Vakok Világa 1941. szeptember

Vakok Világa
4. évf. 9. szám
1941. szeptember

a Vakok Szövetsége kiadványa.
felelős szerkesztő: dr. Vitéz Kassay Béla
Budapest, 14. Hermina-út 7.
telefon: 496 100
postatakarékpénztár: 44744.
pénztáros: Lefort Géza, Budapest, 14. Francia-út 42. (szombaton este 5-7 a társaskörben)
telefon: 297 500
kiadóhivatal: „Vakok Világa", Rákoshegy.

A Vakok Szövetségének tagdíja évi 2 P. A Vakok Világának előfizetésidíja tagoknak 1,20 P, nem-tagnak 3,70 P.

Tartalomjegyzék.

Villamosigazolványok
Vakok sportolása
Melyik vak viseli könnyebben a sorsát
A vezetőkutya képességei
Személyi hírek
Hogyan tölti napjait egy vak-siketnéma
Szövetségi hírek
Hirdetések
Nők rovata: főzelékek eltétele

A Vakok Szövetsége elnöke az inségakcióbelieket pénteken d.e. 9-11, másokat kedden d.u. 2-5 fogadja személyesen.

A villamos-igazolványok megújítása ez évben is kötelező lesz. Felhívjuk tehát mindazokat, akiknek a budapesti villamos-vasútra vagy a HÉV vonalaira kedvezményes jegy váltására jogosító arcképes igazolványuk van, hogy egy-egy új igazolvány-fényképet adjanak be a titkár, vagy pénztárosnak (14. Ida-u. 5.) legkésőbb november 15-ig. A késedelmesen beadott fényképeket nem terjeszthetjük a Beszkárt elé, csak a jövő év elején, a tulajdonosuk tehát esetleg hetekig nem utazhatna kedvezményes jeggyel. A HÉV-igazolvány megújításánál előre kell a 6 Pt befizetni. Az új igazolványok kiosztása december végén lesz. A Beszkárt-igazolvány meghosszabbításáért 1 Pt kell fizetni.

Vakok sportolása.

Írta: W. Paquin.
(Marburger Beiträge Zum Blindenbildungswesen 1941. 4.)

A vakság nem vet gátat sportbeli teljesítmények elérésének. Noha bizonyos területei (kerékpározás és motorkerékpározás, vitorlázó és motor-repülés, autóvezetés, lovaglás, vitorlázás stb.) a világtalan szempontjából nem jöhetnek számításba, mégis egész sor olyan sportág van, amelyben örömet találhat, és amely teste megedzését szolgálhatja.
Már a 6-7-éves vak gyermek, amikor bekerül az intézetbe, ismeretséget köt a sporttal. Persze először csak egyszerű játékok, gyakorlatok alakjában, amelyek felvidítják: kör és labdajátékok, négykézlábas és gólyajárás, stb.; de ezeknek a játékoknak a célja alapjában-véve mégis a testmozgás. A vak gyermek természetszerűleg sokkal kevesebbet mozog önszántából, mint látó pajtásai. Ez azonban veszélyt jelent normális, szerves növekedése szempontjából! Fejlődésében visszamarad, izmai petyhüdtek, színe sápadt. Ezek a jellegzetes vonások különösen szembetűnők, amikor a gyermek a szülői házból, „édesanyja szoknyája mellől", az intézetbe kerül. A gondozónők gyakran sok fáradsággal tudják az önállótlan gyermeket, aki eleinte félősen csimpaszkodik beléjük, a játékhoz hozzászoktatni. De lassan-lassan, - mire alábbhagy a honvágy, - őt is magával ragadja sorstársainak vídámsága és megtalálja örömét a gyermeki játékokban. A gondozónők iparkodnak fokozatosan mind nagyobb önállóságra nevelni védencüket, jól tudván, hogy ez a tulajdonság mennyire fontos későbbi életükben.
Néhány hét leforgása után a vak gyermeknek mindennapos útjain már nincs szüksége vezetésre. Óvatosan tapogatózva célhoz talál. Pár hónap alatt lépésről-lépésre meghódítja a maga kis birodalmát: úgy szaladgál a kertben, mint akár-melyik más gyerek, ismer minden útkanyarulatot, minden szegletet. Röviddel később vídám hadijáték közepette látjuk néhány társával. Milyen felszabadultan hancúroznak a játszótéren! Már rá sem ismerünk bennük az egykori félénk újoncokra, akik egyetlen lépést sem akartak egyedül megtenni. A labdarúgás és gurítás terén is igen jó teljesítményekre képes a vak gyermek. Ezekhez a játékokhoz jókora labdát kedvelnek, amit, hogy úgy mondjam, „füllel tudnak kísérni". A labdarúgásnál, úgy mint a látók pályáin, két csapat áll egymással szemben. Míg a csatasorban inkább féllátók játszanak, addig a vak gyerekek legtöbbször mint hátvéd vagy kapus működik közre. Előbbi esetben bátran belevegyül a harc forgatagába és iparkodik a labdát megkaparintani. Mivel megegyezés szerint csak a gurulva érkező labda érvényes gól, a repülve betalált nem, a kapus jóelőre észreveszi közeledtét. A buzgó játékos már régen guggoló helyzetben várja, hogy elcsíphesse, mihelyt kezeügyébe kerül. De a kapu tágas, a labda pedig nem mindig tart egyenesen feléje. Ez azonban nem hozza zavarba: egyszeriben oldalára vetődik és így vágja el a labda útját. A sokféle gurítós játéknál legtöbbször nincs szükség látókra, mert ezeknél nem keveredik el a labda olyan messzire.
A mászófák is kedvelt „próbakövei" az erőnek és bátorságnak. Merészség tekintetében e téren úgy látszik, a vak gyermek felülmúlja látó pajtásait; hisz őt, mert nem látja, nem szédíti a mélység.
Ezek a gyermekes játékok mintegy két év múltán a rendszeres tornaoktatáshoz vezetnek. A nevelői adottságokkal rendelkező sporttanár hamarosan rájön, hogy milyen módszerekkel edzi meg legjobban növendékeit. Arra törekszik, hogy a tornaórákon a legkedveltebb gyakorlatokat végeztesse és azokat, amelyekben a tanuló jó eredményt tud felmutatni; mert ebben, ha azt látja, hogy a teljesítményében halad s mutatkozik, felébred az egészséges becsvágy és nem nyugszik, míg az iskolai évek folyamán ezen a téren valamire nem viszi. E mellett nem szükséges, hogy az oktatás azokra a gyakorlatokra szorítkozzék, melyekben a látás nem játszik amúgy sem fontos szerepet, mint pl. pózna- és kötélmászás, körbenfutás, mélyugrás, korlát- és nyújtógyakorlatok s más efféle, sőt ellenkezőleg! Kívánatos, hogy a tanár súlyt helyezzen azokra a sportágakra, amelyek "voltaképpen" látást igényelnének. Végtére is a testgyakorlásnak kell megkönnyítenie a világtalannak a látó környezettel való érintkezését, hogy mire felnő, ne jellegzetes "vak-módra", hanem könnyedén, feszélyezetlenül járjon-keljen és gátlás-mentes, szabad mozdulatok felett rendelkezzék. Persze mindezeknek a sportágaknak a gyakorlásához könnyítő segédeszközöket kell kitalálnunk, hogy ezek alkalmazásával csökkentsük a vak sportoló bizonytalansági érzetét. Kizárt dolog pl. hogy a nemlátó hosszú, aránylag keskeny pályán gyors futást végezzen egyedül. Ilyenkor egy féllátó vagy éppen teljeslátó jó futónak kell előtte haladnia. Ha még így is nehézségei volnának, akkor a vezérfutónak hangos szóval kell az irányt jeleznie, vagy és - ez a legkedveltebb megoldás - csörgőket kell a tornacipőjére erősítenie.
(Folyt köv)

Melyik vak viseli könnyebben sorsát: aki korán, vagy aki később vesztette el látását?

Ezt a kérdést tette fel nem-rég egyik látó munkatársam. Amit erre feleltem, hadd írom le itt is, kiegészítve néhány szóval arról, milyennek kell lenni a viszonynak, korán és később megvakultak között a sorsközösségen belül. A korán megvakult csak rövid időn át, vagy éppen sohasem látott, s így otthonos a sötétség világában. Még ha rendelkezik is némi fényérzékkel, ennek nincs rá-nézve gyakorlati értéke. Szemevilágának hiányát egyáltalában nem, vagy alig érzi. A sorstársakkal való együttlét és a jó iskolázás kiküszöböli az esetleg fellépő alacsonyabbrendűségi érzéseket és más akadályokat a nélkül, hogy ez különösebb lelki erőfeszítést vagy idegpróbát róna rá. Sőt mi sem természetesebb, mint hogy a látószerv kiesése kiegyenlítődést kíván, amit, ha az egyéb előfeltételek adva vannak, meg is talál. Bizonyos azonban, hogy akit nem szoktattak minden tekintetben a lehető legnagyobb önállóságra, annál ennek hátrányos következményei mutatkoznak (különösen a látókkal való érintkezés terén), amelyek boldogulásában akadályozhatják. A korán megvakultak nevelésénél tehát igen nagy súlyt kell helyezni arra, hogy képessé tegyék őket az élet ilyenféle nehézségeinek a leküzdésére.
Egész más a helyzet a később megvakultaknál. Ez szemevilága elvesztésének pillanatáig soha nem gondolt arra, hogy egyszer teljes sötétség fogja körülvenni. Ha azután bekövetkezik ez a sorscsapás, a tökéletes összeomlás előtt áll. Mindenben az új helyzethez kell igazodnia. Ehhez jön még, hogy a világtalanok életéről legtöbbször igen keveset, vagy semmit sem tud. Bár a vakok intézetei segítségére vannak, - és számára nagy áldás, hogy ezek előtte is nyitva állanak, - a minden tevékenységében, mi több, gondolkodásában, szükségessé váló teljes átállítódás óriási lelki, s nem csekélyebb testi, valamint akaratbeli erőkifejtést kíván tőle. Ha ő készen is hozza magával azokat az életformákat, melyekre, mint fentebb jeleztem, a korán megvakultat külön rá kell nevelni, sorsa mégis jóval súlyosabban érinti, mint amazt. Persze, mint lélektani jelenségeknél általában, itt sem vonhatók meg pontosan a határok; már csak azért sem, mert e téren kedély- és jellembeli adottságok különösen nagy szerepet játszanak.
Sorsközösségükben korán és később megvakultak elválaszthatatlanul összetartoznak. Hisz ezek is, azok is, ugyanegy sorsot hordoznak, és egyazon-képpen kell magukat beletalálniok. Amint ezt már kifejtettem, a korán megvakult éppen abban, ami a dolog lényegét teszi, mérhetetlen előnyben van, s ez arra kötelezi, hogy később megvakult sorstársának segítségére legyen, hogy ez megtalálja a helyes beállítást a számára új viszonyokkal szemben. Részint tanáccsal és testtel való személyes jellegű támogatással, részint, s ennek van nagyobb jelentősége, általános példaadással lehet szolgálatára. A később megvakultaknak a korán megvakultaktól kell megtanulniok, miként kell az új viszonyok között elszántan cselekedni. Nékünk, korán megvakultaknak mindig tudatában kell lennünk eme kötelességünknek, és a vele járó felelősségnek. Azok a sikerek, melyeket sorsukkal megbékélt később megvakult társaink - akik nálunknál sokkal közelebb állnak a látók világához, és abban sokkal biztosabban is lépnek fel - érnek el, végeredményben az egész vakügynek javára válnak. Elég itt a világháborús hadivakokkal szerzett tapasztalatokra utalnom. Ugyanez áll azonban minden időben, kiváltképpen pedig éppen most, amikor ismét nem egy harcos áldozza szeme világát a hazáért. Nyujtsunk hát nékik készségesen segédkezet mi, akik már kiismerjük magunkat a nemlátók világában. Az ebből fakadó áldás önmagunkra száll vissza...
P. Hinze.
(marb. Beitr. 1941 5.)
MM.

A vezetőkutya képességei.

A következőkben beszámol nekünk a „Schweizerischer Blindenbote" egyik számában Hauser sorstársunk, vezetőkutyájával szerzett tapasztalatairól: „A vezetőkutyáról igen sok téves hiedelem van köztudatban. Mindenek-előtt meg kell mondanom, hogy kutyája csak annak lehet hasznára, aki kutya-barát. Bizonyos mértékben kell hinnünk a kutya képességeiben, hogy azokat fokozatosan kifejlesszük és az esetleges hibákat, - amennyire lehetséges, - kiküszöböljük, vagy legalább is enyhítsük. Minden vezetőkutyának nagyon-nagyon kell ragaszkodnia gazdájához, és feltétlenül szófogadónak kell lennie.
Nem szabad, hogy idegen emberek, más kutyák vagy macskák eltereljék a kutya figyelmét kötelességéről, de harapósnak sem szabad lennie. A vezetőkutyának azon főképessége mellett, hogy a vakot vezetni tudja, még a következő fegyelmezettségekkel kell bírnia: 1. engedelmességet tanúsítani, 2. gazdája lába mellett haladni, ülni, vagy feküdni, 3. engedni, hogy pórázon vezessék, 4. póráz nélkül is gazdája mellett maradni, 5. valamit elhozni, 6. elvesztett tárgyat megkeresni, 7. tárgyat őrizni, 8. gazdáját megvédeni, 9. parancsra hangot adni, 10. idegentől ennivalót el nem fogadni. (Az utolsó két pont betartása nem okvetlenül szükséges, de hasznos.)
A tulajdonképpeni vezetést, ami természetesen a legfontosabb, a közönség, valamint sok kutyatulajdonos is, gyakran félreismeri. Egyesek azt hiszik, hogy a kutya szeretetből vezeti gazdáját céljához, mások pedig még azt is elhiszik, hogy a kutya el tudja olvasni a vasúti kocsin a „nem dohányzók" felírást. Tény, hogy azok az utak melyeket a kutya gazdájával gyakran megtesz, annyira ismertekké lesznek előtte, hogy azokon teljes biztonsággal vezeti gazdáját. Más a helyzet olyan utakon, melyeken a vak csak nagyon ritkán jár kutyájával, vagy amelyeket a kutya még egyáltalán nem ismer. Itt a kutya feladata gazdáját mindenféle veszélyre figyelmeztetni és őt azoktól megvédeni. A vezetőkutyának különleges kötőféke van, húzásra szolgáló szíjjal, melyen legtöbbnyire a Vörös Kereszt jelzése látható. A kutyát balkézzel kell vezetni úgy, hogy a kutya a gazdája előtt jár és a szíj erősen ki van feszítve. Így jól meg lehet érezni, hogy jobbra, vagy balra húz-e, vagy hirtelen megáll.
Az akadályokat a kutyának úgy kell kikerülnie, hogy gazdája azokat ne is érintse. Vannak akadályok, melyeket a kutyának megállással kell jeleznie. Néhány példa:
útba álló fa, szemétvödör, vagy talicska, ezeket mind kikerüli a kutya; de lépcső, járdaszél, gödör, vagy patak előtt megáll, s megvárja, míg gazdája botjával megvizsgálja az akadályt, és parancsot ad a megkerülésére, vagy egyenes továbbmenésre, esetleg visszafordulásra. Lépcsőn lefelé menet a kutya szorosan gazdája mellett halad s csak ha leértek, megy a kutya újra előre. Mozgó akadályokat: kocsit, autót, falun csordát a forgalmi szabályok szerint kell a kutyának kikerülnie. Széles átjáróknál vagy tereknél a kutyának fokozottabb figyelemmel kell a forgalomra vigyáznia. Itt gazdáját a legrövidebb és legbiztosabb úton kell a másik oldalra átvezetnie. Nagy városokban képes a kutya, - a többi járókelőt látva, - a forgalmi jelzés szerint indulni, de azért tanácsos ilyenkor a vaknak is figyelni.
Parancsra kell a kutyának az utca jobb- vagy baloldalán haladnia. Ugyancsak parancsra kell megkeresnie az útelágazásokat, járdát, kaput vagy lépcsőt. A legtöbb vezetőkutya jól és szívesen végzi ezeket a szolgálatokat. Minden kutya szeret a gazdájával sétálgatni. Tehát téves némelyeknek az az elgondolása, hogy a vezetőkutya igénybevétele „állatkínzás".
Arra kérek mindenkit, hogy több megértéssel legyen a vezetőkutya iránt! Ne dobjanak elé ennivalót gazdája engedélye nélkül és ne hízelegjenek neki, mert ez árt az idomításának. Pl. ha egy a jó ismerősömmel megyek, aki a kutyámnak örül, s hízelgéssel és cukorral kedveskedik neki; - néhány nappal később járok az utcán és a másik oldalon megy ugyanaz a személy; mikor a kutya meglátja, át akar menni hozzá, mert eszébe jut a cukor s nem olyan figyelmes többé esetleges veszélyekkel szemben.
Remélem, sikerült a vezetőkutyáról érdekes tudnivalókat közölnöm az olvasókkal.
SB.

Személyi hírek.

Holley Béla zeneszerzőt kinevezték a Vakok Kolozsvári Áll. Intézete nyomdavezetőjének. Sokoldalú tudásáról és ügyességéről ismert sorstársunknak őszintén kívánunk sok sikert, különösen, mert az intézet igazgatójának szándéka, hogy az erdélyrészi vakok megszervezésében is vezető feladatot juttasson neki.
- Andrássy Júlia és Fehér Dezső sorstársaink aug. 4-én tartották esküvőjüket. Juhász Gizella énekelt, Ámon István orgonált, Berindán L. hegedült.

Hogyan tölti napjait egy vak-siketnéma?

írta: H. Riedrich.

Fölébredek... Mennyi lehet az idő?... Előveszem az órámat és megtapintom. Igen, tapintanom kell a mutatót, mert nem látok. Negyedhat múlott... Nem-sokára jön édesanyám, hogy fölkeltsen. Legtöbb esetben ébreszteni kell engem, mert nem hallom az óra ütését... Siket vagyok. Nővérem elkísér a gyárba, ahol ő is dolgozik és elvezet a munkahelyemre. A munka megkezdéséig egy negyedóra szabad-idő van. Ezt azzal töltöm ki, hogy egy pontírású folyóiratot olvasok. Ebben a gyárban rajtam kívül még hat nemlátó ember dolgozik. Fényképezéshez szükséges kartonpapírosokat állítunk elő. A mi osztályunkon legnagyobbrészt asszonyok és leányok működnek. Igen előzékeny mindenki velünk szemben, az igazgatótól a munkavezetőig; valamennyien részvéttel és belátással viseltetnek a mi fogyatkozásaink iránt. Merengésemből egy vállérintés ébreszt fel. Ez azt jelenti: hét óra van, kezdődik a munka. Az újság eltűnik. Asztalomon nagy halmaz kartonlap fekszik. Ezek fel vannak hasogatva és esetről-esetre, - utasítás szerint, - egy gép segítségével különböző formákat kell belőlük kivágni. Ez sablon-munka. Legtöbbször csak egy kéz-érintésből áll, és ebben nagy gyakorlatom van. Ezalatt szabadon szárnyalhatnak gondolataim. Mivelhogy a gépek zaját egyáltalán nem hallom, azért sem a dologban, sem gondolataimban semmi sem zavar. Szép emlékeket idézek ilyenkor elő a múltból; eltervezgetek cikkekről és levelekről, melyeket majd az est folyamán le fogok írni. Legszívesebben rejtvények megfejtésével bíbelődöm. Néha annyira elmerülök, hogy szinte megijedek, mikor valaki újra megérinti a vállamat, mely azt jelenti, hogy a munka félbeszakad és mindenki elfogyaszthatja reggelijét. Pillanat alatt ismét előkerül az újság, mert csak a szünetben van időm olvasni. Nem halaszthatom otthonra, mert hiszen otthon új anyag vár rám; így eszem és olvasok egyidejűleg és jobban táplálkozom betűkkel, mint kenyérrel. A szünet negyedóráig tart, tehát dologra ismét! Beszédre kevés szükség van, hisz oly egyszerű a tevékenykedés. Ha azonban mégis valami közlésre lenne szükség, akkor ezt vagy a munkavezetőm, vagy pedig egy barátságos kolléganőm a tenyerembe írja. Időről-időre egy vak ismerősöm az asztalomhoz lép, hogy valami újdonságot közöljön velem, ami aztán rövid vitatkozást eredményez. Ismerősöm a lorm-féle írásmódot használja, amelyet ő nagy kedvvel sajátított el, s ez nekem is sok örömet okoz. Ezen megszakítások ellen a vezetőségnek sincsen semmi kifogása, mert hiszen tudják, hogy ez nem a termelés rovására megy.
Egyik kolléganőm hozzám lép és jelt ad, hogy kövessem. Egy olyan készülékhez megyünk, melyet állva kell kezelni. Ismét nagy halmaz anyag áll előttem; most erősebb és szélesebb lapok, némelyiknek az átmérője háromnegyed méter. Mindegyik sarkába egy szabályos bevágást kell alkalmaznom. A kartonlapokat egyesével vagy duplán, - a szerint, hogy milyen vastagok, - a gépbe helyezem, amelyet egy pedál segítségével indítok meg. Néhány óra alatt pár ezerszer hozom ezt a pedált működésbe. Ez meglehetősen nehéz testi munka, de jól ellensúlyozza a sok ülő-foglalkozást. Havonkint vagy hetenkint változik a beosztásom, hogy ne legyen annyira egyhangú. A jobban kidolgozott kartonlapok néha tízezrével állnak előttem. Ezeken a hátralevő munkát egy hadirokkant kollégám végzi; nekem itt az a dolgom, hogy egy nagy ládába sorba rakom a kész kartonokat. Ez ismét erős testmozgást igényel. Itt aztán nincs idő a gondolkodásra, mert állandóan figyelni kell. Négyórakor záróra. Nővéremmel a villamoshoz sietünk. Hazaérve első utam az íróasztalhoz vezet, hogy az összegyűlt postát megnézzem. Pont és síkírású leveleket találok, és az olvasást azonnal megkezdem. A levelek legnagyobb része sorstársaimtól, - a szövetségben működő vak-siketnémáktól, - jönnek. A mi szakosztályunk igazgatását én vállaltam és már 8 éve vezetem. Egyesülésünk célja, hogy a sors által legjobban sujtottakat a lehetőség szerint munkához juttassuk és életük zordonságát egy kis napsugárral elűzzük. Németországban hál.-Istennek, nem sok vak-siketnéma van; felületes számítás szerint mintegy 600, de csak 150 tartozik az én csoportomhoz. Az ország egész területén szétszórtan laknak, tehát mindegyiknek az ügyét levélben kell elintéznem. A levelezés ilyenformán nagyon is élénk, de én szívesen vállalom, mert meg vagyok győződve, hogy ez az egyedüli lehetősége a sorstársaimmal való érintkezésnek. Alig kezdtem a levélíráshoz, máris egy gyengéd, de jóakaratú oldalbaütést érzek: édesanyám sürget, hogy jöjjek ebédelni, mert kihűl az étel. Most eszmélek rá, hogy éhes vagyok. Szót fogadok, de egy-egy levelet mindig magammal viszek, melyet az evés szünetében a térdeimre fektetve olvasok. Ebéd végeztével már tisztában vagyok azzal, hogy mit is válaszoljak az illető levélre.
Mi újság? - kérdezem megszokottan. Édesanyámmal mindenféléről beszélgetünk. Gondosan mindent a tenyerembe ír és ezt nagy szeretettel teszi, hiszen már évtizedek óta teszi ezt. Most 73 éves. Evés után egy félórai szundikálás a pamlagon. Erre a kis pihenőre nagy szükségem van, mert az egész napi foglalkozás jobban igénybe veszi az idegeimet, mint bárki másnak. Nemsokára megint az íróasztalnál ülök az én kedves pontírógépem mellett. A vakírás nekem különösen felbecsülhetetlen ajándék. Mennyire örvendetes dolog a látás hiánya dacára írni és olvasni tudni! Mit is kívánnak tőlem az én barátaim? Az egyik egy üdülőhelyre szeretne bejutni, a másiknak valami írógépre vagy hallókészülékre van szüksége, a harmadik pedig különféle kérdésekre kér tőlem felvilágosítást. Megkülönböztetett gonddal válaszolok az új jelentkezőknek, akik az egyesületünkbe való felvételüket kérik. Ezekhez nagyon barátságos vagyok, mert hiszen magamról tudom, milyen nehéz ilyen sorsot elviselni. Új kollégámat igyekszem kielégítően tájékoztatni mindenről, ami minket különösképpen érdekelhet. Az esti órákban a régi egyesületi tagoknak válaszolok. E mellett cikkek írásával is foglalkozom. Van nekünk egy szaklapunk, melynek szerkesztését szintén én vállaltam. De ehhez csak vasárnap reggel kezdek, mert akkor érzem leginkább kipihentnek magamat. Mikor legjobban belemélyedek az írásba, valaki gyengéden megérinti a vállamat és megsímogatja a hajamat. Mivel az ajtó nyitását nem hallottam, összerezzenek. Készséges barátnőm jött, egy vak leány. 12 éve, mint gyorsírónő, állami szolgálatban van, és gyakran ellátogat hozzám, hogy segítségemre legyen. Ő vállalja a síkírásos munkákat, levélcímzéseket stb.. Nekem csak kevés szóval kell őt tájékoztatnom, minden úgy megy, mint a karikacsapás. Az ő segítsége nélkül szinte lehetetlenség volna ezt a sok anyagot feldolgozni és rendeltetési helyére juttatni. Miközben megvitatjuk egy-egy levél tartalmát, egy alig észrevehető jellel figyelmeztet, hogy valaki bejött. Valamelyik szomszéd, aki tereferélni jött hozzám. Megindul a beszélgetés... Mit mond...? Hogy érzi magát? ... Milyen a hangulata?... Stb., stb... Mindezeket az én kedves sorstársnőm a tenyerembe írja. Kitűnően ért ahhoz, hogy engem kézszorításokkal, és mindenféle más jellel a társalgásba segítsen. A vendég eltávozott....
Most jut eszembe, hogy síkírású leveleim is vannak, amiket még el kellene olvastatni. Ez a mi számunkra egy kis probléma. Egyikünk sem tudja elolvasni és a mással való felolvastatás szintén nehézséget okoz. Édesanyámat hívjuk, aki a levelek szövegét lassan elolvassa, a hölgy azután szóról-szóra a tenyerembe írja. Ha fontosabb szövegről van szó, azonnal le is másoljuk, hogy később felhasználhassam. Senkise gondolja azt, hogy ez a hosszadalmas foglalkozás csak egy kevéssé is terhünkre lenne! Minden magától értetődik. Előfordul néha, hogy kissé belefáradunk. Ilyenkor abbahagyjuk a munkát és más alkalommal folytatjuk. Az esetleges nézeteltéréseket igyekszünk egy-egy tréfás megjegyzéssel elsimítani.
Hálát adok Istennek, hogy - bár kemény megpróbáltatásokat mért rám, - édesanyámat ilyen sokáig megtartotta és barátnőmet hozzám vezette, akik önzetlen szeretetükkel napsugarassá teszik életemet.

Ez a cikk még 1938-ban íródott; azóta, - örömmel közöljük, - az említett gyorsírónő a cikk írójának, kiváló vak-siketnéma sorstársunknak felesége lett.
(die Blindenwelt, 1941. nov.)
Fordította: Hinger Boldizsár.

Szövetségi hírek

Újabb villamos-kedvezményt kaptak a VSZ tagjai. A főváros s a többi nagy vidéki városokhoz csatlakozva, most a miskolci villamos-vasúttársaság igazgatósága határozta el, hogy a Vakok Szövetsége arcképes igazolványa felmutatóinak átszállójegy helyett gyermekjegy váltását engedélyezi. Szól ez a kedvezmény a Miskolcon és Miskolcról Diósgyőrbe menő vonalakra. Felhívjuk ottlakó tagjainkat, akiknek még nem volna kezükben az arcképes tagigazolvány, hogy küldjenek be egy darab igazolványba való arcképet és öt darab tízfilléres levélbélyeget, hogy az igazolványt kiállíthassuk. Cím: Balkay Géza titkár, Budapest, 14. Ajtósi-Dürer sor 39.

A rövidírás most megjelent gyakorlófüzetét 50 fillérért a Vakok Világa kiadóhivatala, Rákoshegy, küldi a megrendelőknek. Írja át rövidírásba e gyakorlatokat s kisebb részletekben küldje el bírálatra rövidírásban gyakorlott ismerőséhez, vagy a szerkesztőhöz. Így hamar megismerheti hibáit és tévedéseit, s mint jó rövidíró olvashat új, értékes műveket.

Hirdetések.

Állandóan veszek használt rádiókat, hangszórókat, fejhallgatókat és egyéb szerelési kellékeket. Vennék egy jó állapotban lévő Klein-szekrényt is. Cím: Magosi Gábor, Csákvár, Cigány-utca 481., Fehér megye.
- Javítást igénylő Yost-írógép tíz pengőért eladó: Csermák András, Budapest, 14. Ida-u. 5 (este a Társaskörben)

Nők rovata.

Főzelékek eltevése télire.

Soha nem volt még olyan fontos, hogy megfelelő mennyiségű főzelék eltevésével felkészüljünk a téli nehéz hónapokra, mint most; nyáron a főzelék nagy mennyiségben és aránylag olcsón áll rendelkezésünkre, s ha elég sokat teszünk el, megkönnyítjük a téli főzés gondjait.
A kigőzölés, a szárítás, a besózás, az ecetbe-rakás, és a savanyítás a legismertebb eltevési módok.
A M. Kir Közélelmezési Hivatal fenti című füzete részletesen ismerteti a zöldborsó, zöldbab, lecsó, ecetes tökfőzelék, paradicsom, és paradicsomba eltett paprikának kigőzöléssel; - zöldborsó, zöldbab, gomba, vegyes leves-zöldségnek szárítással; - tök, zöldbab, ugorkasaláta, zöld-petrezselyem és gombának besózással; - végül az ecetes ugorka, csalamádé, gombasaláta és lengyel ugorka ecetbe való eltevését.
A kigőzölést itt alaposabban írjuk le, amire múlt számunkban nem jutott hely. Legjobb a kigőzölést erre a célra készült, hőmérővel ellátott gőzölőkádban végezni, de kis háztartások megelégszenek a mosófazékkal.
A főzeléket alaposan megmossuk, megpároljuk, s a szerint, hogy milyen főzelékről van szó, egészben hagyjuk, vagy áttörjük, majd tisztára kimosott üvegekbe töltjük, jól lekötjük, újságpapírral körülcsavarjuk és beleállítjuk a gőzölő-fazékba úgy, hogy a fazék aljára is egy elég vastag papírréteg kerüljön és az üvegek ne ütődjenek össze. A fazekat az üvegek kétharmad magasságáig megtöltjük vízzel és a gőzölési időt a víz gyöngyözésétől (forrásától) kezdve számítjuk; ezért jó a hőmérős kád, mert akkor nem zavarják meg a párolást azzal, hogy a fedő emelgetésével nézegetik, gyöngyözik-e már a víz.
Az üvegeket előírás szerinti ideig gőzöljük a gyöngyözéstől kezdve, majd utána a zárt gőzölőedényben hagyjuk kihűlni.
- Zöldborsó: otthon fejtsük, ne legyen túlnagy szemű. Megmossuk, néhány percig főzzük, majd gyakran cserélt hideg vízben kihűtjük és lecsurgatjuk. Üvegbe rakjuk és cukros-sós vizet öntünk rá, úgy, hogy az a borsót kb. 3 cmvel ellepje. Egy liter vízhez 3 deka cukrot és 3 deka sót kell számítani. Az üvegek száját gondosan lekötjük és az üvegeket két óra hosszat gőzöljük.
- Zöldbabot, gyengét, hosszába vágva puhára főzzük, üvegbe rakjuk, sós-ecetes vizet öntünk rá, jól lekötjük és a forrástól számított 30 percig gőzöljük.
- Paradicsomban eltett paprika: a kimagozott, jól megmosott paprikát leforrázzuk és egymásba állítva üvegbe helyezzük, majd a szokásos módon elkészített paradicsomlevet ráöntjük, lekötjük és kigőzöljük. Az így eltett paradicsomos paprikát ajánlatos még két egymást követő napon tíz-tíz percig kigőzölni, úgy, hogy az egyes gőzölések után az üvegeket a gőzölő-edényben hagyjuk kihűlni s megmozgatás nélkül ugyan-azon edényben gőzöljük újra.