ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

"Nincsenek rá szavak..."


"Nincsenek rá szavak..."

2014. október 10-én tartotta Fehér Bot Nemzetközi Napja alkalmából megrendezett ünnepségét a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. A rendezvénynek a Katona József Könyvtár adott otthont, ahova közel 100 sorstársunk érkezett a megye minden részéből.
Idén is igyekeztünk változatos műsorral kedveskedni tagjainknak. A rendezvényt Sirkó László művész úr és minitársulata, a kecskeméti Katona József Színház tagjai nyitották meg. Lírai és epikai művekből álló műsoruk méltó nyitánya volt ünnepségünknek.
Ezután egyesületünk elnök asszonya, Kácsor - Macska Zsuzsanna köszöntötte a megjelenteket. Külön köszöntötte Jámbor Zoltánnét, az Első Kecskeméti Lions Club elnökét. A Club elnöke a hagyományokhoz híven ezen az ünnepségen adta át elnök asszonyunknak az Első Kecskeméti Lions Club adománylevelét, melyben egy jelentős összeggel támogatták egyesületünket. Nincsenek rá szavak, mennyire hálásak vagyunk a jószolgálati szervezetnek segítségükért! Pártfogásuk az anyagi támogatáson jóval túlmutat. A reményt jelenti a tagjainknak. A reményt, hogy van segítő kéz, odafigyelés, megértés irányukba. Ez a látássérültek számára óriási jelentőséggel bír a mai rohanó világban. Elnök asszony megtisztelő jelenléte az ünnepségen nagyszerű szimbóluma volt mindannak, amit az Első Kecskeméti Lions Club jószolgálati munkája jelent.
A magasztos pillanatok után folytatódott az ünnepi műsor. Csík János és zenekara fergeteges népzenei előadása után Bartók Gergely zongorajátékával, valamint Harkai István Romhányi József tollából származó vidám történetekkel örvendeztetett meg bennünket. A műsort Fekete Attila könnyűzenei produkciója zárta.
Az ünnepi műsor után, hagyományainkhoz híven egy finom ebéddel zártuk a rendezvényt.
Az emlékezésen túl a szeretetről, az egymásra figyelésről és a háláról szólt ez a nap. Annak reményében köszöntünk el egymástól, hogy mindenki talált magának valami útravalót, amit hazavihet, és a szép emlékei között megőrizhet.

Györgyné Kiss Adrienn

Vakok Világa 2014. december

doboz alja
oldal alja