Vakok Világa 1939. június

Vakok Világa
2. évf. 6. szám
1939. június

A Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. vitéz Kassay Béla
Budapest, 1. Fenyő-u. 7.
telefon: 156 121
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Markovits Ernő, Budapest, 7. Wesselényi-u. 2., az udvarban,
telefon: 144 000
kiadóhivatal: „Vakok Világa", Rákoshegy.

A Vakok Szövetsége tagdíja évi két pengő. A Vakok Világa előfizetése tagnak évi 50 fill. Nem-tagnak 3 p.. Pénz helyett pénztárosunkhoz levélbélyeg is küldhető. Külföldről pénz postautalványon küldhető.

Tartalomjegyzék:

Néhány új rövidítés.

Az eddig megismertetett rövidítési jelek az illető szavak kezdőbetűi. Most néhány gyakori szóvégi rövidítést ismertetünk. Ezek: „b" -ban, -ben; "h" -hat, -het; „sz" -szor, -szer, -ször; "v" -val, -vel pl. házb házban; tűb, sób; írh írhat, kérh, törh; egysz egyszer, ötsz, százsz; lóv lóval, hévv, (akkor is, ha a „v" áthasonul) tűzv tűzzel, vasv vassal, árv. 3 mássalhangzórövidítés is van, de ezek nemcsak szó végén, ha-nem a szó belsejében is használhatók. Ezek: „zs" nk „#" tt „=" bb pl.: tözs tönk, sozsa sonka, bazs; o# ott, lá#a látta, ko#ázs, i#a; sze= szebb, re=en rebben, cso=an. Ugyanezek, mint szórövidítések: "zs" munka "# előtt „=" több zstárs munkatárs, zsm munkám; #ük előttük; =nyire többnyire.

A hű kutya.

Egy látó ismerősöm beszélte el: Pestszenterzsébeten történt. A villamosra várakoztunk. Többen topogtunk a hűvös, lucskos estén a megállónál, amikor egy kutya fut hangos csaholással hozzánk. Megáll előttünk, mintha mondani akarna valamit, aztán, hogy csak nem értjük, megfogja fogaival az egyik úr kabátja szélét s kezdi húzni. Az mérgesen kiált rá: „Nem takarodsz!" De a kutya nem tágított, másnál próbált szerencsét nem több sikerrel. És egyre ugatott, hogy észre kellett vennie mindenkinek, hogy nem játékról van szó. Végre rászántam magamat, hogy engedek a felszólításnak. Szóltam neki: „No, gyere, menjünk!" Örvendve ugrott elém s egy sötét mellékutcába vezetett. Gazdája, egy vak férfi, feküdt ott törött lábbal.

A vakság problémája.

Megszoktuk, hogy a Vakok Újpesti Menháza előadásai mindig érdekesek és tartalmasak. Mégis az, amit május 4-én hallottunk, más volt, mint a többi. Hírt adtunk róla, hogy a Menház könyvtárt alapított Júlia-könyvtár néven. 8 jószívű újpesti leány Jankovich Lajos igazgató vezetésével megtanulta a pontírást, hogy másolhasson a könyvtárnak. Ott írtak többünk és örömmel állapítottuk meg, hogy írásukban egyetlen hiba sincs. Nem kis szó ez, ha meggondoljuk, mennyi jóakarattal s milyen sok hibával szokták a látók írni a pontírást. De nem csak írni, ha-nem olvasni is. Nos, szívből kívánjuk, hogy ezek a hölgyek minél több könyvet írjanak s minél kevesebb hibát kövessenek el.
Újszerű volt Jankovich Lajosné előadása. A mi problémáinkat vette vizsgálat alá, de ő maga csak érintette a kérdést, megszabta az irányt, a kibogozást a hozzászólókra bízta. Pompás ötlet ez, különösen ott, ahol látókat lehet megnyerni a hozzászólásra, mert mintegy kényszeríteni tudnánk őket, hogy behatóbb módon foglalkozzanak a vakság megoldatlan kérdéseivel. Az előadó elsőnek az amerikai bébi esete kapcsán így tette fel a kérdést: „Éljünk-e, haljunk-e?" Csak néhány szóval körvonalazta, milyen nehéz a vak élete a botladozó gyermekkortól a tipegő öregségig, aztán átadta a szót Csepi r.k. esperesnek, aki a vallás álláspontját szögezte le: élnünk kell, mondotta, mert az életet Isten adta s vele mi nem rendelkezünk. De meg van is az életnek sok olyan megnyilvánulása, mely nincs kizárólag a látáshoz kötve. Nem egy vakkal beszélt, aki úgy nyilatkozott, hogy nem is kívánkozik látni. Az egyház felfogása szerint ez a földi élet különben is csak arra való, hogy kincseket gyüjtsünk a túlvilági életre. Ehhez pedig látónak sokkal több nehézséget kell legyőzni. Másodiknak Újpest polgármestere emelkedett szólásra. Mint jogász kifejtette, hogy életveszélyes műtét előtt a betegnek írásban kell nyilatkozni, hogy beleegyezik a műtétbe. Az amerikai bébi helyett az apának kell vállalni a felelősséget, mi-után a törvény az apát tekinti a kiskorú gyámjának. Az anyának jog szerinti döntő szava ebben nincs. Az orvos egymaga is el kell, hogy döntse a műtét kérdését, ha ugyanis életmentő műtétről van szó s a késedelem veszéllyel jár. A felelősséget ilyenkor egyedül ő vállalja. Bíró dr., a Menház orvosa volt a következő hozzászóló. Az orvos, mondta, két szempontból nézhet a műtétre: tárgyilagosan kell megállapítnia, hogy van-e szükség műtétre, vagy nincs. Ha van, meg kell operálnia betegét. A másik szempont: használ-e a műtéttel betegének? Ez a néző-pont néha kínos válaszút elé állítja az orvost. Szerencsére döntenie csak akkor kell egyedül, ha sürgős, életet mentő műtét adódik. Ilyenkor a szív és lelkiismeret határoznak.
2. Probléma a vakok közlekedése. Mozgásunk nagyon nehéz, mert csak ismerős helyen igazodunk el segítség nélkül s nagyon költséges, mert nem mindenki tud egyedül járni s a kísérő útiköltsége felesleges megterhelést okoz. Indokolt volna, ha a Máv és a Beszkart a vak és kísérője menetjegyének árát együttesen egy menetdíj árában állapítaná meg. A nagyközönség előzékenységéért hálával adózunk s örömmel állapítjuk meg, hogy a fehérbot beváltotta a hozzáfűzött reményeket: aki kezébe veszi, számíthat a gyalogjárók segítségére s a járművek okozta veszélyt is nagy mértékben csökkentette. Dr. Tóth és dr. Kassay beszámoltak a Máv- és villamoskedvezményekről.
3. Kérdés a nevelés-oktatás ügye. A szülők nem tudják, hogy mit kezdjenek a vak gyermekkel. Többnyire a szülői szeretet jut túlsúlyra s agyondédelgetik, óvják szegényeket, amíg olyan tehetetlenek nem lesznek, hogy egyedül sem járni, sem enni nem tudnak. Teljesen elhanyagolják a vak gyermek kézügyességének kifejlesztését, ami pedig nagy bűn a vak jövőjével szemben. A másik véglet a teljes elhanyagolás: úgy sem lesz belőle semmi, mondják, s egyáltalában nem foglalkoznak velük s míg az elkényesztetettek legalább szellemileg fejlettek, addig ezek alig különböznek az állattól. Amerikában jóformán a csecsemőkortól kezdve foglalkoznak a vakkal s így érthető, hogy erőteljes, aktív vakok kerülnek ki az intézetekből, melyek az így előkészített gyermekekből sokkal könnyebben nevelnek embereket. Nálunk négy éves korban veszi fel a Stefánia a vak gyermekeket. Kár, hogy a szülők nem igyekeznek élni ezzel az alkalommal, csak talán akkor, ha szabadulni akarnak a gyermektől, akit aztán még szünidőre sem akarnak ingyen vállalni. Dr. Tóth és dr. Vas szóltak a kérdéshez. Dr. Vas a vakoknak szellemi pályákra való irányítását sürgette, ahol többet érhetnek el, mint az ipari pályákon.
4.-nek a vakok házasságának kérdését említette. Ugyan-csak nehéz és elhanyagolt terület. Nem csak az általános feltételek jönnek számításba, ha-nem a vakság különleges kérdései is. A vak nőknek jóval nehezebb a helyzetük, mint a látóké. Nem ismerik úgy az életet sem, nehezebben ismerhetik ki azt, aki élettársukul kínálkozik. A gazdasági kérdés fokozott erővel érezteti hatását. Különös fontosságú a született vakok utódainak kérdése. Ha mindkét fél vakon született, a gyermekek kétharmada vakon születik. Az ilyen házasságokat tehát lehetőleg el kell kerülni. Jóllehet a szerzett vakság a gyermekeken nem hagy nyomot, még-is ajánlatos, hogy a vak látóval kössön házasságot, amivel nem csak sok apró kellemetlenséget küszöbölhet ki, ha-nem a családot egy csapásra úgy szólván teljes értékűvé teszi.
5. És utolsó probléma a vakok munkájának ügye volt. A hozzászólások kapcsán az a nézet alakult ki, hogy a vakok munkakörét ki kell szélesíteni s a szellemi pályákat nálunk is meg kell nyitni a vakok előtt.
Az előadást többször szakította meg a közönség zajos tetszés-nyilvánítása, melyre az előadó teljes mértékben rászolgált.
--y

A Vakok Szövetsége közgyűlése.

Május 14-én d.e. szokatlan látvány kötötte le az eskütéri járó-kelők figyelmét: egyenruhás cserkészfiúk sürögtek a villamosmegállóknál és vezették, irányították az egyre érkező fehérbotos és fekete szemüveges útasokat. Az emberek nem tudták, hogy a Vakok Szövetsége tartja az Eskü-tér 8 szám alatti Belvárosi Polgári Kör termében választmányi és közgyűlését. A vakok azonban annál inkább számon tartották, és a száz embert befogadó ülés-termet úgy megtöltötték, hogy a szomszédos helyiség ajtaját is ki kellett nyittatni, hogy az újonnan jötteknek legalább állóhelyük legyen. A választmányi gyűlést negyed 11-kor nyitotta meg az elnök. A formaságok elintézése után 86 új tagot vett fel a választmány, majd a közgyűlés elé kerülő tárgyakat vizsgálták meg s készítették elő. A közgyűlés megnyitására háromnegyed 11-kor került sor. Talán soha még annyian nem hallgatták az elnök megnyitó szavait, mint most. „Amidőn őszinte szeretettel üdvözlöm a megjelenteket" kezdte az elnök „és köszönetet mondok érte, hogy ilyen nagy számban jelentek meg, hogy beszámolónkat meghallgassák, nem mulaszthatom el, hogy meg ne emlékezzem azokról a sors- és tagtársakról, akik ebben a pillanatban lélekben itt vannak közöttünk, ha testileg sok-sok kilométer választja is el őket, mégis együtt vagyunk valamennyien, mert össze-tartozunk, akiket a Vakok Szövetsége egy táborba gyűjtött. Együtt vagyunk, hogy megvizsgáljuk az elmúlt év mérlegét és megtegyük a lépéseket, melyek a jövő sikereit még dúsabbakká tehetik. Kérem, hallgassák meg a titkár és a pénztáros jelentését, hogy bírálatot mondhassanak működésünkről."

Titkár jelentése:
„Egy egyesület életét nem lehet úgy megítélni, mint valami kőzetet vagy hangszerszámot, amit, ha jobbról-balról megtapogattam, vagy játszottam rajta, tudok róla mindent. Az egyesület egy évi munkáját nem lehet kiszakítani a környezetből, nem lehet időben elhatárolni. Az a munka, ami tegnap a célba érkezett, talán már húsz évvel ez-előtt kezdődött s az, aminek alapjait holnap rakjuk le, lehet, hogy egy hét múlva, lehet, hogy egy év után, de lehet, hogy soha nem hozza meg a várva-várt sikert. Amit ma önök hallani fognak, azt se úgy tekintsék tehát, hogy csak ez az, amit a Vakok Szövetsége egy év alatt dolgozott. Ide csak az eredményt, a kész dolgokat hozhatjuk. Azt, amiből ez a siker kibontakozott, a lótás-futást, a kudarcokat, a hétköznapok hangya-munkáját nem tárhatjuk önök elé. De ez nem is fontos. Fontos csak az, hogy önök tudják, hogy dolgozunk önök és a jövő érdekében s hogy szentül hisszük, hogy azokat az eredményeket, amiket az elmúlt évben elértünk, a jövőben még szebbek és értékesebbek fogják követni. Az az eredmény, amit legnagyobbra tartunk, s amire legbüszkébbek is vagyunk, a Vakok Világa. Igen, a lapunk, mely úgy született meg, mint rég áhított gyermek, s akinek a növekedését, erősödését aggódó szemekkel lestük annál is inkább, mert senki sem bízott megmaradásában, és korai halálát vagy a vak társadalom közismert közönyében, vagy a szerkesztőség szalmalángjának kilobbanásában vélte. Hála Istennek, a vak Sziriuszoknak nem lett igazuk. Lapunk túlélte a csecsemőkort és sem olvasótábora nem csökkent, sem szerkesztősége nem fáradt bele a munkába, sőt! Az a munka, amit Mittrovátz Miklós sorstársunk ócska famángorlóján végzett a lap 300 példányban való nyomásával, s ami éppen tíz napját vette igénybe napi 7-8 órai kemény erőfeszítéssel, több volt, mint amit egy embertől kívánni és elfogadni szabad. Megvásároltunk tehát egy használt Guttenberg-sajtót (kb. ötmázsás gép) 200 p.-ért. A Ganz gyár irántunk való jóindulatból átjavította, sőt céljainknak megfelelő alakítást is végzett rajta. Ez a gép a nyomdász munka-idejét jelentékenyen megrövidíti és könnyebbé teszi, bár végső megoldásnak nem tekinthetjük, mi-után nehézkessége és lassúsága csak addig teszi alkalmassá, amíg előfizetőink létszáma lényeges emelkedést nem mutat. A megfelelő gépet azért nem vettük meg mindjárt, mert annak ára 500 p. körül van. Januárban egy kisebb papírvágógépet is vásároltunk, ami ugyan-csak égetően szükséges volt. Ennek ára 150 p.-t tett ki. Így egyelőre mehet a munka, csak a lemezíró Hinze-gép hiányzik még, hogy berendezhessük saját jól felszerelt nyomdánkat s ezzel függetlenítsük magunkat a lap legnehezebb gondjától, hogy a lemezírás szívességből való elkészíttetésére legyünk utalva. Sokáig elképzelésnek is távoli volt egy ilyen gép megvétele. Csak beszéltünk róla, de közelebb nem jutottunk hozzá. Egy nap aztán Mezey Lajos sorstársunk ajánlása megjelölte az irányt is, mely felé haladnunk kell. 300 p.t ajánlott fel nyomdaalapra, melyet 50 p.s negyedévi részletekben fizet be. Az alapot az ő nevéről neveztük el. Ugyanennyit ajánlott fel Solti György alelnök sorstársunk is, és így nyomdaalapunk már az időközben érkezett adományokkal együtt 850 p.t tesz ki. Nem kell hangsúlyozni, milyen nagy szó ez! Ha Isten is úgy akarja, két év múlva megvehetjük a Hinze-gépet, feltéve, hogy az áldozatkészség újabb adományokkal növeli a Mezey-alapot. Itt kell megemlékeznünk zenekiadványunkról is. A munka, amivel előállítjuk, nem kevésbé áldozatos. Hogy mégis gyenge hullámokat ver, nem a mi hibánk. Beszűntetni mégsem akarjuk, bár a 11 előfizetőért alig érdemes fenntartani. De tudjuk, hogy néhány zenész-sorstársunk nélkülözné, amíg munka-erő lesz hozzá, előállítjuk. Meg kell itt emlékeznünk arról a kérdésről, mely a múlt hónapban nagy port és keserűséget vert fel. Hogy azt a nagy munkát, amit a nyomda végez, fölöslegesen ne végeztessük, megkérdeztük olvasóinkat, akik előfizetésüket még nem küldték be, nyilatkozzanak, óhajtják-e, hogy küldjük nekik a lapot. Ezt kevesen vették komolyan s így több, mint száznak áprilisban nem küldtük el a Vakok Világát. De hogy még egyszer figyelmeztessük, levelet írtunk nekik s kértük, hogy jelentsék be szándékukat. Ezt a levelünket sokan félreértették, zaklatást láttak benne. Pedig mi csak azok lappéldányának nyomását és költségeit akarjuk megtakarítani, akiket a lap nem érdekel.
Megemlítem a statisztikai lapokat is, melyek az év elején mentek szét olvasóinkhoz. Arra szolgálnak, hogy össze-állítsuk belőlük az első magyar vak-katasztert, és ennek alapján nagyobb lehetőséget nyújtsunk a vakok képességeinek hasznosítására és igényeik kielégítésére. Kár, hogy még mindig sokan nem válaszoltak a kérdő-pontokra.
Utolsónak emlékezem meg a legnagyobb értékről, a kedvezményes villamosjegyek váltására jogosító igazolványról. Ennek jelentőségét nem kell külön kiemelnem. Aki azonban még nem kaphatta meg, az ne bennünket okoljon érte, ha-nem úgy fogja fel, hogy a mai létszám csak kezdet s hogy ez-után következik a kedvezmény kiterjesztése azokra is, akik most nem részesültek benne. Itt említjük meg, hogy lépéseket szándékszunk tenni a vidéki városok villamos vállalatainál is, hogy azok is adják meg tagjainknak a kedvezményt."

Pénztáros jelentése.
Vagyon:
áthozat a múlt évről 704,39p
tagdíjakból 374 p
pártoló tagoktól 9 p
előfizetési díjak 215,72 p
kottaelőfizetések 29,40 p
adományokból 449 p
karácsonyi gyűjtésből 268,19 p
kölcsöntörlesztésekből 362 p
kamatokból 11,12 p
összesen 2422,90 p
teher:
nyomtatványok 101,12 p
különféle költségek 47,85 p
szállítási kiadások 618,81 p
lapkiadási költségek 91,63 p
kottaköltségek 25,87 p
segélyekre 500 p
kölcsönökre 220 p
nyomdára 244,25 p
postatakarék-pénztári egyenleg 1938. dec. 31-én 573,37 p
összesen 2422,90 p
Fenti zárszámadást átvizsgáltuk és rendben találtuk: Molnár Gábor s.k. dr. Vas Tibor s.k.

Választások:
A jelentésekhez hozzászólók valamennyien nagy elismeréssel nyilatkoztak a Szövetség ezévi munkájáról. Az intézetekben élők kérték, hogy a Szövetség szerezze meg nekik is a villamos-igazolványt. Elnök megígérte közbenjárását. A közgyűlés a jelentéseket egyhangulag elfogadta, s a tisztikarnak a felmentést teljes elismerésének kifejezése mellett adta meg. Az elnök a lelépő tisztikar nevében köszönetet mondott a bizalomért és elismerésért, majd felkérte Molnár Gyulát, hogy az új elnök megválasztásáig, mint korelnök, vezesse az ülést. A korelnök néhány meleg szóval emlékezett meg a lelépő vezetőség munkásságáról, aztán javaslatot kért az új elnök jelölésére. A közgyűlés tomboló tapsvihar közepette közfelkiáltással újra dr. vitéz Kassay Bélát választotta meg. Többen köszöntötték az új elnököt és kifejezve hálás elismerésüket kérték, hogy ez után is változatlan ügyszeretettel dolgozzék sorstársaiért. Dr. Kassay az üdvözlésekre hosszabb beszédben válaszolt. Ezt lapunk 229. oldalán közöljük.
Ez után megválasztották a tisztikart és a 32-tagú választmány tagjait.
A Szövetség új vezetősége:
elnök: dr. vitéz Kassay Béla; alelnök: dr. Ferencz Ignác és Solti György; titkár: Balkay Géza; pénztáros: Markovits Ernő; jegyző: Szász József; számvizsgálók: Molnár Gábor és dr. Vas Tibor.
Elnök megköszönte a közgyűlésnek az előlegezett bizalmat s az újonnan megválasztott tisztikar nevében ígéretet tett az odaadó munkára.
Most indítványok következtek. Bori János indítványát, hogy a Vakok Világa hirdetéseit külön ívre nyomtassák, a közgyűlés oda módosította, hogy a hirdetések előtt a lapban figyelmeztessék időnként a hirdetőket a lapzárta időpontjára.
Reichart Kornél indítványozta, hogy létesítsen a Szövetség kulturalapot, melynek végső célja a vakok kultur-házalapítása. A szükséges anyagi eszközök előteremtésére kezdetnek azt ajánlja, hogy minden, még a legkisebb szövetségi befizetésnél is, a tagok kötelezően fizessenek külön két fillért a kulturalapra. Nagy lelkesedéssel mondotta ki a közgyűlés a kulturalap létesítését, de a külön-adó gondolatát elvetette. Sperl József erre a célra nyílvános hangversenyek rendezését ajánlja, melyen vak művészek és költők, valamint látó művészek vehetnének részt. Nemes versengés indult meg a jelenlévők között és az elvégzendő részlet-munkákra sokan ajánlkoztak úgy, hogy a közgyűlés a siker reményében utasíthatta az elnökséget, hogy annak idején tegye meg a szükséges lépéseket.
Truszka Juci felhívta a közgyűlés figyelmét arra, hogy milyen sok vak nőnek jelent a kézi-munka mellék- vagy éppen egyetlen keresetet. Kérte, hogy keressenek módot rá, hogy ezek a nők pontírású mintákhoz juthassanak. Különösen nagy jelentőségű lenne, ha új mintákat kaphatnának. Többek hozzászólása után Tekes Júlia tanárnő felajánlotta, hogy a szünidőben szívesen ír át vagy diktál pontírásba ilyen mintákat. Ehhez segítségül kapja a tanárnő a kézi-munka-írást ismertető német nyelvű pontírású szakkönyvet. A Vakok Világa szerkesztője vállalta az adminisztrációt.
Molnár Gyula indítványozta, hogy adjon ki a Szövetség olyasféle naptárt, aminő a német „Blindenkalender". Sokak hozzászólása után a közgyűlés felkérte az elnököt, hogy tegye a dolgot megfontolás tárgyává, puhatolózzék illetékes helyeken és csak akkor kezdjenek a munkához, ha azt a siker reményével tehetik. Legtöbben az árúsítás körül láttak nagy nehézségeket.
A tárgysor ezzel véget ért. A megjelentek szünni nem akaró tapsviharában rekesztette be az elnök a gyűlést. A zsúfolt terem csak lassan ürült ki s a közönség azzal az érzéssel eltelve távozott, hogy a lezárt év szép eredményei talán boldogabb jövő hajnalhasadását jelzik.

Elnök székfoglalója.

„T. közgyűlés! Köszönöm az elismerésnek és bizalomnak azt a félre nem érthető megnyilvánulását, amivel egy új esztendőre ismét a Vakok Szövetsége élére állítottak. Tudom, hogy ez nem csak azt jelenti, hogy meg vannak elégedve azzal, ami a mult évben történt, ha-nem inkább azt, hogy elvárják, hogy a jövőben is történjék valami. Tudom, hogy az új év új célokat, az új célok új harcokat jelentenek. Lelkiismeretes vezér ütközet előtt seregszemlét tart, számbaveszi az erőket, amik felett rendelkezik, amikre bizton számíthat. Nekünk is számot kell vetnünk erőinkkel és mérlegre tennünk mindent, hogy ne csalódjunk, ha felhasználásukra kerül sor. De egyáltalán van-e valaki, akire gondolhatunk? Van-e, aki síkra száll érettünk? Minden keserűség nélkül állapítom meg, hogy nincs. Magunk vagyunk és csak önmagunkra számíthatunk. Ma a népek úgy, mint az egyedek körömszakadtáig menő harcot kell, hogy folytassanak a létért, a mindennapi betevő falatért, jaj annak, aki félreáll! Szerencsés vakok, boldog és beérkezettek régen is voltak, ma is vannak, de voltak és vannak, még pedig sokkal többen, szerencsétlen, vergődő, alul maradt vakok. Voltak s vannak erősek, ügyesek, harcra-teremtett vakok, akik mindent megtudnak, mindent kijárnak, mindent megszereznek maguknak, de csak-is maguknak. És vannak, oh nagyon sokan vannak, gyámoltalanok, gyengék, érzékenyek, harc nélkül legyőzöttek, akik mindig minden nélkül maradnak. Ezek a gyengék azok, akik miatt az erőseknek össze kell fogni, hogy egyesülve, közös erővel mindenkinek megszerezzék azt, amire az élethez szükségük van. Így csinálják ezt boldogabb nemzetek vakjai is s hogy minő eredménnyel, azt a Vakok Világa hasábjain hónapról-hónapra olvashatják. Nincs hát szükség rá, hogy párhuzamot vonjak a külországbeli s a honi viszonyok között. Van azonban egy kérdés, ami külországokban sohasem volt vitás, nálunk pedig nyílt kérdés ma is. Ez az, hogy valóban szükség van-e vakok szövetségére, vagy csak játék az egész, amit játszunk addig, amíg kedvünk van rá s ha meguntuk, széttépjük a babaruhát. Miben van egy egyesület hatóereje? Mi az, ami eldönti, hoz-e eredményt működése? Miben van belső ereje? Csak olyan egyesületet tekintenek komoly tényezőnek, melynek tagjai a társadalom erkölcsi szintjével azonos színvonalon állanak s melynek céljai is, eszközei is nemesek. Más egyesület is érhet ugyan el pillanatnyi sikereket, erőszakolhat ki részeredményeket, de tartós munkára csak az vállalkozhat, amelyet komolyan vesz a társadalom s amely komolyan veszi önmagát. Bizonyítéka ennek az, hogy van a tagokban össze-tartás, van fegyelem, hogy hisznek a kitűzött célokban, hogy bíznak vezetőikben, hogy van bennük kitartás, hogy önzetlenek és szolidárisak legalább egymással. Döntően esik a latba az egyesület taglétszáma. Mi a helyzet ezekre való tekintettel a mi egyesületünkben? Nem kell részleteket említenem, akik itt vannak, tisztában vannak a helyzettel s elég, ha annyit említek, hogy hazánkban ma kb. tízezer vak él s a Vakok Szövetségének ebből csak 358 a tagja. Szomorú kép ez, de még ennél is szomorúbbat látnánk, ha azt vizsgálnánk, hogy vajjon hány igazi lelkes tag akad ebben a 358-ban. Miért van ez így? Kiben van a hiba, a vakokban vagy a szövetségben? A feleletet egy másik kérdés világosan megadja: kinek van szüksége a másikra? Nem egyszer halljuk: nem léptem be, mert azt sem tudtam, hogy a szövetség a világon van. Ami-óta a villamosjegykedvezmény ügykezelése a mi kezünkben van, a soha nem hallott, nem látott sorstársak egész tömege bukkant reánk. Nem csodálatos, hogy most kb. két hét alatt megtudták, hogy a világon vagyunk? Azt is mondják: miért lépnék be? Milyen előnyöket nyújt az a szövetség? Arra azonban csak kevesen gondoltak, hogy olyan egyesület, melynek annyi tagja sincs, mint egy rendesebb gimnáziumi önképzőkörnek, nem is válhat súllyal bíró tényezőjévé a vakügynek. Kinek a nevében kérjen, érveljen az ilyen egylet? Az összesség nevében igazán nem emelhet szót. Ha még-is teszi, ki fogják nevetni s félretolják. Ebben van magyarázata a mult idők meddőségének, ebben van értelme annak, hogy a jelenünk zűr-zavaros, és ez vetíti előre a kilátástalan jövő képét. Mert, ha őszinték akarunk lenni, mai sikereink egyéni sikerek, amit egyik vagy másik jó összeköttetésekkel bíró, mozgékony vak kapart ki a többieknek. Nem az történt, ami sorsunkat teljesen más vágányra terelné: hogy elismerték volna egyenlő-értékűségünket. Nem az történt, ami után egész lelkünkkel vágyunk, hogy felszólítottak volna: álljatok mellénk, van munka nektek is! De ha így is van, csüggednünk mégsem szabad. A csüggedés széthullás, ez pedig a biztos pusztulás. Ki törődjék velünk, ha magunk is feladjuk a harcot?! Igaz, hogy csak lépésről-lépésre juthatunk előre; nem baj, ez is jobb, mintha egyhelyben állnánk! Igaz, hogy csak csekély értékű eredményeket érünk el s a fő-kérdések még szőnyegre sem kerültek. Nem baj, fő az, hogy történik valami s a társadalom lassanként ráébred, hogy vagyunk s hogy kérdéseinket meg kell előbb vagy utóbb oldania. Csak mi ne veszítsük el hitünket! Tudjuk kivárni azt, ami biztosan eljön! Harcolni kell szüntelen: a vezetőnek folytonos munkával, a tagoknak bizalomteljes várakozással. Ne fájjon senkinek, ha a másiknak már jutott valami. Higyjen és várja meg türelemmel, hogy neki is megszerezzék azt, ami tegnap még mindenkinek csak álom volt. Nem mellőzött az, aki még nem kapta meg azt, ami őt is megilleti! Helyet, munkát és kenyeret mindenkinek, ez a cél s el is fogjuk érni, ha így akarja Isten s így akarjuk mi magunk is."

A közgyűlésen megválasztott választmányi tagok névjegyzéke.

Balogh Béla, Blau Dezső, Braun Rúben, Csermák András, dr. Csurgó György, Forgách E., Greizinger I., Gulyás György, Holzberger M., Jármer Lajos, Kiss Irén, Kövér Ferenc, Liebhardt Mária, Mecsér Mária, Mittrovátz M., Murádin Péter, Pám László, Rónai Gedeon, Solt János, Stofán J.-né, Stumböck M., Szentirmay G., Szerényi Károly, Szigeti Sándor, Szűcs Béla, Szűcs Sarolta, Truszka Júlia, Verőci Györgyné, Vörös Pál.

Hirdetések.

Lapunkban mindig csak azok a hirdetések jelenhetnek meg, melyek a megelőző hó 8.-áig szerkesztőségünkhöz beérkeztek.
Levelezni óhajt Komárom-megyei sorstársnőkkel: Wohl Borbála Vértessomló, Fő-utca 41, Komárom megye.
Volt iskolatársaival és más sorstársakkal: Vajta Mihály, Nyírmártonfalva Szabolcs megye.
Független megélhetés kérdéseiről: Szűcs Lajos Füzesgyarmat, Mátyás Király-út 29 Békés megye.
Venne használt, de kifogástalan Klein-szekrényt és alkalmaz minden munkához jól értő fiatalabb féllátó leányt Batári Sándor, Szeged, Bánomkert-sor 11.
Venne 28 soros, kétoldalas pontírótáblát és számoló-szekrényt: Mundruczó Szidónia, Gyula, Erzsébet-utca 22. Békés megye.
Venne Klein-szekrényt: Murvai Erzsébet, Nagybánya, Felső-
bányai-út 6. Románia.
Eladna jó állapotban lévő 10 soros zsebtáblát: Fekete Sándor, Túrkeve, Deák Ferenc-utca 7. Szolnok megye.
Eladna gyöngyíró-vonalzót: Dienes Endre, Budapest 5. külső újpesti rakpart 10.
Eladna jóhangú prímhegedűt vonóval 14 pengőért és csellót 40 pengőért: Pekárik János, Szarvas, Krakó 112.
Eladná hibátlan „grawor" hangszóróját fadobozban, kettős mágnespatkóval 8 p.ért: Bori János, Szolnok, Szöllő, Damjanich-utca 20.

Nők rovata.

„aggódó anyának" izenjük: jól mondja: a gyermeknek az alvás olyan fontos, mint az evés. 3-12 éves gyermek feküdjék le legkésőbb esti 7-8 órakor, idősebb 8-9 között. Legyen ez családi törvény, melytől csak kivételes alkalmakkor térünk el. Az álom 8 és 12 közt a legüdítőbb, azt nem lehet reggeli lustálkodással pótolni. Felnőtt nem kíván annyi alvást, mint a növekvő szervezet, neki elég 5-8 óra is, aszerint, hogy milyen mély az álma. A gyermek azonban reggeltől estig fut fáradhatatlanul, szelleme annyi benyomás és gondolatképzés terhét viseli, hogy estére teljesen kimerül s a gyermek űltő helyében elalszik. Kimutatható, hogy napi 2 óra kevesebb alvás már egy hét alatt egy kg. körüli fogyást idéz elő a gyermeknél. Ha pedig a szervezet hosszabb időn át nem kapja meg a szükséges pihenést, a gyermek nyugtalan, ideges lesz s az iskolában figyelmetlen. A mai sporttal, testedzéssel visszaélő világban különösen nagy súlyt kell helyezni a pihenésre. A sok pihenés persze nem azt jelenti, hogy tunya gyermekeket neveljünk, ha-nem azt, hogy osszuk be okosan életrendjüket s követeljük meg az ő érdekükben, hogy ki is pihenjék a napi fáradalmakat.
.y