ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ ÉNEKVERSENY LÁTÁSSÉRÜLTEKNEK, A VAKBARÁT ALAPÍTVÁNY RENDEZÉSÉBEN
Ének verseny 2013
A verseny célja, hogy a látássérültek évről-évre bemutathassák ének tudásukat.
Válassz egy dalt és indulj a versenyen!
Az Előadásod minimum 3 fős zsűri értékeli hang, ritmus, vokális előadásmód, színpadi előadás és megjelenés, valamint szórakoztatási élmény alapján.
A zsűri pontozásával három helyezés érhető el, plusz egy közönség díj, melyet a hallgatóság szavazólap felmutatásával választ meg.
A zsűri Minden egyes versenyző után ismerteti a pontszámokat, míg a közönség csak az adott nap végén szavazhat.
Díjak (minimum):
Első helyezett: 15.000Ft
Második helyezett: 10.000 Ft
Harmadik helyezett: 5.000 Ft
A közönség díjat, A közönségtől befolyt belépődíj (300 Ft per fő) határozza meg.
Az idei vetélkedő első fordulója 2013 november 16-án, szombaton 11 órakkor , Budapesten kerül megrendezésre.
Jelentkezési feltételek:
1. A Vakbarát Alapítvány rendezvényén a 16 életévüket betöltő, látássérült énekesek vehetnek részt. Amennyiben az alapítvány kéri, a jelentkező köteles bemutatni A látássérültség tényét igazoló okiratot.
2. A versenyző nem használhat olyan zenei alapot, amely vokált,vagyegyéb kórus elemettartalmaz.
3. A jelentkezők létszámától függően selejtezőkre és elődöntőkre kerülhet sor.
4. A döntőbe jutás előfeltétele, a Vakbarát Alapítvány által szervezett selejtezőkön és elődöntőkön való részvétel és eredményes szereplés.
5. A zsűri öt különböző kritérium szerint értékeli az előadásokat. A szempontok mindegyike külön kerül pontozásra 1-5-ig terjedő skálán. Minden egyes dal pontja az öt különböző szempont értékeléseinek összesítéséből származik, amely meghatározza az énekes helyezését a versenyben.
6. A versenyző a meghirdetett határideig levélben jelentkezik és a nevezési díjat (2.000 Forintot, azaz kettő ezer Forintot) a Vakbarát alapítvány folyószámlájára befizette. A jelentkező tudomásul veszi, hogy amennyiben a Vakbarát Alapítvány a tehetségkutatót megrendezi, viszont a versenyző a vetélkedőn nem jelenik meg, úgy a befizetett összeg nem kerül visszafizetésre.
7. A Vakbarát Alapítvány a vonatkozó szabályok betartása mellett rögzíti és tárolja a versenyző által megadott személyes adatokat, amelyek interneten, és/vagy bármely médiumban való megjelentetéséhez versenyző a Vakbarát Alapítvány rendezvényére való jelentkezésével hozzájárul.
8. A Vakbarát Alapítvány a versenyzőről fényképet, az előadásáról fény és hangfelvételt készíthet. Az elkészített felvételek a Vakbarát Alapítvány kizárólagos tulajdonát képezik. A versenyző a Vakbarát Alapítvány rendezvényére való jelentkezésével hozzájárul, hogy a készített felvételeket a Vakbarát Alapítvány felhasználja, azokat interneten vagy bármely médiumban megjelentesse.
9. Amennyiben a versenyző nem megfelelő, általánosan elvárható módon viselkedik, a Vakbarát Alapítvány fenntartja a jogot az énekes kizárására.
10. A Vakbarát Alapítványnak jogában áll kizárni a versenyzőt, ha bármelyik fent említett szabályt megsérti.
Értékelési szempontok:
1. Hang és hangzás tisztaság - a személy egyedi hangkarakter minősége.
2. Ritmus és tempó - A hang a zenéhez viszonyítva.
3. Vokális előadásmód - Az előadó milyen mértékben képes visszatükrözni a dal hangulatát, jelentését, mondanivalóját.
4. Színpadi előadás / megjelenés - Az előadó megnyilvánulása és kifejezése a dal teljes színpadi vizuális előadása.
5. Szórakoztatási élmény - A közönség és zsűri reakciója az előadás összességét tekintve.
Jelentkezési lehetőségek:
Vakbarát Alapítvány
E-mail: vakbaratalapitvany@gmail.com
Levelezési cím: 1046 Budapest, Munkácsy Mihály u. 51/B
A jelentkezési levélnek az alábbiakat kell tartalmaznia:
Teljes név:
Becenév (ha van):
Email cím:
Telefonszám:
Nem:
Születési dátum:
Én ..................... (teljes név) kijelentem, hogy a jelentkezési feltételeket elolvastam, az abban leírtakat megértettem és tudomásul vettem.
Dátum:
Aláírás:
Jelentkezz a versenyre, nyerd meg a díjakat!
Jelentkezési határidő: 2013. október 31.
Ha kérdésed van, Írj vagy telefonálj!
E-mail: vakbaratalapitvany@gmail.com
+36703810000
Iratkozz fel a vakbarátok levelező listájára,hogy folyamatosan információt kaphass a rendezvényről!
_________________
Vakbarát Alapítvány
Farkas Péter (elnök)
|