Vakok Világa 1941. július

Vakok Világa
4. évf. 7. szám
1941 július

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. vitéz Kassay Béla
Budapest, 14. Hermina-út 7.
telefon: 496 100
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a társaskörben)
telefon: 497 500
kiadóhivatal: „Vakok Világa", Rákoshegy.

A VSZ tagdíja évi két pengő. A VV előfizetése tagnak évi 1,20 P, nem-tagnak 3,70 P.

Tartalomjegyzék:

A Társaskör közgyűlése
A magyar vakokhoz
Tagok figyelmébe
Vásári tapasztalatok
Vakok és a csillagászat
Baromfi-tenyésztőkhöz
Külkereskedelmi tanfolyam
Vak-gyorsírógép
Vierling Ottó
Új kottaírógép
Hirdetések
A VGYOE közgyűlése
Nők rovata: A falu táplálkozása

A VSZ elnöke az inségakció-belieket pénteken d.e. 9-11, másokat kedden d.u. 2-5 fogadja személyesen.

A Vakok Betegsegélyző Társasköre évi rendes közgyűlése

F. év május 18-án d.e. 10 órakor kezdődött a VGYOE dísztermében. Balkay Géza alelnök megnyitó szavai után az orsz. egyesület nevében Herodek Károly alelnök üdvözölte a közgyűlés résztvevőit. Kifejtette, hogy a VGYOE vezetősége minden törekvésével azon van, hogy a magyar vakok égető kérdéseit minél előbb s a kívánalmaknak megfelelően megoldják. Ezután Balogh Béla igazgató évi jelentése hangzott el a kör utolsó másfél-évi működéséről. Jelentette, hogy a körnek ez év kezdetén 295 tagja van s hogy a betegsegélyzést 78-an veszik igénybe. A könyvtár 97 művel gazdagodott.
Az alelnök javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, mely 3 pontból áll:
1. Mondja ki a közgyűlés, hogy a VGYOE és a Vakok Szövetsége együttműködésének tartamára, - a kör s a tagok szerzett jogainak fenntartásával - minden ténykedését a Vakok Szövetségére ruházza át, s ez idő alatt új cselekvésbe nem kezd.
2. Mondja ki a közgyűlés, hogy az együttműködés tartama alatt nem rendez tisztújítást, csak akkor, ha valaki a helyét valami ok miatt elhagyja.
3. Mondja ki a közgyűlés, hogy a VGYOE és a VSZ együttműködését őszintén helyesli, s melegen üdvözli.
A javaslathoz elsőnek Kovács Jenő tag szólt hozzá. Kifejtette, hogy ő és csoportja az elmúlt évtizedben mindent megtett, hogy a vakok ügyét előbbre juttassa, de ehhez, úgy vélte, forradalmi s erőszakos út vezet. Ezért támadta minden lehető alkalommal a hivatalos vakgondozást, s ennek vezetőit. Az együttműködés létrejötte, s az azóta látható munka meggyőzte arról, hogy azt a célt, amit mindnyájan el akarunk érni, más, békés eszközök segítségével is el lehet érni, s a jelek máris arra utalnak, hogy új korszak kezdődik a magyar vakokra, jóllehet, ez az idő, amit ma élünk, nem alkalmas a mi kérdéseink megoldására, mert olyan nemzeti fontosságú ügyek kerülnek a kormány elé, amelyekről magunk is el kell, hogy ismerjük, fontosabbak s előbbrevalók a mieinknél. S mégis lépésről-lépésre tért nyerünk. Ezért üdvözli örömmel az együttműködést, és szavazza meg az igazgatóság javaslatát, amit kibővíteni kér azzal, hogy az együttműködés létrehozóinak Schnitzl Gusztávnak és dr. vitéz Kassay Bélának érdemeit jegyzőkönyvbe örökítsék meg, s hogy szólítsa fel a kör a VSZ vezetőségét, hogy Horváth Attila emlékét halálának huszadik évfordulóján méltóan ünnepeljék meg.
A zárszámadáshoz szólva Solti Györe ügyvezető alelnök az általa alapított „Vakok Otthona Alap" kölcsönrészleteinek pontos visszafizetését s az alapnak a zárszámadásban való szerepeltetését kérte az orsz. egyesülettől.
A közgyűlés mindkét javaslatot elfogadta minden további hozzászólás nélkül. Ezzel a közgyűlés véget ért.

Néhány szó a magyar vakokhoz.

Elmondta Schnitzl Gusztáv igazgató a VSZ 1941. máj. 25-iki közgyűlésén.

„Mélyen tisztelt elnök úr! Mélyen tisztelt közgyűlés! Először van alkalmam a nyilvánosság előtt szólni, s e fogadtatás után meg kell állapítanom, hogy lelkemből csak a hála érzése fakadhat önök iránt azért a tetszésért, amivel jelenlétem találkozott. Ez a megnyilvánulás bizonyos fokig zálogot jelent s bátorítást arra, hogy az elgondolás, ami szerint cselekszem jó; hogy helyes úton járok, s hogy a nagy lépés, amit tettünk, nem sötétbe ugrás volt; jelenti azt, hogy tudhatunk együttdolgozni. Tény, hogy én nem tekinthetem magamat az önök sorstársának, hiszen látok. Ennek ellenére én is szívvel-lélekkel érzem a sorsot, amelynek önök részesei, mint bármelyikük, s el tudom képzelni a nehézségeket, amik önök előtt tornyosulnak. Tőlem telhetőleg azon is vagyok, hogy segítsek, ahol lehet s hogy előbbre vigyem azokat az ügyeket, amik ezzel összefüggenek. Önök tudják, hogy én nem ma, nem a múlt évben kezdtem a kint-élő vakok kérdéseivel foglalkozni. Akik engem közelről ismernek, - pedig, ha körültekintek, látom nem egy tanítványomat, akik húsz s egy nehány éve ismertek meg - tanúbizonyságot tehetnek róla, s azok, akikkel 8-10 év előtt már szóba került ez a kérdés. Ha szükségem volna rá, tucatjával hívhatnék erre tanúkat. Hogy ez a megoldás mindennél sürgetőbb, az természetes, hiszen a kívül-élők sorsa sokkal nehezebb a bent-élőkénél, akiknek ha nem is úgy, ahogyan szeretnők, de megvan a betevő falatjuk, s fejük felett a fedél. De a probléma már a nevelőintézetben elkezdődik. Én már évtizedekkel ezelőtt hangoztattam, hogy nem elégséges az a képzés, amit ma a vak gyermekeknek adunk. Nem helyes az, hogy a munkára nevelés oly csekély. Sokan elkényelmesednek a nagy palotában, a márványlépcsőn s a központi fűtésben. Nem az a baj, hogy ezek vannak, hanem az, hogy sokaknak azután nem ízlik a munka, nem találják helyüket az otthoni szegénységben, a földes szobában, a kerti munkában. Az, hogy valaki tanult, nem ok arra, hogy a házi munkától s a krumplihámozástól irtózzék. Nem ok arra, hogy e miatt magát különbnek tekintse hozzátartozóinál, s ezért a rá váró munkát ne csinálja meg. Nekem az a meggyőződésem, hogy a vakkérdést a kisgyermek-kortól kezdődően kell megoldani: úgy kell nevelni, hogy felnőve meg tudjon a saját lábán állni. A kiképzésre szolgáló időt ki kell bővíteni, hogy a vak ifjú ne a legveszélyesebb kamaszkorban kerüljön ki az életbe, hanem a kellően lehiggadt érettebb időben. Nagyon jól tudom azt is, hogy mindez máról-holnapra nem mehet végbe; az első lépést azonban már megtettük, s találtam olyan munkatársat Kassay dr. úr személyében, akivel teljesen megértjük egymást. Erről úgy hiszem, ő is meggyőződött. Ami azt illeti, hogy mindkét intézet élén én állok, talán egyesek félreértik. Egyik sorstársunk egyenesen meg is írta: hogyan merem ezt vállalni?! Nem kell magyaráznom, hogy nem egyéni vágyak és célok vezettek. Ha a magam jóvoltát s kényelmét keresem, az egyik intézmény vezetését vállalom csak el, s nem törődöm a többivel. Ebben az esetben azonban a nagy ügy, a vakok jövője, szenvedett volna csorbát, mert minden jóakarat mellett is kétféle elgondolás, két akarat irányította volna. Vállaltam az egész irányítást, mert tudtam ezt, s tudtam, hogy mi folyik odakint, hogyan küzdenek a létért jobb sorsra érdemes egyének. Csekély erőmmel szolgálni akarom azt, amire annak idején életemet tettem. Tudom azt is, hogy ez a munka nem megy egyedül, de még kettőnk munkájával sem. Az elnök úr igen helyesen mondta, hogy önöknek is kell segíteni azzal, hogy keresik s vállalják a munkát, hogy azon a helyen, ahol megvetették lábukat, becsülettel dolgoznak, s kitartanak, hogy azok, akik gyárüzembe vagy más munkahelyen keresik kenyerüket, biztató példát nyújtanak a többinek. Mutassuk meg, hogy munkánk érték. Mutassuk meg a begombolkozó társadalomnak, hogy a vakok nem filléreket kérnek, hanem munkát, amit azonban fizessenek is meg. Abban a pillanatban, amint így nézik a vakkérdést, abban a pillanatban, amint minden vak azt érzi, hogy nem alamizsnáért áll a társadalomban, hanem hogy dolgozzék, s hogy nem azért jár neki a segély, az adomány, mert vak; abban a pillanatban egészen más szemmel nézik majd a vakot. Bizonyos idő után érezni fogja a társadalom, hogy nem tette meg mindazt, amit tehetett azzal, hogy 2 Pt dobott egy vak kalapjába. Ha megpillant egy vakot, nem az jut eszébe, hogy: íme egy szerencsétlen vak, hanem az, hogy itt is van egy magyar munkás, akinek talán még nincs helye egy munkaasztalnál sem. 12-13 évvel ezelőtt, amikor a Homeros-énekkart megszerveztem, megmutattuk a világnak, hogy a vakok is tudnak olyant, esetleg különbet is, véghezvinni, mint a látók. Elértük, hogy kitüntettek minket a legmagasabb kitüntetésekkel. Megesik, hogy a járó-kelő, amikor átkísér egy vakot az úttesten, megkérdezi: maga is az énekkar tagja? Megismertek bennünket! Erkölcsi súly, erkölcsi tőke az énekkar, amit a látó társadalomnak észre kell venni. Szeretném, ha elérkezne az az idő, amikor azt is megkérdezi az előbbi járó-kelő, hogy melyik gyárban, melyik vállalatnál dolgozik. Ehhez azonban a vak munkásnak is kell adni valamit: erkölcsi tőkét, becsületes munkakészséget, és egészséges gondolkodást. Ki kell küszöbölni az utolsó csíráját is a koldus-mentalitásnak; különbséget kell tenni a kereset és az adomány, az inségsegély között. Meg kell érteni, hogy ez utóbbi szomorú szükségesség, de nem járadék, nem jog! Tagadhatatlan, hogy ha mindezt évtizedekkel ezelőtt elkezdték volna, ma messzibb lehetnénk. Ha azonban ma csak elindultunk, ne várjuk, hogy a haladás ugrásszerű legyen. Legyen inkább lassú, de megalapozott, biztos, mindsem bizonytalanra épített, ingatag tákolmány. Annál inkább így kell lenni, mert még nem áll a hátunk megett a szükséges hatósági és erkölcsi támogatás. A fejlődés fokozatosságát mindenkinek meg kell érteni, s meg kell érteni azt is, hogy annak az időnek vége van, amikor az ért el legtöbbet, aki leghangosabb volt, s aki szerényen csendben maradt, semmihez sem jutott. Most erről a helyről is kikiáltom, hogy ezután a hangoskodók a legkevesebbet kapják. Meggyőződésem, hogy annak van a legtöbb jogcíme az élet javaihoz, aki dolgozni akar!
Nem akarom érdeklődésüket tovább is lefoglalni, hiszen most más ok miatt gyűltek össze. Örülök azonban, hogy alkalmam volt az összességhez szólni, s tisztázni a fogalmakat. Nem ígérgetni akartam, lévén az a meggyőződésem, hogy csak akkor mondok igent, ha látom, hogy meg is tudom tenni, amit kér tőlem valaki. Nem szokásom könnyű ígéretekkel rázni le a nyakamról a kérelmezőt. Ha úgy látom, hogy az anyagiak nem állanak rendelkezésemre, vagy a kérés a többiek kárára megy, nyiltan ki szoktam mondani a nemet. Erről az oldalamról az internátusbeliek már régen ismernek. Azt azonban ígérem, hogy minden gondom az önök jövője, s hogy ezt minden erőmmel szolgálni akarom!
Köszönöm mégegyszer az üdvözlést, s a munkára, ami a múlt évben megkezdődött, Isten áldását kérem."
A beszédet a hallgatóság szűnni nem akaró tapssal és helyesléssel fogadta.

Szövetségi tagok figyelmébe!

Arcképes tagigazolvány felmutatására a „Nagybányai Áruház" (Thököly-út és Róna-u. sarok) négy százalék árengedményt ad.

Vásári tapasztalatok.

A VSZ ez évben először szerepelt a tavaszi árumintavásár kiállítói között. Hogy alkalmuk legyen árut készíteni, a VV hasábjain jóelőre figyelmeztettük a vak kisiparosokat és kézimunkázókat, hogy mindenkinek alkalma s joga van bemutatni tudását és képességét. A kiállításnak - a várható anyagi eredményen felül - éppen ez is volt a kimondott célja: megismertetni a nagyközönséggel a vak kisiparosok és kézimunkázó nők képességeit, áruik használhatóságát. A vásár vezetősége teljes jóindulattal fogadta jelentkezésünket, s a fülke díját felére mérsékelte. A Vakokat Gyámolító Orsz. Egyesület, hogy a költségekből annál kevesebb essék reánk, beleegyezett, hogy közös kiállítást rendezzünk, ami a személyzeti, biztosítási, szállítási költségeket is felére csökkentette. Kiállításunk pártolása tehát minden oldalról megtörtént, csak éppen onnan nem, ahonnan leginkább vártuk: a vak kisiparosok maradtak távol. Kézimunkát is csak egy olyant kaptunk, amelyről a szakértők is elmondhatták, hogy kifogástalan. Volt még néhány kisebb horgolás, stb., de ezek nem érték el a közepes mértéket sem. Kisipari kiállító kettő akadt: Fekete Sándor, akinek egy gyönyörű, főzött vesszőből font kertibútor-készletét már a 2. napon megvették, küldött 3 különböző vessző-karosszékét az egylet vette át, és Blum Miklós, akinek valamennyi keféje elkelt. Bőségesen csak a gyöngymunka volt képviselve az egyleti leányok szorgalmából, akik megérdemelték azt a szép erkölcsi- és anyagi sikert, amiben munkájuknak része volt. Ha azonban őket nem számítjuk, hiszen egyenkint csak néhány darabbal vettek részt, az egész magyar vak-kisiparosságot egy kosárfonó, egy kefekötő, s egy kézimunkázó leány képviselte. Ha nem lett volna ott az országos egyesület hatalmas árukészletével, szánalmas képet mutattunk volna a vakok önálló ipari tevékenységéről. A kiállítási költségek kb. 120 Pt emésztettek fel, amiből Fekete Sándor s a gyöngymunkások önkéntes felajánlása révén 26 P térült meg. A közel 100 Ps kiadás tehát nem hozta meg a várt eredményt, a kitűzött cél tekintetében legalább is nem. Igaz, tudjuk is, hogy nem könnyű dolog ma a nyersanyag megszerzése, s ha legtöbb önálló iparos ebben a tekintetben nehézségekkel küzd. Mégis, úgy érezzük, minden önálló vak iparosnak kötelessége lett volna így gondolkozni: „Legalább egy remekbe készült darabbal nekem is ott kell lennem a vásáron, hogy bizonyságot tegyek a magyar vakok élni-akarásáról, dolgozni-tudásáról.!"
A közönség nagyon meg volt velünk elégedve, sokkal inkább, mint mi önmagunkkal. Sokan vásároltak magánosok; s érdeklődtek, nagykereskedők. Sokan csodálták a fülkében dolgozó két vak leányt, akik a kefekötést és gyöngy-munkát mutatták be a hitetlenkedő látóknak. Sikerünk sokkal nagyobb lehetett volna, ha többen vettek volna részt.

Vakok és a csillagászat.

Írta: N. S. Blackwell.

Vajjon vakok foglalkozhatnak-e a csillagászattal? Ez a tudományok királynője, melynek minden egyéb tudomány az alárendeltje. Erre a kérdésre sokan hitetlenül csóválják a fejüket és azt mondják: lehetetlen. Én azonban, aki már hat éve nem látok, megcáfolom az ő kétkedésüket. Nem arról a fejlődő csillagászatról beszélek, amelyet a hivatásos asztronómusok távcsövekkel és egyéb műszerekkel végeznek, de az általános csillagszemlélést, igenis, vakok is kultiválhatják és tapasztalatból tudom, hogy ez a foglalkozás nagy örömet okozhatna mindenkinek. Mióta nem látok, sok felejthetetlen órát köszönhetek az égboltozat figyelgetésének. Segítségemre vannak: először is a feleségem, aki világos éjszakákon a hold állásáról, az esthajnali csillag változásairól, és a többi tüneményekről részletesen tájékoztat; másodszor az én élénk fantáziám, amellyel a hiányzó adatokat igyekszem pótolni; és végül harmadszor egy műszerész-jóbarátom, aki utasításom alapján domború csillag-térképeket készít számomra. Ebben annyi örömet találok, hogy szinte kötelességemnek tartom sorstársaimmal is tudatni egyet-mást ebből a szép tudományból. Még 44 esztendős koromban, mikor teljesen megvakultam, nagyon kevés fogalmam volt a csillagos égről, éppen csak annyi, amennyit az iskolában egy-egy csillagképről tanultunk. A megvakulásomat követő lelki levertség legyőzése után az első dolgom az volt, hogy vallásos tárgyú könyvek mellett csillagászati szakkönyveket is elolvastassak magamnak. Ezekből nem-várt képet tudtam magamnak alkotni az égboltról; nemcsak az északi, hanem a déli félgömb látványosságait is megismertem, ahol a felséges déli-kereszt ragyog. Ezt még saját szememmel is élveztem, amikor 1910-ben Argentínában jártam. Akkor ugyan-csak szemlélhettem a Halley-üstököst is Rio de Janeiro-ban. Ismételten megemlítem a csillagtérképet; kérem, ne mosolyogjanak ezen a kitételen: a vakok igenis kitapinthatják a csillagok állását. Egy meteorológus ismerősöm utasításai szerint készülnek ezek a térképek, melyek segítségével a 19 fő csillagképet egész környékével együtt a legpontosabban megismernem. Ezek a térképek köralakú fatáblák, átmérőjük két méter és rajtuk a csillagok és bolygók hat különböző nagyságban vannak feltüntetve. Az első és másodfokúak csillag-, a többiek pedig kerek-alakúra vannak kidolgozva. A formák szintén fából vannak, és egy szeg segítségével a tábla különböző helyein lehet őket megrögzíteni. Ezzel elérem azt, hogy a csillagok állását hónapról-hónapra figyelemmel tudom kísérni. Azok a lapocskák, amelyekre nincs szükség a táblán, egy szekrénykében foglalnak helyet nagyság szerint. Ezeken kívül vannak még kisebb térképeim is, ahol az elsőfokú csillagképek vannak megrögzítve: az Orion, a Nagymedve, a Sarkcsillag, a Cassiopeia, stb., továbbá a nagy térképen a tejút érdes vászon által érzékelhető. És ezek után csak azt mondhatom, hogy ezt a szép tudományt általánosítani lehetne. Különösen azok tudnák legjobban élvezni, akik maguk is látták már a csillagos eget. Ajánlom a világon minden vakok iskolájának és szövetségének, hogy térképek és szakkönyvek segítségével terjesszék a csillagászatot a vakok között.

"Ezek magasabb régiókba vezetik az embert és bepillantást engednek a teremtés műhelyébe. Nemesíti a lelkünket és legalább egy időre minden alantas földi gondtól megszabadulunk. A csillagászat egy mennyei, mondhatnám isteni tudomány, mely nekünk szárnyakat kölcsönöz és ezek segítségével felhatolhatunk az éterbe, ahol minden olyan fölségesen tiszta. Flammarion"
(Die Blindenwelt 1940 11)
Ford.: Hinger Boldizsár.

Baromfi-tenyésztők figyelmébe!

Szövetségünk közbenjárására múlt év őszén többen kaptak tagjaink közül faj-baromfit a Baromfi-Tenyésztők Országos Egyesületétől. Megígérték nekünk, hogy az idén is adnak faj-baromfit tenyésztéssel foglalkozó tagjainknak. Akik tehát erre igényt tartanak, írják meg igényüket - nevük és címük, valamint egyéb körülményeik pontos feltüntetésével, a Vakok Szövetsége titkárának; címe: Balkay Géza, Budapest, 14. Ajtósi Dürer-sor 39.

Külkereskedelmi szaktanfolyam vakok számára.

A háború győzelmes befejeztével Németország visszanyeri gyarmatait, és más téren is erőteljesen be fog kapcsolódni a világkereskedelembe. Nagy szükség lesz tehát külkereskedelmi szak-tisztviselőkre. Ennek kapcsán a vak irodisták számára is megnyíló lehetőségeket felismerve, a marburgi Vaktanulmányi Intézet igazgatósága elhatározta, hogy kellő számú jelentkező esetén külkereskedelmi továbbképző szaktanfolyamot szervez. A részvételre azokat a tanult vak gyors- és gépírókat hívják fel, akik a gyakorlati életben már bebizonyították rátermettségüket és akik már bizonyos mértékű nyelvtudással rendelkeznek. Egyelőre francia és angol jöhet számításba. A résztvevők a tanfolyam megkezdése előtt tíz héttel írásbeli utasítás alapján már odahaza átvennének egy kereskedelmi nyelvkönyvet, s így felkészülve jönnének össze a tulajdonképpeni tanfolyamra, amelynek időtartama 3 hét volna. Tantervén az idegen nyelv kereskedelmi használatának alapos gyakorlásán kívül szerepelnének: külföldi bank-ügy, fizetési módozatok, szállítás-ügy, gazdasági földrajz és kereskedelem-politika.
MM.
(Marburger Beiträge Zum Blindenbildungswesen 1940.)

Újítás a vakgyorsírógépen.

A Marburgi Vaksegédeszköz-Üzem elterjedt és kitűnően bevált pontgyorsírógépén újabb javítást eszközölt, nem csekély átalakítással a régebben előállított gépeken is alkalmazható. Az új „kettős-emelési rendszer" abban áll, hogy a szó mindenkori utolsó írásjelével egy-időben a szóközbillentyűt is lenyomjuk. A gyakorlat máris bebizonyította, hogy ez 25-30% munka-, ill. idő-megtakarítást jelent. Segítségével 240, sőt ennél magasabb percenkinti szótagsebességet értek el. Előnye egyrészt, hogy a vak gyorsíró a szokásos munkaütem mellett a kisebb megterhelés következtében az eddiginél jobban figyelhet a szövegmondóra, másrészt, pedig ha sebességre törekszik, elérheti az u.n. „beszédírói" fokozatot, és ez egész új lehetőségeket nyit meg számára. Az ilyen rendszerű géppel a kezdők is bámulatosan gyorsan elérik a 120-szótagos sebességet, ami a legtöbb hivatalban már kielégíti az igényeket.
MM. (Beitr. Z.Bl.Bildungsw.11.)

Vierling Ottó jubileuma.

Negyven éve működik Vierling Ottó Drezdában. Azok a sorstársaink, akik német nyelvtudásuk folytán összeköttetésben vannak a német kölcsönkönyvtárakkal, ill. kottakereskedésekkel, többé-kevésbé ismerik ezt a nevet. Talán nem lesz érdektelen, ha a VV olvasói számára közlünk életéből és áldásos működéséről néhány adatot.

1899-ben hagyta el a drezdai vakok intézetét, mint hangoló. Az elsők között volt, akik felvették a gondolatot, hogy vakok irodákban, mint gépírók foglalkozhatnának. Hamarosan vásárolt is magának egy jó írógépet, és ez abban a korban, mikor az írógép-kultusz még gyermekcipőben járt, óriási szenzációt keltett, nemcsak a vakok, hanem az egész társadalom körében. Az illetékesek felismerték szervezőképességét és ennek alapján Vierling vezető-szerephez jutott a birodalmi vakok szövetségében. Ő rendezte be Drezdában azt a nagy műhelyt, - vagy akár gyárnak is nevezhetnők, - ahol a vakok segédeszközeit készítik (írógépek, különleges ipari szerszámok, órák, stb.). Zenei képességét az mutatta meg, hogy még a világháború előtt létesített egy énekkart, mely vezetése alatt sikert aratott és nem egy pályázaton vett részt eredményesen. A világháború újabb működési teret nyújtott neki: megszervezte és egyletbe tömörítette a megvakult katonákat, nehogy ezen áldatlan időben az élet forgataga kétségbe-esésbe döntse őket. Ő volt az első, aki magas rangú katonatisztek segítségével 1915-ben hadi és polgári vakokat gyárakban alkalmaztatott és ez a kezdeményezés azóta nem-várt eredményekkel dicsekedhetik. Több kitüntetésben részesítették, mint emberbarátot, de ő mindig csak azt tartotta, hogy a legnagyobb kitüntetés az, ha valakinek segítségére lehetünk. És ebben a szellemben dolgozott tovább fáradhatatlanul. A háborút követő zűrzavaros korszakban erős kézzel vezette tovább a vakok ügyét; tárgyalt, harcolt, könyörgött, gyűléseket tartott, ahogy a körülmények kívánták. 1924-ben megszervezte a birodalmi vak hangolókat és egy szaklapot indított számukra „Der Blinde Klavierstimmer (a Vak Hangoló)" címmel. Isten áldása kísérje további működését is.
HB. (Die Blindenwelt 1940 11)

Új kottaírógép.

A Német Birodalmi Vakok Szövetsége a „Continental" író-gépvállalat segítségével olyan hangjegyíró gépet tervezett, hogy azzal vak zeneszerzők leírhassák műveiket a látó kiadónak leendő bemutatásra. Jobban beválik-e ez a kísérlet az eddigi próbálkozásoknál, még nem tudjuk, de eddig mégis legbiztosabb a szakértő látó másoló. Nem minden vak talál jó szakemberre, de a németek ezen is segítettek. Mérsékelt díjszabással rendszeresen és megbízhatóan teszi át síkírásba a Braille-hangjegyekkel írt műveket a „Bayerischer Blindenbund", München, 25. Schmiedkochelstrasse 17. Németország.

Hirdetések.

Sorstársnőivel levelezne magyar és eszp. nyelven: Bak Anna, Bpest 14. Álmos vezér tere 6.;
Csak magyarul: Blum Anna, Solymár, Madách-u. 34.
- Melyik sorstársnőm vállalná, és mennyiért, újabbkori katolikus imakönyv pontírásba-másolását? Cím: Munduczó
Szidi, Gyula 6. Erzsébet-u. 22.
- Venne klein-szekrényt Köles János, Bpest 13. Fáy-u. 69.
- Eladó klein-szekrény 45 P árban. Cím: Tóth István, Bpest, 14. Hermina-út 7. 2. em. 26. Vagy Tóth-Trafik, Bpest, 14. Thököly-út 41.

A VGYOE évi rendes közgyűlése és záró ünnepélye zsúfolt padsorok előtt, nagy érdeklődés mellett zajlott le június 22-én az egyesület dísztermében. Sipeki Balás Béla ny. főispán, ügyvezető elnök, bevezető szavaiban méltatta a felelősségteljes munkát, amit az egyesület a vakok érdekében magára vállalt, és aminek az új idők megváltozott szellemében eleget tenni igyekszik. Utána Hikkel István gondnok ismertette az 1940. évi zárszámadást, melyhez Simon József tanügyi tanácsos, a tankerületi főigazgatóság kiküldöttje, szólt hozzá. A számoszlopok mögött, úgy mondja, a lelket keresi, ami kitölti a keretet s megeleveníti a holt számokat. Érzi és tudja, hogy a nagy épület holt falai közt eleven erők működnek, akik Isten segítségével jótékonyan hatnak, és megoldják a századok óta megoldásra váró nehéz kérdéseket. Schnitzl Gusztáv igazgató az 1941. évi költségvetés indokolásában rámutatott a nehéz helyzetre, amibe a világválság ügyünket keverte. Ígéretet tett, hogy a kitűzött cél felé minden rendelkezésre álló eszközzel törekedni fog, s felhívta a figyelmet a költség-előirányzat hatalmas összegeire, amik bizonyítják, hogy az ígéret mögött komoly munka s törekvések vannak. Vitéz Kassay Béla Dr. a VSZ nevében bizalmának és reményének adott kifejezést, hogy az egyesület s a vakok összefogása, együttes munkája meghozza a várt eredmény és siker boldog teljesülését!

Nők rovata.
A falu táplálkozása.

Tudjuk, hogy a magyar nép a saját táplálkozásával nagyon keveset törődik és ebben igénytelen. De különösen nagyok a bajok, mert ősi rossz szokás szerint a fehér kenyér, a szalonna, a leves és a tészta az uralkodó az étkezésben, és a zöldfőzelék, a gyümölcs, a tej és a tojás teljesen háttérbe szorul. A falu népe az utóbbi táplálékokat nem is tekinti igazán ételnek. Igaz ugyan, hogy nemcsak a divat és a szokás tartotta távol ezektől a táplálékoktól, hanem a szegénység és a tudatlanság is. Mindkét bajon igyekszik segíteni egy Csongrád megyében megkezdett mozgalom, mely abból indult ki, hogy a csecsemő még nem ismer rossz szokást, divatot és egyéb hátrányos befolyásokat. A kis csecsemő fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos a zöldfőzelék és a gyümölcs, mert ebből szerzi a csontrendszerének felépítéséhez a vérképzéshez és a szervezet működésének szabályozásához szükséges anyagokat.
Minden újszülött számára kertecskét létesítenek ezentúl, amelyben mindaz a zöldfőzelék és gyümölcs megterem, ami nemcsak az ő, de néha az egész család táplálkozására szükséges. Erre a célra a ház mellett lévő, sokszor elhanyagolt kertet, esetleg nagyobb udvarnak egy részét használják fel. Az anya már a csecsemő megszületése előtt megfelelő vetőmagot és palántát kap s 3-4 napos tanfolyamon megtanítják, hogy a kertet miként kell gondozni és azt is, hogy a zöldfőzeléket hogyan kell elkészíteni, hogy valóban olyan izletes legyen, hogy szívesen fogyasszák, megszokják és így lassankint szükségletükké váljék.
Annak a háznak eddig talán üres, piszkos udvarán, házi kertjében, ahová az újszülött megérkezett, kis ünnepségen - néha maga az alispán - ülteti el az első gyümölcsfa-csemetét annak a gyermeknek nevében, aki még csak anyja karjában vehet részt a házukat ért megtisztelő ünnepségen. Az ilyen „zöldkeresztes" kiskertek viruló csemetéi és duzzadó palántái igen sokat használnak a nemzet fejlődése és táplálása, de a nemzet nevelése terén is.

A vetemény- és gyümölcsfa-adományozást mindenki örömmel fogadta, de a nemtörődömség és lustaság ördögét a kert gondozásának munkáját gyakran csak a zöldkeresztes védőnő ügyes közbelépésének kellett megtörnie. Csongrád megyében számtalan kert ékeskedik az eddig pusztán hagyott, elhanyagolt háztelkek helyén. Ezzel azonban a magyar konyha hibás és helytelen szokásait is sikerül megszüntetni és az eddig parlagon hagyott kertekben a viruló vetemények - mint most már egész pontos tudományos számítások is mutatják, - egy kb. száz négyszögöles zöldkeresztes kiskert egy négy-öt tagú család egész vitamin-szükségletét (különösen az „a" és „c"-vitamint) megtermi.
Az Orsz. Közegészségügyi Intézet rádió-előadásából közöltük a fentieket; s igyekszünk majd erre vonatkozóan részletesebb közléseket is megszerezni és ismertetni.