Vasárnapi Újság 1854. (III. rész)

Régi világunk lapjai

Vasárnapi Újság 1854. (III. rész)
A vakokról - Dienes Lajostól (folytatás)

A harmadik vak gyermek atyja, kit Bélának nevezhetünk, vagyonos és tudományosan mivelt, s igen józan gondolkozásu példás családatya volt. Ollyan, a kiről a magyar ember azt szokta mondani, hogy derék okos ember.
Gondos apától, a ki okos ember is, van is bőven mit apritania a lébe, nem lehet egyebet várnunk, ha a Mindenható világtalan gyermekkel látogatta meg, mint hogy mindent elkövet, ezen szerencsétlen sorsának enyhitésére, nem kimélve sem költséget sem fáradságot.
Béla apja nem azon uri emberek sorába tartozott, kik mindent fogadott emberekkel tetetnek gyermekeik nevelése körül, s azt hiszik, hogy Isten beelégszik szülői sáfárkodásukkal, ha felszámlálják előtte, mennyit költöttek évenkint gyermekeik nevelésére.
Ő nemcsak költött, de fáradozott is gyermekei nevelése körül; mert erős hite volt, hogy valamint az anyáknak legszentebb kötelességök gyermekeik ápolása, az atya mulhatlanul tartozik azon nevelése fölött őrködni. És ezen kötelességet tizszeres buzgalommal teljesité világtalan kis Bélája körül.
Alig mult két éves a szegény fiucska, midőn szeme világát elveszté, s a szerencsétlen apa, Pest leghiresebb orvosaitól, kik sikeretlenül fáradoztak, a vakokintézetéhez fordult. A véletlen ugy akarta, hogy épen a hó utolsó napján kereste fel ezen jótékony hajlékot, s e napon minden hónapban próbatétök van a növendékeknek, a mellyen mindenkit szivesen fogad az intézet.
Béla apja kezdettől végig mindent éber figyelemmel követett, sokat látott és hallott egy pár óra folytán, a mit nem minden embernek hitt volna első szavára, de a mi egyszersmind jótékony balzsam volt sebzett atyai szivére.
Látta mint irnak rajzónnal és tentával némellyek, mint olvassa el ujjaival egyik, a mit a másik épen most nyomtatott tűhegyből összeillesztett betükkel, s ha helyesirási hibát követett el (a mi többnyire betücsere által történik), azt azonnal észrevette.
Látta mint raknak össze fabetükből ahoz alkalmas völgyezett rámába a kisebbek, egyes szavakat vagy egész mondatokat, s milly figyelmesen nézi át ujjaival egy nagyobbik, ha valljon nem csinált-e valahol hibát. Bámulva győződött meg arról is, hogy törtszámokkal olly gyorsan bánnak el fejből a növendékek idősbjei, miszerint ő papiron nem volt képes olly gyorsan elkésziteni ugyanazon számvetést, és meggyőződött róla, hogy az hibátlan.
Látta és hallotta azt is, milly előmenetellel haladnak különbféle zenében. Látott több rendbeli kézimunkákat, czukorszelenczéket, sótartókat, kalamárisokat, vak asztalos- és esztergályostól, harisnyákat, fejkötőcskéket, karmantyúkat (haraszból és selyemből), stb. mellyeket vak leánykák kötöttek, czipőt is látott, mellyet világtalan varga varrott. Azt is látta, hogyan dolgoznak a vak kézművesek, mert a műhelyben kiki elfoglalja helyét kis időre próbatétkor, hogy a közönség tulajdon szemeivel meggyőződhessék mindazokról, a miket az intézetben tanulni lehet; látta az ügyes és könnyü testgyakorlatokat, szóval sok szépet és meglepőt látott egy pár óra alatt, miről a szokatlan ember nem tudja hamarjában, csodálkozzék-e fölötte, avagy dicsérje a Mindenhatót, hogy képmását okos észszel felruházta, melly a setétség országában is uralkodó székre képes emelkedni, - áldja a pártfogókat, kik alapiták és fentartják e jótékony intézetet, s meghajoljon a tanitók türelme és szorgalma előtt, kik a vakokban ennyi ügyességet birnak kifejteni.
De mindenek fölött legnagyobb figyelemmel követe Béla atyja egy mintegy 50 éves, közép termetü, kissé himlőhelyes világtalan férfiut, ki a tanitók sorában ült, s midőn a zenére és számvetésre kerül a sor, kiváltképen ő kezelte a próbatét menetét, mert ő volt rendes tanitója mind a zenének, mind a számvetésnek. Neve e derék világtalan férfiunak Füredy László.
Itt csak annyit érintek néhány szóval életrajzából, hogy 10 éves korában teljesen megvakult, s a pozsonyi evangel. lyceumban világtalan állapotban végezte tanulmányait, igen dicséretes szorgalommal és sikerrel. Később a pesti vakokintézetében, annak csaknem keletkezésétől fogva mint rendes tanitó működött, s több éven át a magyar nyelv- és történettant is ő adta elő. Meghalt 1851-ben.
E derék tudományosan mivelt férfiuval megesmerkedvén Béla atyja, mindinkább meggyőződött a felől, hogy a vak, magas müveltségre képes, ha van jó természetes esze - a mi ritkán hiányzik nálok - van a ki fáradhatlan szorgalommal és türelemmel gyakorolja csecsemő korától kezdve mind testi mind lelki tehetségeit, és van az illetőknek elegendő vagyonuk, mellyből a nevelési költségeket is viselhetik, s a kimüvelt világtalannak is egyéniséghez illő és méltó jövőt biztosithatnak.
Béla gondos atyja szorgalmasan látogatta a vakok intézetét, hol az igazgatóval és tanitókkal bizalmasabb ismeretségbe lépvén, gyakran jelen volt a tanórákon. Legtöbbet időzött még is Füredyvel, kit mintegy tanulmányul tüzött ki magának. Nem egy délutánt töltöttek együtt sakkozva*) A sakkjátékot illetőleg, szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a vakok számára készitett saktábla minden koczkájából egy kis csap állt ki, az alakok talapjába pedig lyuk van furva, mellyet ezen csapokra illesztenek. A szinek ugy vannak pótolva, hogy például a fehér alakok mind gömbölyüek fent, a feketék pedig hegyesek. Füredynek erre nem volt szüksége, ő egészen ismeretlen mindennapi sakkjátékkal csak ugy játszott, mint a tulajdon magáéval, melly hasonlóképen közönséges volt, s olly jól játszott, hogy ugyancsak összeszedhette az eszét középszerü játszó, ha kiakarta kerülni, hogy meg ne verjék. Én sokszor játszottam vele, igaz hogy csak ollyan fertályházhelyes sakkmester vagyok, de nem is jut eszembe egy partie sem, mellyet elnyertem volna Füredytől, hanem arra jól emlékszem, hogy tréfából valamellyik figuráját tovább csusztattam egy lépéssel, vagy egy kiütött parasztot feltettem a táblára, a mit ő mindig észrevett.
Mi a kártyázást illeti, bár nem hiszem, hogy valaki azon véleményre tévedne, hogy a vakok a kártya szinét kitapogatják, nem tartom még is fölöslegesnek megirni, hogy mind a szinek, mind a számok, bizonyos számu igen gyenge t-szurással jelöltetnek ki vakok számára a kártyákon, a mit ők nagy biztossággal megismernek ujjaikkal, s a kiadott kártyát mindig megnevezi az, a ki kiadta.
Valóban meglepő szokatlan látvány, midőn este valamellyik nagyobbik teremében az intézetnek 3-4 vak együtt ül és kártyáz, ugy szólván setétben, mert a vakok intézete helyiségei csak annyi mécsvilágitásban részesülnek, hogy a látó szolgák, vagy felügyelő tanitó valamellyike, meg ne botoljanak, nagyobb világitás fényüzés lenne.
D.*) vagy ha többen voltak együtt tarok avagy preference kártyajátékkal, fejezték be esténként a komolyabb vitatkozásokat.
A gyakori látogatásoknak az lett Bélára nézve az eredménye, hogy atyja nemcsak a pesti vaknevelőkkel, hanem általok a vaknevelésre vonatkozó könyvekkel is megismerkedett, mellyeket megszerezvén, szorgalmasan olvasgatta, s kijelölte magának a kitünőbb, s használatba venni óhajtott helyeket, és azok utmutatása szerint bánt kis világtalan fiacskájával. Minthogy feltünő hajlamot mutatott a gyermek már kisded korában a zenéhez, édes anyja mindennap zongorázott neki több izben, nem holmi zenebonás opera-nyitányokat, hanem kezdetben egyszerü dallamu népdalokat, stb. Édes apja pedig, hogy hallását élesitse, - melly a zenészetnek nélkülözhetlen feltétele - mindenféle hangok gyors megismerésében gyakorolta. Ezüst kanalat, különbféle nagyságu poharakat, arany-, ezüst-, rézpénzt pengetett neki, a melly tárgyakat Béla hosszabb gyakorlat után, olly bizton megismert, hogy a régi verésü huszasokat, mellyek laposabbak de vékonyabbak, mindig megkülönböztette hangjokról az ujtól. Tizes és huszas, vagy rézpénz között épen nem szokta eltéveszteni a különbséget.
Néha el is dobta magától az atya a pengő érczet, s Béla meglehetős biztossággal oda talált hallás után, a hova esett az.
Eleinte lakószobájában, lassankint az egész házában, s később az udvaron és kertben is körülvezette serdülő fiát a gondos atya, s mindent megtapogattatott vele, a mihez hozzá lehet kézzel férni, és elmondta neki, hogy miből és mirevaló, ki, és miféle szerszámokkal késziti ezt meg amazt a tárgyat. Mindenféle eleség és gabonából volt egy kis készlet a kis fiu szobájában, s nem egyszer megtörtént, hogy magára hagyatva, azok szemei számlálgatásával töltötte idejét, nem is gyanitva mennyire tökéletesedik tapintó érzéke s ujjai ügyessége, midőn búza- vagy lencseszemeket számlálgatott.
Játékszerei közt voltak mindenféle jól készitett állatok, és apró szerszámok, mellyek után sok állatról szerzett meglehetős tiszta fogalmat. Hogy az eleven állatok nagyságáról is tiszta fogalma legyen, sokszor ugy tett vele atyja, hogy előbb a fakutyát, macskát, bárányt, lovat, s mindjárt reá az elevent tapogattatá vele össze vissza, és a gyermek egyuttal, azok szőre simasága, puhasága, hosszasága között is megjegyezte magának a különbséget.
Sip, dob, harmonika, trombita, kakuk, kereplő, s egyéb hangos játékszerek bőven voltak a kis vak fiucska játéktárában, mellyek hasonlóképen jó gyakorlati hasznot eredményeztek hallása élesitésére.
Már négy éves korában bejáratták a kis Bélát, a helybeli kisdedóvó-intézetbe. És senki se gondolja, hogy akár a tanitónak terhére lett volna, akár a kisdedeket gátolta légyen mulatva-tanulásukban. Sőt csakhamar ő lett az iskola vetélyserkentője, mert legszebben ült kirendelt helyén, mellyre néhány nap mulva bizton reá akadt, s leggyorsabban megtanulta a kis versecskéket s egyéb efélét, legszebben is énekelte az apró dalokat, és a jó példa ha valahol, romlatlan gyermekeknél bizonyosan megtermi áldott gyümölcsét.
Nagyobbacska korában, beadták Bélát szülői a vakokintézetébe, hol kiváltképen, a zenében gyakorolták, egyéb neki való elemi tanulmányok mellett. Kézimunkákra ugy ohajtá atyja, hogy ne igen alkalmazzák, mert attól tartott, hogy a durvább szerszámok és nehezebb fogásu munka, károsan hatnak ujjaira, mellyeket zenész embernek minden áron kimélni és ápolnia kell. Mind a mellett mégis megtanulta Béla, meglehetősen az esztergályos mesterséget, mert nagyon tetszettek neki azok a mindenféle csinos apróságok, mellyek ezen mesterség müvei.
10-12 éves korában már nyilvános oskolába járt Béla, egy tudományosan müvelt derék fiatal emberrel, kit nevelőül fogadott melléje atyja; az oskolán kivül részint zene, részint idegen nyelvek tanulásával tölte Béla naponta nehány órát, jeles szakértő mesterek tanitása szerint, majd beutazta a serdült vak ifju, Europa legnevezetesebb fővárosait, több helyütt egy vagy más nevezetes tudós leczkéire szorgalmasan bejárván kedves nevelőjével; s mire megemberedett, mind a nemzeti, mind az ó görög és deák, angol franczia s német irodalomban olly jártasságot tanusitott, ha erre került a sor, hogy tisztelettel álmélkodtak, kik hallák okos beszédét. A zenében pedig olly haladást tett, hogy egész ünnepélyes csend állott be, ha Béla valamelly társaságban a zongoránál foglalt helyet. A sakk, és néhány tisztességes társasági kártyajátékhoz is olly jól értett, hogy épen nem haragudott, a kinek whiszt partieban, ő jutott társul.
Minthogy a tudományos dolgokat igen kedvelte, sohasem maradt hátra a napi irodalomban, mindig volt valakie, a ki a jobbravaló hirlapokat, s legujabban megjelent munkákat felolvasta neki, és mivel a vakoknak igen gyors és tartós emlékezőtehetségök van, nem egyszer megtörtént, hogy midőn valamelly eseményről vitatkozás támadt, Béla egész biztossággal elmondta, mit irtak arról ez előtt 5-6 hónappal, sőt évek előtt is a hirlapok, és többnyire azon napra is emlékezett, mellyen ezt neki felolvasták.
Unalom-üzőül tartott egy külön szobácskát, mindenféle esztergályos szerszámokkal felszerelve, s olly csinos apróságokat gyártott mulatságból, hogy akármelly épszemü mesterember sem szégyelte volna magáénak vallani, s nem volt senki számos ismerősei között, ki valamit nem birt volna Béla müveiből emlékül.
Semmivel sem hatotta meg azonban az egész községet, urakat és szegényeket, ifjakat, véneket olly mélyen, mint ha nagy ünnepeken, vagy néha közönséges vasárnapokon is ő foglalt helyet istenházában az orgona mellett, s tiszta csengő hangjával s remek játékával ő vezérelte a hivek buzgó énekét a mindenható zsámolyához. - Nem lehet azt az andalgó bánatos, - hogy ugy fejezem ki magamat - hangzománczot, leirni, melly a vakok vallásos énekét jellemzi.
Igy tölté életét a tudományosan müvelt vak.
(Folytatjuk.)

1854. september 3-kán (27. szám.)

Vakok Világa 2015. november