Vasárnapi Újság 1854. (I. rész)

Régi világunk lapjai

Vasárnapi Újság 1854. (I. rész)

A vakok pesti intézetében a lefolyt iskolai évben 28 fiu és 16 leánykából állott a növendékek száma, kik itt, emberszerető alapitók gondoskodásából, tudomány, zenében s kézimunkában nyernek oktatást. Budapesti születésü volt köztök 17, pestmegyei 3, vidéki 22, erdélyi 1, vajdasági 1. A növendékek nyilvános próbatéte julius 31-én a kormányzó bizott­mány jelenlétében ment végbe, melly alkalommal a kitünőbbek juta­lomban s dicséretben részesültek. Lebegjen áldás e jótékony intézet felett.
1854. augustus 13-kán (24. szám.)
Dienes Lajos: A vakokról
O milly felséges égi adomány
A szem világa! - Minden a mi él
Csak világosság közepett boldog.
Még a növény is örül a napfénynek.
Csak a vak hervad örök setétség
Zord éjelében. Nem kecsegteti
Sem a zöld pázsit s rétek bársonya,
Sem virágaik gyönyör- zománcza.
Nem nézheti a hajnal biborát,
Sem a csillagos eget ő soha....
Meghalni nem baj - de ha élsz s nem látsz,
Ez a balsorsnak legnagyobb csapása!
(Schiller)

A koszorus német költő idézett nehány sorában sokkal értelmesebben ki van fejezve, mind azon megbecsülhetlen drága kincs, mellyet a szemfényben birunk, mind azon kimondhatlan keserü csapás, mellyet ezen hárombetüs szó vak foglal magában; semhogy annak bővebb leirásába, fejtegetésébe bocsátkozni fölösleges munkának ne tartanám.
Minden ember tudja mi a vak, minden ember elszörnyed annak elgondolására: milly véghetetlenül szerencsétlen volna ő, ha az a fényes csillag, melly egy pillanat alatt annyi bájos képet tükröz lelkébe, ha az a két szövétnek, melly földi ösvényére olly vezérfényt áraszt, minőt áraszta Izrael népének negyven éves honkereső pályáján az Istentől eléje rendelt tüzoszlop, örökre kihamvadva elhomályosulna. Nincs is ügyefogyott nyomorék, kinek szerencsétlensége általánosabb részvétre gerjesztene, mint a vak. Ennek láttára a legfukarabb fösvény is ösztönszerüleg zsebébe nyul, s alamizsnát nyújt a szegény koldusnak, kinek szerencsétlenségéről legnagyobban irtózik minden csapások között.
Avagy eléggé megfelele felebaráti tartozásának az emberiség, ha a vaknak éhségét és szomját csillapitja, s meztelenségét felruházza? Óh nem, korántsem.
Ha valakinek, ugy a vaknak kiváltképen nagy szüksége van illő neveltetésre, s teljes joggal is bir azt szerencsésebb felebarátai összes seregétől, az államtól elvárni, mellynek minden polgárok neveléséről tehát a vakokéról is gondoskodni legszentebb kötelességei közé tartozik, a minthogy azt minden mivelt nemzet teljesiti is, csakhogy fájdalom még nem vagyunk képesek olly boldog országot felmutatni, mellyben igen sok ohajtani való ne lenne a népnevelés érdekében.
De hát mi dolga van a népnevelésnek a vakokkal? gondolja egyik másik olvasó, kinek röviden azt felelem, hogy körülbelől annyi, mint a kéznek egyik vagy másik ujjával; mert a vaknövelés épen ollyan kiegészitő része az átalános népnevelésnek, mint egy egy uj a kéznek, s hogy hosszadalmas ne legyek, iparkodni fogok előmutatni, milly haszon háramlik czélszerü vaknövelésből mind az államra, mind a vakokra, mind azok szüleire. Mielőtt azonban hozzá fognék, érdekesnek tartom rövid vázlatban a vaknövelés eredetét leirni.
Nem nagy fejtörés kell hozzá, miszerint elgondoljuk, hogy vakok már a legrégibb időkben csakugy voltak mint most, de a Szentirásban is Krisztus urunk nevezetes csodatétekép emlitetik fel, hogy a vaknak visszaadá szemevilágát. Más részről, mióta csak emlékeznek legrégibb irók a vakokról, több nevezetes egyént ritka tüneményként emlitenek fel. Legrégibb és legnevezetesebb szellemi tünemény a vakok között Homér a világhir görög költő.
A mi a testi ügyességet illeti, erre is voltak bizonyára nevezetes meglepő példák régibb időkben is ugy mint azokban, mellyekből már jegyzeteket, sőt vakok által készitett müveket is birunk. Többek közől csak egy példát hozok fel. Én magam láttam 1841-ben, a bécsi vakok intézete igazgatójának bold. Klein Vilmos urnak birtokában, egy feszületet, mellynek szemei, fülei, szája, orra, kéz- és lábujjai, sebei töviskoronája, szóval egy feszületnek minden legkisebb jellemző részei, meglepő arányban vannak kifaragva. Az egész feszület ha nem csal emlékezetem alig másfél arasznyi. És e feszületet, egy kora gyermekségében 4 1/2 éves korában himlő által teljesen megvakult tyroli világtalan ember, Kleinhanns József készitette, ki a nélkül hogy valakitől e részben oktatást nyert volna, feszületekből, s egyéb szent faragványakból élt, mellyeken nemcsak a testrészek vannak illő arányban készitve, de némi érzés, például a feszületeken fájdalmas kifejezés is észrevehető. A franczia háboru alkalmával, midőn honfiai olly bátor lelkesedéssel védték magokat, egy tyrol honvédet (Landwehrmann) faragott fából 1 1 láb nagyságban, mellyről az akkori közvélemény ugy nyilatkozott: hogy állása, s arczkifejezése épszemű müvésznek is becsületére szolgálna.
Az elvont száraz tudományokkal foglalkodó férfiak között is találkozunk kitünő vakokkal. Szolgáljon például Saendersun Miklós. Szül. 1682-ben Angolországban, teljesen megvakult egy éves korában. Tökéletesen ismerte a görög és latin nyelvet, s jeles iróit, főkép költőit nagyrészben könyv nélkül tudta. A franczia nyelvben is otthonos volt. Mint serdült ifju különös hajlammal a mathematicai tudományokhoz ragaszkodott, mellyhez, valamint a mértanhoz is maga gondolt ki különbféle segédeszközöket, és 1711-ben a cambridgei főoskolában rendes tanár lőn a mathesisnek, mellyben felfedezéseket és javitásokat tett. Munkáit halála után adá ki a cambridgei egyetem.
Hogy a zenéhez sok hajlam és tehetséggel birnak a vakok, nemcsak a vásárokon és hidvégeken hegedülő vak koldusok bizonyitják, hanem kitünő példákat lehet e részben is idézni. 1712-ben Londonban egy világtalan zenész, Stanley János nyerte el minden versenyzők fölött egy nevezetes egyház főorgonázó hivatalát, s nem sokára a király, udvari zenekara főnökévé nevezte ki. Ezen hivatalhoz az a kötelesség volt kapcsolva, hogy a király születésnapjára egy új felköszöntőt, és 12 uj menuettet componáljon. És ő nemcsak ezen kötelességnek felelt meg pontosan élte végéig, hanem még ezenfölül is több művei jelentek meg réznyomatban.
Még számos példát hozhatnék fel annak bizonyságaul, hogy a vakokban sok mindenféle tehetség rejlik, de bizonyára az eddigiek is elegendők arra, hogy e kérdést tegyük: Mikép történhetett az, hogy ezen tehetségek rendes kimüveléséről, vagyis a vakok neveléséről, rendszeres oktatásáról legutóbbi időkig senki sem gondoskodott?
Ha valahol, a vaknövelés eredeténél bizonyára elmondhatjuk a szent könyvnek amaz ismeretes, és számtalanképen bebizonyult mondatát: „Az Urnak utai csodálatosak és megfoghatatlanok." Amit a bölcselkedő, szünetlenül fürkésző emberi ész, a jó cselekedetek után áhitozó kegyes lélek, évezredek folytán életbeléptetni nem tudott, elmulasztott; annak főinditó oka, életbeléptető ösztöne, egy bukófélben levő agyafurt csapláros nemtelen cselekedete lőn.
1784-ben Párisban egy csapláros, miután naprul napra tapasztalta, hogy vendégei mindinkább elmaradoznak, üres teremeit valami szokatlan bámulvány (spactaculum) által reménylette megnépesithetni, s e czélból összeszerzett egy zenebandát csupa vak koldusokból, kiket nevetséges torzruhába öltöztetett, mindenik orrára kéregpapirból metszett pápaszemet bigyesztett, eléjök állványokra felforditott hangjegyeket rakott, a főszemélyt pávafark és szamárfülek által tüntetvén ki a többiek fölött, ki az előbbiek zenekiséretével mindenféle mosdatlan dalokat énekelt.
Ollyan nagy városban mint Páris, mindig volt lesz is nagy számu csőcselék, melly minél otrombább tréfát lát, annál jobb kedvét leli benne, nagyobbakat röhög hozzá; nem lehet tehát rajta csodálkozni, hogy a monsieur teremei valóban derekasan megnépesültek, hol a neveletlen tömegnek mulatságul, nevetségül szolgáltak világtalan embertársaik. A hely hol ez történt mai napig „Café des aveugles" (Vakok kávéháza) czimet visel.
Ugyanez idő tájban tünt fel Párisban Paradies Mária, egy bécsi tanácsnok világtalan leánya. Ezen nő három éves korában olly véletlenül vakult meg idegszélhüdés által, hogy egy ideig tulajdon szülői is kételkedtek a nagy csapáson, melly őt érte.
Szomoru meggyőződésök után mindent arra forditottak, hogy minél tökéletesebb nevelés által enyhitsék a szerencsétlen leány sorsát, a mi olly nagy mértékben sikerült is, hogy Paradies Máriát méltán a legjelesebb vakok közé számithatni. Nemcsak Mária Terézia császárnénak birta ő kegyét, hanem a londoni és párisi udvarokat is álmélkodásra ragadta. Különösen olly jól zongorázottés orgonált, hogy a párisiak elragadtatással bámulták játékátnyilvános hangversenyeiben. Voltak ezen nőnek különfélesegédszerei, például tapintatra alkalmazott földabroszai, és egykézi sajtója, ugyanazon Kempelen hazánkfiának találmánya, ki ahires bécsi sakkjátszó gépet alkotta. Ezen nővel, éssegédeszközeivel iparkodott megesmerkedni, egy jeles férfiu,kinek lelkét a „Vakok kávéháza"beli jelenetek felháboriták. Ezenderék férfiu neve Haűy Bálint, azon nemes, a nevelés évkönyveibenhalhatlan nev férfiú, ki nemcsak sopánkodott világtalanembertársai fölött, s nem elégedett meg azzal, hogy alamizsnátnyujtson a vak koldusnak; hanem arra szánta életét, hogy ezen bűntelen rabok sötét börtönét megvilágositsa a tudományszövétnekével, ő volt az első, ki 1784-ben Párisban megkezdé arendszeres vaknövelést. Elgondolhatjuk, hogy illy vállalatkezdete sok bajjal, nehéz akadályokkal jár. Haűynek legnagyobbakadálya az volt kezdetben, hogy nem kapott tanitványt, mert avakok bizonyos keresetmódjokat, a koldulást vonakodtak Haűy oskolájával felcserélni. Végre sikerült neki egy vak fiútszerezni kinek körülbelől annyi napibért fizetett, mennyi felértnapi alamizsnájával. Ezen tanitványát még az év folytánbemutatván a párisi tudományos akademiának, meglepő sikerrel mentvégbe az első próbatét, s a kormány és számos emberbarátpártolását vonta maga után.
Csakhamar elterjedt a müvelt világban ezen nemes vállalat hire. Haűy rövid időn meghivást kapott Pétervárra, hogy ott hasonlóintézetet rendezne. Utjában Berlinben megesmerkedett Dr. Zeunevel, s ezen ismeretség áldott gyümölcse lőn, a berlinivaknövelde, melly a párisi után legidősebb. A jó példa és nemesügy csakhamar követőkre és pártfogókra talált. 1804-ben KleinVilmos, nemes elszántsággal maga erejéből karolta fel a szegényvakok ügyét, s 1848-ig ernyedetlenül fáradozott ugy a vaknöveléstökéletesitésében, mint az intézet gyarapitásában, alaptőkeszaporitásában; s nemcsak otthon működött a derék férfiú, másuttis iparkodott a vaknövelés ügyét előmozditani, számos intézetkeletkezésére ő tette az első lépést. A pesti intézetéletbeléptetésére is ő adta az első ösztönt, tőle nyerte legelsőtanszereit. Róla bátran elmondhatni, hogy mióta a vaknöveléseszméje megpendült, senki se fáradozott annak ügyében annyit mint Klein. Én 1842-ben több hónapot töltöttem közelében. Nem voltritkaság esti 9 órakor irodájában találni őt szorgalmasandolgozva, pedig már ekkor 83 éves volt. Sohasem láttam kegyesebb,szelidebb, emberségesebb arczot, nem is tiszteltem valakit jobbanmint őt, azért bocsásd meg tisztelt olvasó, hogy kisséelandalogtam a vaknövelés ez apostola körül, kinek kétségkivüllegtöbbet köszönhet a szegény vakok ügye. Vajha dicsőült szellemelengene minden intézet előljárói felett!... * * *
Ezen előzmények után, lássuk röviden mint áll jelenleg a vakok ügye, mit mivelnek a fenálló intézetekben, czélszerüe az eddigieljárás, avagy szükségesek némi módositások?... (Folytattatik.)

1854. augustus 20-án (25. szám.)

Vakok Világa 2015. szeptember