A valódi nagy Ho-ho-ho Horgász

A hatodik fülke ajtajában végre egy reszelős férfihang szabad helyekről tájékoztat, ahova letelepedhetek Ladyvel meg a bőröndömmel. Meghalt nagybátyám hagyatékából válogattam össze néhány fehér pólót, zoknit munkaruhának masszázshoz a lakása lomtalanításánál segédkezve. A kocsi zsúfolt, örülök a szinte üres kupénak. Átható szagok terjengenek, melyeknek minden bizonnyal a helyet köszönhetem. A legtávolabbi ülésre telepszem le. A koffert magam mellé rakom, nem kínlódom a csomagtartóra emeléssel, nem valószínű, hogy újabb utastárssal gazdagodunk. Ladyről leveszem a vezetőhámot. A sörszag a sáros föld kellemetlen leheletével keveredik. Mintha egy mocsaras kocsmában volnánk. Bízom az anatómiában, a szaglóidegem mielőbbi kifáradásában. A mosakodni már nehézkesen tudó, lumbágós nénikék izzadtsága csak az első tíz percben zavaró, fél óra masszázskezelés után már nem érzek semmit, ahogy az élet császárainak kölnijei is diszkrétebbekké válnak, ha megszokja őket az orr. Lady ugyan tízezerszeresen érzi hozzám képest az illatokat, ám számára a rothadás inkább kívánatos.
A szék alá parancsolom, csak a rituálé kedvéért, mert középen sem zavarna senkit. Hiába dobok jutalomfalatot neki, megmakacsolja magát, sóbálványként áll a fülke közepén.
- A vizsla a génjeiben hordozza a vadászösztönt. Elég neki egy kis vércseppecske. - heherészik a férfi - Ah, azok az ösztönök. Nemde, drága!? - szólít meg, miközben ütemesen ütögeti a sörös dobozát. Minden szótaghoz egy taktus.
Nyakig gombolom pulóveremet, nem mintha a zárt ruhadarab bármitől megvédene. Mégis von egy réteget közénk. Széthúzom a maszkomat, mint egy pajzsot, hogy a legtöbbet fedje el az arcomból. Menekülőre nem fogom, hiszen ez mégis csak egy vonat kalauzzal, nem egy gödöllői HÉV kocsi, ahol kirabolhatnak, megverhetnek egy látó nőt is, nemhogy engem. Jobbnak látom ugyanakkor nem beszédbe elegyedni a fickóval, Pedig Lady nem vizsla, hanem munka vonalú csoki Labrador. Az információt inkább megtartom magamnak. Az öreg az apám lehetne, de a kriminalitás nem feltétlenül huny ki hatvan felett. Lehet alkesz sírásó, esetleg kubikos, akinek feltörte a kezét a lapát nyele, de lehet akár egy megbomlott elme, egy perverz, egy rablógyilkos. Utóbbi persze kevéssé valószínű, kizárni mégsem lehet. Lady egy kutyabőrbe bújt bárány, és kezet csókolna akár magának az ördögnek. Éles helyzetben nem egy életbiztosítás. Váltókon haladunk keresztül, jobbra kanyarodunk. Most egy fél órás egyenes szakasz fog következni, ahol a vonat maximális sebességre gyorsít. Összefonom magam előtt a karomat, a lábamat keresztbe teszem. A férfi hangosat böffent. Lady végre lefekszik a fülke közepére ugyan, nem az ülés alá, de hagyom. Ne lássa az a másik, hogy nem fogad szót. Nyílik az ajtó.
- Jegyeket kérek!
A telóm applikációjával bajlódom, hogy elővarázsoljam az elektronikus jegyemet. Lefagyott a fránya beszélő program.
- Tessék hagyni Géza bácsi! Na, kedvezett a szerencse? - kérdezi kedélyeskedve a kalaúz az öreget
- Nagyon is, nagyon is. Egy négy kilós tükörponty, hat keszeg és vagy tíz sneci. A Béla viszont megbetegedett, úgyhogy maradt még három söröm. Szerencsére nem koronás, csak meghűlt kicsit. - mesél az öreg
- Hagyja maga is, elhiszem, hogy megvásárolta. Amúgy sem a kilencven százalékos kedvezménnyel megváltott menetjegyén fog a társaság meggazdagodni vagy csődbe menni. - fordul felém az ellenőr, azzal behúzza maga mögött az ajtót.
Magamon mosolyogva nyújtóztatom ki lábaimat, és gombolom szét kardigánomat. Lady már a hátán fekszik, a farkával püföli a padlót.
- Elnézést, meg sem kérdeztem, megsimogathatom-e. A vakvezető kutyákat ugye engedély nélkül hivatalosan tilos megérinteni. Kér esetleg egy doboz sört? - érdeklődik utastársam
Elfogadom. A doboz nyitójának szisszenése elnyomja megkönnyebbült sóhajtásomat. Élvezem, hogy az ital alkoholtartalma lassan felszívódik a testemben. Szétárad bennem a meleg bizsergés. A komló nyugtató hatása beindítja a paraszimpatikus idegrendszerem működését. A gyomrom normál méretére tágul, izmaim ellazulnak. Hangos korgás tör fel köldököm környékéről.
- Megkínálhatom tepertős pogácsával? A feleségem sütötte. - kérdi Géza bácsi
Már tudom a nevét, de ő az enyémet még nem.
- Nagyon köszönöm. - felelem, s miközben hallom a fém aromazárós sütis doboz tetejének zörrenését, a kezemet nyújtom az öregnek - Katica vagyok. Újfehértói Katica.
- Kedves Géza. De a barátaimnak csak a Nagy Ho-ho-ho Horgász!