ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

Menü

Nyolcvankét fős a 2016-os Paralimpia magyar delegációja (Vakok Világa 2016. szeptember)


Nyolcvankét fős a 2016-os Paralimpia magyar delegációja

2016. augusztus 21.

Összesen 82 fős magyar delegáció utazik Brazíliába, a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiára. A 40 tagú sportolói csapatot az edzők, az orvosi stáb és a csapatiroda munkatársai kísérik.
A delegáció tagjai pénteken vehették át forma- és sportruházatukat, valamint az utazó felszerelést. A csapat első tagjai szeptember elsején indulnak Rióba, majd szeptember 3-án és 6-án követik őket a többiek. A csapat zászlaját a szeptember 7-i nyitóünnepségen a hetedik paralimpiájára készülő, kétszeres paralimpiai bajnok Ráczkó Gitta úszó viszi.
"A Magyar Paralimpiai Bizottság szorosan együttműködik a riói szervezőkkel, egyelőre semmi olyanról nincsen tudomásunk, amely a magyar csapat versenyzését, illetve ellátását nehezítené - idézte Szabó László elnököt a Magyar Paralimpiai Bizottság szombati hírlevele. - Természetesen mi is ismerjük a nemzetközi sajtót bejárt híreket a jegyértékesítés, illetve a szervezés nehézségeiről, reméljük, ezek rendeződnek a hátralevő bő két hétben. Követjük és tájékozódunk az orosz parasportolók kizárásával kapcsolatos sportdiplomáciai és döntőbírósági fejleményekről, hiszen ez érintheti a mi sportolóinkat is, számos orosz riválisunk van. Magyarország legderűsebb és legszebb sportolói csapata készen áll arra, hogy büszkén képviselje hazáját és honfitársait a riói paralimpián."
A magyar paralimpiai csapat eskütételére jövő vasárnap, a Nemzeti Színházban kerül sor.
Magyarországnak jelenleg 40 kvótája van a játékokra.

http://rehabportal.hu/sport/nyolcvanket-fos-a-2016-os-paralimpia-magyar-delegacioja

Vakok Világa 2016. szeptember

doboz alja
oldal alja