ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Fiatal sorstársak találkozója Kecskeméten


Fiatal sorstársak találkozója Kecskeméten

Kecskeméten, július 23-án negyedik alkalommal vártuk a megyében
élő fiatal sorstársakat randevúra. A Megyei Könyvtárból régi
ismerősünk, Varga Éva a találkozóra érdekes, játékos programot
állított össze.
Lassan megérkeztek a sorstársak: Bajáról, Szakmárról, Bócsáról,
Kiskunfélegyházáról és a legtöbben Kecskemétről. Kölcsönös
üdvözlés, kis tapasztalatcsere után pogácsát, egy-egy pohár
frissítőt fogyasztottak, majd az MVGYOSZ Bács-Kiskun Megyei
Szervezetének titkára, Kovács Jánosné köszöntötte a
megjelenteket.
- Az idén gazdagabb a paletta - mondta a titkár asszony. Ugyanis
a megyei önkormányzat ötvenezer forinttal támogatta a
találkozót. Így a tudást nemcsak csokival, hanem (5 db csoki
után) egy darab műsoros CD, vagy műsoros kazettával
jutalmazhattuk. Elkezdődött a csata, bizony sok látó
megirigyelhette volna fiatal sorstársaink lexikális tudását.
Nem a csoki okozott problémát, mert abból volt elég, de a CD és
a kazetta hamar gazdára talált. Elfogyott az ajándék, de a
kérdésekre ugyanolyan lelkesen válaszoltak, míg végül már kérdés
sem maradt. Sztakó Kriszta annyi csokit gyűjtött, hogy jövőre
még nagyobb összegre pályázunk a megyei önkormányzatnál.
A játék után még beszélgettünk gondokról, örömökről. A
könyvtáros Varga Évikének ajándékkal és virágcsokorral mondtunk
köszönetet a már több éves segítségért.
Jó volt újra együtt!

Kovács Jánosné

Vakok Világa 2002. szeptember

doboz alja
oldal alja