A "szobatársak"

Varga Gábor

A „szobatársak"

A 2121. év egyik szép tavaszi reggelén Gábor az elsők között érkezett a harminc személyes turistaűrhajóhoz. A formaságok elintézése után a gyönyörű utaskisérő megmutatta neki a számára kijelölt utaskabint, mely egyelőre üres volt, a „szobatárs" még nem érkezett meg. Miután körülnézett, ledőlt az ágyra, s elaludt. Ám a kilövés pillanatait és a földkörüli pályára állás élményét semmiképpen sem szerette volna elszalasztani. De aludhatott nyugodtan, mert tudta, hogy indulás előtt még jön az utaskísérő, elvégezni a szükséges ellenőrzéseket. Akkor ébredt fel, amikor kinyílt az ajtó, s Gábor botlott át a küszöbön. Nem vette észre, hogy rálépett a cipő kibomlott zsinórjára. Gábornak nyomban felkeltette érdeklődését a tánclépésekkel belibbenő Gábor, aki egyébként sem volt egy mindennapi jelenség: kitaposott sarkú sportcipőt, virágmintás rövidnadrágot viselt, felsőtestén az ing végig kigombolva. Őszes haja elárulta, hogy ő sem fiatalember. Bemutatkoztak. Az ismerkedés nevetésbe csapott át, amikor kiderült, hogy Gábor nem lát a bal szemével, az újonnan érkezett Gábor bal szeme meg már meg sincs. Egyetértettek abban, hogy emiatt csak úgy tudnának egymás szemébe nézni, netalán egymásnak szemrehányást tenni, ha félrefordítanák a fejüket, de mindketten balra.Csakhamar az is kiderült, hogy mindegyikük olyan íróféle, és egy pályázat díjazottjai. Ők azok a szerencsések, akik egy-egy humoros írásukkal megnyerték az egyhetes holdutazást. Ennek ellenére mégsem azonos írói múlt áll mögöttük. A cipőfűzős Gábornak már sokezer írása olvasható a világhálón, a másik Gábor ellenben mindössze néhány tucat fogalmazvánnyal „büszkélkedhet". Fel is tette magának a kérdést, hogy egy ilyen nagyság mellett hogyan mer ő egyáltalán megszólalni. Ám egy újabb felfedezés oldotta kisebbrendűségi érzését, amikor kiderült, hogy írásaik leggyakoribb témája a NŐ és a SZERELEM. A telehold látványa pedig mindkettőjük műveiben a hölgy iránt érzett vonzalom érzékeltetésének hatásos költői eszköze. Ez a felismerés azonnal megteremtette az átjárást a közöttük tátongó hatalmas szellemi szakadék fölött. A „nagy" Gábor mégis sokkal több kapcsolatot tudott „dokumentálni", mint Gábor a kevés számú alkotásával. De így már nem volt akadálya a barátságnak. Kisvártatva nyílt az ajtó, s a gyönyörű utaskísérő lépett be. Közölte, hogy rövidesen indulnak. Ellenőrizte a szabadon heverő tárgyak biztonságos rögzítését, az űrsisakok helyes felvételét, majd szerencsés felszállást kívánva magukra hagyta őket.

Induláskor az óriási fémtest félelmetes dübörgés közepette megrázkódott, s pár pillanatra kialudt a villany. Valami láthatatlan erő a fekvőhelyhez préselte őket. Ebből tudták, hogy emelkednek. Vagy húszpercnyi repülés után kezdett enyhülni a nyomás, és nemsokára belépett az utaskísérő:
- Uraim! Simán földkörüli pályára álltunk! Fel lehet kelni!
Segített az utasoknak megszabadulni a védőöltözéktől, majd figyelmeztette őket, hogy már nem a Földön vannak, a kezük itt már fontosabb közlekedési eszköz, mint a lábuk. Adott még néhány hasznos tanácsot, majd kilebegett a kabinból. A szobatársak nagyot sóhajtva pillantottak utána, majd megcélozták a kabinablakot. Látni akarták a Földet, de nagy igyekezetükben beverték fejüket az üvegbe. Sajgó homlokkal és irányt változtatva a kabin szemközti falához csapódtak.

Miután túlélték a súlytalanság okozta első meglepetéseket, egy kellemes hang az ebédlőbe invitálta őket. A szűk folyosón át besiklottak a fényárban úszó terembe. Meghallgatták a kapitány üdvözlő beszédét, majd elfogyasztották első űrbéli ebédjüket. Az ebédlő azután átalakult társalgóvá, ahol a többiekkel tölthették a nap hátralévő részét. Barátaink itt ismerték meg Grétit, aki holdkutató volt, de most ő is magánemberként vesz részt ezen az úton. Gréti felajánlotta nekik, hogy elkalauzolja őket a Holdon, ha igényt tartanak a segítségére. Azt nem tette hozzá, hogy tetszik neki a két Gábor, csak egyelőre nem tud választani.

Gréti már többször járt a Holdon, s jól ismeri a folyamatosan bővülő turista központot. Ott végezte el a hold-idegenvezetői tanfolyamot, így vállalhatja rövidtávú túrák vezetését. A Gáborok kifejezetten örültek ennek a lehetőségnek, és magukban mindketten reménykedtek, hogy sikerül majd közelebbről is megismerkedniük Gréti csábító idomaival. Igyekeztek hát mindig a közelében lenni, szórakoztatni, figyelmét magukra vonni. Erre a célra kitűnő eszköznek bizonyultak írásaik, felváltva olvastak fel egy-egy humoros történetet. A nagy Gábor persze előnyösebb helyzetben volt, de azért az újonc Gábornak is sikerült Grétit néhányszor megnevettetni.

Az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kiszemelt hölgy meghódítása iránti igyekezetük kezdte aláásni a frissensült barátságot. A harmadik napon a finom irodalmi ihletettségük már egyre inkább hasonlítani kezdett a nőstényért megküzdeni kész szarvasbika magatartásához. Gréti jelenlétében több ízben is szópárbajt vívtak képzeletbeli agancsaik csattogtatásával. Arra azért vigyáztak, hogy véletlenül se tegyenek kárt egymás lelkivilágában.

A holdraszállás ugyanolyan tökéletesen sikerült, mint a Földtől való elrugaszkodás. A sok feleslegesnek tűnő ellenőrzés után végre szabadon mozoghattak a telepet védő óriási kupola alatt. A rövid itt-tartózkodás minden percét hasznosan igyekeztek eltölteni. Gréti azt javasolta, hogy legelőször tegyenek egy holdsétát, melynek során megmásszák azt a nem túl távoli dombot, amelynek tetején nemrég kilátó is épült. Gyorsan beöltöztek hát a holdsétához, s elindultak. Kiépített út itt még nem volt, hatalmas kőtömböket kellett kerülgetni, a kisebbeket meg egyszerűen átugrani. Ha tehették, mindig Gréti nyomában haladtak, mert ő még az űrruhában is nagyon vonzó jelenség volt -, főleg hátulról. Érthető, hogy ennek több figyelmet szenteltek, mint az előttük heverő sziklatömbnek. A nagy Gábort annyira elbűvölte Gréti űröltözéke, hogy megbotlott, s vagy húsz métert repülve nagy huppanással terült el a holdtalajon. Mikor kiderült, hogy nincs semmi baja, Gréti alaposan összeszidta, mondván, hogy ez nem játék, egy ilyen bukás itt végzetes lehet.

A kilátóból széttekintve egészen más táj tárult eléjük, mint amilyet a Földön megszoktak. Sehol egy patak, egy fa, egy bokor, nem voltak felhők és madarak, kopár kősivatag mindenütt. A legjobban mégis azt sajnálták, hogy nem volt szerencséjük egy igazi földtöltét megcsodálni. Micsoda verstéma lett volna egy ilyen élmény! De nem maradhattak tovább, lejárt a rendelkezésre álló idő, indulniuk kellett.

A kupola alatt pezsgett az élet. Kis holdautók robogtak el mellettük, az emberek színes nyári ruhát viselve jöttek-mentek, csoportba verődve társalogtak, vagy egy kávézó asztalánál ültek valamilyen ital mellett. Elidőzni kicsit egy holdbéli kávézóban, ezt az élményt sem szerették volna kihagyni hőseink. Űrsisak nélkül ráadásul könnyebben udvarolhatnak Grétinek. Ám itt is történt egy kis baleset. A nagy Gábor nagy igyekezetében ráloccsantotta a kávét Gréti hófehér ruhájára! Szegény Gréti majdnem elsírta magát. A fiatalabb Gábor persze ügyesen kihasználta ezt a helyzetet, s igyekezett zsebkendőjével felitatni a ruháról a kávécseppeket. Rossz szemére hivatkozva keze így bejárhatta a ruha olyan területeit is, ahol még csak véletlenül sem voltak kávéfoltok. A nagy Gábor kénytelen volt irigykedve eltűrni ezt a műveletet, s bár előidézője volt a másik Gábor szerencséjének, most még csak nem is reklamálhatott. Ráadásul jó képet kellett vágnia Gábor gunyoros megjegyzéseihez.

Gyorsan eltelt a nap, barátaink fájó szívvel integettek búcsút a holdlakóknak. Útban hazafelé nem túl nagy érdeklődéssel hallgatták Gréti előadását a Hold keletkezéséről, a felszín képződményeiről, a holdkutatásról. A két Gábor számára ugyanis lehetetlen volt olyan érdekfeszítő előadást tartani, amely elterelte volna figyelmüket hódítási törekvéseik szemrevaló alanyáról. Gréti ezért érdekes feladattal bízta meg őket: írjanak hozzá holnap reggelre szerelmes verset, de ki ne hagyják belőle a Holdat!Tudták a Gáborok, hogy egy ügyes kis verssel most mélyen belophatják magukat Gréti szívébe. A nagy Gábor összehasonlította Grétit a Holddal, s azt sajnálta, hogy az égitest hátsó felét sehogy sem tudta versében kellő érzékletességgel megjeleníteni. Az újonc Gábor líraibb volt, az ő versében a Hold reménytelenül szerelmes egy csillagba, mert irdatlanul nagy a távolság közöttük. Gréti másnap mosolyogva nyugtázta, hogy nagyon ügyes két poétával ajándékozta őt meg a sors, de egyik vers sem tudta maradéktalanul meghódítani a szívét.

Az út végén aztán egy nem várt kijelentéssel lepte meg rajongóit. Közölte velük, hogy nagyon jól érezte magát a társaságukban, kedves és mulatságos figuráknak tartja őket, és sajnálja, hogy hamarosan el kell válniuk. De megígértette, hogy ha ismét nyernének műveikkel egy űrutazást, értesítsék, s nagyon szívesen velük tart. Ha úgy adódik, még akár a Marsra is elkíséri őket...