt töltöttünk meg.
A vakvezetőkutya-kiképző iskola hétvégén zárva tart, de az egyesület szervezésének és az iskola szíveslátásának köszönhetően, Schiff Mónika vezető fogadott bennünket. Elmondta: rajta kívül még három kiképző segíti munkáját. A másfél hektáros csepeli területen 1976-ban kezdték el a vakvezetőkutya-kiképzést, majd 1978 óta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) kezelésében van az intézmény. A kezdetektől számítva kb. 600 kutya került ki az iskolából. Manapság évente megközelítőleg 12 vakvezető kutya kerül az őt megillető helyre, szerető gazdájához kölcsönbe, de még így is 70-en lehetnek várólistán. Labrador és golden retriever tenyésztett párokból nyernek almokat. A kutyák hozzávetőleg 10 évig dolgoznak együtt gazdájukkal és részt vesznek az iskola utógondozási programjában. Egy vakvezetővé kiképzett kutya betanítása, a kiképzők áldozatos munkáján kívül, elérheti a 2 millió Ft-ot is. A vakvezető kutyák bemutatását nagy érdeklődés kísérte, majd megtekintettük a kiképzésre várókat, ketreceikben, akik hátsó lábukon állva hallatták hangjukat és mintha csak azt mondták volna: engem válasszatok. A program végén finom teára invitáltak és még egy színes, kutyafotókkal illusztrált naptárt is kaptunk ajándékba.
Hétköznapi hangok, ismerős tapintások, megszokott ízek, finom illatok fogadtak bennünket a Láthatatlan Valóság erre a célra kialakított helységeiben, a Millenáris Parkban. Érzékszerveink diadalát élhettük meg a sötétség birodalmában. Kellő látás és önbizalom híján azonban a látássérült kísérőkre hagyatkozva haladtunk konyhától a szobáig, majd ki a természetbe, ahol tapintás útján felismert hétköznapi dolgokba ütköztünk, pardon: botlottunk. Itt a látással rendelkező látogatók megtapasztalhatták, hogy milyen fény nélkül tanulni, dolgozni és egyáltalán élni, hiszen tudvalevő: környezetünkből kapott információk 70-80%-át látásunk alapján szerezzük meg. Sötétszobás kalandozásunk tekinthettük egyfajta célzásnak, közvetítésnek, melynek során ráébresztett bennünket arra, hogy nagyobb odafigyeléssel viseltessünk sérült embertársaink felé, mert még van mit elsajátítanunk, tanulnunk.
A jól sikerült nap utolsó állomásán, fakultatív program keretében a Campona Bevásárló-és Szórakoztató Központban a Tropicariumban a cápás állatkertnek is nevezett, csodálatos természeti környezetben gyönyörködhettek, akik belépőt váltottak és kíváncsiak voltak Földünk egzotikus vízi állatvilágára. Az érdeklődők színes és érdekes halfajták ezreit ismerhették meg és lefotózták a fejük fölött méltóságteljesen elúszó cápákat. Majd negyedóránkét, senkit sem zavartatva, viharos trópusi eső áztatta a krokodilos tavat, és ebből nekünk is bőven jutott. A kijáratnál felállított medencében a rájasimogató csak fokozta az élményt, ahol megtapinthattuk ennek a rombusz alakú tengeri halnak lapos, sikamlós testfelületét.
Hazafelé utazva a kiránduláson megismert új érzékelések birtokában, nem kevésbé az átélt, felejthetetlen élmények sokasága kavargott bennünk, amelyeknek kibeszélésére, egymásnak való átadására kevés volt a buszon eltöltött három óra.