Affér

Jelige: Affér

A hívatlan látogató

Arany János után

Hol is kezdjem, ez egy megtörtént eset, - gondoltam papírra is vetem, ahogy ez megesett. - Szóval nem olyan rég, úgy kétezer - tizenhét nyár elején, - egy meleg délutánon, a jól megérdemelt szabadnapon, pihenésre legjobbnak tűnt az alkalom. - Ilyenkor az embert hűs szobája „hívja", ágya, mint a mágnes lehúzza, - pihenni vágyik, - s a vér már a gyomrában dolgozik, a pörköltet, nokedlit emészti. - És garathangja hol erősödik, halkul, orrlyuka szűkül meg nagyra tágul, - a borgőztől párja elkábul. - Álmában az emlékek szép sora, kivel az élet nem volt mostoha, úgy tolul felgyülemlett sava, ami a torkára szalad. - Felül, köhög, cikákol, krákog, szid mindenkit, (leginkább magát) s fogadalmat tesz: soha többet pörköltet. -Testét ismét vízszintesre tette, nem zavarhatja senki, gondolta: ki járhat, kelhet ilyen nagy melegben. -Tudja, nem kelti ébresztő óra, pásztoróra sem vonzza, képességeit már tudva. - Nos, hősünk ilyen mód pihent, akit álmában az izzadság kivert, tovább fújta a levesnótát. - Mígnem valami zavaró tényező, az álmának legmélyéből kelt, megszólalt a kapucsengő. - Hitte is meg nem is, hogy az óra csörgött, vagy talán ma van hétfő? Mellette kereste az órát, úgy lecsapná, de rájött, hogy az az átok kaputelefon szól. - Bódultan, támolyogva felveszi, beleszól, hallózik, de nem válaszol senki, így hát káromkodva helyére teszi. - Már-már indulna vissza, a szerkezet kitalálóját szidva, mikor a készüléke újra „hívja". - Na, gondolja nincs mit tenni, a nyitott ablakon kinéz, az udvarra is lenéz, de odakint csak a Nap melege fenyeget. - És úgy, ahogy volt, - mivel az esettől nem volt messze, az első emeletről, - rövid gatyájában lerohant. - Dühében feltépi, kilép az ajtón, hogy megnézze, onnan ki posztol, csak egyre gondol, s hajtja a féktelen nagyon hosszú, bosszú. - Térül- fordul, szemébe vér tódul, szája tágulna a kiáltástól, de csak dúl-fúl magában, nem lát élőt se holtat és magától kérdi: akkor engem ki bosszant? (Az nem lehet, hogy az ebéd utáni pár laza vörös fröccs kápráztat, így dörmögött tétován magában). - Hanem amikor megfordult, a látványtól elborzadt, nem tudja, sírjon e vagy nevessen, midőn a hívatlan látogatóra esett - nem esendőn - a szeme. - A kaputelefon számlapján, annak is a hármas számán, rátelepedett egy szemtelen, becstelen rovar, a zöldszínű szörny. - Lakásába felsietve, határozóját felütve, azonosításra került a törzs, a faj, jaj hát ez az intenzív faj, eszerint nem lehet más: népies nyelvén a büdös Bence, egye a fene. (Hozott még márványos nevűt is a meleg déli szél, egy rútnak, hogy lehet neve ilyen szép)? - Majd szinte felkiáltott: hiszen ezeknek a lényeknek nincs ellenszerük, bíz' nekik van hatásos fegyverük a bűz, amivel mindenkit, embert, állatot elűz. - Nem árt nekik köd se harmat és megmaradnak a legnagyobb fagyban. És úgy, de úgy szaporodnak! Népességre semmi gondja. - Ellenük szúnyogháló se véd, és nincs a házban olyan mélyedés vagy rés, amelyen át nem fér. -Ablakban virít, függönyre, karnisra felmászik, melegségre, (főleg télen radiátor környékére) vágyik. Idegesít, és teljesen kimerít! - Tehát nem marad más: az irtás, csak az állatvédők meg ne tudják. Az lesz mondva nekik, gyérítés, ezért nincs feléjük felszámolva térítés. - Esteledve, visszagondolva a nem mindennapi esetre, a rovar talán ismerhette a számokat, mert úgy járt-kelt a számlapon, mint sakktáblán a királyok. - Ott tündökölt a napsütésben, óramutató irányával járt körbe-körbe, (no, nem örökre) s közben a telefon szólt szüntelen csörögve, hogy eddig őkegyelmét senki nem húzta csőbe? - Ezért aztán a szenvedőalany már ítélkezett felette, döntése teljes jogú, egyöntetű, végleges lett. - Nem lesz tárgyalás sem tanú meghallgatás, nem időzik, teketóriázik, ítéletéért kiáll. - Reméli, hogy a Corpus Juris Hungarici is mellette áll. - És már alig várta azt a kellő pillanatot, megadva az utolsó szó jogát, hogy kijelentse: nincs tovább! - S végül az lett őkelme „védőbeszéde", - (rövid és hatástalan, akár a védelme), - hogy még egyszer és utoljára csengethetett a hármas számon, (amit feltehetően „memóriája" tárolt). - Az ítélet végrehajtásnak papírzsebkendő lett a kíméletes módja, ezt vélhetően senki fel nem rója. - A végén még „barátságból" megszorította a zsebkendőbe csomagolt kezét, (lábát) és külön csatornákon, leengedte a Kaposon! - Aztán ahogy mondani szokták: ezzel, ad acta -, az ügynek (akarom mondani, a rovarnak is) vége.