A két udvarló

író: Lukács Réka

Ladyt a vonat ajtajához küldöm. Örülök, mikor keresgélés nélkül találja meg. Nem ülök le, hiszen csak három percet utazom. A tegnap újonnan vásárolt testhez simuló nyári ruhám van rajtam, a hajam dekoratív rejtett fonásban, a cipőm trendi topánka. Jól nézek ki, és úgy is érzem magam. Süt a Nap, ez egy tökéletes reggel.
- Gyönyörű! - mondja egy bariton
No, lám! Tényleg csinos vagyok. Nem biztos, hogy álmaim hercege, de mégis egy példány a másik nemből, aki észrevesz. A hang irányába villantok egy csábos mosolyt.
- Szépséges kis szuka tényleg. - teszi hozzá egy másik hang
Meglepődöm, és felháborodom, hogy micsoda modor ez!
- Az orra hegyétől a farka végéig csokibarna. - folytatja az előző
Leesik a tantusz, és határozottan csalódott vagyok, hogy nem nekem akarnak bókolni, hanem minden bizonnyal négylábú társamnak.
- - Azt olvastam, GPS-t ültetnek beléjük. Mint egy autóban, csak ez sokkal jobb kütyü, hiszen itt vakvezetésről van szó. - jegyzi meg az első
Megrökönyödöm a kijelentésen, nem akarom elhinni, amit hallok. Felmerül bennem, nem jól értem, úgyhogy teszek feléjük egy tétova lépést, hogy le ne maradjak egyetlen részletről sem. Eszembe jut ugyanakkor egy kísérleti stádiumban lévő robot kutya, bár GPS tán nincsen benne.
- Dehogy van benne GPS! Chip van benne. de az teljesen más. -mondja a második
Lám, ő mégis tájékozott! Kár, hogy nem engem, hanem a kutyámat nézte ki magának, suhan át az agyamon. De nincs sok időm elmélkedni, mert folytatja, és oda akarok figyelni a társalgásukra:
- Tudod, a kiképzés alatt megtanítják őket olvasni, úgy tudják, hova kell vezetniük a gazdájukat. - magyaráz tovább
Erre a fordulatra nem számítok. A kutya olvasási képességei váratlanul érnek. Elmosolyodom. Most már örülök, hogy ez legalábbis nem nekem udvarolt.
- Dehogy tudnak olvasni! - tette helyre az első a másodikat - Az állatok nem tudnak olvasni.
Lehet, utóbbi tényleg hallott az amerikai robotkutya kísérletről. És lehet, rám gondolt eredetileg, mikor azt mondta, gyönyörű. Persze, azért van bennem némi bizonytalanság, úgyhogy érdeklődve figyelem őket tovább.
- - Ezek nagyon különleges állatok, tényleg megtanítják őket olvasni. Különben a kutya honnan tudná, hová kell vinnie a gazdáját? A kutya látja csak az utcanevet és a házszámot. Hogyan mennének bárhova is másként? -erősködik a második magabiztosan
Kicsordulnak a könnyeim is, miközben küzdök a kirobbanni készülő röhögéssel. Homlokomat az ajtóhoz nyomom, hogy elrejtsem árulkodó arckifejezésemet.
- Jól tetszik lenni? - kérdezi egy tíz év körüli kisfiú
- Szomorú vagyok, mert a kutyám megbukott második általánosban, évet kell ismételjen. - felelem a tőlem telhető legnagyobb átéléssel
Érzem a fiú megdöbbenését, majd ahogy leblokkol.
- Na, látod! - kiált fel elégedetten a második
- Persze, tényleg. - ad igazat neki az első - Csukott szemmel én sem tudnám, hol vagyok. A kutyának tudnia kell olvasni. De nemsokára a térképet is megtanítják nekik. - tudálékoskodik tovább a jól informáltak magabiztosságával
Alig állok a lábamon a féktelen hahotázástól, patakokban folynak a könnyeim. Már nem tudok uralkodni magamon. Mondanom kéne valami szellemeset, de képtelen vagyok rá. Nem csak a két lovagon nevetek teljes szívből, hanem magamon is, hogy arról álmodoztam, milyen jó lenne, ha az én kegyeimet keresnék ezek a csodafickók.
Közben a vonat megáll, az ajtók nyílnak, le kell szállnunk. A kisfiú is jön. Megkérdezi, segíthet-e. Örülök, hogy van alkalmam tisztázni vele a helyzetet, a másik kettő úgyis menthetetlen, ám legalább van egy jó napjuk. Láttak egy gyönyörű szukát.
Megköszönöm a fiú szívességét, és miután összeszedem magam, mesélni kezdek neki. Lady nem tud olvasni, de a lépcsőt megtalálja, ahogy a zebrát úgyszintén, bár a jelzőlámpa színét már nem látja. Satöbbi, satöbbi.
Mikor elválnak útjaink, levonom a tanulságot: sokszor jobb nulla pasi kettőnél.