Vakok Világa 1941. november

Vakok Világa
4. évf. 11. szám
1941. november

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. vitéz Kassay Béla
Budapest, 14. Hermina-út 7.
telefon: 496 100
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben)
telefon: 297 500
kiadóhivatal: „Vakok Világa", Rákoshegy.

A Vakok Szövetségének tagdíja évi 2 P. A Vakok Világának előfizetési díja tagoknak 1,20 P, nem-tagnak 3,70 P.

Tartalomjegyzék:

Karácsonyi gyüjtésünk
Piacon a szövetség
Szerkesztő üzenete
Felhívás
Szövetségi hírek
Intézeti hírek
Hirdetések
Az egyedüljárás művészete
A tangó-harmonika
Vakok sportolása
Nők rovata: őszi levelek

Hirdetés.

Pekarik János, Szarvas, Krakó 112., kéri, hogy levelezői minden alkalommal írják meg teljes címüket leveleikben, mert nem képes minden levelezőjének címét nyilvántartani.

Karácsonyi gyüjtésünk.

Közeleg a karácsony, a boldog szeretet ünnepe. Apró gyertyák lobbannak fel a karácsonyfák sötétzöld ágain, gyermekek, felnőttek, egymás kezét fogva melegszenek a szeretet tüzénél, a boldog egymásra-találásban. Vannak közöttünk, akiknek e melegből, e boldog felszabadulásból nem jut semmi. A Vakok Szövetsége szeretné, ha ez évben is, mint a multban, összefognának azok, akik tehetik, hogy melegüket, örömüket megosszák a nélkülözőkkel. Ez idén is gyüjtünk ismerőseink, rokonaink, jóbarátaink között, tehát nem nyilvánosan, mert erre engedélyünk nincs, azt nem is akarjuk. Aki örömet akar szerezni szegény sorstársainak, írjon a titkárhoz, kérjen gyüjtőívet. Minden fillér örömet kelt.

Piacon a szövetség.

Nyári szabadságom alatt több kedves sorstárssal találkoztam és volt alkalmam eszmecserét folytatni velük. Mindig öröm volt számomra, ha valakivel valamiről komolyan szólhattam. De meg kell vallanom, hogy e beszélgetések legtöbbször kellemetlenül hatottak rám. Azt kellett tapasztalnom, hogy sokan tájékozatlanságból, mások pedig meggondolatlanul, felelőtlenül bírálják szövetségünk vezetőségének munkáját. Gyakran szegezték nekem e kérdéseket: „Mi van a szövetséggel? Mióta az ideiglenes egyezkedés van, nem csinálnak semmit? Eladta magát a vezetőség? Vagy csak a pestieké a szövetség?" És így tovább. De ami a legfájóbb, a pesten élők között is akadtak, akik megütötték az elégedetlenség hangját. Megnyilatkozásaikban gyakran sértőek. Hasonló kiszólásokat mások is észleltek. És ezek a hangok eljutottak a vezetőséghez is. Tudom, hálátlan feladatra vállalkozom, de engedjék meg kedves tagtársaim, hogy megpróbáljak reményt kelteni a kishitűekben, hogy megnyugtassam a kétkedőket, és meggyőzzem a jogtalanul elégedetlenkedőket.
Legyen minden tag megnyugodva, a vezetőség feladata magaslatán áll s a köz érdekében serény munkát végez. A Vakok Világa rendszeres olvasói a munkákról részben tájékoztatva vannak és csak azokról a dolgokról nem kapnak felvilágosítást, melyekről idő-nap előtt beszélni többet ártana, mint használna. Nehéz azonnal eredményeket felmutatni ott, ahol évtizedes mulasztásokkal kell küzdeni. Nem is a pillanatnyi eredmények a fontosak, hanem a végcél. A nagy terv, melynek részleteit a vezetőség már ismeri. Bízzunk tehát a nemrég kötött megállapodásban nem csupán azért, mert akik létrehozták, telve vannak jószándékú akarással, hanem azért is, mert a megegyezés hiánya, az erők széthúzását, a szembenállást jelenti. Hogy pedig ez mire vezet, azt az elmúlt 40 év a bőrünkön mutatja meg. És ne feledjék, hogy a hőn óhajtott eredmények késégének ma nem szabad mindjárt azt vetni oda okul, hogy a vezetőség nem tud, vagy nem akar értünk cselekedni. A mindennapi életben is tapasztalnunk kell, hogy a háború, a megnehezült körülmények, itt is, ott is nehézségeket okoznak. A nehézségek fokozottan éreztetik hatásukat a gyárak, nagyüzemek munkamenetében. Értesülésem szerint a vezetőség a kidolgozott munkarend alapján ez év végére száz vak munkás gyári munkába való beállítását irányozta elő. Hogy ez nem sikerült, s hogy ma még csak 20 férfi és 3 nő dolgozik, annak épppen a háborús nehézségek, a világszerte mutatkozó nyersanyaghiány az oka. Ha ez nem lenne, a száz között legalább 50 vidéki vak dolgoznék gyári munkában. Azt is mindenki tudja, hogy tervbe van véve, hogy a vak kisiparosok munkájának versenyképessé tételére, s ez által megélhetésük biztosítására az orsz. egyesületben ipari továbbképző tanfolyamot szerveznek. Az eddig annyira hiányzó szakképzettség egy csapásra megváltoztatja majd a vak iparos helyzetét. Ehhez azonban pénz kell, ami a minisztérium döntésétől függ. Mit tegyen hát a vezetőség? Mit a Vakok Szövetsége? Nem lehet s nem szabad őket tenni felelőssé olyan tényekért, amik az általános helyzetből fakadnak. Más kérdés az inségesek ügye. Ezzel kapcsolatban legtöbben helytelenül vannak tájékozva. Azt hiszik, hogy a segélyezésre - úgy az élelmiszer, ruhanemű, mint a készpénzsegélyek tekintetében - korlátlan lehetősége van az egyesületnek, ill. elnökünknek. Az a szólásmód szüli ezt, amivel a városházán szokták elutasítani az odaforduló inségeseket, hogy t.i. ők kifizetnek mindent bárkinek, amit az egyesület kiutal. Azt azonban nem teszik hozzá, hogy az egész keretet ők szabják meg, amit átlépni nem lehet. Ezen belül aztán úgy gazdálkodik az egylet, ahogyan tud: ha többet ad ki, ő bánja; ha kevesebbet, a város zsebében marad. Hiszen pénzt nem kap kezébe, csak utal, s a főváros fizet. De még a keretet is szűkíti évről-évre. Ez évre 40-ezer Pvel ad kevesebbet, mint tavaly. Az inségesek száma pedig nő, egyre nő. Kétségbeejtő állapotban jelentkeznek segélyért és az előljáróság, vakságukra hivatkozással, hivatalosan átteszi őket az egylethez. Mit lehet tenni? Fel kell venni őket, és csökkenteni azok ellátmányát, akiknek van valami biztos jövedelmük. Ez az igazság, s ez emberi kötelesség is. Ezt mindenkinek meg kell érteni. Ne azt nézzék, hogy nekik több volt s most kevesebb van, hanem azt, hogy annak a kedvéért mond le, aki nála is jobban rá van szorulva. Legyünk emberségesek, testvérek egymáshoz. Bízzunk meg vezetőinkben, mert nélkülük megint útvesztőbe kerülünk.
Szabó Károly.

Szerkesztő üzenete.

„ha akarná..." Nincsen igaza egyik következtetésében sem; nem ismervén a való tényeket, hibásan ítéli meg a helyzetet. Már a kiindulási pont sem állja meg a helyét. Emlékezzék vissza a „megállapodásra", amit a VV is közölt. Ennek értelmében a szövetség elnöke csupán az egyesületen kívül élő vakok ügyeivel, ideértve a társadalmi, gondozási és művelődési kérdéseket, foglalkozik. Bennlakási, tanulmányi és belső foglalkoztatási dolgokban csak az illetékes vezetőkkel való megbeszélés útján érintheti. Közvetlen intézkedési joga ezekben tehát nincs. Ezekből önként következik, hogy ilyen természetű ügyekben csupán kéréssel fordulhat az illetékes vezetőhöz; nem áll tehát helyt önnek az az állítása, hogy igazgató-helyettesi minőségében „mindent el tud intézni, amit akar...". Másik feltevése is helytelen. Az elnöki tanácsülésekben nem minden igazgató-helyettes vesz részt minden alkalommal. Helyesebben, kétféle elnöki tanács van. Nagy tanács-ülés, amin mindenki megjelenik, aki az alapszabályok értelmében tagja az elnöki tanács-ülésnek. Itt az általános érdekű, elvi jelentőségű, nagyfontosságú kérdések kerülnek szőnyegre. Ilyen havonta legfeljebb egy van. A második fajta, ú.n. kis tanácsülés, melyet a szükséghez képest hív össze az igazgató, de csak azokat kéri magához, akit hatáskörénél fogva az elintézésre váró ügyek érdekelnek. Ezekből következik, hogy akárhány ügyről a hatáskör szerint nem illetékes igazgató-helyettes tudomást sem szerez. Ilyenkor tehát nem is szólhat bele sem az ügybe, még kevésbé „intézheti el", ha még úgy akarná is. Különösen így van ez a VSZ elnökét illetőleg az internátusi és a bentlakók foglalkoztatására vonatkozó ügyekben.
„mikor menjek..." Igaza van. Az elnök fogad kedden 10-4 s pénteken d.u. 2-5-ig. Az inségesek kihallgatása pénteken 9-12-ig van.

Felhívás.

Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy az évvégi elszámolás zavartalanságának biztosítása érdekében tagdíj-, ujság- és egyéb hátralékát mindenki az év befejezése előtt rendezni szíveskedjék. Pénzküldeményeknél mindig irassák rá az utalvány vagy befizetési lap szelvényére, hogy mire küldik a pénzt; pl.: tagdíjra ennyi; ujságra ennyi; stb.. Levélben pénzt küldeni nem tanácsos, mert könnyen elveszhet.
Pénztáros.

Szövetségi hírek.

Mint szept. számunkban írtuk, ne felejtse el a Beszkárt-villamos-igazolvány megújításához fényképét a titkárhoz november 15-éig eljuttatni, mert a régi igazolványokkal csak jan. 9-ig utazhat.
- Tekintettel a háborús és utazási nehézségekre, el kell halasztanunk rövidírás-versenyünket. Nagy örömünkre szolgál, hogy egymásután olvasunk leveleket, amiket hibátlan rövidírással írtak. Igazolva látjuk azt az állításunkat, hogy az, aki a régi rövidített írást jól tudta, alapos vizsgálódás és gyakorlás után éppen olyan jól fogja írni az újat, ami nem is új, hanem csak rendszerbe foglalása a réginek s annak, amit a húsz év kitermelt, megmutatott. De még nagyobb örömet adnak azok a levelek, amiknek írója társai biztatására tanulta meg néhány hónap alatt a kézikönyvből a rendszert s ír olyan hibátlanul, hogy csak gratulálni kell hozzá. Nők és férfiak vannak köztük s tudásuk biztosítéka annak, hogy a rövidírásverseny olyan eredményt fog hozni, amire méltán büszke lehet a magyar vakok társadalma.
Könyvtáraink vezetősége tisztában van azzal, hogy a jövő a rövidírásé, a másolást ezután rövidírásban végezteti. Teljes írású másolásra csak verseket, s különleges műveket ad ki. A VV időről-időre közölni fogja a könyvtár új szerzeményeit, hogy mindenki kellő időben értesüljön a gyarapodásról. Kérjük tagjainkat és olvasóinkat, hogy gyakorolják szorgalmasan a rövidírást, olvassanak sokat, hogy méltó résztvevői lehessenek majdan a versenynek. A VSZ gondoskodik róla, hogy a díjak méltók legyenek a résztvevők igyekezetéhez. A két első díj egy pontírógép s egy klein-szekrény lesznek. De ezeken kívül még több értékes díj, köztük pénzjutalmak is várnak a győztesekre. Érdemes tehát, - a dicsőségtől eltekintve, - készülni a nagy mérkőzésre. Kivételesen méltánylást érdemlő esetekben, ha az illető különben nem tudna útiköltséget előteremteni s tudása méltóvá teszi a résztvevésre, a szövetség előlegezi az utazás költségeit.

Intézeti hírek.

A vakok József Nádor Kir. Orsz. Nevelő- és Tanintézetében a tanítás szept. 5-én kezdődött. Ez évben a csökkentlátók oktatása fokozottabban elkülönült a vakokétól, ami mindkettőre nézve előny. Lépések történtek az új és változott időknek megfelelő új tanterv kidolgozására, amely hozzásímuljon az intézetet végzett növendékek tervezett ipari továbbképzéséhez. Újítás még, hogy a kilépő növendékeknek az egészségtant heti két órában dr. Kassay Béla tanítja, akinek személyében ismét egy vak előadó került be az orsz. intézetbe, ami ismét Schnitzl Gusztáv igazgató megértését igazolja.
- A VGYO egyesület ez év tavaszán új foglalkoztatási ággal kezdett kísérletezni. Egy látó vállalkozó zsineghulladékot adott ki feldolgozásra az egyesületnek. Arasznyitól méteres hosszúságú darabok alkotják a hulladékot, amiket egy-végtében össze kell csomózni. A rendesen csomózott és felgombolyított zsineg kilójáért a vállalkozó 70 fillért fizet az egyesületnek, amit ez teljes egészében átenged a csomózó munkásoknak. Szorgalmas munka mellett, különösen, aki lát valamicskét, heti 8-10 Pt is meg lehet vele keresni. Külön leánycsoport dolgozik az internátusban s külön egy vegyes csoport az Ida-utcai épületben a kint-élőkből. Utóbbiak legnagyobb része hazaviszi az anyagot, s csak a kész gombolyagokkal számol el. Halljuk, hogy az egyesület rövidesen a seprőkötő üzemet is kibővíti azáltal, hogy a jelenlegi műhelytermet, ami tudvalevőleg 7 M magas, egy középmennyezettel kettéválasztatja. Az így nyert második helyiséget bejáró vak munkások foglalkoztatására használják fel. Amint értesülünk, a terveket úgy az elnöki tanács, mint a főváros elfogadta s az átalakítást rövidesen megkezdik.
- A miskolci foglalkoztató intézet hosszú évek vergődése után ez év szept. 1-gyel megszünt. A bentlakókat szabadságuk alatt érte és sujtotta le a nem-várt hír. Az orsz. egyesületben erre vonatkozólag azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy bár a hír igaz, károsodás senkit sem ér. A felsőmagyarországi gyámolító egyesület ugyanis az orsz. egyesület fiókintézményeként, ami annak idején is volt, továbbműködik, s köteles az eddig foglalkoztatójában foglalkoztatott, ill. internátusában bentlakó pártfogoltjait továbbra is foglalkoztatni, ill. a bentlakókat a szegedi vagy szombathelyi intézetben elhelyezni. Szerkesztő ez ügyben soron kívül ad felvilágosítást. Az ügyek intézésére Miskolcon marad Eck Péter gondnok az eddigi gépíróval, s fenntartják a vakok boltját is, ahol a miskolci vakok munkáit árusítják majd. Kísérlet lesz ez a rendszer arra is, hogy a kis személyzetű vidéki vak-gondozók mennyire tudják szolgálni az ügyet, s hogy célravezető-e ebben az irányban fejleszteni és építeni a szervezetet, s esetleg behálózni vele az országot.

Hirdetések.

Jó állapotban lévő hangszórót szeretne venni: Nagy Erzsébet, Hajduböszörmény, Ófehértói-u. 17
- Számtan, mértan és az elektrotechnika minden ágában jártas sorstársakkal, vagy látókkal pontírásban levelezni szeretne Bori János, Szolnok, Szőllő, Damjanich-u. 20.

Az egyedüljárás művészete.

Írta: Helmuth Rothe.

Egy idősebb, később megvakult sorstársam meglátogatott. Mint mindig, most is, látó kísérővel jött. Családommal az udvaron és a kertben foglalatoskodtam. Ismerősöm kísérője a gyermekekhez ment, hogy üdvözölje őket. Hívom a vendégemet, hogy jöjjön hozzám. Ő azonban nem mert elindulni, nekem kellett érte menni. Gyakran jön hozzám, hogy eltöltsük az időt. Az ő bizonytalan tájékozódása hosszabb beszélgetésre ad okot. Kérdésemre feleli: „Otthon kiismerem magam a lakásban, de itt..." Mondom neki: „Hiszen már sokszor voltál nálunk és megszokhattad az utat." Szó szót követ, melyből heves vita támad. Nemsokára ő kérdezi: „Hogy ismered ki magad egy idegen helyen?" Feleletképpen elmeséltem neki, hogyan ismertem meg a környéket, mikor Wernigerode-ban az üdülőházban tartózkodtam.
„Amint az állomásról engem a nyaralóba, és ott a felvétel formaságain keresztülestem, egyik kiszolgáló nővér energikusan, de barátságosan karon-fogott, hogy közösen megkezdjük a tájékozódást. „Két lépcsősort föl," mondja vezetőnőm, „azután a folyosón jobbra, és az üvegajtó után következik az ön lakószobája. ... Az ablak melletti ágy az öné; ha csengetnek, jöjjön az ebédlőbe. Az ebédlő a földszinten van, jobbra a második ajtó." Elment a jó-lélek. Most már nem emlékeztem mindenre, amit mondott. Letettem a táskámat és a szobában egy kis felfedező útra indultam. Itt egy ágy; emitt is egy; majd egy asztal, szekrény, mosdó, és ismét az ajtó. Az ajtó mögött a fűtőtest. A szobát tehát már ismerem. Az ajtóval szemben van az ablak, az asztal, stb.. Gyorsan megmosakodtam és átöltözködtem. Egy idegnyugtató cigaretta után kimentem a folyosóra további hely-ismerkedés végett. Hol is van az üvegajtó? Igen, itt balra. Következik mindjárt a lépcsőház. Elővigyázatosan lefelé. Hopp! Erre fölfelé vezet az út.... A másik oldalon lesz a lejárat. Leértem az emeletről. Amint emlékszem, jobbra a második ajtó az ebédlő. Két lépés és egy ajtót megleltem. A másodikat nem értem el, mert egy falba ütköztem. Ismét vissza a lépcsőhöz.... Itt követtem el egy kis hibát, amennyiben az első ajtót nem vettem észre. Így jutottam el minden segítség nélkül az ebédlőhöz; és így jobban emlékezetembe vésődött minden, mintha valaki bőségesen megmagyarázta volna. A következő napon a kertbe mentem, hogy az utak labirintusával megbarátkozzam. Néha-néha megsímogatta arcomat egy-egy esőtől nedves ág, de ez csak nagyobb elővigyázatosságra serkentett. Így találtam az eresz alá. Egy lugast, majd egy magános padot fedeztem fel. Itt aztán régi és újabb ismerősökkel is találkoztam. Most kezdtem csak igazán jól érezni magamat. Mindenhová egyedül találtam el. Az üdülőház személyzete barátságos és előzékeny, de a legnagyobb öröm mégis az, ha az ember mindenhová maga tud elmenni. Ha ismét Wernigerodeba megyek, úgy mozgok mindenütt, akárcsak itthon. És mindenhol így teszek, ahol huzamosabb ideig tartózkodom."
Elbeszélésemet befejezem. Barátom nagyot sóhajt: „Neked könnyű, de én már öreg vagyok."
Nem tagadom, hogy valamennyire igaza van szegény barátomnak, azonban te, kedves olvasó, ki fiatalabb vagy, kövesd az én példámat. Csak egy kis akarat kell hozzá, és szabadon mozgunk mindenhol. Az így szerzett önállóságnak látó környezetünk is örül. De legboldogabbak mi magunk vagyunk.
(Bl. W. 1941 2.)
HB.

Tangó-harmonika.

E hangszer zenész-sorstársaink számára jövedelemtöbbletet jelenthet, megjavíthatja életszínvonalukat. Ezért írunk róla lapunkban.
Ennek a világszerte nagyon népszerű hangszernek hazánkban is több-ezer művelője van. Nem megvetett „koldus-hangszer" ez ma már. Tetszetős formája és behízelgő hangja megnyerte még a legfelső körök érdeklődését is. Szép karriert futott: orosz kivándorló közvetítésével került, mint gombos harmonika Északamerikába. Itt új formába öltöztették, szerkezetét modernizálták, gombjait a zongorabillentyűk mintájára billentyű-sorral helyettesítették, a baloldal játszó részén a gombokat jelentékenyen megszaporították, és a kvintkörnek megfelelő rendszerben csoportosították. Új alakjában ezután mindennapos vendég lett a legelőkelőbb bárokban és egyebütt, ahol csak jazz-zenére táncoltak. Tehát ma éppúgy renaissance-át éli, mint valamikor a duda, vagy a forgólant: a nyenyere. Közkedveltségére jellemző, hogy a hivatásos zenészek és műkedvelők az évenkint többször rendezett tangóharmonika-versenyeken komoly díjakért mérik össze ügyességüket. 1938-ban Londonban megtartott világversenyen a magyar Bobula Lajos nyerte az első díjat.
A tangóharmonika tanításával már a zeneiskolák is foglalkoznak. Így Solt János tanár sorstársunk kőbányai zeneiskolájában rendszeres tanszaka van. Aránylag igen csekély tanulási idő alatt jelentékeny játszó-készség sajátítható el ezen a hangszeren, mely egyaránt megállja helyét, mint solo- és zenekari hangszer. Helyettesítheti a zongorát. Vidéken e hangszer tanítása is jövedelmező.
A hangszer beszerzését megkönnyíti, hogy ma már jó használt hangszereket is lehet vásárolni, kedvező fizetési feltételek mellett.
A beszerzés körülményeire vonatkozóan készséggel nyújt felvilágosítást: Solt János zenetanár sorstársunk, címe: Budapest, 10. Liget-tér 3., zeneiskola.
A hangszer megszerzése áldozatot jelent ugyan, de jutalmul újabb eredményekhez segít, tehát kamatozó befektetés már csak azért is, mert elhelyezkedésénél előnyben részesítik azokat a hivatásos zenészeket, akik csere-hangszerként tangóharmonikán játszanak.
Berindán László.

Vakok sportolása.

(befejező rész)

Ilyenkor a lélekben kiváltott nyomasztó érzéshez kisebb-nagyobb mérvű feszélyezettség járul, ami rugalmatlan járásban, nehézkes mozdulatokban és meglehetősen merev testtartásban nyilvánul meg.
Az alábbiakban felsorolok néhány megfelelő gyakorlatot.
- 1. Fejkörzés: a fejet lazán előre engedjük hajolni, majd oldalra, hátra, stb. Visszük, így körözünk vele. Ügyeljünk arra, hogy közben ne húzzuk fel a vállunkat. Ezt a gyakorlatot különösen figyelmébe ajánlom sorstársaimnak, mert tudnivaló, hogy a vak rendszerint merevebben tartja a fejét, mint a látó, hisz ő nem néz sem jobbra, sem balra, ha-nem feszülten kell magaelé fülelnie, hogy tudja, mi történik előtte.
- 2. Kar- és láblóbázás: karjainkkal köröket, vagy nyolcasokat írunk le a levegőben. Lábainkat váltogatva lendítjük előre-hátra, miközben iparkodunk jó egyensúlyt tartani.
- 3. Törzskörzés: mérsékelt terpeszállásba helyezkedünk, (így mozgékonyabb a csípő), a karunkat párhuzamosan felnyujtva, vagy kezünket a csípőre téve, felső-testünket előre hajtjuk, majd oldalra, hátra és így tovább körözünk vele.
- 4. A „bohóc": terpeszugrással egybekötve karjainkat úgy lendítjük oldalvást a magasba hogy tenyerünk a fejünk felett összecsattanjon. Az alapállásba való visszaugrásnál a karok ismét visszalendülnek.
- 5. Szökdelés helyben: csak a lábunk hegye érjen rugózva földet; vállunkat a szökdeléssel egy-ütemben felhúzzuk és leengedjük. A karok szabadon lecsüngenek. Ez a gyakorlat az egész testet fellazítja.
- 6. A „favágó": közepes terpeszállás mellett karjainkat könyökben enyhén megtörve, kezeinket fejünk felett összekulcsoljuk, majd csípőben meghajolva, két lábunk között hátrasuhintunk. Ez a mozdulat történhetik erőkifejtéssel, a felegyenesedés ismét könnyedén; de fordítva is lehet: lehajlás laza izmokkal, kiegyenesedés erőteljes hátralendüléssel.
Az itt ismertetett legkezdetlegesebb formákat ki-ki tetszése szerinti változatokkal tarkíthatja, sőt állíthat össze magának egész új, részint lazító, részint izom-fejlesztő gyakorlatokat.
A legeszményibb sport a világtalanok részére kétségtelenül az úszás. Míg ezt néhány iskola csak a legutóbbi években ismerte fel és vezette be, addig a marburgi vaktanulmányi intézet kezdettől fogva beiktatta a tornaórák mellé a rendszeres úszás-oktatást. A kísérleteket fényesen igazolták a diákok kitűnő teljesítményei: az úszóleckékben részesült növendékek majdnem mind elérték a szabadúszói minősítést, volt, aki túra-úszó-vizsgát tett, sőt olyan is, aki megszerezte a német vízből-mentési alapigazolványt. Erről a kérdésről már közölt ez a lap kimerítő értekezést, ezért magam csak röviden akarom ismertetni véleményemet.
A vak számára az úszás nem-csak üdítő, vagy éppen tisztálkodási fürdőt jelent a nyári hónapokban; az ő számára ez a sport sokkal több ennél: a lehető legjobb alkalom mozgás-vágyának kitombolására, egyben pedig felfrissülés, és bizonyos értelemben vett pihenés. A víz különösen alkalmas erre, mert az úszó aránylag lassan halad előre, így nincs kitéve komolyabban az összeütközés veszélyének, mint, mondjuk, az ismeretlen terepen való futás közben. Ez által nem jelentkezik a fentebb említett testi és lelki feszültség sem. Mindamellett a végtagok és a törzs izomcsoportjai egyenletes és komoly munkát végeznek, a karok evező mozdulatai pedig tökéletes, mély lélekzést biztosítanak. Itt Marburgban, a Lahn folyó és a korszerűen berendezett fedett uszoda lehetővé teszik, hogy egész éven át hódoljunk ennek a szép sportnak.
Cikkem tárgya a vakok sportolása általában. Ismertetőm során a korán megvakultakkal foglalkoztam, mert a nagy többséget ezek teszik. Természetesen áll ez az egyébként egészséges, későbben megvakultakra is, habár ők eleinte még nehezebben találják fel magukat a sötétség világában. Mennél tovább láttak, annál inkább nehezükre esik ez. Viszont megvan bennük a szívós akarat, hogy az életharcot győzelmesen tovább-vívják. Utóbbit kiváltképpen a hadivakoknál volt alkalmam megfigyelni: a pontírás és olvasás mielőbbi elsajátítására irányuló törekvés mellett az iskolázott test is megköveteli náluk a maga jussát. Éppen közülük való sorstársakkal tettem meg a legkiterjedtebb úszó- és evezős-túrákat a Lahnon. Egyiküket közvetlenül azelőtt bocsátották el a kórházból.
Sajnos, egyes országokban a vakokat még mindig „kívülállóknak" tekintik. De ahol a gondozás egyébként el is éri a mi színvonalunkat, a sporteszme nincs úgy meggyökeresedve, mint Németországban. Ennek oka egyrészt valószínűleg az eltérő világnézetben rejlik. Legyen szabad ezt a következő példával megvilágítani: H. Gizella, egyébként tehetséges leányka, tíz éven át volt a párisi vakok intézete növendéke. Könyv nélkül elmondja a bibliát, de mást nem igen tud, és a nap legnagyobb részét általában imák és vallásos gyakorlatok töltötték ki. Egy éve visszatért szüleihez, - ezek ismert szabadgondolkodók, - és azóta, inkább szórakozás, mint kereset céljából, női kézimunkával foglalkozik. A testnevelés teljes elhanyagolása következtében fejletlen maradt: kisebb, mint 11 esztendős húga, vézna és tüdőbajos. És ez nem egyedülálló eset, hozzá hasonlók egész sorát ismerem.
Miért fektetnek a harmadik birodalomban olyan nagy súlyt éppen a vakok sportolására? Már beszéltünk róla, hogy a világtalan aránylag keveset mozog. Ha nem keresi a maga részéről a kiegyenlítést, könnyen ébredhetnek benne egészségtelen ösztönök. De a sport a legalkalmasabb eszköz arra is, hogy kifejlessze a világtalan emberben azokat a tulajdonságokat, amelyeket a látó környezettel való bensőséges kapcsolatok létesítésénél nem nélkülözhet, máskülönben amazok szemében világéletében „a szegény, szerencsétlen vak" marad....
A sport híd a látók és nem-látók között. Mindenek felett pedig növeli azokat a belső értékeket, amiknek a neve: önbizalom, bátorság, kitartás, munkakedv, türelem és szívjóság.
Végül, de nem utolsó-sorban, a sportolás nemzeti kötelesség a vak számára is. A fiatal Nagy-Németországban, amelynek nem csak nagy német néptömegekre, de mindenek felett kiváló tulajdonságokkal rendelkező egyénekre van szüksége, a világtalan sem zárkózhatik ki a népközösségből, nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a követelményt, és nem hanyagolhatja el a testét, ellenkezőleg: egészséges és teljesítőképes állapotban kell azt rendelkezésre bocsátania, hogy bárhová állítsák is, méltó és egyenértékű harcosa lehessen a vezérnek, Hitler Adolfnak.
Fordította: Mecsér Mária.

Nálunk, Magyarországon, a vakok nevelőintézeteiben tanítanak testgyakorlást; a felnőtt vakok közül nem egy jól tud úszni; vannak, akik a „reggeli tornát" sohasem mulasztják el; de olyan magyar vakról, aki valamely sportot rendszeresen űzne, egyáltalán nem tudunk. Pedig a mi sorstársaink egészségét is erősen szolgálná a rendszeres sportolás megkedveltetése.

Nők rovata.

Őszi levelek.

Régen nem írtunk már a hozzánk érkező levelekről, pedig sok levél érkezik hozzánk. Legtöbbje tele van panasszal. Ezek a panaszok annyira hasonlók:
Fáj az egyedüllét, a meg-nem-értés, a szegénység, a tehetetlenség.... Tudnánk dolgozni, de nem engednek még a házi munkákban sem segíteni. Ipart űznék, de nincs szerszámom; kézimunkáznék, de nem juthatok anyaghoz, pedig ha mégis sikerül valamit elkészítenem, nincs, aki segítsen értékesíteni.
Olvasok a VVben olyan foglalkozásokról, melyeket én is el tudnék sajátítani, ha alkalmat adnának rá.
Rádióban halljuk, milyen nagy gondot fordítanak a földmíves-lakosság foglalkoztatására. Mennyi értékes tanfolyamot rendeznek, melyeken mi is hasznos és hasznosítható dolgokat tanulhatnánk meg, s máris elviselhetőbb lenne az életünk s végre jutna egy kis elismerés nekünk is, ha látnák hozzátartozóink, hogy mi is elvégezzük azt, amit a tanfolyamok látó résztvevői. Csak tenne valaki ebben az irányban és szólna érdekünkben a falu vezető embereinek, hogy az ilyen tanfolyamokra vakokat is vigyenek fel. Kieszközölhetnék, hogy a földmívelésügyi minisztériumtól jöjjön ilyen irányú általános felhívás. Egy sorstársunk a VVben leírta, milyen ügyesen tud kukorica-fosztalékból lábtörlőket készíteni; és még mennyi minden szépet lehet ugyanebből az anyagból előállítani! Ha valaki ezeket megtanítaná nekünk, tudom, nagyon sokan boldogan dolgoznának, s nem kellene pirulva hallanunk, hogy a vak csak segélyre vár, dolgozni pedig nem szeret.
Vagy mit feleljünk annak, aki így panaszkodik: miért neveltek minket úrikisasszonyként pesti palotában, s miért tesznek azután nekünk szemrehányást, hogy elkényelmesedtünk s nem érezzük jól magunkat itthoni egyszerű környezetünkben. Azért, hogy lelkünket kiművelték s megtanítottak felsőbbrendű életre törekedni, azért egész életünkön át kibeszélhetetlen hálát érzünk; de sokszor sírva gondolunk arra, milyen jó lett volna e mellett ott az intézetben alaposan megtanulni a háztartási munkákat is. Talán jobb volna minket, falusi leányokat, látó társainkkal együtt iskolába küldeni. Az itteni tanító egy kis külön állami díjazásért megtaníthatná mindazt, amire a vak gyermeknek szüksége van, hogy látó társaival együtthaladhasson.
De ne is folytassuk, mert még lapokat tudnánk teleírni ehhez hasonló szomorú vallomásokkal. Minden egyes panasz fáj szívünknek és mi is csak abban reménykedünk, hogy ezek a panaszok lassankint mind orvoslásra fognak találni.
- Ilyen kérés is érkezett: aki egyszerűbb környezetében, kereső foglalkozás nélkül is megelé (...) gyan érte ezt el, hogy mi is igyekezzünk az ő példája szerint megtalálni azt az életmódot, mellyel hozzátartozóink életét; s ezzel a magunkét is, könnyebbé és kellemesebbé tehessük. Van-e, aki erre válaszolhat?