Más lettem

 

Más lettem

Más lettem
Másnak születtem, más vagyok,
Más lettem és más is maradok.
Háborút vívtam a világgal,
Kegyetlen harcot önmagammal!
Bújkáltam, mert üldözött a lelkem,
Fogoj voltam, bezárt a testem.
Egy napon megálltam a semmi közepén.
Megfordultam, de nem volt ott más, csak én.
Bujdosó, üldöző? Mind én voltam...
Menekültem és üldöztem önmagam!
Végül fáradtan a földre rogytam.
Vége! - A harcomat megvívtam!
Ma már otthonom, börtönöm a testem,
Békésen, szelíden mosolyog a lelkem.
Próbálom érteni a bonyolult világot,
Próbálom felfogni, hogy ki is vagyok.
Már tudom: élnem kell és élni akarok!
Már tudom, hol a helyem és merre tartok.
Tudom, hogy ez a világ túl nagy nekem,
Tudom, hogy bár felnőtt lettem,
Lelkem gyermek marad örökre.
Tudom, hogy mindig szükségem van a segítségedre,
Tudom, egyedül nem állhatom meg a helyem,
Félek nélküled: elnyel a végtelen.
Légy családtag, ismerős vagy idegen
Ne bámulj meg, ha találkozol velem!
Nem az a fontos, amit látsz belőlem,
Hanem az, ami láthatatlan rejlik bennem.
Ne tévesszen meg a külsőm, az arcom,
A lelkemet belül, önmagamban hordom.
Ne térj ki előlem, ha szembe jössz az utcán!
Üdvözölj, mosolyogj, nézz rám!
Amikor teheted, fogd meg a kezem,
Segíts, vezess át az életen!
Ne engedj egyedül kószálni a világban!
Eltévednék. Nem értem, ami körülöttem van.
Segíts! Mond el egyszerű szavakkal,
Mint gyermeknek: képekkel, rajzokkal!
Magyarázd el, hogy mi mit jelent,
Mi a jó, a rossz, hol a lent és a fent.
Játszuk el, hogyan szeretnéd, hogy éljek,
Hogy a társadalmi elvárásnak megfeleljek.
Nyújtsd te először felém a kezed,
Mert te vagy, aki tudod, aki érted!
Bennem nincs tudás, csak sejtelem,
Mint gyermekben, csíra még az értelem.
Ami veszélyt rejt a világ, fel sem fogom,
De hozzád őszinte, gyermeki hittel ragaszkodom.
Amit kérsz, mindig azt teszem,
Mert ha te mondod az jó, úgy hiszem.
Boldog vagyok, ha kezed foghatom,
Köszönöm, hogy segítesz a nehéz úton.
Nekem nincs házam, nincs vagyonom,
Segítségedet pénzzel megfizetni nem tudom...
Nem tudom, hogyan kell álnoknak lenni,
Nem értem, hogyan kell hazudni,
Nem tudok érdekből szeretni,
Nem tudom, hogyan kell másokat kigúnyolni!
Lehet, hogy ezért buta, tudatlan vagyok...
Lehet, hogy semmim nincs és szegény vagyok...
Kérlek, ne hagyj egyedül! Ezért ne vess meg!
Ne fordulj el tőlem, ne vond meg segítő kezed!
Maradj! Fogadj el olyannak, amilyen vagyok,
Maradj akkoris, ha cserébe semmit nem adhatok!
Maradj, mert ha elmész, elbukom,
Maradj, mert nélküled eltévedek az úton!
Köszönöm, hogy fogtad kezem, velem voltál,
Köszönöm, hogy bármi történt is, végig maradtál.
Köszönöm, hogy segítettél, támogattál,
Köszönöm, hogy biztos támaszom voltál.
Köszönöm, hogy értem mindent megtettél,
Hogy mindezért cserébe semmit nem kértél.
Amid volt, önzetlenül adtad,
Amit cserébe kaptál, mindig elfogadtad.
Tudtad jól, a kezdetektől fogva,
Gyermek maradok, nem tudok felnőni soha.
Egyszerű, őszinte, naív lélek...
És ez így lesz, amíg csak élek.
Ki nem tud hamisan, csak őszintén mosolyogni,
Ki nem tud hazudni, csak igazat szólni,
Kiben nincs irigység, örül más örömének,
Ki nem tud gyűlölni, csak szeretni téged!
Mert egykoron másnak született,
Más lett és csak így élhet!

Sztakó Krisztina