ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

FEHÉRBOT NAPI ÜNNEPSÉG BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2018.


Ünnepeltek a Nemzetközi FehérBot Napja alkalmából

A hagyományoknak megfelelően díjátadóval és ünnepi műsorral köszöntötték a Nemzetközi FehérBot Napját péntek délelőtt a Katona József Könyvtárban. Az Első Kecskeméti Lions Klub most is negyedmilliós adománnyal kedveskedett.
Kácsor-Macska Zsuzsanna, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mesélt a fehérbot kialakulásáról és arról, sokkal több ez, mint egy eszköz, mely megkönnyíti mindennapjaikat. A fehérbot egy jelkép is. Azt jelenti, hogy használója egy közösséghez tartozik.
A fehérbot a vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze. Alkalmazásának gondolata a francia Guilly d Herbemont grófnőtől származik. A párizsi utcán sétálgatva többször megfigyelte a nagy jármű és személyforgalomban félénken és bizonytalanul közlekedő vakok állandó veszélyeztetettségét. A 20-as évek végén Párizs forgalma egyre fokozódott, a vakok veszélyeztetettsége egyre inkább növekedett. A vakok megsegítésének lehetőségét megtárgyalta az édesanyjával, aki nem értett egyet a lánya igyekezetével, és inkább irodalmi művek Braille rendszerű átírását javasolta a lányának, amely igen divatos tevékenység volt a magas társadalmi rétegek hölgyeinek körében. A kérdéssel mégis tovább foglalkozva egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának a gondolatát vetette fel. Így jutott a "fehérbot" használatának a szükségességéhez, amelyet úgy a járművek vezetői, mint a gyalogosok távolról felismernek és tudják, hogy közöttük vak ember közlekedik. Használata fokozatosan terjedt el Európában és csaknem az egész világon.
Az Első Kecskeméti Lions Klub - szokásához híven - idén is adománnyal kedveskedett. A 250.000Ft-os összeget az egyesületet segédeszközvásárlási-támogatásra és tanulmányi támogatásra fordítja.
Idén is átadták a Kovács Bertalan Emlékplakettet, melyet 2015-ben alapított a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. A díjat minden évben egy olyan személy vagy szervezet kapja, amelyik kimagaslóan sokat tesz a megyében élő látássérültekért. 2018-ban Fekete Attila kapta ezt az elismerést. A férfi 20 évvel ezelőtt vesztette el látását egy autóbalesetben. Attila addig is nagyon aktív volt, szerepet vállalt a közösségi életben, és mindez semmit nem változott a sérülés után sem. A zene szeretete már fiatal korában is érdekelte, dobolással kezdte, majd zongorával folytatta.
- Autóbalesete után sem csüggedt el, nem adta fel a reményt arra, hogy továbblépjen, úgy gondolta, hogy, bár kapott egy nagyon nehéz hátizsákot, de ezzel a hátizsákkal mégis bebizonyítja, magának, a látássérülteknek és a társadalom tagjainak, hogy ezzel a teherrel is ugyanúgy együtt lehet élni, és aktív tagja lehet valaki egy közösségnek - mondta méltatásában Kácsor-Macska Zsuzsanna.
Fekete Attila köszönőbeszéde után Mák Kornél alpolgármester szólt a közönséghez, hálás szavakkal illetve a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületét, és annak munkáját.
- Az egészséges emberek nagyon sokszor nem is tudják, az egészség adottsága mit jelent számukra. Ha valaki valamilyen nehézséggel küzd, és mégis megtalálja azt az utat, melyen elindulva teljes életet él, tudja, milyen küzdelemmel jár mindez. Ha pedig valaki segíti őket ebben, azért nagyon hálásnak kell lenni. Épp ezért a városvezetés nevében köszönöm az önök munkáját és erőfeszítéseit - mondta az alpolgármester.

HIROS.HU 2018. október 12.

doboz alja
oldal alja