Vakok Világa 1941. október

Vakok Világa
4. évf. 10. szám
1941. október

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. vitéz Kassay Béla
Budapest, 14. Hermina-út 7.
telefon: 496 100
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a Társaskörben)
telefon: 297 500
kiadóhivatal: „Vakok Világa", Rákoshegy.

A Vakok Szövetségének tagdíja évi 2 P. A Vakok Világának előfizetési díja tagoknak 1,20 P, nem-tagnak 3,70 P.

Tartalomjegyzék.

Otthon készült pontjelzésű térkép
A világtalan ezermester
A szitakészítés, mint vakok foglalkozása
Hirdetések
Vakok sportolása
Hirdetmény
Házassági hírek
Új postadíjszabás
Hírek a nagyvilágból
Nők rovata: „Főzzünk jobban"

Otthon készült pontjelzésű térkép.

A mai idők mérhetetlen jelentőségű eseményekkel lepnek meg napról-napra minket. A látó újságolvasó ámulva követi a hadak útját a hetilapok kisebb-nagyobb térképein, mi vakok azonban, - kevés tehetős sorstársunktól eltekintve, - úgyszolván kívül maradunk az eseményeken. Pedig gyakran szeretnők mi is tapintani, hogy mi merre történik, mekkora területet kaptunk vissza elrablott földeinkből, merre járnak dicsőséges hadaink. A napokban egyik sorstársunknak, dr. Ferenc, a VSZ alelnökének vendége voltam. Szóba került sok minden, ahogyan barátok között szokás, a napi és háborús politika is. Egyszer csak, legnagyobb meglepetésemre kiteríti az asztalra Európa térképét. Hatalmas, nagy térkép volt, az egész ebédlőasztalt betakarta, ahogyan egy ilyen világrész-térképhez illik, de ami meglepő volt rajta, az az, hogy nem síknyomású, hanem pontjelzésű, jobban mondva pontrajzú volt és olyan, hogy én, aki akkor láttam először, könnyen tájékozódhattam rajta. Kérdezősködéseimre megtudtam, hogy a térkép otthon készült, dr. Ferencné kezemunkája az egész. Az urának csinálta, hogy követhesse rajta a világeseményeket. De nemcsak ezt az egyet, hanem, a mint elém rakták, már vagy tízet. Volt ott a kéttenyérnyi nagyságútól a 126-90 Cm nagyságig minden fajta. A legtöbb a napilapok közölte negyedíves alak. Hogy miként készítették el? A legegyszerűbb módon: a térképlap, amiről a pontírású másolatot el akarják készíteni, odateszik a megfelelő nagyságú vastag papírt, ami jól tartja a pontokat. Ez alá a másoló- (kopír-) papírt úgy, hogy a festékes része felfelé, tehát a vastag papír felé legyen. Rajzszeggel, gombostűvel összeerősítik, s vékonyhegyű erős ceruzával a térkép valamennyi vonalát után-rajzolják. Ezzel a térkép sík másolata a vastag papír hátán kirajzolódik. Megjelölik a helységek, folyók, hegyek nevét is. Most következik a munka nehezebbik része. A vonalak, határok, folyók, városok, stb. jelölését tapinthatóvá tenni. Ez úgy történik, hogy a vastag papírost szőnyegre, vagy ha asztalon akarnak dolgozni, több réteg ruhára, terítőre fektetik s a tűvel átszurkálják. A jelölési módozatot kiki tetszése szerint állíthatja össze, pl.: országhatárokat, városokat, falvakat vastag tűvel, folyók vonalait vékony tűvel szurkálhatják végig; ha a folyó nagy, két sor ponttal lehet jelölni, szorosan egymás mellé szúrva a lyukakat. A tavakat, tengereket, sűrűn be kell pontozni fínom tűvel. Nagyvárosokat, fővárost 3-3 pont fínom vagy vastag tűvel. Természetesen a szurkálást a vastag papír jelölt oldalán csinálják, s a tapintható rajz a papír túloldalán tökéletes mása lesz a síknyomású térképnek s rajta nagyon könnyű tájékozódni. Kisebb térkép elkészítése sem tart nagyon soká, s valóban öröm követni rajtuk a rádión hallott eseményeket.

A világtalan ezermester.

1887-ben, Erdősmecskén, Baranya megyében született Solti (Stenger) György sorstársunk, aki méltán érdemli meg a világtalan ezermester melléknevet. Tízéves korában súlyos betegség következtében látását, sőt szemeit is elveszítette; szemeit műszemek pótolják. A Vakok Budapesti Orsz. Intézetét kitűnő eredménnyel végezte el. Számos ipart tanult meg. Mint munkakönyves könyvkötő-segéd, éveken át ő látta el a József Nádor Intézet könyvkötői teendőit. Kitűnő szék- és kosárfonó, gyékényszatyorszövő, viaszosvászontáska-készítő, - szitakészítésből és kosárfonásból mester-képesítése is van. Szakképzett zongorahangoló, de zongorázással is kereste egy ideig kenyerét. Szabályszerű iparigazolvánnyal több ízben volt kávémérése, kifőzése, a legutóbbi időben pedig divatos „espressó"-ja is. Díszmű- és kefeáru kereskedéssel kicsinyben, majd nagyban évekig foglalkozott.
Több mint negyedszázad óta azonban már nem ilyen kisebbszerű iparokkal foglalkozik, hanem házakat épít és ad el; de nem kis családi házak építését kell itt érteni, hanem hatalmas, 6-7-százezer pengős fővárosi bérpalotákat. 1935-ben alapította a „Városi Hajlék Építő és Ingatlanforgalmi Kft"-t, 1937-ben a „Lapideus" Házépítő és Értékesítő Kft"-t. 1940-ben a „Kisrókus-u. 3 sz. Bérház r.t."-t. Jelenleg a „Városligeti Gyógyszálló"-t s e mellett még egy bérházat épít; eddig 16 házat épített, sokban közülük lakott is. A most épülő városligeti bérházban, nem messze a Vakok Intézetétől, szándékozik végleg megtelepedni, hogy élete végéig sorstársaihoz közel lehessen. Minden házának építését alapkő-szenteléssel kezdte és minden elkészült házat egyházi szenteléssel avatta fel. Házainak bekeretezett fényképeit a tavaszi nemzetközi vásár kiállításán bemutatták.
Most Dohány-utcai öröklakásos bérpalotájában lakik feleségével, aki minden munkájában hűségesen segítette, nagy nevelt lányával és két érettségizett fiával.
Sokoldalú tevékenysége mellett pillanatra sem hanyagolta el a vakok ügyét sem egyénileg, sem összességükben. Folyékonyan írja és olvassa a pontírást, használja irodai írógépét és teljes frissességgel tanulta meg a nemrég kiadásra került pontrendszerű rövidírást is. A magyar és német nyelven kívül az eszperantó nyelvet is megtanulta s az eszperantó jubileumi évében, 1937-ben, mint negyedszázadnál régebb eszperantista, ő is elnyerte a „ezüstcsillag"-ot.
Sorstársait mindig szeretettel segítette. Mint ipari mester, látók között vak tanoncot is szabadított fel és üzemében vak iparosokat is foglalkoztatott.
Jelentős összeget, több, mint 3000 Pt adott a „Vakok Otthona" alapjára. Nagy összeggel segítette a „Vakok Szövetsége" nyomdai vállalkozását. Évek óta viseli a „vakok Szövetsége" és a Vakok Társasköre alelnöki tisztjét, tagja a „Vakokat Gyámolító Országos Egyesület" választmányának, - s mindezek nem névleges tisztségek, mert a vakok jobblétéért folyó munkában állandóan tevékenyen részt vesz.
Érdemes beletekinteni ebbe a sokoldalú, változatos, értékes életbe, ami nem a véletlen-adta, könnyű, símafolyású életpálya volt, hanem telve törhetetlen akaraterővel, küzdeniakarással, - ahol kellett, áldozatos lemondással, - csüggedetlen kitartással, józan takarékossággal és főként, Istenbe vetett bizalommal.
Így tudott feljutni a csúcsra, ahová sorstársaink közül nagyon kevesen tudják magukat felküzdeni. Az ő példájában is kézzelfoghatóan beigazolódik a világhírű angol világtalan újságfejedelemnek, sir Arthur Pearsonnak már szállóigévé lett mondása: „blindness is a handicap, not an afflection" „a vakság csak hátrány, de nem akadály"!

Szitakészítés, mint vakok foglalkozása.

Tudtunkkal Solti (Stenger) György, - s az általa felszabadított Joannovits Barnabás, voltak egyedül azok a vak emberek, akik a szitakészítést szakszerűen megtanulták, s azzal ténylegesen foglalkoztak is.
Solti (Stenger) György e mesterséget Kovács István szitásmesternél tanulta, nála szabadult fel s vele azután, mint maga is mester, éveken át közös műhelyt tartott fenn. Az ő tapasztalatai nyomán adjuk itt a szitakészítés leírását, különös tekintettel arra, ahogyan ezt az ipart vakok is elsajátíthatják és gyakorolhatják.
A szitakészítésnél használt különleges szerszámok ezek: „pindol" kétélű, hegyes, tőralakú kés, mely a kötözőhársat hasítja. Ezzel szúrják a kötéshez szükséges lyukakat is, s a drótszitáknál a szövetet hajlítják vele.
Horog alakú, közel másfél Cm széles, folyton keskenyedő és két hosszú lyukkal bíró tű, melybe a kötözőhársat belefűzik. Ezzel varrják a szőrszitát egy kettéhasított fűzfavesszőre. (Ez a fűzfavessző körbe-hajlítva a szita oldalára lesz húzva). Ezenkívül fontos szerszámok még: a görbe kés, mellyel a szitakéreg belsejének egyenetlenségeit faragják le. Az ú.n. aládugó-vas, egy nagyobbszerű lapos fogó, valamint a szorító-fák.
Az említett szita oldalát szakkifejezéssel szita-kéregnek nevezik. Ez a legkiválóbb (prima) csomómentes fenyőfából készül, az ú.n. hangszerfából. Leghíresebb ilyen kéregvágó telepek voltak Nagy-Magyarországon Erdélyben a szászrégeni és nagyszebeni telepek. A kérgeket a vágótelepeken már úgy vágják, hogy azok nagysága adja meg mindig a leendő szita méretét. Számozásuk két colonkint emelkedik. (Col: magyarul hüvelyk, kb. 26 Cm). Vagyis az egy sz. kéregből a kétcolos szita készül (5 Cm átmérőjű, tejszűrő, játék, vagy gyermekétel-passzírozó sziták). A 2. számú kéregből a négycolos, a 3. számúból a hatcolos,... az 5. számúból a tízcolos szita készül, és így tovább. A 7,5 és a 8. számúakból már gazdasági, gabonarosták készülnek.
A szitakészítők ezeket a tükörsima kérgeket, melyek már körszerűen vannak hajlítva, pontosan a méret szerint összehúzzák, két faszorítóval összefogják a kéreg végeit és a szorítók között kétsoros varrással szépen összevarrják a pindol és a tűbe-fűzött hárs segítségével. Mikor aztán a kéreg mindkét végén szabályosan össze van varrva, akkor a megmaradt két kéregvéget késsel lemetsszük.
A szóban forgó hárs a hársfának az alsó héja, mely eredetileg 10-20 Cm széles, amit aztán a szitás olyan keskenyre hasít, amilyenre szüksége van.
A szita teste két részből áll: a kéregből és az abroncsból (ráf), az összevarrt kéregre húzzák rá az abroncsot, s a kettő között feszül maga a szita.
Maga a szitarész, amit a szitások a szita fenekének neveznek, nagyon sokféle anyagból készülhet. Az ételek áttöréséhez (passzírozáshoz) használt sziták leginkább lószőrből vannak. Ez azért is a legalkalmasabb az étel áttöréséhez, mert nem oxidálódik (nem rozsdásodik), és így nem okoz mérgezést. Liszt szitálásához is használják a szőrfenekű szitákat, de már ezek sűrűbben vannak szőve és csak szimplán (egyszeresen), nem pedig négy vagy ötsorosan, mint a passzírozó sziták szőrfeneke.
A szőrfenekű szitákon kívül igen nagy szerepet játszik e szakmában a drótfenekű szita.
A szőrfeneket adott méretre szövik, míg a drótszita szövetét 1 M szélességű 30-40 M hosszúságú tekercsekben különböző szövési sűrűségben. Minél sűrűbb a drótszövet, annál vékonyabb drótból szövik. A sűrűséget úgy állapítják meg, hogy egy col (hüvelyk) szélességű szövetrészen hány lyuk található egymás mellett. E szerint hívják azután a szöveteket kettes számúnak, (13 MM lyuk), négyes számúnak (6 MM lyuk), tízesnek (2,5 MM lyuk), harmincas, százas, százhatvanasnak, stb.. Ezeket a nagyon sűrű szöveteket többnyire vegyi dolgok előállításánál használják és éppen ezért nem rézdrótból szövik, mint a legtöbb egyéb szitát, hanem bronzból, vagy platinaszínű ónozott vashuzalból. A készen vett drótszövetet a szitások a készítendő szita nagyságához képest először négyzetes formára szabják ki, s csak mikor már a kéregre van feszítve, vágják le a fölösleges sarokdarabokat. A szövetet ráborítják a kéregre, egy kettéhasított fűzfa-vesszővel rászorítják, és a szövet szélét, ami a fűzfavesszőn túl kilátszik, visszahajtják a fűzfavesszőre, és úgy szorítják rá az abroncsot, hogy a szövet a kéreg és az abroncs közé kerül. Most már a szövetet fenéknek nevezik. Az abroncsot elkezdik köröskörül egy fa-sulyokkal ütögetni, miáltal a fenékszövet mindinkább kifeszül. Mikor aztán már elég feszes, és az abroncs már a fűzfavesszőig ér, ezt az abroncsot vékony szegekkel 6-8 Cm távolságokban rászegezzük az alatta lévő kéregre és aztán a szegek hegyeit a szita belsejében úgy hajlítják vissza, hogy azok vége bemélyed a kéregbe.
Mikor ez is meg van, akkor következik az ú.n. tisztítás (pucolás), vagyis ha valahol egy drótszál vagy háncsszálka, észlelhető, azt levágják; a farészek, a kéreg érdességeit pedig üvegpapírral vagy csiszolóvászonnal (smirgli) simára csiszolják.
A drótszöveten lehet takarékoskodni úgy, hogy szűken szabják a szitafeneket s 4-5 Cm távolságban kettős drótszálat belefűzve azt összesodorják s ezeket az összesodrott drótszálakat varrják a fűzfavesszőre. Ez azonban nem olyan jó, mert erősebb használatnál könnyen kiszakad.
Így készülnek tehát a drótsziták, tarhonya és gabonarosták.
A szőrszita készítése is így történik, azzal a különbséggel, hogy a fűzfavesszőre való visszahajtás után nem vágják le a kilógó szövetet, hanem az említett horgos tűbe fűzött hársfa-hánccsal odavarrják a fűzfavesszőhöz, mely aztán kész állapotban olyan, mint egy körülfutó hurka. Mikor a szőrszita varrása így elkészült, akkor az abroncsot éppen úgy, rákalapálják a fasulyokkal, mint a drótszitánál, míg a szőrfenék kellően kifeszül, és a fűzfahurkát eléri. Akkor ezt is vékony szegekkel a kéreghez szegezik s azok hegyeit belülről a kéregbe visszahajtják. Teljesen rozsdamentes étel-passzírozó szitánál faszeggel szegezik az abroncsot a kéreghez, melynek kiálló végét lemetszik. Ez után a szőr- és háncsszálaktól, valamint egyéb szépséghibáktól, érdességektől, megtisztítják és lecsiszolják.
A kész szitákat nagyság szerint egymásba rakják s az így egyberakott 3-4 darabból álló szitacsoportokat „készlet"-nek (zacc) nevezik. A kereskedők ezeket ilyen készletekben veszik meg a szitásoktól.
A nagyobb lyukú és ritkább szövésű drótszitákat rostáknak nevezik. A legritkább rosták egyes, kettes, hármas szövésűek, (colonként 1, 2, 3 lyukkal), szén- és kavicsrostálásra szolgálnak. Négyes, ötös, hatos tarhonyarosták. Hetes és nyolcas búza, kilences és tízes rozs rostálására valók. A szén- és kavicsrosták vasdrótból, a tarhonyarosták réz- vagy horganyzott vasdrótból készülnek. Lekvár- paradicsom áttörésére a 18-as, 20-as szövésű sziták szolgálnak. Liszt szitálására 30-as sűrűségtől kezdődő szitákat használnak. Az igen sűrű bronz, vagy platinaszínű drótszitákat vegyi gyárak használják; a gyógyszerészeti laboratóriumokban még selyemszitát is használnak, melyek elkészítési módja a szőrszitáéval egyezik.
A drótszitáknál higiénikusabb a lószőrből készült szita, mert a lószőr minden rozsdától és rézrozsdától mentes. Különösen ételpasszírozáshoz ne használjunk drótszitát, ha a passzírozandó anyagok ízesek vagy savanyúak, ami a fémanyagot megtámadja. A kényes háziasszony még a lisztszitáláshoz is sűrű-szövésű lószőrszitát, sőt selyemszitát is használ.
A szitákat ételek letakarására is célszerű használni, mert a legyektől és más hulló piszoktól megóvja az ételt és mégis járhatja a levegő azokat.
A szitakészítés minden munkáját a vak maga, segítség nélkül is, jól el tudja végezni, ezért hisszük, hogy a szitakészítés ismertetésével jó szolgálatot tettünk sorstársainknak, akik új foglalkozási lehetőségeket állandóan keresnek.
Sajnos, ma már ez az ipar sem olyan virágzó, mint volt néhány évtizeddel ezelőtt, mert ma már kitűnő passzírozó gépek és készülékek, sőt konzerv- és tésztagyárak vették át ezeket a feladatokat; szitaszövetből készítenek védőbúrákat és lábasfedőket, úgy hogy ma már alig egy-két szita található egy-egy háztartásban s azt is elég ritkán használják. Még leginkább vidéken élő iparos-sorstársaknak ajánlhatjuk ezt mellékfoglalkozás gyanánt.

Hirdetések.

Komoly, művészetkedvelő sorstársakkal szeretne megismerkedni 26-33 év közöttiekkel: Dombi Zsófia, Hajdúnánás, Baross-u. 5.
- Sorstársakkal szeretne levelezni: Kálmánchey Anna, Újfehértó, Kisrét-út 1162.
- Huszonegy-soros egyoldalas pontírótábláját eladja: Nyers Teréz, Dombóvár, Andrássy-út 40.

Vakok sportolása. (Folytatás)

Nekifutásos távol- és magasugrásnál segítséget jelent a lépések megszámlálása. De így is előfordulnak kisebb pontatlanságok: az elugrás túl-korán vagy későn történik s így az eredmény kedvezőtlen lesz. Ajánlatos lejtős deszkát használni, aminek a hosszát az ugró pontosan ismeri. Ezzel még nem adunk túlzott kedvezményt a vaknak, hisz így is elég fáradságába kerül, hogy nekifutás közben jó irányt tartson és tényleg az ugródeszkára szaladjon. A váltófutás résztvevői úgy találnak saját csapatjuk soronkövetkező tagjára, hogy az folytonos kiáltásokkal vagy tapssal ad útbaigazítást. Hasonló eljárást követhetünk a széles pályán rendezett versenyfutásnál. A kézilabdázásnál a levegőben szálló közönséges labda nem volna hallható, ezért vastag gumiból, (bőrből) készítünk egyet, amelynek belsejében egy vagy több csörgő van, falán pedig apró lyukak, melyeken át a hang eljut a játékosokhoz. A dobó, lökő és vető-gyakorlatoknál, mivel a vak nem láthatja a határvonalat, amit átlépni, tilos, célszerű ide botot, deszkát vagy követ letenni, amit a láb a tornacipő talpán át érez. A talajtornánál jó „útmutató" a szőnyeg, azonban ennek kiterjedése korlátolt. Még jobb tehát, ha a talajgyakorlatokat a szabad mezőn végezzük; itt a friss levegő és napfény is kifejtheti jótékony hatását. Mert a vakra nézve is áll az az általános érvényű szabály: „Tornásszál szabadban, amikor csak lehet, és ne félj túlzottan a meghűléstől!" A friss levegővel és hideg vízzel megedzett szervezetnek bámulatosan nagy az ellenálló képessége. De hozzáteszem, hogy ezen a téren is mértéket kell tartanunk. Mindezek a sportok igen nagy hasznára vannak a világtalannak, és sok örömet is szereznek neki. Hallásának, tapintásának fejlesztését is nagyban előmozdítják. Annak bizonyítására, hogy komoly eredményeket is könyvelhetünk el, felsorolok itt néhány könnyű-atlétikai csúcseredményt, amit teljes vakok értek el, és amelyekről ismerőseim révén értesültem:
magasugrás léccel: 135 Cm; távolugrás nekifutással: 5 M; 100 Mes futás: 12,8 Mp; golyólökés: 8 M; labdavetés 30 M.
De a szergyakorlatokat sem szabad elhanyagolni, hisz éppen ezek azok, amelyekben a vak tornász bizonyítékát tudja adni, hogy semmivel sem marad látó társa mögött. Mert itt elesnek a fentemlített kisegítőeszközök és eljárások is. Itt egészen otthonosan érzi magát a vak. Nem egyszer - nevezetesen a merészséget igénylő gyakorlatokban, - jobb teljesítményekre képes, mint a látó, akit a magas nyújtón vagy korláton végzett gyakorlatok közben könnyebben elfog a szédülés.
Mire aztán 14-éves korában kikerül a növendék az intézetből, nyomát sem látni rajta annak, hogy 6-7 esztendővel ezelőtt elégtelen mozgás miatt fejlődésében visszamaradt volt. Erős, egészséges és életkedvvel teli, mint minden más, normális fiatal egyén.
A világtalan fiú és leány is felölti Németországban a Hitler-ifjúság egyenruháját és ott menetel féllátó pajtásai oldalán, akik ügyelnek arra, hogy a menetoszlop sorai ki legyenek igazodva. Ő is részt vesz a ú.n. „b"-zászlóalj (a Hitler-ifjúságban a vakok gyüjtő csapatköteléke) sátortáborozásain, amelyeknek célkitűzése a politikai iskolázás mellett az egyének sportbeli megedzése.
A szakképzésnek szentelt hónapok és évek után, melyekbe kellemes változatosságot vitt bele a sport, az immár felnőtt vak hozzálát kenyérkereső foglalkozáshoz. A dolgozó világtalan is okosan teszi, ha sportol, hogy teste ellenálló képességét, lelke egészségét megőrizze. Ez annál fontosabb, minthogy a legtöbb sorstárs ülő-munkát végez. Ha jó tornász az illető, nyugodtan eljárhat a lányokkal együtt, - s ez nevelési szempontból kedvező befolyással lesz rá, - valamelyik tornaegyletbe. Egyéb lehetőségek: gyalog- vagy tandem-túrák (a tandem kétszemélyes kerékpár), látó útitárssal és sátorral; úszás, evezés; télen legmegfelelőbb a ródlizás és korcsolyázás. Németország néhány városában a vak és csökkentlátású sportolók torna- és evezős-egyletekbe tömörültek. Persze, ezek az egyesülések nagyon jó szolgálatokat tehetnek a kenyérkereső világtalan sportolóknak. Egy sorstársam, aki tagja Berlinben egy ilyen egyletnek, mesélte, hogy ők, gurulóüléses hajójukkal, milyen pompás, több-napos utat tettek meg a Havel-tavakon. Négy erőteljes vak evezős, meg látó edzőjük, mint kormányos. Egészen kivételes közkedveltségnek örvendő "sport" a tánc. Az ütemes tánclépések nyújtotta élvezet mellett nagy vonzóereje van a partner jelenlétének. Az utóbbi körülmény hamarosan átsegít a kisebb technikai nehézségeken. Tánc közben már nem egy világtalan ismerkedett meg élete párjával, amiről arra következtethetünk, hogy mi is értünk valamelyest ehhez a mesterséghez.
Az a vak, aki valamilyen oknál fogva - legyen az lakóhelyének alkalmatlan fekvése, idő- vagy kísérő-hiány - a felsorolt sportok egyikéhez sem juthat hozzá, ha meg akarja óvni testi-lelki egyensúlyát, kénytelen lesz beérni a testgyakorlás leghétköznapibb módszerével: a reggeli tornával. Ezt lehetőleg naponta a hideglemosás vagy zuhanyozás előtt, a kertben, ha télen nem áll rendelkezésükre, erkélyen, nyitott verandán, esetleg jól kiszellőztetett szobában végezzük. Ennél a sportnál a fősúlyt a lazító gyakorlatokra kell fektetnünk; mert azt hiszem, mindenki előtt világos, hogy a vak testtartása többnyire merevebb, mint a látóé. Ha, teszem azt, kísérő nélkül tesz meg egy utat, nem léphet ki olyan bátran, mint amaz. Mindig számolnia kell azzal, hogy valamilyen akadályba ütközik.
(Folyt. köv.)

Hirdetmény.

Rokonai felkérésére a Vakok Kolozsvári Intézete igazgatósága ezúton keresi az erdélyi származású Mátyás Ilonkát, akit állítólag mintegy 35-36 éve, ötéves korában, irattak be hozzátartozói a vakok budapesti intézetébe, és akitől 14-15 éve nem kaptak levelet. Állítólag volna egy 16-17 éves fia is. A világháború végén, amint hozzátartozói állítják, a kommun idejében Sopronba, vagy Kaposvárra került volna.
A Vakok Kolozsvári Intézete (Honvéd-utca 25.) kéri mindazokat, akik tudnak valamit sorsáról, keressék fel adataikkal az intézet igazgatóságát.

Házassági hírek.

Soós Irénke és Pasztorek Mihály sorstársaink a csillaghegyi plébánia-templomban ez év augusztus hó 16-ikán házasságot kötöttek.
- Pásztor István szirmabesenyői sorstársunk ez év augusztus 23-ikán Miskolcon vezette oltárhoz Farkas Irénkét.
Az új pároknak őszinte szívvel örömet és tartós boldogságot kívánunk.

Új postadíjszabás.

Szeptember 15. óta drágább a posta. Levél, levelezőlap, csomag, nyomtatvány, távbeszélő, stb. díjai mind emelkedtek, néhány kivételtől eltekintve.
A „vakok írása" díjszabása egyelőre nem változott. Minden kiló egy fillér.

Hírek a nagyvilágból.

Május 3-án ülte meg 70-ik születésnapját Picht Oszkár, a Berlinsteglitzi Vakok Intézetének nyugalmazott igazgatója. Neve valóságos fogalommá vált a vakok között. Az ő találmánya az az elmés szerkezet, amelyet Picht-gépnek nevezünk, és amellyel lényegesen megkönnyítette a pontírást. Sok szerencsét és hosszú életet kívánunk mi is neki.
- Marburgban Carl Strehl igazgató-tanár vezetésével bízottság létesült, mely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a különböző német pont-gyorsírási rendszereket, - amelyeket vak tisztviselők irodákban használnak, - egységesítse.
- 1940-ben ünnepelték meg a milánói vakok fennállásának 100-ik évfordulóját. Ez alkalomból 14-napos kiállítást rendeztek és Aurelio Nicolodi hrk. kapitány, aki az utóbbi időben nagy lendülettel vitte előre a vakok ügyét Olaszországban, állami kitüntetésben részesült.
- 1940-ben a Római Vakok Intézete új épületbe költözött. Az új palota berendezése minden modern követelménynek és igénynek megfelel.
- Joaquin Rodrigo, a kiváló spanyol vak zenetanár eddig még nem hallott nagyszerű eredményt ért el: a madridi rádió zeneigazgatójává nevezték ki.
- A Berlin-Steglitzi Vakok Intézetében olyan rádióvevő-berendezést létesítettek, hogy a vakok a műsort nemcsak a pihenés idejében, de munka közben műhelyeeikben is zavartalanul élvezhetik.
(Blindenwelt 1941)

Nők rovata.

„Főzzünk jobban".
Ez a címe annak a könyvnek, melyben a Közélelmezési Hivatal kiadta azt a 250 ételreceptet, melyeket a pályázatára beküldöttek közül, mint legjobbakat, kiválasztott. Ezek a receptek a mai idők igényei szerint takarékosak, mégis tápérték, vitamin, változatosság és ízletesség tekintetében teljesen megfelelőek. Most újabb pályázatot is írt ki a hivatal s azok eredményét hasonló füzetekben fogja közrebocsátani.
A paradicsom sokféle felhasználhatásáról, a cukor nélküli gyümölcseltevésről, a főzelékek télre való eltartásáról is adott ki a hivatal fillérekért megvásárolható füzeteket. Utóbbiakat már ismertettük. Mostanában sok ilyen kiadvány lát napvilágot, melyek tudományosan képzett és nagy gyakorlati ismeretekkel bíró szakemberek és háziasszonyok tapasztalatai és megállapításai alapján adnak igen hasznos útmutatásokat és tanácsokat, melyek a legszerényebb háztartások számára is megszívlelendők.
Ismertettük már az Orsz. Közegészségügyi Intézet ilyen irányú közléseit is és igyekszünk ezekről lapunkban rendszeresen hírt adni, hogy olvasóink is lépést tudjanak tartani látó társnőink korszerű haladásával.
Érdekelne minket, hogyan fogadják olvasóink ezeket a tájékoztatásokat, s maguk, vagy látó hozzátartozóik milyen mértékben tudják azoknak hasznát venni.

Érdemes megemlítenünk a „Tömegfőzés ma" című könyvet, melynek írói Madár Imréné és Stumf Károlyné, a Katolikus Háziasszonyok Orsz. Szövetsége háztartási szakosztályának elnöke.
Sok a panasz azokon a helyeken, ahol tömegek részére főznek, - intézetek, internátusok, kórházak, stb. - hogy az ételeket nem tudják ízletesen elkészíteni, bár meg is vannak hozzá a jó nyersanyagok. Az említett könyv igen jó irányításokat ad az ételeknek, nagy tömegben való helyes elkészítésére, de tanácsai nagyon jól használhatók kis háztartások konyháin is.
Tanulságosan ír a könyv az egytál-ételekről, étrendek összeállításáról, mértékegységekről; arról, hogy miből tartsunk készletet, mit mivel pótolhatunk, hogyan védekezzünk legyek és más rovarok ellen és, ami a legfontosabb, a különféle ételek elkészítési módjáról.
Mutatóba közlünk néhány jó tanácsot: a zöldfőzelékeket meleg vízbe tegyük fel, így hamarább fő, s táplálóbb is lesz. A paradicsomos ételt csak akkor sózzuk, mikor már a tűzről levettük, különben íze elromlik. A rántás nem lesz csomós, ha lehűtve keverjük el vízzel. Hogy a fővő kel illata mindent elárasszon, úgy akadályozhatjuk meg, hogy a főzővízbe egy darabka faszenet teszünk.
Ha konyhát, kamrát, az égbolthoz hasonló kékesszürke színre festünk, a legyek elkerülik, mert ez a szín megvakítja őket. Egyébként kettévágott csípős-ízű fekete retek ablakba akasztva szintén elűzi a legyeket.