Gondolatok a segédeszközökről

Gondolatok a segédeszközökről

Már régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy ha valaki látássérülté válik, mennyiben veszi észre élete fokozottabb bonyolultságát. Jelentősen megnehezíti a mindennapokat, hogy az életvezetéshez elvégzett tanfolyamok után bizony szüksége van különböző segédeszközökre ahhoz, hogy tudjon boldogulni élete során. Sajnos azt tapasztalhatják a sorstársak, hogy nem kedvezményesen jutnak hozzá ezekhez az eszközökhöz, hanem a kereskedelemben is megvásárolható áron. Sok látássérült munkanélküli, így ők természetesen nem tudják megfizetni ezeket, de még egy dolgozó sem biztos, hogy az egyéb megélhetési költségek mellett megengedheti magának, hogy ezekre az eszközökre költsön. Bár már lehet pályázni támogatásra, de ez általában bonyolult és csak bizonyos időközönként van rá lehetőség. Már több gyártó verseng a vevőkért, így különböző árakat próbálnak megfizettetni sorstársainkkal. Állítólag jót tesz a verseny a kereskedelemnek, de ha az ember körül tud nézni máshol, akkor néhány termékhez olcsóbban jut hozzá, mint a hivatalosan ilyen árukat forgalmazó üzletekben. Sajnos azok az eszközök, amelyekre állami támogatás van, nem a legkorszerűbbek, így sokan inkább a pályázatokban reménykednek, ez teljesen érthető. Azok a látássérültek, akik családban vagy párkapcsolatban élnek - és látó társuk van - esélyesebbek, mert tudnak nekik segíteni a pályázat megírásában. Az egyedülállóknak azonban szerintem szinte lehetetlen kivitelezni egy ilyen pályázaton való részvételt. Nélkülözhetetlen a számítógép, az utazás megoldása, stb. Szerencsére az egyesületek munkatársai sok mindenben segítenek nekik, ezzel növelve esélyüket a sikeres pályázatért.
Egyébként sok vak ember nem dédelget nagy terveket, bár tudják, hogy a technikai fejlődés sokat könnyíthet a helyzetükön, de a realitások talaján maradnak és már annak is örülnek, ha egy jó minőségű fehér bothoz hozzájuthatnak. Már gyermekkorban, amenynyiben integráltan, vagy sorstársak között nevelkedik a kisgyermek, a Braille íráson kívül az informatikai ismereteket megtanítják nekik, hiszen tudják a pedagógusok, hogy a mai világban erre nagy szükségük lesz a későbbiekben. Aki sikeresen pályázik, az megnyerhet különböző telefonokat, komputert, vagy egyéb, az életét segítő eszközt. Még ez a legjobb esély arra, hogy ne csak önerejükből kelljen megvásárolni ezen fontos tárgyakat.
Mivel a mai világban már szinte az élet minden területén pályázatokkal lehet érvényesülni, így a látássérültek sem maradhatnak ki ebből a körből. Ezt felismerve az egyesületek is igyekeznek meghirdetni ilyen lehetőségeket.
Összegezve, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának kulcskérdése kell, hogy legyen a rehabilitáción és a munkán kívül mindennapjaik támogatása. Ebben véleményem szerint nagy jelentőséggel bírnak a barátok, ismerősök, hiszen tőlük rengeteg hasznos információt, tanácsot kaphatnak sorstársaink.
Ezek voltak a tények, de mit lehetne tenni a gyakorlatban a probléma megoldása érdekében? Leginkább az lenne a célravezető, ha együttesen próbálnák megoldani a tagegyesületek és a Szövetség képviselői. Az érdekvédelem részéről tárgyalásokra volna szükség annak érdekében, hogy komolyabban figyeljenek a helyzetre az illetékes szervezetek tagjai és irányítói. Azonban azt is tudom, hogy az kevés, ha csak az egyik oldal tesz erőfeszítéseket, de kérdéseire nem kap érdemi választ. Ebben az esetben nincs más lehetőség, mint a Szövetségen belül megpróbálni rendezni a problémát. Talán lehetne összesíteni a lényeges segédeszközöket, és mint a fehér botok esetében, időnként támogatást nyújtani a beszerzésükhöz. Rászorultsági alapon is érdemes lenne megközelíteni a kérdéses jelenséget. A tagok és nem tagok számára különbséget tenni, vagy a forgalmazókkal valamilyen együttműködést kötni esetleges kedvezményekről. Beválhat a segédeszközök kölcsönzése, bérlése is.
Mivel én kívülálló vagyok, így csak javaslatokat fogalmaztam meg. Bízom benne, hogy legalább ügyet előremozdító hatása lehet a gondolatoknak.

Pálffi Krisztina

Vakok Világa 2013. április