Vakon bízni kell a látókban

Vakon bízni kell a látókban

Szeged - Közlekedés, pénzfelvétel, vásárlás hétköznapi dolgok,
amiket mi, látók könnyen elvégzünk. A vakoknak azonban folyton koncentrálniuk kell.
Törekvések vannak az akadálymentesítésre Szegeden is. Hegedűs István séta
közben mesélt ezekről.

Emlékezetből tudom, hogy hol a járda vége, és hol kezdődik a zebra. Érzékelni
nem lehet sem bottal, sem lábbal, mert egy szintben vannak, nincs különbség a
kettő között, mutatta Hegedűs István a Híd utcai gyalogos-átkelőhelynél. Azt
mondta, a Bartók tér még ennél is rosszabb. A 39 éves szegedi férfi születése
óta vak.

A Széchenyi téri posta előtt találkoztunk. A jelzőlámpánál nincs hangjelzés, a
zebránál az embereket figyeli: ha hallja, hogy elindulnak a többiek, ő is lelép
a járdáról. Baj csak akkor van, ha a látók a pirosnál indulnak el.
Itt most forduljunk jobbra, a Klauzál tér felé irányított bennünket István.
Így tettünk. A sarki cukrászda teraszán egymás mellett sorakoznak az asztalok és
a székek – szezonális akadály a vakok számára. Határozottnak kell lenni, de
néha nem sikerül keresztülmenni ütközés nélkül, és bekeveredem az asztalok közé,
ilyenkor segítenek. Ha nem hagyják szanaszét a székeket, sikerül az átjutás mosolygott.

Magyarországon két bank üzemeltet olyan ATM-eket, amelyek beszélnek is. A
Kölcsey utcai nem ilyen, de István ennél a banknál nyitott számlát, mert ez volt
számára a legkedvezőbb. Az automata, ahogy István mondta, félig
akadálymentesített: pontírással is feltüntették, hogy hová dugja a kártyáját, és
hol kapja meg a pénzt.

A teraszon határozottan érdemes végiggyalogolni. Ha bekeveredik az
asztalok közé, a vendégek is segítenek Hegedűs Istvánnak. Fotó: Miskolczi
Róbert

A billentyűkön a számokat ki lehet tapogatni, az ötös mindig középen van,
ennek a számnak az alakja mindenhol ugyanolyan mutatta. Ezt nem a vakoknak
találták ki így, de jól jön nekik is magyarázta.
Évek óta ugyanabba a hipermarketbe jár vásárolni, ahol egy embert mindig adnak
mellé, akivel együtt válogat a tusfürdők és felvágottak között. Ismeretlen
élelmiszerüzletben előbb kihallgatja, hol a pénztár, ott kér segítséget. A
termékekről mindent megkérdez: meddig jó, mennyibe kerül, és melyik sonka a
szebb. A papírpénzeket nem lehet megkülönböztetni, mert azonos nagyságúak, nem
úgy, mint az euró.

Hegedűs István koraszülött volt, az inkubátorban vesztette el a látását.
Programozóként dolgozik, mellékállásban felnőtt korban megvakultakat tanít
számítástechnikára. 12 éve nős, a felesége szintén vak. Egy 9 éves
kislányuk és egy 6 éves kisfiuk van. István azt mondta, a gyerekek annyi
házimunkát végeznek, amennyit a többi gyerek. Nem azért vannak, hogy
kiszolgálják a szüleiket, csak mert ők látnak.

A fizetés egy bizalmi tranzakció: el kell hinni, hogy a pénztáros jól adott
vissza. Ezért járok az ismerős boltba, ami lehet, hogy drágább, de tudom, hogy
nem csapnak be.

A 3-as és a 4-es villamost könnyű megkülönböztetni, a 10-es és a 20-as buszt már
kevésbé. A várakozókat kell megkérni, hogy szóljanak, ha jön a busz, olykor
elfelejtik figyelmeztetni, hogy felszállhat. Az elsőajtós felszállás után
számolni kell a megállókat. Ha elgondolkodik, elveszti a fonalat, bár a buszok
egy részén már van hangos utastájékoztatás ha bekapcsolják, hallani is lehet.
István elárulta: a közlekedés nagy koncentrációt, sok energiát igényel, nem
lehet csak úgy sétálgatni.

Az Anna-kúti a legjobb

Az egy évvel ezelőtt felújított szegedi Anna-kúti kereszteződésben a sárgás
színű díszburkolatot bordó színű sáv tarkítja". Ezek a bottal és cipővel is
érzékelhető, ún. taktilis jelek mutatják a vakoknak, hogy hamarosan vége a
járdának. Itt a jelzőlámpák hanggal jelzik, ha át lehet kelni az úton, igaz,
olyan halkan, hogy a forgalom zajában még mi sem hallottuk.

Olvasóink írták

10. ukk-mukk-fuck 2009. július 23. 20:48
Ezt a házaspárt szokta a pacsirta utcában látni, szimpatikusak és
tiszteletreméltó a tartásuk.

9. hb 2009. július 23. 13:48

micsoda egy aljas ember lehet az, aki egy vakot akar pénzzel becsapni?...
eszembe sem jutna...

8. pille 2009. július 23. 12:05

Minden tiszteletem az övéké. Két látó gyermekük a szemük fénye. Régebben írt
is a szülőkről cikket a DM.

7. kispacni 2009. július 23. 11:30
Csodálatos emberek, gyönyörű, csodálatosan nevelt gyerekek.

6. flexsnake 2009. július 23. 10:13

látásból" sokan ismerik az egész családot. Hiányolom az ilyen cikkeket.

5. rolee 2009. július 23. 09:57

Őt anno többször is láttam a városban, és mily meglepő volt, a város
nagyrésze nagyon rendes vele, 83as buszon pl egyből ugrott mindenki, hogy
átadja a helyét, végállomáson is lekísérték egyből ahogy látták, hogy
leszállni szándékozik, a Te***-ban pedig mindig van mellette egy munkatárs,
aki készségesen segít ...

Ja igen és tisztelt Hegedűs István! Ha nem bízik annyira a visszaadásban,
némelyik bank csinál speciális bankkártyákat, amiket vakok is könnyen tudnak
kezelni, azt adja oda fizetéskor, és biztos, hogy nem lesz még gyanú sem, hogy
esetleg átverik!

4. bespin 2009. július 23. 09:49

Mindig megdöbbenek a jól működő érzékszerveik fejlettségén. Sokat járok
Pesten a Hungária krt.-i egyik intézetük előtt, rettenetesen magabiztosan és
jól közlekedik legtöbbjük a nagy forgalmú átkelőkön.

3. jajjj 2009. július 23. 09:43

Volt szerencsém Budapesten átélni ezt-azt. A Láthatatlan kiállításon jártam,
ami pont arról szól, hogy tapasztaljuk meg azt, hogy milyen lehet az
érzékeinkre támaszkodni. Számomra eléggé borzasztó helyzet volt, hogy az első
két másodperc után nem tudtam, hol vagyok, merre tartok, mik vannak előttem.
Minden tiszteletem a vakoké és a gyengénlátóké!

2. Yucca 2009. július 23. 09:40

Bizony, úgy ahogy mondod! Én tegnap figyeltem egy vak hölgyet a Mars téri
buszmegállóban, akkor gondoltam bele, milyen szörnyű lehet nem látva élni le
az életet, még akkor is, ha úgy született, tehát tkp. nem is tudja, mit
veszít. Bár van, aki szerint inkább nyer, mert sok más szép dolog jobban
kinyílik a számára.
Hát nem tudom, - én is bepánikolnék, ha most veszíteném el a látásomat.

1. demeterkornel 2009. július 23. 09:21

Az ember bele se gondol, hogy milyen nehéz lehet a közlekedés annak, aki nem
lát. Láttam egy kísérletet, ahol látó embereknek bekötötték a szemét, és arra
kérték, hogy egy vezető mellett sétálva tegyen meg 1 kilométert a városban.
Nem foghatta meg a vezetőt, csak hallgathatta a hangját. A kísérletben
résztvevőknek több, mint a fele az első 200 méter előtt pánikba esett!

Kovács Kriszta

delmagyar.hu 2009.07.23.