- Szolgáltatásaink
- Az MVGYOSZ szolgáltatásai
- Partner szervezeteink szolgáltatásai
- Akadálymentes világ
- Dokumentumok
- Pályázatok - Támogatások
- Irodalmi pályázataink
- Hogyan látod a nem látókat? Rajzpályázat
- Szemléletformálás
- Rólunk szól
- Nekünk szól
- Vakok Világa (archívum)
- Partnereink - Szponzoraink
- Akikre büszkék lehetünk
- Egyesületünkről
- Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
- Hirdetések
A fehérbot ünnepét tartották meg a könyvtárban
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületében már hagyománynak számító fehérbot napi ünnepségnek idén Kecskeméten, a megyei könyvtár adott helyet a közelmúltban. Az ünnepséget a Sirkó László vezette Kecskeméti Katona József Színház Mini társulata kezdte, visszatérő vendégként. A rendezvényen megjelent a kecskeméti Első Lions Klub elnök asszonya, Jámbor Zoltánné. Az elsősorban a vakokat segítő céllal megalakuló szervezet több éve támogatja az egyesület példaértékű munkáját, most is egy nagyobb összegű pénzadományt adott át jelképesen az egyesület vezetőségének. Az elnök asszony hangsúlyozta, hogy ezzel a legrászorultabbakat szeretnék támogatni segédeszközök megvásárlásával.
Sebestyén Hajnalka
baon.hu 2013. november 7. 16:39