Dr. Szél Lajos - Vakok tájékozódása és mozgása (IV. befejező rész)

Dr. Szél Lajos: Vakok tájékozódása és mozgása (IV. befejező rész)

3/ Az új vakoknak a hangforrás mellett jelentkező visszaverődő hang bemutatása nehézséget jelent. Erre a következő gyakorlatot alkalmaztam. Az embertől 3 m távolságban szorosan egymás fölött két azonos típusú rádiót helyeztem el, majd az egyiket távolítani kezdtem. A helyben maradó rádió jelképezi a hangforrást, a távolodó pedig a visszaverő felületet. Így tetszőleges hangerővel előidézhető a fáziskésés és magas frekvencia erősítés. A figyelem ráirányítás megtörténhet. Ezt követően a mozgó rádiókészülék hangerejét csökkentjük, mert a valóságban is a visszaverődő hangok gyengébbek. Tapasztalat szerint 30-40 cm-es lassú elmozdulás már jól hallható fáziskésést hoz létre. Azt is megfigyeltem, hogy kevés gyakorlat után a visszaverődést jelképező rádió hangja lényegesen csökkenthető az érzékelés változatlansága mellett. Komoly hatással van ellenben az elmozdulás sebessége. Ha lassú mozgás helyett gyorsan változtatjuk a mozgó készülék helyét, előfordul, hogy már 5-10 cm-es elmozdulást is fáziskésésként érzékelünk. Ezek a megfigyelések vegyes frekvenciákon alapulnak, tehát a megfigyeléseknél a legjobban érzékelhető középfrekvenciák mindig szerepeltek. Ez a helyzet nem egészen azonos a természetben tapasztalt hatással, de a figyelmet felkelti a fáziskésés érzékelése iránt, s így a kezdő vak számára nyilvánvalóvá válik, hogy mozgása során milyen hanghatásra kell figyelnie.
4/ A valóságos hatáshoz már lényegesen közelebb áll a következő gyakorlat. A gyakorló személy 1-2 m távolságra megáll egy nyitott ablak, vagy ajtó előtt. Az oktató egy bekapcsolt zsebrádiót a fal felé fordít, és elmozdítja úgy, hogy hangját egyszer visszaverje a fal, másodszor pedig az ajtó vagy ablak nyíláson át szabadon távozzon a térbe. Itt a mozgatás sebességétől függetlenül tudja jelezni a figyelő a hangvisszaverődést.
5/ E gyakorlatokat követően a természetben az akusztikai késés megfigyelését a durva visszhangjelenséggel kezdhetjük. Először sík terepen lehetőleg egy épületet közelítsünk legalább 20 méterről ismételt hangadások közben. A gyakorló személy pedig igyekezzen az épület irányát megállapítani. A gyakorló személyt járkáltassuk, helyzetét változtassuk, hogy előző ismereteit az épület irányának újbóli megállapításánál hasznosítani ne tudja. Tapasztalat, hogy az épület közelítésekor a hangkésés csökkentésével az irányérzékelés egy darabig romlik, majd 2-5 m körül hirtelen megerősödik. Valószínű, hogy a visszaverődést e távolságból már nem a fáziskésés, hanem az összetett hang élesedése, a magas frekvenciák élessé válása alapján érzékelhetjük.
6/ Az egyik oldalról határolt téren haladjunk el a fal előtt. A gyakorló személlyel figyeltessük az 1-2 m-re levő falról visszaverődő lépészajt, vagy bot koppanásokat. Feladatul azt adjuk, hogy a hangszin megváltoztatása alapján jelezze, hogy az épület hol ér véget, vagy azon hol van nyitott kapu.
7/ A leírt gyakorlatok egy-két hónapos rendszeres gyakorlása után a térzaj leárnyékolása, a hangvisszaverődés és a tárgyak körül jelentkező hangszín élesedés alapján megkísérelhetjük a járda melletti oszlopok, fák figyeltetését, megszámlálását, helyük pontos meghatározását. Az érzékelt tárgyakat először az érzékelés biztonságának megerősítése céljából mindig bottal is tapintsuk meg. Ez azért fontos, hogy az érzékelés konkrét lehetőségéről meggyőzze a gyakorló személyt. Hívjuk fel a figyelmét, hogy az akusztikai információ bizonytalansága esetén lehetőleg minden esetben használja a tapintást. Akusztikus közlekedésnél az eddig közvetett tapintást szolgáló bot szerepe megváltozik.
a/ Átlósan magunk előtt tartva véd az akusztikailag nem érzékelhető vékonyabb tárgyakkal való ütközéstől.
b/ Rövid koppanó hangjának visszaverődése az akusztikai tájékozódás egyik hangforrása. Az akusztikus közlekedést ne úgy képzeljük el, hogy az oda-vissza lökődő hanghullámok érzékelésén alapszik, - jól lehet ezek is közre játszanak benne - sokkal közelebb áll a valósághoz az az elképzelés, hogy a tárgyak körül keletkezett hanghullám torlódás összességéből emeljük ki a tárgy irányára, nagyságára jellemző információkat.
8/ Itt kell még szólni az infrahangokról. Ezek azok a léghullámok, lökések, melyek frekvenciája nem éri el a hallható 20 herz-et. Ezek a lökések és folytonos áramlások a légnyomás változás és a tárgyak különböző oldalain különböző mértékben felmelegedő levegő mozgásaiból keletkeznek. A ház mögül kilépve szél csap meg bennünket, de saját testünk mozgásával is léghullámokat indítunk, melyek a tárgyakról visszaverődve arcunkkal érzékelhetők. Az akusztikai hatás mellett ezek is bekapcsolódnak a tárgy érzékelés rendszerébe. A testünk által keltett léghullámok csak akkor jelentősek, és jól érzékelhetők, ha sebességünk legalább a 4-5 km óránkénti sebességet eléri. Ez az egyik oka annak, hogy a jól közlekedő vakok igyekeznek sietni, mert gyorsabb mozgásuk által keltett léglökések határozottabb információkat jelentenek számukra. A fül helyzetének megváltoztatása, ha ez megfelelő sebességgel történik, szintén jelentőséggel bír. A hangváltozások mennél gyorsabbak, annál könnyebben felismerhetők. Ez egyformán igaz a hang irányának, erősségének és frekvenciájának változásaira. Így a gyorsan mozgó vak ember a hangváltozásokat pontosabban - nagyobb kontrasztokkal - érzékeli.

III. A TÁJÉKOZÓDÁST ÉS MOZGÁST SEGÍTŐ EGYÉB INFORMÁCIÓK

Az ember bőrével az infravörös hősugarakat képes érzékelni. Minden tárgy, melynek hőmérséklete abszolút null fok felett van hősugarakat bocsát ki. Ez érzékelhető. Nagyon lényeges a fokozatosság elvének megtartása, mert a lassú de egyenletesen fejlődő képesség leginkább meggyőzi a gyakorló személyt arról, hogy környezetét képes megismerni, és abban biztonsággal mozogni.

Vakok Világa 1994. december