Érzékenyítés vagy szemlélet formálás?

Érzékenyítés vagy szemlélet formálás?

Elsőként is azt a kérdést kell feltenni, hogy van-e különbség a kettő között és ha igen, akkor mit is értünk egyik és másik alatt.

Tulajdonképpen különbség nincs, de az érzékenyítés napjainkra már kissé elavult fogalomnak számít. Mindkettő alatt azt értjük, hogy a társadalmon belül egy-egy csoportot, közösséget formálunk. Próbáljuk „szemléletüket", „hozzáállásukat", „véleményüket", „meglátásaikat" pozitívan átalakítani.
Látássérültként fontos és mindenkor ragaszkodunk hozzá, hogy ez csak akkor lehet hiteles, ha mi magunk, azaz látássérültek mutatkoznak be és mutatják be a vak és gyengénlátó emberek szükségleteit, eredményeit, életformáját. Elterjedt, hogy egyéb civilszervezetek, fogyatékosokkal foglalkozó szervezetek/emberek is végeznek ilyen tevékenységet, de - ha meg is van a kellő szaktudásuk rólunk -, mégsem mi magunk állunk ott és a „semmit rólunk, nélkülünk!" elv mégiscsak sérül. Lehet a fociról beszélni és a meccset elemezni, de sosem tud a külső szemlélő egy focista szemével látni a pályán. Ez talán kellő és elfogadható hasonlat. Lehet minket látássérülteket bemutatni, foglalkozni velünk, de amit mi élünk át, azt egy „látó" ember csak elképzelheti, de nem képes átadni, hiszen sosem tapasztalta meg.

Kik lehetnek jó szemléletformálók?
Egy egy alkalommal sosem az egyén a fontos. Nem az a lényeg, hogy egy ember vagy néhány ember ellátogat egy közösséghez és beszél a saját életéről. Mik az alapvető elvárások az egyénnel kapcsolatban, aki szemléletet formál?
-Valamilyen alapvető tudás kell, hogy legyen mindenkiben a látássérültek szokásait, tudását, életvitelét illetően. Attól, hogy valaki néhány éve vagy pár évtizede vak/aliglátó, még nem elég tudás ahhoz, hogy átadja a fontos dolgokat, megválaszoljon alapvető kérdéseket. Önmagában az, hogy valaki vak, még nem teszi jó szakemberré, tapasztalati szakértővé. Ennél több kell!
-Alapvető pszichológiai tudás, hogy mely korcsoportnak milyen formában és milyen témában beszéljen.
-Jó/kiváló kommunikációs készség.
-Rugalmasság, hogy alkalmazkodni tudjon a csoport igényeihez.
-Ismeretek, amelyek kiterjednek a látássérültek életének aktuális kérdéseire (mindennapok, tanulmányok, közlekedés, segédeszközök használata, munkavállalási trendek, integráció/szegregáció, habilitáció/rehabilitáció stb.).
-interaktivitás. Azaz ne csak beüljön egy közösségbe és beszéljen, hanem legalább néhány témában interaktív bemutatás a csoport vállalkozó tagjainak bevonásával.
-Képesség a pontos ismeretek átadására, bemutatására. Pl. valamilyen segédeszköz, tanulási forma, infokommunikációs eszköz bemutatása.

Szemlélet formálás korcsoportonként
Minden korcsoportnak más és más az igénye. Nem lehet ovodások közé beülni és a mai munkavállalási problémákat ecsetelni. Ahogy egy középiskolás diákcsoportot sem lehet lekötni ovodásoknak szóló játékos, interaktív bemutatóval.
Hasznos, ha a látássérült szemléletformáló készít vázlatot és az alapján viszi végig az adott időintervallumon belül a kidolgozott témákat.
Minden korcsoportnál eredményesebb az interaktív szemléletformálás, mint a „sima" előadásforma. Érdemesebb ezt választani és ajánlott is.
Ideális csoportlétszám a 10-20 fő. Ekkor még kényelmesen felmérhető a csoport igénye és mindenki bevonható.
Valamennyi korcsoport számára: óvodás, alsó tagozatos iskolás, felső tagozatos iskolás, középiskolás és felnőtt korosztály létezik megfelelő téma és interaktív bemutató anyag. Amely természetesen kiegészíthető a szemléletformáló igényeinek megfelelően, ill. átalakítható úgy, hogy az általa is átadható legyen.

Alapvető témák, amelyek valamennyi korcsoport esetén megkívántak, ill. témák, amelyek nem minden korosztály esetén aktuálisak

Mikor kell segítséget adni egy látássérültnek (minden korosztály esetén fontos):
Ez leginkább a közlekedés során merülhet fel. Ha egy látássérült/vak ember biztosan halad, nem bizonytalan, nem tanácstalan, akkor ne zavarjuk meg azzal, hogy segíteni akarunk neki. Tudja, hogy hol van, tudja, hogy merre halad, csak zavaró, ha kizökkentjük magabiztosságából. Ilyenkor legtöbbször a segítési szándék is elutasításra kerül. Ez nem „bunkóság", de egy bejárt, mindennapos útvonalon csak hátráltat, ha megzavarják az embert.
Segítségre akkor van szüksége a vak embernek, ha láthatóan bizonytalanul halad, tanácstalan, meg-megáll, illetve ő maga kér segítséget.

Segítségnyújtás mikéntje:
Megszólítás: míg egy gyengénlátó vagy aliglátó elé elég odaállni, szembefordulni vele és „miben segíthetek?" kérdést feltenni, addig ez egy vak ember esetében kevés. Még akkoris, ha egyedül áll valahol vagy nincs körülötte sok ember. Minden esetben célszerű a kérdés feltevése közben megérinteni karját vagy vállát. Figyelem! Minden más testrész érintése tilos! Az érintés pillanatnyi, éppen csak figyelem felhívás céljára szolgál, hogy a vak ember tudja, hogy tőle kérdezik, neki szólnak, hozzá beszélnek.
Van, aki ezt tudja érintés nélkül is, de sokan nem. Mivel ez ránézésre nem eldönthető, mindenkinek az érintéssel egybekötött „miben segíthetek?" „segíthetek?" lehetőséget ajánljuk.
Mindig meg kell kérdezni a vak embert, hogy segíthetünk-e. Kérdés nélkül sosem közeledünk felé. Az ijesztő lehet és azonnali ellenállást válthat ki. Oka: miért ragadták meg a karom, bántani akarnak-e, elvenni a táskámat, stb.
A kérdés közbeni „kar megérintés" is csak 1-2 másodpercig tartson, hosszabb időre nincs szükség, ebből a vak ember már tudja, hogy hozzá szóltak.
Ha segítséget nyújtok, minden esetben arról az oldalról közelítek, ahol a vak embernél nincs segédeszköz. Ha fehérbot van nála, azt a karját érintem meg, amiben nincs bot. Ha vakvezető kutyával közlekedik, minden esetben arról az oldalról közelítek, ahol nincs kutya. A kutya pórázát, hámját és a kutyát is tilos megfogni, megállítani, vagy simogatni.
Ha a vak ember elfogadja a segítséget, akkor ő fogja eldönteni, hogy a segítés milyen formáját választja. Szóbeli, azaz elég, ha elmagyarázom neki a kérdésre a választ. Választhatja, hogy kísérjem el, azaz fizikai segítségnyújtást is választhat. Ebben az esetben ő fogja eldönteni, hogy belém karol, a vállamat fogja, én karolok belé, stb. Ezt minden esetben a vak embernek kell eldöntenie, hiszen minden embernél más fogási forma jelenti a legbiztonságosabb megoldást.
A kutyások többsége magabiztosan közlekedik, nem igényel segítséget. Ezt tiszteletben kell tartani!
A fehérbottal közlekedők esetén a rutinosabb közlekedők segítség esetén összecsukják botjukat, de van, aki nem, ezzel is biztonságosabbá téve a kapott instrukciókat.

Segítség nyújtás közben:
közlekedésnél felmerülhetnek:
Lépcső/útpatka, járdaszegély közeledik, hogyan jelzem ezt a vak embernek. Sosem elég azt mondani, hogy lépcső, járda, patka. Mindig meg kell adni az irányt is: „lépcső lefelé", „lelépés felfelé / lefelé". Ismert útvonalon kiszámítható, hogy mi következik, hiszen nem először jár arra a látássérült. De ismeretlen útvonalon életveszélyes is lehet, ha „lépcső" következik, de nem tudja a látássérült, hogy lefelé vagy felfelé. A lépcsőket nem érdemes megszámolni, mert a vak ember úgyis fél lépéssel a segítő mögött halad, tudni fogja, hogy mikor ér véget vagy kezdődik az akadály. Segíthet a kezdetét/végét fehérbotjával megtalálni magának.
Általában a vak ember nem igényli, hogy kezét akorlátra tegyék. A szabadtéri lépcsők amúgy is porosak, nincs kézmosási lehetőség. Ha mégis igényli, hogy korlát mellett haladjon, el fogja mondani.

Mozgólépcső esetén érdemes a lépcső előtt közvetlenül megállni, hogy a látássérült kezét a mozgó gumira tehesse, ezzel is biztonságosabbá téve a mozgólépcsőre való rálépést. A talpával már ki fogja tudni tapogatni, hogy az egyes lépcsőfokok hol kezdődnek és hol érnek véget, mire azok kiemelkednek már rá tud állni egy lépcsőre, nem fog sem orrabukni, sem hanyattesni. Ezt nyugodtan bízzuk rá, ne rángassuk, ne tologassuk egy-egy centivel idébb vagy odébb a mozgó lépcsőn.

Ülőhely:
Parkban természetesen nem lehet a klasszikus formát választani. Elég, ha a padhoz szemből kísérjük oda és egészen addig, míg lábszára/térde a padhoz nem ér. Sosem háttal toloncoljuk az ülőalkalmatosság felé. Ez tilos és veszélyes. Mindig szemből közelítünk a pad felé.
Mozgó járművön: nem az a fontos, hogy a vak ember mindenképpen leüljön. A vak ember vak, nem mozgássérült. Van két jó lába, meg fog tudni állni a járművön. A legfontosabb, hogy mielőtt a jármű mozgásba jön, fix, biztonságos kapaszkodót adjunk a kezébe, fix fogantyúra rakjuk a kezét.
Ne cibáljuk a jármű közepéig csak azért, mert ott még van egy szabad hely. Fontosabb, hogy az ajtóhoz közel kapaszkodni tudjon. Még első ajtós felszállás esetén is a vak embernek leszállási lehetősége is van az első ajtónál, hiszen a számára fenntartott hely a sofőr mögött van. Ne harcoljunk - ha azt a vak ember nem igényli - azért, hogy mindenképpen adják át azt a helyet. Ezt döntse el ő! Mi csak kísérők vagyunk, nem hatóság, aki intézkedik.
Amennyiben lehetőség van rá, mert a szék/ülés nem fal mellett van, akkkor elég, ha a háttámlájára tesszük a látássérült kezét, ő már tudni fogja, hogy hogyan és milyen irányból üljön rá a székre. Az ültetés formája mindig a fenti két lehetőség lehet. Minden más eset körülményesebb és bizonytalanabb.
Rendelőben, ahol a fal mellett van pad/szék, szintén szemből közeledik a vak ember a székhez, egészen addig, míg lábszára/térde meg nem érinti azt.
Színházban a széksor szélső székének támlájára tesszük a kezét és ő már a többit megoldja.
Étteremben szintén a megfelelő szék támlájára helyezzük a kezét. Ha a kívánt ülő alkalmatosság nem elérhető, akkor szüóban navigáljuk beljebb. De a szélső szék/ülés mindig elérhető, az a kiinduló pont a fentiek szerint.
Kutyával közlekedők esetén a járműre való felszállást már maguk is megoldják, hiszen a kutya ismeri az „ajtóhoz" parancsszót. A legutóbb képzett kutyák már „helyet keres" parancsszóra ülőhelyet tudnak keresni a járművön. A kapaszkodót is meg fogja találni a kutya gazdája. Ők ilyen jellegű segítséget nem igényelnek. Ha mégis, azt el fogják mondani. Enélkül a segítség maximum a buszjárat számának megmondására, vagy a kért segítségre korlátozódhat. Tilos a kutyát irányítani, fogni, rángatni.
(az ültetés módját interaktív bemutatás formájában célszerű átadni a hallgatóságnak.) Így pontosan érzékelhetővé válik, hogy mik a különbségek. Maguk a vak emberek is kipróbálhatják egymás között, ha van vállalkozó szellemű látássérült, aki ezt irányítja, képes bemutatni.

Étkezés:
Tipikusan bevett és elfogadott forma, hogy a tányéron való tájékozódást az óra mutatójához és a számlapon lévő számokhoz hasonlítjuk. Pl. rántotthús vízszintesen 6 óránál, uborka 1 óránál, köret 9-10 óránál.
Pohár a tányér felett 1 óránál.

Gyerekek esetében mindig fontos az interaktivitás, játékos forma, bevonni őket is, kipróbáltatni velük az elmondottakat.

Egyéb témák
Mit tud egy vak ember?
Mindennapos tevékenységek bemutatása:
- konyha: sok beszélő segédeszköz, de a legtöbb konyhai funkciót ellátó tárgy ugyanolyan, mint a látók esetén. Gáztűzhely, mosogatás, mikro stb. Sok vak háziasszony süt, főz. Megvannak a specialitások, de a vakság nem kizáró ok, hogy valaki jó szakács legyen.
Beszélhet: mérleg, folyadékszint mérő, percóra stb. Mindenki egyénileg alakítja ki, hogy mire van szüksége, milyen folyamatot hogyan alakít át úgy, hogy az vakon is kivitelezhető legyen.
- Tanulás: speciális eszközökkel. Képernyő olvasó és nagyító szoftverek (mik a különbségek, kik használják őket). Egyéb speciális szoftverek (melyek ezek, mire jók). Milyen egyéb alternatív lehetősége van a vak diáknak, hogy semmilyen tantárgyból ne kelljen felmentést kérnie. Még tesiből vagy kottaolvasásból sem. Mennyiben felelőssége ez a diáknak, szülőnek, tanárnak. Hogyan segíthetnek az osztálytársak, milyen jó gyakorlatok léteznek a mai időkben. Kikhez fordulhatnak a vak diákok az iskolán kívül, ha gondjuk van. Hogyan juthatnak speciális tankönyvekhez, milyen továbbtanulási lehetőségeik vannak. Milyen irányban érdemes továbbtanulniuk. Mik ma a trendi szakmák, foglalkozások. Érdemes-e a klasszikusan „vakos" humán területeken kívül más irányt is kipróbálni. Mik a buktatói, előnyei. Milyen tanácsadási fórumok vannak, kik segítenek a pályaválasztásnál, stb.
- Sport: mit sportolhat egy vak ember. Kiemelkedő sportolók, sportágak. Paralimpia, versenysport, szabadidős sport. Milyen sportolási lehetőségek vannak. Hol működnek sportklubok, egyesületek, hogyan lehet azokat segíteni, támogatni (nem anyagi segítségre gondolok). Milyen sporteseményeken vesznek részt látássérültek. Mik a vakos sportok és miért azok.
- Egyéb szabadidős tevékenységek: olvasás, írás. Milyen digitális és egyéb kultúrálódási lehetőség áll fenn. Milyen új leheetőségek vannak. Digitális könyvtárak, hagyományos könyvtárak. Milyen jogszabályok segítik a látássérültek könyvhöz jutását. Mi az a Braille, elektronikus és hangoskönyvtár. Hol működnek, hogyan érhetők el. Mi az a lapról hangra. Kik lehetnek ezeknél önkéntesek, felolvasók. Miért fontos ez. Milyen egyéb alternatív lehetőségek vannak. Mit tudunk a látássérült költőkről, írókról, sikereikről. Híres személyek. Szavalóversenyek, ki mit tudok, egyéb megmérettetések.
- Kézimunka: kötés, horgolás, szövés, kosárfonás, agyagozás. Hogyan lehet ezeket megtanulni, mit érdemes ezek vakspecifikációjáról tudni. Milyen egyéb kézművesség/kézimunka végezhető vakon. Mik a hagyományos „vakos" foglalkozások (csak érdekesség, hagyomány régi és új trendek). Mik a kedvelt kézimunkák vakok körében. Mennyire elterjedt ezek végzése, milyen fórumokon lehet új információkhoz jutni, kik kedvelik ezeket, miért lehetnek ezek hasznosak egy vak embernek.
- Foglalkozások: mit mondhatunk tipikusan vakos foglalkozásnak? Masszőrség, jogász, informatikus, szociális tér. Milyen buktatói vannak, miért nehéz ma elhelyezkedni, miért nehéz egy informatikusnak trendinek lenni. Híresebb személyek, mai cégek, alapítványok, akik foglalkoztatnak, fejlesztenek. Kiemelkedő személyek, akik ma is sikeres vállalkozók, min múlik ez egy vak ember életében. Egyéb vakon végezhető foglalkozások.
- Egyéb érdekességek: horgászat, kertgondozás, fafaragás, szobrászat. Vannak-e határok, hol húzódnak ezek.

És még szánmtalan témát lehet felvetni.
Egy a lényeg: aki szemléletformál nem önmagát mutatja be, hanem a látássérülteket, az ő mindennapjaikat. Kiegészítheti a saját életéből vett példákkal és érdekességekkel, de téves felfogás az, hogy elég, ha a látássérült magát mutatja be.
Ahogy téves az a szemlélet is, hogy alapvető tudás elsajátítása nélkül csak azért, mert én évek óta vak vagyok, mindent tudok és jogosult vagyok szemléletet formálni, át tudom adni mindezeket.
A gyógymasszőr is gyakorlati tudás nélkül, elméleti tudással nem fog tudni embereket gyógyítani.
De a jogász is a friss diplomájával gyakorlat nélkül nem lesz elismert és jó szakember.
Egy látássérült sem lesz jó szemléletformáló csak azért, mert ő látássérült.
Ehhez elhivatottság szükséges és felkészültség.