Vakok Világa 1941. december

Vakok Világa
4. évf. 12. szám
1941. december

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. vitéz Kassay Béla
Budapest, 14. Hermina-út 7.
telefon: 496 100
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben)
telefon: 297 500

kiadóhivatal: „Vakok Világa", Rákoshegy.

A Vakok Szövetsége évi tagdíja két pengő. A Vakok Világa évi előfizetése tagnak 1,20 P, nem-tagnak 3,50 P.

Tartalomjegyzék:

Szövetségi hírek
Vakok vasúti kedvezménye
Törött fésűből új fésű
Siket-vakok egyesülete
A bolgár vak-ügyről
Karl Anspach
Rádió-előadás
Hirdetések
Országos szélhámos
Szegező-készülék kefékhez
Az akadályérzékről
Hatvanéves a Braille: Újságírás
Nők rovata: örömteljes karácsonyt!

Szövetségi hírek.

Szeptemberi választmányi gyűlés határozata értelmében az egyes érdekcsoportok hatékonyabb képviselete érdekében, a szövetség keretein belül a különböző foglalkozású tagok szakosztályokban tömörülnek. Így a zenészek, kereskedők, ipari és gyári munkások, önálló iparosok, zongorahangolók, szellemi pályákon foglalkoztatottak, saját szakosztályukban alaposabban megbeszélhetik majd mindazokat a kérdéseket, amiknek megoldása rájuknézve fontos és amiket elsősorban és legalaposabban ők ismernek s égető voltukat ők s csakis ők érzik. A szakosztályok választanak egy-egy előadót, aki a közt érdeklő ügyekben a vezetőségnek, a választmánynak, közgyűlésnek előterjesztést tesz, s szakosztályi összejöveteleken a megbeszélést vezeti, s a határozatokat feljegyzi. Ezek a szakosztályok időről-időre, közös megállapodás szerint, összejöveteleket tartanak, amelyen nemcsak ügyes-bajos dolgaikat hányják-vetik meg, hanem baráti kapcsolataikat is ápolgatják. Felkérjük tagjainkat, akik a szakosztályok valamelyikébe be akarnak lépni, jelentkezzenek írásban Solt János igazgatónál, megjelölve, hogy melyik szakosztály munkájában óhajtanak résztvenni. Külön tagdíj nincs, a részvétel nem kötelező.
- Felhívjuk azokat a tagokat, akik a mult évben szövetségünk révén fajbaromfit kaptak, hogy a tenyésztési eredményről számoljanak be a többiek okulására. Ugyancsak kérjük azokat, akik a selyemhernyó-tenyésztéssel kísérleteztek, számoljanak be szerkesztőségünkhöz címzett levélben arról is, hogy milyen befektetést kívánt a munka, s hogy mi volt mellette a jövedelem. De az is érdekelné olvasóinkat, hogy miként végezték a hernyók gondozását, stb..
- Ugyanez a gyűlés úgy határozott, hogy összegyüjteti a magyar vakok ügyének történetére vonatkozó adatokat. Akinek tehát van a régi időkből valaminő feljegyzése, sík- vagy pontírású nyomtatványa, vagy tud a régi egyesületek megalakulására, életére és vezetőire vonatkozó tényeket, közölje írásban a titkárral. Az ilyen levelekre megszólítás helyett ezt kell írni: történeti adatok.
- Lapunk segítségére óhajt lenni azoknak, akik gyakorlatlanok az egyedül-járásban, ezért szívesen közlünk olyan cikkeket, amelyek tömören, világosan megfogalmazott gyakorlati tanácsokat tartalmaznak. Nem hosszú lére eresztett elmélkedésekre gondolunk, hanem gyakorlati fogásokra, amik révén könnyebb a tájékozódás, a magános közlekedés. Pl. hogyan tart egyenes irányt, hogyan megy fal mellett, a nélkül, hogy tapogatna, miről tudja meg, hogy akadály van az úton előtte, vagy mellette, miről ismeri fel a lelépő, fellépő járda-szélt, szükségesnek tartja-e, hogy botjával kopogtassa maga előtt a járdát, a falat, hogyan száll fel villamosra, az ajtónyílást felszálláskor hogyan keresi meg, s még számtalan ilyen aprósággal, amiket jó tudni, s jó, ha az erre irányuló ismereteinket kicseréljük. Ilyen irányú közlések címéül írja ezt: közlekedés.
- Ezután a villamosközlekedésben beálló fontosabb változásokról, ha a vakokat közelről érintik, beszámolunk. Olvasóinkat is kérjük, ha ilyesmi tudomásukra jut, közöljék velünk. Már most jelezzük, hogy a 44 és 25-ös kocsik a liget felé menőben az Ajtósi Dürer-sor és Hermina-út sarkán állanak meg. Az egyletbe, könyvtárba, Társaskörbe menők se szálljanak tehát le a gizella-úti megállónál, hanem ott. Befelé, a Keleti irányába, a Hermina-út és Thököly-út sarkán legjobb a felszállás.

Vakok vasúti kedvezménye.

Többen érdeklődtek a vakok MÁV-utazási kedvezménye felől. A következőkben közöljük a Vonatkísérők Lapjának az idevágó, fontos közleményét, mely a havi és évi bérlet-igazolványokról szól. Ezektől függetlenül természetesen változatlanul megvan az egyes utazásra szóló félárú jegy váltásra jogosító igazolvány-kedvezmény is, amit a VSZ titkárától (Balkay Géza, Bp, 14. Hermina-út 7.) kell kérni 40 F kiállítási és levéldíj bélyegben való beküldése mellett. Ugyanő megad minden szükséges felvilágosítást is.

A Vonatkísérők Lapja 1940. augusztusi száma: Vakok és kísérőik menetkedvezménye.
Mindazok a magyarországi vak iparosok és kereskedők, akik a „Vakok Szövetségé"-nek tagjai, és a szövetség arcképes igazolványával el vannak látva, saját személyük és kísérőik részére az alábbi menetdíj-kedvezmények igénybevételére jogosultak:
1. Havi bérletjegykedvezmény. A „Vakok Szövetsége" arcképes igazolványának felmutatása ellenében az állomások „havi bérletigazolvány"-t szolgáltatnak ki s arra a vak nevét, továbbá „és egy kísérője részére" szavakat is, végül a vak arcképes igazolványának törzskönyvi számát feljegyzik és egy havi bérletjegyet kiszolgáltatnak.
Az egy személy részére megállapított ár megfizetése ellenében kiszolgáltatott egy darab havi bérletjeggyel a vak és kísérője, vagyis két személy utazhat. Utazás közben a jegyvizsgáló és jegyellenőrző személyzet figyelmének elsősorban arra kell kiterjednie, hogy az igazolványt kiszolgáltató állomás által a havi bérletigazolványra feljegyzett szám a vak arcképes igazolványának számával egyezik-e, vagyis tényleg a jogos vak tulajdonos utazik-e a havi bérletjeggyel.
Ha a számok egymástól eltérnek, a havi bérletigazolványt, valamint a havi bérletjegyet el kell kobozni, a vak és kísérőjének személyazonosságát pedig a rendeltetési állomáson még abban az esetben is jegyzőkönyvileg kell megállapítani, ha a vak havi bérletjegyviszonylatára eső és a be nem jelentés esetére - két személy után - esedékes - fizetési összeget ki is egyenlíti. Egyébként a havi bérletjegyekre érvényben lévő határozmányokat értelemszerűen alkalmazni kell.
Egyedül utazó vakok a havi bérletjegyeknek féláron való - illetőleg félárú havibérletjegyek - kiszolgáltatását nem igényelhetik.
2. „Féljegy váltására jogosító éves bérlet-igazolvány"-ok használata.
A 400 Km-re szabadon választható vonalakon érvényes bérletigazolvánnyal az egy személyre megállapított díjszabásszerű árak (első osztályra 200 P, második osztályra 150 P, és harmadik osztályra 100 p) megfizetése ellenében a vak és kísérője, vagyis két személy utazhat akként, hogy a két személyre kiállított bérletigazolvány alapján a vak és kísérője - utazásaik alkalmával - ketten egy darab félárú menetjegy váltása mellett utazhatnak.
Kísérő nélkül, egyedül utazó vak részére a szóban levő bérletigazolvány 50 százalékkal mérsékelt áron (első osztályra 100 P, második osztályra 75 P, és harmadik osztályra 50 P áron) kerül kiadásra, és az egyedül utazó vak minden utazása alkalmával félárú menetjegyet köteles váltani. Természetesen mindkét esetben a félárú menetjegyek csak azokon a vonalakon érvényesek, amelyek a bérletigazolványba be lettek jegyezve. A menetjegyirodák a két személyre kiállított bérletigazolványba a vak nevét, és „egy kísérője részére" szavakat; egy személyre kiállított bérletigazolványba pedig a vak nevét, és végül mindkét esetben a vak arcképes igazolványának számát is bejegyzik.
A számokat a bérletigazolványoknál is össze kell hasonlítani, és a számok eltérése esetén a visszaélést ugyanúgy kell megtorolni, mint azt a havi bérletjegyekkel kapcsolatban ismertettük.
A vak kísérőjének nevét sem a havi bérletigazolványba, sem pedig a „féljegy váltására jogosító éves bérletigazolvány"-ba nem kell belejegyeznie, mert a kísérőnek nem kell mindig ugyanannak a személynek lennie. Azaz állandóan változhat. Visszaélés esetén azonban a kísérő személyazonosságát is mindig jegyzőkönyvileg kell megállapítani.
Oly vakok részére, akik a „Vakok Szövetsége" arcképes igazolványával ellátva nincsenek, az említett két kedvezményt kiszolgáltatni nem szabad.

Törött fésűből új fésű.

Fúró-faragó sorstársaimnak figyelmébe ajánlom ezt a könnyű és hálás munkát. Minden házban akad kettétörött vagy foghíjas fésű, aminek a gazdája örömmel veszi, ha újjá varázsoljuk azt: akár szaruból, akár valamilyen műanyagból készült legyen, jól hagyja magát megmunkálni. A fésű gerincét szorosan a hibátlan szakasz utólsó, állva-maradt foga tövében fínomabb fűrésszel levágjuk. Az itt keletkezett sarkot és éleket - az eredeti véget tekintve mintául - reszelővel legömbölyítjük és eldolgozzuk. Végül a megmunkált felületet üvegpapírral símára csiszoljuk. A fésű tehát természetesen veszít eredeti hosszából (a derékban tört példányok rendszerint két ügyes zsebbevalót adnak ki) és a sor végéről is hiányzik a szokásos vastag zárófog. Ettől eltekintve azonban megint ép, formás és használható darab válik belőle.

Úgy gondolom, jó szolgálatot tennénk vele egymásnak, ha lapunkban egy „ezermester-rovat" keretében a fentiekhez hasonló módon kicserélnénk a háztartásban adódó kisebb javítások és apróbb használati tárgyak készítése körül szerzett tapasztalatainkat. A barkácsolás hasznos, szórakoztató és kézügyesítő foglalkozás a vak számára is, sőt néha egy kis keresethez is juttathatja. Ez megszerzi számunkra a látók elismerését és növeli önbizalmunkat.
MM.

A Német Birodalmi Vak-Siketnémák Egyesülete.

(die Blindenwelt 1941. 5.)

Németországban mintegy 600 vak-siketnéma él. Ez olyan nagy szám, hogy illetékes körök már régen foglalkoztak azzal az eszmével, hogy a sors által legjobban sujtottakat felkarolják. Az első vak-siketnémák otthona még a világháború előtt létesült Babelsbergben. Bécsben 1913-ban szintén alakult egy, de a háború és a velejáró nehézségek miatt nem tudott kifejlődni és ezért hamarosan megszűnt. Otto Vierling 1930. szept. 12-én megalakította a Vakok Birodalmi Szövetsége keretében működő külön szakosztályukat, melynek taglétszáma a legújabb értesülés szerint 150.
Folyóiratuk is van, melynek szerkesztője H. Riedrich a szintén vak-siket gyári munkás.

Néhány szó a bulgár vakügyről.

Bulgária a Balkán legműveltebb állama. Szófiában 1905-ben létesült egy vakok intézete, mely első volt az egész félszigeten. A majdnem hét-millió lelket számláló országban mintegy 4500 vak él. Német mintára 1921-ben megalakították a „Vakok Szövetségé"-t, mely azóta eredményesen működik. Egymásután létesülnek a foglalkoztatók férfiak és nők számára. Fejlett náluk a zenei élet; egy zene- és énekkari alakulatuk eddig 800 koncertet adott. Van nekik egy havi folyóiratuk: „Sadba" (Sors). 1935-ben létesült az ú.n. „Vakok Pénztára", mely a keresetképteleneknek rendes járadékot folyósít, valamint a tehetséges vakokat ösztöndíjban részesíti, hogy tovább tanulhassanak.
HB.

Karl Anspach emlékezete.

Ez év május elsejére virradó hajnalban - életének 52-ik esztendejében - halt meg hirtelen. Halála pótolhatatlan veszteség, nem csak a birodalmi vakok szövetsége heilbronni tagozatának, melynek ő igazgatója volt, hanem az egész vakügynek. Korán elvesztette szeme világát, és szülei a majnafrankfurti vakok intézetébe küldték, hogy tanuljon. Egy diák-csíny elkövetése miatt azonban csakhamar eltávolították az intézetből. Anspach nem esett kétségbe, hanem látó iskolában továbbfolytatta tanulmányait. Később mosolyogva mondogatta barátainak, hogy ez a kis incidens csak javára szolgált, mert arra a meggyőződésre jutott, hogy a vakoknak nem szabad a világtól elszigetelten élni, hanem mindenképpen bele kell kapcsolódniok a látók társadalmába és mindennapi életébe. Ezt a meggyőződését igyekezett később érvényesíteni is, amire bőséges alkalma nyílott, mint vezetőnek, szervezőnek, munka-lehetőségek elosztójának. A tudományos előhaladás terén is érdemei vannak: jó matematikus volt, és ő vetette fel először azt a gondolatot, hogy vakok számára pontírásban logaritmus-táblát kellene szerkeszteni. Ez nem olyan egyszerű dolog; sok új jel-kombinációra van szükség, de a német alaposság ezen is keresztülküzdötte magát. Mi is őszinte együttérzéssel osztozunk német sorstársaink gyászában.

Rádió-előadás.

„Tapasztalataim a világtalanok világában" címmel szövetségünk elnökének, dr. vitéz Kassay Béla tanulmányát december 10-én olvassák fel a budapesti rádió stúdiójában.

Hirdetések.

Doma József (Pestszentlőrinc, Állami telep 136. épület 3) eladásra átvesz kefe-, kosár-, kukoricaháncs árut.
- Intézeti társnőivel óhajt levelezni: Kovács Erzsébet, Nagyléta, Alkotmány-u. 55,
- Rugós füzetek zsebtáblához 14-17 Cm, egy pedig árban kaphatók: dr. Bánó Miklós, Budapest, 3-végvár-u. 2.

Országos szélhámos.

A Blindenwelt beszámol arról, hogy Berlinben letartóztattak és 3 évi fogházra és 15 évi politikai jogvesztésre ítéltek egy Wilhelm Moeser nevű egyént; az volt ellene a vád, hogy vaknak tetette magát, fehérbotot hordott, csetlett-botlott, mikor látták. Eddig még nem is lett volna baj, de Moeser koldult, kérőleveleket küldött szét az országban, és bebizonyították róla, hogy az utolsó három év alatt 15.000 márkát gyüjtött így össze. Mikor a feljelentés alapján letartóztatták, akkor is olyan ügyesen szimulált, hogy majdnem szabadlábra helyezték. Ott történt a baj, hogy Moeser, mikor azt hitte, hogy senki sem látja, a vizsgálati fogdában nyugodtan elkezdett szemmel olvasni.

Szegező-készülék kefék számára.

Ez a találmány egy müncheni műszerész nevéhez fűződik: Heinrich Zander ez a műszerész. Ennek a találmánynak a segítségével tetemesen megrövidül és könnyebbé válik a kefekötők munkája.
A szegezés eddig sok gondot okozott. Az új találmány nekünk vakoknak is nagyon megkönnyíti ezt a munkát.
A csukló-rendszerű gép egész kis terjedelmű, mindössze 15-30 Cm, és egyszerű gombnyomásra pillanatok alatt egészen pontosan leveri a szeget a kívánt helyre.
A készülék elég drága: 85 márka (közel 170 P) s megrendelhető a „Blindenhilfsverein"-nál, München, Gladbach, Ludendorfstr. 24.

Az akadályérzékről.

Köztudomású, hogy az általánosan ismert öt érzéken kívül még egész sor olyan érzékünk van, amiről csak egyes kutatók beszélnek s csak megnyilvánulásaikat tapasztaljuk, de a tudomány hivatalosan még nem sorolta be őket fiókjaiba. Az emberi test s fínom ideghálózata, az egyes, eléggé gyakran nem mutatkozó szervi megnyilvánulások, ma is vizsgálat és kísérletek tárgyai. Idegrendszerünk s annak központi szerve, az agy, az összekötő kapocs az anyag és a lélek között. Általa, ill. működése révén nyerünk tudomást mindarról, ami velünk s körülöttünk történik. Így válik a történés tudatossá. Az idegrendszer az érzékszervek közvetítésével kapcsolódik a világhoz. A látás, hallás, ízlés, szaglás és tapintás szervein kívül ismert az egyensúlyérzés szerve, de beszélnek az időjárást előre megérző szervről is. Persze, nem a csúzos, köszvényes és reumás betegek jajgató időjóslatára gondolunk, hanem az ép, egészséges, időjárást megérző szervre. Olyasféle ez, mint a költöző madaraké, amely hetekkel előre megmondja nekik, hogy mikor kell útra-kelniök. Van az embernek időmegérző szerve is. Sok ember képes rá, hogy abban az órában ébredjen fel, amikor szüksége van rá. Kell, hogy erre valami külön szerv ügyeljen; ennek a működése a megszokás is, amely szerint napi ébredésünk történik. Mindenki tapasztalja, hogy akármilyen későn feküdt is le, a szokott órában felébred. A mi szempontunkból legfontosabb szerv az akadályérzék. Ha fal mellett megyek el, érzem a falat, megérzem a kaput, ha be van csukva, ha nyitva van. Ha fasor mentén haladok, egymásután számlálhatnám a fákat. Ezen a képességen a látók eleinte nagyon csodálkoznak, aztán addig találgatják, míg a hallásra nem fogják. Vannak vakok is, akik így magyarázzák. Szerintem ez nem helytálló. Kísérletek igazolják, hogy a hallás csak elősegíti a szerv működését, s hogy az megvan a vak-siketeknél is. Az akadályérzék idegei a homlok és halántékok felbőre alatt húzódnak. Hogy a hallástól mennyire független az akadályérzék, akkor látjuk, ha egy tökéletesen vak ember homlokát s halántékait kendővel bekötjük úgy, hogy a fülei szabadon maradnak. Kiderül, hogy még olyan helyen is bizonytalanul mozog, ahol egyébként jól ismeri az utat. Az akadályérzék szerve valószínűleg úgy működik, hogy felfogja a tárgyakról visszaverődő különböző hullám-rezgéseket. Mivel a tárgyak felülete nem egyenletes, tehát nem nagy tömeg veri vissza a rezgéseket, hanem szétszórja a térben, fajlagos keménysége folytán egyik-másik esetleg alig ver vissza valamit, tehát érthető, hogy ez az érzékünk csak igen kis hatósugáron belül működik. Csendes időben karcsúbb tárgyakat: fákat, cölöpöket, 1-2 M távolságból vesz észre. Falat, bódét, stb. 4-5 Mről. Minthogy akadályérzékünk hullám-rezgésekre érzékeny, másfajtájú rezgések zavarják. Szélben, erős utcai lármában, vagy a harangzúgásban a tárgyak észrevétlenek maradnak. Ez az oka, hogy a vakok csendes útvonalakon nagyobb biztonsággal járnak, mint a zajos, forgalmas utcákon. Ne higgyük, hogy ezzel az érzékkel csak a vakok rendelkeznek. Megvan ez mindenkinek, de a látók nem fordítanak rá figyelmet, mert nincsen rá szükségük. Ha azonban valamikor elvész látásuk, ráeszmélnek az akadályérzékszervre. Érdemes volna e szervre több figyelmet fordítani, s az illetékeseknek tanulmányozni a kérdést: hogyan lehetne még jobban kifejleszteni, vagy céltudatosabban begyakorolni és használni.
Kardos Félix.

Ezt az állítást nem egy alkalommal vitatták a vakok, és soroltak fel érveket mellette és ellene. Közöljük a cikket a nélkül, hogy magunk állást foglalnánk a kérdésben. Tény, hogy az utcai, főként a nagyvárosi forgalomban nekünk, vakoknak, nem kis nehézséget jelent a közlekedés, és legtöbben magunk sem tudjuk, hogy mi az, ami tájékoztat bennünket. Egyikünk a hallásra esküszik, a másik a talpainak tapintó-érzékét emlegeti. Azt is gyakran hallottam említeni, amit a cikkíró akadályérzéknek nevez. Nagy tehát a zűr-zavar e téren, pedig jó volna tisztázni a kérdést, mert nem lehetetlen, hogy - amint a cikkíró mondja - talán fejleszteni vagy gyakorolni lehetne a vakoknak ezt az annyira fontos érzéket s ezáltal biztonságosabbá tenni közlekedésünket. Hozzászólásra felhívjuk olvasóinkat.

Hatvanéves a Braille-ujságírás Németországban.

Minden jóhiszemű ember meg van győződve arról, hogy amikor Braille Lajos 1829-ben közrebocsátotta az ő pontrendszerét, az egy csapásra elterjedt az egész világon. Sajnos, nem úgy van. Csak 50 év múlva, 1879-ben, az akkor Berlinben megtartott vakügyi kongresszus alkalmával fogadták el a Braille-rendszert nemzetközi írásnak, és javasolták a tanítását minden vakok iskolájában. Voltak addig is tankönyvek vakok számára, de latinbetűsek; ahol pedig mégis bevezették a Braille-írást, ott mindig igyekeztek valami külön ábécét kitalálni; (Amerikában pl. a hat-pont nem függőlegesen, hanem vízszintesen volt alkalmazva.), de térjünk a tárgyra: 1880. Ernst David Rohnke megindította az első pontírású folyóiratot, „Erhohlungsstunden" (Pihenőórák). 16 lapból állott egy szám, de csak a lap egyik oldalán volt írás. Úgylátszik, elég nagy érdeklődés nyilvánult meg az ujság iránt, mert egy évre a megjelenés után a szerkesztő már zenei mellékletet is csatolt hozzá. 1881-ben készült az első Braille-tankönyv és ugyanebben az esztendőben két újabb folyóirat jelent meg: „der Blindenfreund" (Vakok barátja) és „Rundschau" (Körültekintés). 1888-ban a Berlin-steglitzi intézet akkori igazgatója, E. Kull, egy új lapot indít: „das Blinden-Daheim" (Vakok otthona). Már az első számok érdekes és időszerű anyaggal szolgáltak: északsarki utazások, a telefon ismertetése, Rajna-vidéki mondák, stb.. Kull igazgató már bevezette a rövidírást és a pontközi nyomást. Rengeteg könyvet és kottát nyomtatott, egészen 1901. évben bekövetkezett haláláig.
Egy másik úttörő a hamburgi F. W. Vogel, akinek nyomdájából a legtöbb kotta került ki. Ő alapította meg 1907-ben a „der Gesellschafter" (A társalgó), majd sorban következtek: „der Zeitgeist" (A korszellem), „der Blinde Musiker" (A vak zenész), „Grillenscheucher" (Gondűző).
Ugyancsak a világháború előtt létesült Bécsben a „Johann Wilhelm Klein" című szépirodalmi lap. Az idők folyamán több régebbi lap megszűnt, de alakultak újabbak; így pl. a nemzeti szociálista irányzat szóvivője: „der Weckruf" (Riadó).
És most feltesszük a kérdést: mikor lesz nekünk, magyar vakoknak, ennyi folyóiratunk?

...És megszólal a hanglemez.

Írta: Ingeborg Reimer.

Valahányszor az irodában, ahol én, mint világtalan gépírónő voltam alkalmazva, a születésnapi ajándékokról beszélgettünk, melyekkel egymást kölcsönösen meg szoktuk lepni, én ilyenkor mindig elragadtatással beszéltem arról, hogy mennyivel nagyobb örömet szerezne nekem, ha fényképek helyett, melyekről csak társaim ecsetelése nyomán tudok magamnak halvány fogalmat alkotni, a nekem legkedvesebb társaim hangját kapnám hanglemezen megörökítve. Ilyenkor mindig ellenvetéseket hoztak fel, hogy az mennyi idő- és pénz-pazarlás lenne. Én be is láttam azt, azonban vágyam nem csillapult, mint ahogyan azoknál az embereknél szokott lenni, akik szeretnek maguknak légvárakat építeni. Születésnapom közeledett. Feltűnt nekem, hogy társaim mind élénkebben tiltakoztak az én „ésszerűtlen" kívánságom ellen, úgy, hogy én rettegés és reménykedés között hányódtam. Végül mégis a reménykedés maradt felül. Társaim elejtett szavaiból, mint: „Éva, én már tudom a verset!" vagy: „Ez aztán szép lett!" Átborzongott rajtam a boldogító bizonyosság, hogy talán az én légváram mégis valósággá válik. Máskor úgy örültem volna, ha születésnapom vasárnapra esik, amikor időmmel szabadon rendelkezhetem. Most jobban szerettem volna, ha ez a nap hétköznapra esik, de kedves ismerősökkel és kellemes szórakozással mégis csillapult türelmetlenségem másnap reggelig, amikor dobogó szívvel álltam munkahelyem bejáratánál, ahol egy társnőm barátságosan fogadott. Igyekeztem elfogulatlan lenni. Asztalomon egy üveg kölnivizet és egy doboz krémet találtam. Csalódtam talán? Nem volt időm érzelmeim megvizsgálására, mert felhangzott egy fínom sistergés és csendes hangon e szavak:
„Mi vagyunk az állandóan körülötted szóló hangok.
Zengésükről bizonyára megismersz te minden hangot.
Fogadd el hát ajándékul társaidtól ez emléket;
Hosszú életed végéig ránk emlékeztessen téged!"
Mozdulatlanul és visszafojtott lélekzettel álltam. Az izgalomtól gondolkozni sem tudtam. Elfogódott lélekkel hallgattam többi társaim néhány szavát, majd a lemez másik oldaláról egy gyönyörű Brahms-keringő és Max Regernek egy csodálatos búskomorsággal előadott „Moment Musákal"-ja hangzott fel. Ebben a nagy örömben végtelenül egyedül éreztem magamat. Könnyemen nem tudtam uralkodni... De nem is kellett, hiszen éppen ezt akarták elérni, mint a befejező vers el is mondta:
„Goethével mi nem versenyezhetünk,
S Mozart elérhetetlen örökké;
Azért mostan mégis próbát teszünk,
Hogy lemezünk téged meghatott-e"
A verseket egy barátnőm, aki színművészetet is tanult, írta és mondta el.
Zongorajátékáról felismertem üzemünk egyik mérnökét, aki egyszer kérésemre megörvendeztette az intézet világtalan társnőimet gyönyörű játékával.
A szokásos uzsonnára én is vendégül láttam társaimat, de éreztem, hogy hálámnak e kifejezése nagyon csekély ahhoz, amit társaim szeretete nekem ajándékozott.
Az egész nap mindnyájunk számára felejthetetlen ünnep volt. Beszélgetés közben sok kedves részletet tudtam meg a versek és a hanglemez keletkezéséről s a felvétel nehézségeiről.
Remélhetőleg fogok még születésnapot ünnepelni, de ennél boldogabbat és emlékezetesebbet aligha.
(Bl. W. 1941 8.)
Ford.: Hinger Katinka.

Nők rovata.

Örömteljes Karácsonyt!

Közeledik megint Karácsony szent ünnepe. Nehéz időkben köszönt most ránk az ünnep: háborús karácsonyunk lesz, s ez máris árnyékot vet a máskor annyi örömet hozó, drága, szent napokra. De ne engedjük, hogy ez az árnyék eluralkodjék lelkünkön s elvonja tekintetünket a betlehemi csillag utat mutató fényétől. Mert akármilyen sötétség, bánat és nyomorúság vesz is külsőleg körül minket, ez az égből jövő fény áttör minden sötétséget s képessé tesz minket arra, hogy igaz szívvel örülni tudjunk. Így várjuk hát az ünnepet, mert így nyerhetünk erőt, kitartást a robotos hétköznapok idejére, s nézhetünk bizakodva a jövőbe tudva, hogy mindnyájunk sorsa Isten kezében van.
Nem kell kétségbeesnünk, ha sokszor nem értjük meg sem a világ, sem a magunk kis életének eseményeit. A töprengés sohasem használ, ennél sokkal értékesebb a legkisebb munka, vagy szeretet-szolgálat: néhány nyájas szó, egy kedves levél, amivel mást felvidítunk, megnyugtatunk. A legkisebb szeretet-szolgálat sokszorosan növeli a magunk lelkének békességét.
Félre hát minden csüggedéssel, engedjük, hogy a karácsonyi öröm beáradjon a lelkünkbe és az életünkbe. Lássuk meg, hogy sokan vannak, akiknek helyzete még a mienknél is összehasonlíthatatlanul nehezebb. Gondoljunk a zord orosz télben harcoló katonáinkra. Halljuk meg mi is a kormányzóné őfőméltósága felhívását: „Magyar nők, vegyétek ki részeteket ti is a háború küzdelmeiből! Ha nem harcolhattok, munkátokkal szolgáljátok a hazát. Kössetek érmelegítőt, nyaksálat, síkesztyűt, harcoló katonáinknak!"
Ha valaki olvasóink közül részt akarna venni ebben a munkában és még nem tudná, leírjuk, hogy úgy az érmelegítő, mint a sál mintája: két síma, két fordított. Az érmelegítőt 64 szemre kezdjük, hossza 18-20 Cm legyen. A sál szélessége 20 Cm, hossza legalább egy M legyen. (A sálnál kb. három szem tesz ki egy Cmt.)
Ezeket a melegítőket vastag gyapjúfonalból kell kötni. Színe lehet sötétbarna, sötétzöld, szürke, vagy más sötét szín; hogy ne piszkolódjék hamar. A Vörös Kereszt, a nőegyletek, lelkésznék, tanítónők legtöbb helyen tudnak felvilágosítást adni úgy a munka menetére, mint a kész munkák beszolgáltatásának módjára.
Persze nemcsak katonáinknak tehetünk szeretet-szolgálatot. Adódik erre elég alkalom hozzátartozóink, ismerőseink sorstársaink körében is. Meglátogathatunk, sőt ápolhatunk betegeket, vigasztalhatunk szenvedőket, segíthetünk tehetetlenül küzködőkön, gondozhatunk gyermekeket, vagy eljátszogathatunk velük, ha gondozójuk nincs, vagy mással van elfoglalva.
Ha a másoknak való szolgálatban meg tudjuk találni lelkünk felemelkedését, gazdag, szép és örömteljes lesz nemcsak a karácsonyunk, hanem az egész életünk.